Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-01-19 / 3. szám
6. Oldal. M Á T É S % A L K A 3. (146). szám, évvel később, mint a jelölt cég (akkor még Schwartz Mór cég) igazgatója, mintegy fél évtizeden át. Működésével főnökei legteljesebb elismerését | érdemelte ki, úgy, hogv mikor első Ízben lépett ki { a cégtől, valósággal ünnepséggel búcsúztatták s a í cég akkori főnöke, néhai szálkái Schwartz Jak b sirva borult az utrakelés percében a vasútállomás- j nál a hűséges tisztviselő nyakába. Mikor Schwartz Mór cégtől Schwartz Jakab kivált, a cégtagok bizalma újra benne összpontosult és szinte nélkülözhetetlennek tartották a beállott változásokkal járó bonyodalmak elintézésénél. Havas igy visszakerült régi lakhelyére, de ez úttal csak rövidebb időre, mert a cégnél beállott üzleti viszonyok folytán állásától meg kellett válnia. Visszaköltözött jóságos nejének és családjának régi fészkébe: Nagykanizsára, ahol virágzó terményüzletet nyitott, de állandóan érdeklődött nemcsak itteni jó emberei, de az egész Mátészalka iránt, melyet valósággal második hazájaként szeretett. Érdeklődésének benső mértékét legjobban bizonyítja az a tény, hogy amint a mátészalkai első lap, a »Mátészalka« előfizetési felhívása kibocsáttatott: Havas azonnal belépett előfizetőink sorába, hol mai napig is szerepel neve. Az életküzdelem, hányatás megviselte a különben sein valami robosztus fizikumú embert s hosszas betegség látogatta meg, mely a múlt héten végzett vele. Halálát kiterjedt családja és községünknek az elhunytat szerető és nagyrabecsülő sok polgára siratja. — A múlt heti számunkban részletesen hozott disznólopás teljeseit Oláh István, József és Ferenc testvéreket, csendöri fedezet mellett a szatmári ügyészség fogházába kisérték. — Műkedvelői szinielőadás. A mátészalkai iparoskor a jövő hó 18.-án saját céljaira a »Hungária« szálloda nagytermében táncmulatsággal egybekötött szinielőadást rendez. Ismerve a helybeli iparosság fáradságot nem ismerő munkásságát, remélhetőleg ez évi báljuk is a legsikerültebbek közé fog tartozni. — Az 1912 évben megejtedő sorozás érdekében — mint megírtuk — a szokott kormányhatósági rendelet rég leérkezett a vármegyéhez és annak alapján közöltük is a mátészalkai járásban megejtendő sorozások idejét. Mint értesülünk a sorozásokat ez időben aligha fogiák megejteni, hanem azok junius, vagy éppen szeptember hóra maradnának. Ennek oka az, hogy a politikai viszonyok akadályozzák az ujoncinegajánlási törvényjavaslat normális elintézését. — Kivándorlás. Az elmúlt 1911 ; év folyamán 158-an hagyták itt a mátészalkai járást és mentek el jobb hazát keresni véreink. A kivándorlás hónapoukint igy oszlott meg: január 15. február 19, március 15, április 20, május 8, .umus- rólnincs adatunk, julius 7, augusztus 2. szeptember 16, október 12, november 30 és december 15. Ezek csak az útlevéllel kivándoroltak. Elgondol- ! hatjuk akkor, hogy valójában járásunkban hm embernek adta a vándorbotot kezébe az itt meg nemélhetés. — Vármegyénk igazoló választmánya múlt heti pénteken délután 4 órai kezdettel tartott ülésében az erdőszádai vármegyei bizottsági tagválasztást megsemmisítette, a többi válasziásokat pedig igazolta. — Müvészest volt e hő 13.-án este a polgári iskola tornacsarnokában. Békejfi László és Zitáss Bertalan a nemzeti színház gyakorlatos tagjai hirdették ezt igy plakátokon azon toldalékkal, hogy az est jövedelmének 20%-a a polgári iskola Rá- kócy-alapját fogja gyarapítani. Az estére cinos kis közönség verődött össze, úgy, hogy az iskola növendékeivel együtt megtöltötte a tágas csarnokot. Az előadásról bizony kevés a mondani valónk. Békeffi. urnák volt néhány sikerült zongoraszáma, 1 de a javarészben nem fehér »rámába« illő kupié- j ival élénk »visszatetszést« aratott. Zitáss i:r csupa ] régi ismerősöket mutatott be, önképzőköri sikerrel. — Másnap férfiestét rendeztek, melyről azonban jobbizlésü riporterünk távol maradt. — A vármegyei »Hivatalos Lap«*fcól. Körözés. 21—912. sz. Gaál Sámuel 68 éves ref. vallása ópályi-i lakos feles dohány kertész, ópályi községből 1911. dec ló.-án eltávozott s azóta nyoma veszett.Eltávozáskor iekete posztó ruha, báránybőr- sapka, fekete guba és csizma volt rajta. — Kérem körözését és feltalálása esetén elöljáróság értesítését. Ópályi, 1912. január 1. Mangu, jegyző. — Denaturált szesznagykereskedő Debrecenben. Bán László a kereskedelmi életben előnyösen ös- mert nagykereskedő denaturált szesznagykereskedést alapított. Üzlethelyisége Hunyadi-utca 13 szám alatt van, az udvarban. E célra külön épített nagy raktárt épitetett. Egyben értesítjük a kereskedő és iparos urakat, hogy a cég üzletét a legszolidabb alapon fogja állandóan vezetni, vidéki rendelést a leggyorsabban fogja kiszolgálni, valamint a legelőnyösebb árban fogja számítani. OÁL JENŐ mérnöki irodáját Szatmáron, Bercsányi-iitca 33. szám alá helyezte át. Telefon 189. 10—52 ALUMÍNIUM edény és mindennemű zománcozott edény kitűnő minőségben és előnyös árakon csakis Feldman Mátyás Fia (Kossulh-utca városháza mellett) 50 éve létező cégnél szerezhetők be. j Dr. Just volfrám és fémszálas villany égők különféle gyertya fényben elsőrendű gyártmányú j csakis Pataky Jenő jóhirnevü üveg üzletében szerezhetők be. 10—15 BELSŐ DOLGOZŐ-TÁRSÁK : FÖLDES JENŐ ANONYMUS Pénzintézeteink mérlegei. I. A Mátészalkai Takarékpénztár r. t. A napokban vettük kézhez három jelentékenyebb pénzintézetünk mérlegét a lefolyt 1911-iki üzleti évről. Úgy a közönségnek, mint pénzintézeteinknek vélünk szolgálatot teljesíteni, amikor egyenként ismertetjük e mérlegeket. Az ismertetést a Takarékpénztár mérlegével kezdjük, mert ez a legrégibb pénzintézetünk. Az a mérleg, a negyvenedik üzleti évéről számol be. Ez a beszámoló a szokássze rü igazgatóság identéssd vezetődik be, mely legelsőbben is arról értesíti az intézel részvényeseit, hogy »az 1910. évben tervbe vett és jóváhagyott alaptökefelemelés a kibocsátott 500 drb. uj részvénytöke teljes befizetésével ez év első feleben befejezést nyert, mi által már a folyó évben nagyobb tökével rendelkezvén, az üzleti forgalom ez evben tetemesen emelkedett és ezeknek megfelelően a tiszta nyeremény is arányosan növekedett, úgy, hogy az intézetet az előbbi évben ért 8772 korona 25 fillér veszteség leírása után is 89536 korona 48 fillér nyeremény maradt. Ezen eredmény kedvezőnek mondható, ha lekimetbe vesszük az év második felében beállott kedvezőtlen pénzviszonyokat, a pénzpiac nagymérvű megdiá- gulását es, hogy az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva, a viszonyokhoz képest a kamatszámításnál a legméltányosabban jártak el. Meg kell még említenünk, hogy az üzleti helyiségeket, — melyek már a forgalomnak semmi- j képen nem feleltek meg — ez évben átalakították 1 és a kibővített helyiséget a szükséglethez képest újonnan felszerelték, ezért;,,úgy a h;iz ériéke, mint a felszerelés a mérlegben nagyobb összeggel van I kitüntetve az eddginél.«.’f A zárszámadások főbb tételeit a küvetkezők- ben ismertetjük: Péaztar forgalom: Pénzkészlet 1910. decem- ; bér 3l-én 45749 k. 95 f. Bevétetek 1911. évben 36136981 k. II f. Összesen 36182731 k. 06 f. Kiadások 1911. évben 3óí31ö9ó k. 85 i Pénzkészlet 1911. december 3i-en 50840 k. 21 f. Vál- \ :ó forgalom: Állomány 1910. december 31-én 1796 d.'á. 3505564 k. Í0 f. Leszámítoltatok 1911. év folyamán 9982702 k. 59 í. összesen 13488267 k. 69 f. Ebből beváltatott 9338543 k. 18 f. Leíratott 4149723 k. 51 f. 7918 k. — f. Állomány 1911. december 31-én 1774 drb. 4141805 k. 51 f. Erne - kedés 630241 k.4t f.Kötvény forgalom: Állomány 1910. december 31-én 1129 drb. 511533 k. — f. Leszámítoltatok 1911. év folyamán 1384559 k. — f. Összesen 1896092 kor. -— f. Ebből beváltatok 1261781 k. — f. Állomány 1911. december 31-én ] 1130 drb. 634311 k. — f. Emelkedés 122778 k. Betét forgalom: Állomány 1910. december 3l-én 997 drb.' 2197630 k. 83 f. Betelek 1911. év folyamán 1706636 k. 86 f. Tőkésített kamatok 88192 k. 81 f. összesen 3992460 k. 50 f. Visszafizetések az év folyamán 1589149 k. 06 f. Állomány 1911. december 31-én 703/ drb. 2403311 k. 44 f. Emelkedés 205680 k. 61 f Visszváltó forgalom: Állomány 1910. december 31-én 496 drb. 1515909 k. 46 í. A/, év folyamán benyújtóiunk 7410150 k. 74 f. Összesen 8926060 k. 20 f. Ebből beváltottunk az év folyamán 7008432 k' 34 f. Állomány 1911. december 31-én 508 drb. 1917627 k. 46 f. Emelkedés 401718 k. Folyószámla forgalom: Állomány 1910. december 31-én 327270 k. 31 f. Kiadások az év folyamán 15776173 k. 97 f. 16103444 k. 28 f. Bevételek az év folyamán 15725860 k. 98 f. Állomány 1911. december 31-én 377583 k. 30 f. A mérlegben feltüntetett 89536 k. 48 f. nyereség felosztására nézve az igazgatóság a következő javaslatot teszi: Osztalékra 1500 drb. részvény utána 36 k. 54000 k. — f. Tartalék-tökéhez 25000 k. — f. Osztalék-tartalékra 2500 k. — f. Jótékony célra 700 k. — /. Jövő évi átvitelre 7336 k. 48 f. Az osztalék kifizetésére nézve javasohatik, hogy a szelvények f. évi január hó 16.-tól kezdve az intézet pénztáránál és a Magyar Pénzintézetek Központi Hitelbankja r. t.-nál Budapesten váltassanak be. Miután az igazgatóság 3 éves megbízatása lejárt, az igazgatóság állását a közgyűlés rendelkezésére bocsátja. A mérleg-számla tartozik oldaláról kiemeljük a következő tételeket: Váltótárca 4141805 k. 51 f. (Ebből jelzálogilag biztosítva 1432344 k.) Jelzálogkölcsön 178322 k. 50 f. Kötvény 63431 1 k. (Ebből jelzálogilag biztosítva 443235 k.) Értékpapír 151207 k. — f. Intézeti ház 44939 k. 78 f. Vásárvámjog 8700 k. — f. Felszerelés 5281 k. 72 f. A követel oldaláról kiemeljük e tételeket : Részvénytöke 600000 k. Tartaléktőke (Ez évi dotáció 25000 k.) 235000 k. Összesen 835000 k. Kétes követelések alap 20000 k. — f. Alapítvány 2ó00 k. f. Osztalék tartalék 10000 k. — f. Betét 2403311 k. 44 f. Álruházott jelzálogkölcsön 178322 k. 50 f. Átmeneti kamatok 50000 k. — f. A veszteség-nyereség számlájának tartozik oldalánfőbb tételek ezek: Betétkamat 95105 k. 20 f. Betétkamatadó 9510 k. 52 f. Visszváltó-kamat 88299 k. 52 f. Átruházott jelzálogkölcsön kamatai 9115 k. 58 f. Adó 19470 k. 14 f. Illeték 624 k. 17 f. Igazgatóság és felügyelő-bizottság fizetése 10200 k. — f. Tiszti fizetés 20150 k. — f. Üzleti költség 5583 k. 54 f. Házbér 3000 k. — f. Mig a követel oldalról ezek a főbb tételek : Váltó-kamat 250921 k. 10 f. Kötvény-kamat 46423 k. 01 f. Folyószámla-kamat 28904 k. 27 f. Jelzálogkölcsön kamat 9832 k. 52 f. Értékpapir-kamat 4928 k. — f. Dij és jutalék 6256 k. 75 f. Vásár- vámjogjövedelem 696 k. 26 f. Házbér 3000 k. — f. Részvónyáiirási dij 76 k. — f. Az intézetnek 151207 kor. árfolyamú tőzsdén jegyzett értékpapírja van. Az ismertetett kimutatás igazolja, hogy a Takarékpénztár a régi jő csendes, meghízható szilárd intézet. Változatlan egyhangúsággal telik el egyik üzleti éve a másik után, megszokott üzletágaival foglalkozva s negyven évi fennállása alatt talán az első eset volt, mikor 1909. évi üzleti évében uj üzletágat (a törlesztéses kölcsönöket) vezetett be. Ezt is inkább a helyi konkurencia paralizáláta, mint a vállalkozási kedv okból. Kétségtelen, hogy az intézet szilárdságát és megbízhatóságát erősbiti megőrzött konzervalivz- rnusa. Talán ezzel érte el éppen azt a fokozott bizalmat, melyet a tőke oly nehezen osztogat s amelynek eredménye, hogy az 1911. évben 2,403, 311'44 kor, betét fölött rendelkezett. De viszont egy négy évtizeden át fennálló s talán az egész idő alatt tulságot alig ismerő pénzintézet, melynek részvény- és tartaléktőkéje, már-már a millió felé közeledik, modern, élelmes, vállalkozási kedvtől áthatolt ehek mellett a mai csaknem 90,000 koronás nyereséget jóval meghaladó eredményeket tudna elérni. Itt volna az ideje, hogy a különben érdemes és a részvényesek minden bizalmára méltó vezetőség szakítson a régi rendszerrel és ipari- és kereskedelmi vállalatok létesítése, illetőleg ilyenekben való részvéte utján fokozza a helyi pénzpiac elevenségét és részvényének osztalékát. Az eddigi négy évtizedenát fentlarlott üzleti elvek meilelt megmaradhat ugyan megbízható, biztos és szilárd pénzintézetnek a Takarékpénztár, de ki van téve annak a financiális biamázsnak, hogy a jóval fiatalabb de modern üz- leleti elvekkel operáló pénzintézetek produkciója nagyobb lesz. Hiszen aranyakban már is aránytalanság mutatkozik. Ez első látszatra parodokton, de alaposabb szemlélés után: való tény. Külön emeljük ki e helyen is, hogy a Takarékpénztár ; 00 koronát szánt az elmúlt üzleti évnyereségéből jótékonycélra. Ez nemes ember baráti cselekedet, amely méltán érdemli ki dicséretünket és a társadalom háláját. Egyébként szívesen regisztráljuk, hogy e pénzintézetünk jótékonysága mindég számottevő volt. Reméljük : úgy lesz a jövőben is különösen ha majd a kórházunk céljára kell megnyitni a nagy »Arenheim«-ot. x Járásunk állategéssége. Veszettség: Mátészalka. Sertésor b á n c : Gebe 2 u. Nagydobos 2 u., Nyirmegyes t. Sertésvész: Gebe, Hcdász 3 u., Kántorjánosi, Nagyecsed, Nyir- csaholy, Nyirvasvári 3 u., Szamosker 3 u.. Tu- nyog, Vitka. X Uj fnvarlsvél minták léptek életbe. A régi nyomtatványok többé nem használhatók, 100 darabot meghaladd mennyiségben fehruár 10. napjáig a m. kir. központi bélyegraktárnál (Bpesti fő- vámház). ezentúl pedig csak a pénzügyminiszternek esetről-esetre kiadandó engedélye alapján váltatnak be. =r^-----, —^...... ■■ .... ■»■u.'fcn,lü-i. .. NY ILT-TÉR. E rovatban közölttekért »szerkesztősig nem vállal felelőssé get. Jíyilt levél 2>tenes 3>ezső szotgabiró úrhoz Jtfátészalka. 1909. év julius havában X. Y. jegyző feljelentésére ön beidézett a főszolgabirói hivatalhoz A tárgyaláson Budaházy Sándor ügyvéd úrral megjelentem s az ellenein emelt panasz felolvasása után kijelentettem, hogy a panasz alaptalan, mert KÖZGAZDASÁG. V® _____