Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-01-19 / 3. szám

4. oldal.

MÁTÉSZALKA

3. (146.) szám

1°/» pótadó-többlet 5000 korona, amely Összeg éppen fedezi egy ÍOO’OOO koronós amortizációs kölcsön évi tőke-kamat törlesztését.

S mert azt hiszem, hogy ezen 1% községi pótadó-többlet keresztülvitele szabályrendeleti utón is elérhető, a vármegyénél járási kórház létesítése iránt teendők meg e terv szerint a lépések, a legrövidebb és leghathatósabb kitldöttségi utón.

Togadja szerkesztő ur nagyrabecsülésem kifejezését, melylyel maradok

tisztelő hive Weisz László.

(A legnagyobb készséggel adtunk helyet e talpraesett véleménynek, mert a mi nézetünk is az, hogy a kórhás létesítés* atm táncmulatságok és tombola esték rendezésével nyer megáidért, — mert hiszen ezek csak as eszme felszínen tartására jók — s nem szabad, hogy csak a jövő távol ködében lássuk felépült kórhásunkat, hanem tennünk, mégpedig sürgősen tennünk kell. S mert — bár jól élünk — de szegények vagyunk, mi is okosnak ée reálisnak tartjuk lapbarátunk fenti tervét A szerkesztősig.)

Egy csepp a tengerből.

— Ahogy mi közigazgatunk. —

Mai szárnunk vezércikke — bár általánosságban és minden helyi vonatkozástól menten — a közigazgatás mizériáit panaszolja el és most e helyen is a közigazgatás »rossz és lassú« voltának egy újabb bizonyítékáról kell beszámolnunk.

Arról van szó, hogy Kovács János nagydobos! tanító lapunk mai számának Nyilt-terében közzé tett Nyílt-levél-ben elmondja, hogy még 1909. évi julius havában meggyűlt e baja a közigazgatással, vagy helyesebben: a közigazgatásnak Kovács János tanítóval.

Kovács Jánost egy jegyző jelentette fel, a minek folytán a helybeli főszolgabírói hivatal elé idézték.

A megidézett tanító annak rendje és módja szerint megjelent a kitűzött tárgyaláson, magával hozva ügyvédét is: Budaházy Sándort.

Mikor a tárgyalást ellátó szolgabiró megismertette Kovácscsal az ellene emelt vádat, Kovács azzal védekezett, hogy a vád tárgyában jogerős harmadfokú ítélet hozatott, amely a kérdéses ügyet az 6 javára dönti el, tehát további eljárásnak egy i már jogerősen elbirált vád alapján helye nincs és kérte fuvar- és napdija megállapítását a feljelentő jegyző terhére.

A tárgyalást vezető szolgabiró erre igen helyesen elnapolta a tárgyalást és ugyancsak nagyon észszerűen elrendelte a Kovács védekezésének igazát bizonyítani hivatott hivatalos iratok beszerzését.

Mindez még 1909 évi julius havábaií történt. JJzóta kél és fél év lett el, de a Kovács János ügye még mindég a levegőben lóg s még mindég nem jutott odáig, hogy a kérdéses okiratok betekintésével Kovács felmenttessék, vagy elitéltessék.

Kovács mostjg várt türelmesen, de most tán etfogyott a türelme s egy nyílt levélben hivatalos mulasztással vádolja, meg a közigazgatás eljárt tisztviselőjét és közli, hogy ellene feljelentést tett.

Ezeket mondja el a nagydobosi tanitó ur nyílt levele és mi fentiekben csak a tanitó ur nyilt levelében foglalt tényállítások elmondására szorítkoztunk. Kommeatárt, úgy szólván, nem füzünk e tényállításokhoz. Nagyon régen és nagyon jól tudjuk, hogy »rossz és lassú« a közigazgatás. Minden számunkban tudnánk erre bizonyító esetet felhozni. Mégcsak utána se kellene járnunk. Az eietek jönnek szép számmal (talán nincs hét « nélkül) mlhozzánk. Mi azonban csak a kiáttóbb sérelmeket tesszük szóvá, (mint pld. az ugyancsak Kovács János ellen hozott Ítéletet, melynek egész indokolása ez egyetlen szóból állott: »satöbbi«) mart jól tudjuk, hogy végeredményében nem az embe/ek a hibások itt, hanem a rendszer.

A Kovács János tanító ur nyilt-levele alapján Itt elmondott eset is erről győz meg bennünket, Ez az e*et ugyan czak egy csepp a korrupt, őnkénykedő, »lassú és rossz« magyar közigazgatás tengeréből, de — feltéve, hogy valók a Kovács János vádjai — ez egyetlen cseppben benne van az egész moesár.

Fizessen előa„MÁTÉSZALKÁ“-ra

4{l R E K.

MÁTÉSZALKAI BUBORÉKOK

Rovatvezető: ANONYMUS.

(— Egy régi anekdota. — Költemény, amely I kifejez. — Nesze neked férj* uram!. —)

A

ZOK a rémséges husmizériák, melyek rituális berkeinkben hónapok óta fúzióval terhelten dúlnak, állandóan foglalkoztatják a gazdasz- szonyi köröket. Hitközségi-elöljáró férjek nehéz napokat élnek hűséges hitvestársaik oldalán s ha az asszonyi kívánságok foganatosak lennének, sakter, mészáros és hitközségi elöljáróság már rég ott lennének, akol a jófajta rózsakrumpli terem. — Egy agyon gyötört férj, ki — bár hetek óta maga (személyesen) lesi a kóser mészárszékek kinyiltát — nem tudott a feleségének ebédrevalót szállítani. S lévén rettenetes a harag és perpatvar, egy mesével csillapította le háborgó oldalbordáját, mely imigyen szólt: Régen volt bár, de jól emlékszem, a menyeknek országába vitt az álmom. Szabad bebocsát- tatást nyertem a szigorúan őrzött nagykapun s Péter bácsi olyan előzékeny volt irányomban, hogy készséggel kalauzolt végig a csodaszép másvilágon. Fényes, tündöklő termeken vezetett keresztül, magyarázva, hogy itt ez a rabbi, itt meg ez a hitközségi elnök lakik, míg egyszerre egy ezredéves pókhálókkal teli terembe értünk, melyen meglátszott, hogy itt még soha senkisem lakott. Kérdésemre Péter bácsi megmagyarázta, hogy ez a terem ősidők óta fenn van tartva egy olyan rituális mészáros részére, ki életében tisztességes jó húst mért ki és legalább 95 dekát adott egy kilogramm helyett. És — ilyen

még ezideig nem lépte át a menyország küszöbét. *

S

OK szó esett az ó-esztendő utolsó- és az uj esztendő első hetében arról a munkatársválságról, amely a »Mátészalká«-nái negative s egy másik helyi lapnál pozitive bekövetkezett. S mert a munkatárs a vesztes lapnak zászló- bontásától kezdve, éppen szabad ,:és radikális irányáért törhetetlen bajnoka volt, vagy legalább ennek vallotta magát, nein kis visszatetszést szült, hogy távozásával »béklyóba vert tollát akarta felszabadítani«. Az elhagyott lap egyik »költőkben jártas« munkatársától kérdezte valaki, hogy mi hát a válságnak tulajdonképpeni oka, mire a munkatárs igy felelt:

— Bndrődy Sándor koszorús költőnk adja meg önnek a választ általam:

Csobban a tótükör hulláma,

Inog, bomlik az erdő árnya,

Tévedt madár sikitva szálldos,

Kavarog, még egyet kiáltoz,

S lehull a holdfényes habokba ;

Távol valami lassú ének,

Mint hogyha tallért csengetnének,

Szól titkos vágytól áradozva,

Azután csönd lesz és sötét lesz .. . .

N

YÁRI üdülésről, utazásról, fürdőzésről beszélgetnek : a bájos, egykés szőke asszony, a bájasodő férj és egy jóbarát,

— Higyje el édes szépasszony — szól a jóbarát — hogy egy tátrai útnál kedvesebb, szórakoztatóbb és egészségesebb nyári üdülést el sem tudok képzelni. Én gyűlölöm a pongyolás fürdőket és utálom a toalettes, flancos üdülőhelyeket ;

— Igazsága van kedves öcsém —^mondja a férj — de már dacára minden gyűlöletének és undoránk az én asszonyom mégiscsak fürdőbe megy a nyáron, még pedig Fran- censbadba ...

— Megyek — szól kipirultál! a feleség — de kijelentem, hogy inkább volna hasznomra, ha férj’ uram menne Francensbadba s én itthon maradnék. . . . —aá.

Meszlény, a volt szatmári püspök milliója.

— Nagy öröklés! per. —

— A pápa mint alperes. —

Amikor hetedfél esztendeje meghalt Meszlény Gyula a szatmári katolikus püspök, egy millió száztizenkétezer korona maradt utána; ezt a nagy vagyont jórészt katolikus egyházi és jótékony célokra hagyja. Több barátjának is hagyott kisebb adományokat, titkárának, egy kanonoknak pedig 320.000 koronát a végrendeletben meghatározott célokra és örökösévé tette többek között a pápát is; jórészt elszegényedett rokonairól azonban nem emlékezett meg a végrendeletében.

A püspök unokaöccse Meszlény Antal, volt aradi királyi ügyész, most beregszászi törvényszéki bíró, a szatmári kir. törvényszék előtt perrel támadta meg a végrendeletet és a pörbe belevonta Meszlény püspök mind a harminckét örökösét, köztük a pápát is.

A törvényszéki birő érvényteleníteni kérte a végrendeletet elsősorban azért, mert — igy mondja a keresetében — a püspök annak elkészítésekor aggkori elmegyöngeségben és látóidegsorvadásban szenvedett, sem írni, sem olvasni nem tudott. Bizonyítani kívánta azt, hogy a végrendeletet a püspöknek föl sem olvasták, hogy a végrendelet tanúi annak tartalmát nem is ismerték és az aláírásakor nem is voltak jelen.

A szatmári püspökség egy kanonok utján egyezséget ajánlott fel a törvényszéki bírónak. Meszlény Antal legalább 100.000 koronát követelt, a kanonok ennek a felét ígérte. Az egyezség ekkor nem jött létre. A pör tovább folyt és Meszlény aradi ügyvédje utján egy 48 oldalra terjedő rendkívül érdekes viszonválaszban felelt az alperesek válaszára.

Azt állítja ebben, hogy a püspök teljesen tehetetlen ember volt, akit környezeté kényekedve szerint kihasznált a saját céljaira. Megvádolja a püspök volt titkárát, aki már 39 éves korában kanonok lett, azzal, hogy a püspök végrendelkezését ö befolyásolta.

A végrendeletnek az a része, melyben a püspök 320.000 koronát titkárának hagyományozott,

igy szól:

— Szatmári rezedenciámban és ehhez tartozó szőllőhegyi és majori házakban levő összes ingó vagyonomat kedvelt fiamnak, teljes bizodalmom részesének, titkáromnak hagyományozom, aki ezen tárgyaknak értékesítéséről és azoknak szándékom szerint való fölhasználásáról általam életemben kellőleg u'asitva lett és aki az említett ingóságok fölötti rendelkezésről csupán saját lelkiismeretének felelős és senkinek számadással nem tartozik. Határozottan kijelentem, hogy ami készpénz és érték közvetlenül kezeim között van és halálomig befolyik, azt végrendelkezés tárgyává tenni nem akarom és ezen értékeket és készpénzeket illetőleg már életemben telt rendelkezéseim végrehajtóját, titkáromat, sem magam felelősségre vonni nem kívánom, sem más által, mint lelkiismerete által megszámoltatni nem engedem.

Ajkaimra tolul az a kérdés, mondja pörira- tában Meszlény Antal, ki és mi volt tulajdonképen a titkár Meszlény püspök udvarában ? Talán afféle férfiszerető, vagy Alfonz ur ? Nem.jMeszlény Gyula sokkal jobbizlésü ember volt. Hát akkor ialán valami nagytudományu, olvasott ember, aki a püspököt szellemességével annyira lebilincselte ? Nem, mert hiszen hozzá hasonló kaliberű ember van minden pályán. Hát akkor hogyan tudják elhitetni az ellenfelek önmagukkal, hogy Meszlény Gyula, ha saját esze és szive szerint végrendelkezhetett volna, nyomorban élő unokahugainak, Meszlény Amália, Etelka és Rózának, akik varrásból tengetik életüket és boldogok, ha kávét ebédelhetnek és kávét vacsorázhatnak, nem hagy semmit, titkárának pedig 320.000 koronát ? Hát hogyan tudják elhitetni önmagukkal, hogy Meszlény püspök, ha esze és szive szerint végrendelkezhetett volna, komornyikjának holtáig fizetendő évi ezer korona életjáradékot hagyományozott volna? Annak a komornyiknak, aki egy alkalommal egy kis párnát és és egy más alkalommal pedig egy csattos cipót vágott gazdája, Meszlény püspök fejéhez azért, mert a püspök bátor volt megjegyezni, hogy a párnát nem jól helyezte el a feje alatt. Hát hogyan tudják önmagukkal elhitetni, hogy Meszlény püspök, ha a saját szive és esze szerint végrendelkezhetett volna, huszárjának holtáig fizetendő évi 800 korona évjáradékot hagyományozott, annak a huszárnak, aki ehhez csak azal szerzett érdemeket, hogy a püspököt hetenkini négyszer megborotválta és a palotában alkalmazott szobaleányt ahhoz a megtiszteltetéshez juttatta, hogy audiencián fogadta a püspük, akinek elcsicsereghette, bogy a huszár szí-