Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-10-11 / 41. szám

4. oldal Mátészalka. 1012. v Á T É S 1 A L K A KÖZGAZDASÁG. HL osztály a gyorsvonatokon. Szerény tfjsághirecske alakjában nyert tudomást a nagyközönség a kereskedelmi kormány régi közóhajt kielégítő legújabb reformlépéséről mely lll.-ik osztály beiktatá­sával a gyorsvonatokon is lehetővé teszi az tksóbb utazást. Egyelőre MÁV-.nak 5, csak nevezetesen: a Budapest—Zsolna —Kolozsvár ^ —Brassó „ — Bród „ —Győr—Szombathely Vonalát jelöli meg olyannak* inetyen ily 111. osztályú kupékkal kibővített gyors­vonatok fognak közlekedni, de reméljük, hogy rövid időn belül az ország összes vo­nalaira ki fog terjesztetni ez az üdvös re- iorm. S ily reményre annyival is inkább jogunk van, mert a kereskedelmi kormány már is határozottan kilátásba helyezte ezt. Végre egy reform-lépés, mely őszintén a ti .így közönség érdekeit szolgálja ! A kor­mány különbén, úgy látszik, e reformmal némileg enyhíteni, paralizálni akarta a nem régen életbeléptéiéit tarifaemelés kellemet­len, és jogos zúgolódásra okot adó követ­kezményeit. Magyarországon mind mai napig a külföldi gyakorlattal ellenkező, téves tarifa­politika Uralkodik. A külföldön mindenütt az a törekvés, hogy a vasút üzemi költsé­geit lehetőleg a leher-áru forgalom jöve­delme fedezze, hogy a azemély-dijsz ibást minél csekélyebb összegre lehessen redu­kálni. S meg keli jegyeznünk, hogy a kül­lőid képes is özén szociális tarifa-politikát állandóan lentartani a nélkül, hogy teher- dru tarifája magasabb lenne a miénknél. Teljesen antidemokratikus és igen helyte­len tarifális politika tehát az, a meiy a vasút üzemi fentartását a személy forga­lomra bazirozza. Ezért nem lehelt egy pil­lanatig sem indokoltnak venni és lelkesedni a kereskedelmi kormány legutóbbi személy­szál ütási-dijszabás emeléséért. A személyforgalom az embereknek idc-oia mozgása, kulturális szükség kultu­rális érdek. Az állampolgárok igényei ki­elégítését, jóléte növelését legfőbb feladatául tekintő modern államnak tehát egyenes kö­telessége többek között a közlekedést meg­könnyíteni, feltételeit kedvezővé tenni. Ezt a célt pedig elérni vagy legalább is meg­közelíteni nem drága, hanem ellenkezőleg olcsó és mindig olcsóbb díjszabás mellett .lehet csak. Ezen álláspontunkból folyik, hogy a legutóbbi személy-tarifa emelest. mint anti­szociális és antikulturális lépést, a leg­nagyobb mértékben helytelenítettük. Abból viszont, hogy a magyar kormányok ezen antidemokratikus tarifa-politikáját követke­zetessége folytán szinte természetesnek vol­tunk hajlandók elfogadni s kedvező fordu­latnak még a reményével mertük magun­kat áltatni: egyenesen következik s érthető is, hogy hozsánnával üdvözöltük a keres­kedelmi kormány legújabb lépését s hálá­san nyugtázunk egy oly reformot, mely a szociális haladás jelekepe a külföldön már réges-régen megvan, mint mindennapi éie: nilkülözhetctlen természetessége. Tájékoz: tóul egy óbbként ideiktatjük az uj 111. osztály menetdijait; Iviloiiiélerek: Gyofs­vonat: III. 0. II. 0. 1—20 . , , , , , 1.50 2.40 31—40 . . , * , , 2.10 2.90 90—100 . < , . . . 5.40 7.50 191—200 . , ­* . , 11.— 15.20 491 —500 . ’ . . . . 18.40 25.30 791—800 , < . . , , 20.80 28.60 991 — 1000 . . . 43.80 1191 — 1200 . - . . . . 38.40 52.80 1391 — 1400 . , . . . . 40.— 55 — P S A R N O K. Hogy teltem szert papára. Szorgalmasan olvasgattam a lapok apróhir­detéseit. Egy napon a következő hirdetés ragadta meg figyelmemet. Jnfeligens urak (hölgyek is) fix fizetés és magas provisió melíeit ál­landó alkalmazást nyerhetnek egy nélkülözhetetlen cikk ter­jesztése körül. Cint a kiadó­hivatalbari. li-327. Hamarjában azt se tudtam, mit tegyek. De nem sokáig haboztam. Behaboztam az arcomat és megbcrotválkoztsm. Aztán lelküsmerctes tisztí­tást végeztem rajtam levő egyetlen ruházatomon, mely úgy fénylett, mint a sötétben a szentjános­bogár, Rajta bizonyult be frappáns módon a »Nem mind arzny, ami fénylik« közmondás igazsága. Intelligens alakot öltvén. rohantam a kiadó- hivatalba. A elmet megkaptam, száguldtam tovább. A címzett ajtaján idointalan nagyságú név­jegyen ez állott: Solzgruber Jakab Paprika-kereskedő. Csengettem. Csinos szobaleány nyitott ajtót. Én beléptem, ő reám nézett, aligha meg nem igézett. Tágas nagy szobába kerültem. Ha egy légy zümmögését nem hallottam volna, kereken kijelent­hetném, hogy a szobában siri csönd honolt. Köpcös ötvenöt év körüli kis ember fogadott szájában hossztiszáru pipával, melyből nagyokat pöfékelt, A ház ura pipáját le-, pápnszemét meg felvette. Volt már ilyen minőségben? — kérdezte közömbös hangon. — Nem. — Eddigi foglalkozása ? — Többek között utazó voltam. — Miben utazott ? — Fog-, ruha- és hajkefékben. A törpe ember lábát himbálta amit ón úgy értelmeztem, hogy kielégítette válaszom. — Forgott-e már magasabb körökben? — folytatta kérdezősködéseit. — Magasabb körben voltam ugyan elégszer, de ott nem én forogtam hanem, — a helyiség. — Érthetetlen. — Ez úgy van kérem, hogy a Komfortable kocsisok önképző és művelődési körének, mely a harmadik emeleten van, egy időben jegyzője és pénztárosa voltam. Ilyen minőségben berugattak néhanapján, amikor azután keringett, forgott körü­löttem minden. — Hát ezt nevezi maga masabb körnek ? dühöngött az öreg. — Oh kérem, voltam én már magasabb kör­ben is. Teszem a »Hordárok és targoncások köréc-ben. Ez meg a negyedik emeleten található. A paprika-kereskedő oly szivrehatóan kaca­gott, hogy arcát bátran lehetett volna portékája cégéréül használni. — És jelenleg miért nem jegyzője és pénz­tárosa az említett nagyrabecsült testületnek ? — kíváncsiskodott tovább, a »pénztáros* szót külö­nös hangnyomatékkal ejtvén ki, hogy világosan elértettem a célzást. — Ahhoz se nmi köze! — Mondja ki egyenesen, hogy nem egye­ókiáber íó lí. ______41. (184.) Szám. nes utón járt — szólt nekibáíorodva, szemtelen mosollyal az emberke, miközben fölállott. — Mit mondott?! Mit merészelt mondani ? f — sziszegtem magamból teljesen kikelve. Maga tisztelt ur, nem ismer engem, nem tudja kivel vart dolga, mert ha tudná kivel van dolga, mást mon­dott volna, mint amit mondott. Micsoda gaz aljas rágalom ? Hah,ez megtorlásra vár ! A házi ur képe fehér lett, mint a keményítő. Nem törődve urcaszinjátékával kemény hangon folytattam : — Maga engem igazságtalanul vádolt. Ez a vakmerőség engem felháborít, arcomba kergeti a vért. Lázongó lelkem éktelen, határt nem ismerő dühében, zíizna, törne, vágna. Tudja meg, én na- zarénus voltam testestől-lelkestől és inkább letet­tem szilárd meggyőződésen alapuló hitvallásomat, csakhogy fegyvert foghassak becsületem megóvása céljából. Fogalma sincs, hány embert aprítottam már föl és lőttem agyon. Legutóbbi párbajom Nagyszombaton, nagypénteken volt. De itt csü­törtökéi mondott pisztolyom, szerencséjére ellen­felemnek ... A paprika kereskedő sóbálvánnyá vált e sza­vakra. Ide-oda támolygotl, ingadozott, ajka vonag- lott, végre eszméletlenül roskadt össze a székre. Az alkalmat felhasználtam. Kissé körülte­kintő voltam. A zsebembe vándorolt aranyóra lánccal, gyémánt nyakkendő lü, ezüst szivartárca, aranyfoglalatu pápaszem, féltucat Legalitasz szi­var . . . Kisded munkámat nem folytathattam, mert Salzgruber ur magához tért. Én szökni akar­tam, de ő megszólalt halk, akadozó hangon. — Csak ne . . , ké . . . rém re ... e. . . n dórt . . . ne . . . hiv , . . jón, ne . . . i . . .in­. . . kább . , , meg . . . te . . . szék . . . min­. . . de , . . ént, Lnnék elment az esze, tehát nekem nem kell elmenni. Aki rendőrrel fantáziái, az nem lehet becsületes} ergó becsületesen kiforgathatom. A t, urnák nyomja valami a lelkét, a zsebemet is nyom­hatja a pénze. Múltjában nem kell örömet keresni, de jövőben van remény. A házi ur valahogy összeszedte magát s én fölbuzdulva sikereken erélyes hangon folytattam : — Uram, jól tudja,, mennyire megsértett, midőn minden alap nélkül rágalmazott. Ez bün­tetendő cselekmény. Tisztában vagyunk azzal, hogy a múltja tele van feltokkal, akárcsak a nadrágom, melyet sze.ntől-szembe láthat. Múltjáról semmi se veszi le a foltokat, ellenben nadrágomról, akár­melyik jdravaló fohtisztitó szer. Én jó ember vagyok. Nem célom múlt járói durva kezekkel lerántani a lep­let. Kérdem, hajlandó-e feltételeimet elfogadni? — 1 . . gén. Igen, dadogott az öreg. — Nos hát szerződést kötünk, hnelynek ér­telmében Ön tartozik nekem Pfeffermünz Tivadar­nak havonta 200 azaz kettőszáz koronát fizetni azon a ci.nen, hogy én paprikája körül nagy te­vékenységet fejlek ki. Bár nem fogok semmit sem tenni e speciális magyar fűszer érdekében, mind­azon által köteles lesz járandóságomat pontosan kiutalványozni —különbeni feljelentés terhe alatt.— Azt hiszem elég méltányos árt szabtam, ennél ol­csóbban, htgyje el nem tehetem. Ezenfelül i tj ön a java, végrendeleteit csinál, mely szerint, ha el­halászni mélióztatnék, összes ingó és ingatlan va­gyonát rám hagyja, mint nevelt fiára. Ha ebbe nem megy bele, megszűnnék ugyan a fia lenni, de akkor Ön a halálfial Megértette kérem? A kis emberrel felfordult a világ. Tágra nyi­tott szemekkel, bambán tekintetett maga elé. Akart valamit mondani, de a szó nem jött ajkaira. Kap­kodott kézzel-ldbbal a levegőben. Amennyire em- berösmeretemre támaszkodhatott), a guta kerülgette. — Kérdem újra, hajlandó-e feltételeimet el­fogadni. igen vagy nem ? 1 A kis ember tagadólag rázta a fejét. — Nohát akkor elveszett! I kiáltottam, mi­közben az Íróasztalára ütöttem vagy ütött. Ez hatott. Megírtam a szerődést, valamint a végrende­letet. Mind kettőt remegő kézzel irta alá az újdon­sült apa, Zsebre vágtam. Jókedvvel és bőséggel indultam kifelé. Szi­vem tele volt szerelemmel, zsebem egy kis vegyes­kereskedéssel, üres csupán aj paprika-kereskedő lakása maradt. Mottóm lett. »El a zálogházba és el a ven­déglőbe 1« Négiusz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom