Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-05-31 / 22. szám
Megnyitó-beszéd. 3. ©Idái. Mátészalka. 1912. MÁTÉSZALKA — A „Szatmárvármegyei sülét“ „Nagykárolyi-köre" Elmoidía: TÉGLÁS LAJOS elnök, a Tisztelt Köri Gyűlést Szeretett kartásak! Mélyen tisztelt Vendégek ! Az utóbbi időben lezajlott tanitógyillések Igen sok fontos, letárgyalandó témákkal foglalkoztak, nem is csuda, halad a kor, még pedig gyorsan s igy nekünk Is haladnunk, illetőleg lépést kell tartanunk a haladó korral. A kor gyors haladása két ügyben érint minket : egyik a megélhetés, a másik a nevelésoktatds korszerű haladása. Ami az elsőt illeti, ezzel a tárgy- sorozatban megjelölt pontban fogok, mint előadó foglalkozni, most csak annyit említek meg, hogy a tanítóság ismeretes, jogos kívánsága nem túlzott — mint egy némelyek hangoztatják, — hanem munkakörünket, elfoglaltságunkat és a mai nehéz megélhetési viszonyokat tekintve igen szerénynek nevezhető. Nem kérünk egyebet mint mindennapi kenyeret, ami a törvényesen elitéltnek is meg van. Tekintsünk csak azokra, kik a tankötelezettség ideje mán még 2 évig tanultak illetőleg a polgári vagy középiskola negyedik osztályát végezték, mily kezdő fizetéssel neveztetnek ki, ezek az előirt aktamásolási munkakört elvégzik, sem az állam, sem az egyház, sem a társadalom tőlük többet nem vár. Egészen másképen van ez a tanítói pályán, a tanítóra a heti órákon kívül, — mely az egytanitós iskolánál 3 középiskolai tanár heti órájának felel meg — a testet, lelketölő és emésztő, fárasztó munka után, még mennyi munka vár, kívánja az állam, egyház, társadalom, község, számtalan jótékony intézmény! Ha csak az iskolában dolgozik, nem érdemes, nem méltó a tanítói cirare, ezt hangoztatják úgy hiva- vatalosan, mint magán utón. Hazánkat nem geográfiái, hanem kulturális szempontból Európa nyugati részéhez csatolják, mielőtt afelett vitatkoznánk, hogy helyes-e ez vagy nem, lássuk Magyarországon, hogy áll a népoktatás? A legutóbbi statisztikai adatok azt igazolják, hogy az analfabéták száma 50°/o, az országban levő 63 vármegyében az iskolában járók száma a következőt mutatja: Veszprém vármegyében 96, ez az első, a legutolsó Máramaros vármegye, mivel itt a iskolába járók százaléka 43. A tanügy iránt érdeklődők mostanában arról tárgyalnak, hogy hol legyenek az ogyetemek, a városok óriási anyagi áldozatokkal hajlandók a felállítandó egyetemekhez hozzájárulni. Alig akadt a lapok közül egy pár — a tanügyi lapok kivételével — mely ezt a dolgot úgy tárgyalta volna, hogy jó volna Magyarországon a népoktatásra többet költeni, több gondot fordítani. (Büszkén mutatunk rá, hogy t pár lap között volt és van a >Mátészaka« is. — A szerk.) A népoktatás keresztülvitelét törvény Írja elő, a közép-és szakiskolák, egyetemek felállítása sehol szentesített törvényeink között nem találhatók, mégis több ezekre a kiadás évenkint, mint a népoktatásra. Nem mondom, nem mondhatom, hogy felsőbb iskolákra nincs szükség, de a népnevelés, mint alap, sokkal fontosabb. No de felülről a világosság is. Hogy Magyarországot kulturális szempontból a müveit nyugathoz csatolhassuk, apasztanunk kell az analfabéták számát; igen sokan tettek már az országban e tekintetben kísérleteket, elismerés és tisztelet érdemli őket fáradságukért, de most megragadhatjuk a kedvező alkalmat, leend e gyűlés leforgása alatt alkalmunk, hogy egy országosan ismert kartársunk Oábel Gyula ur módszerét megismerhessük. Tanuljunk, haladjunk, ezután is dolgozzunk, akkor nem lesz szép Magyarországon annyi analfabéta. »Hol dal zeng, bátran menj, mert rósz ember nem énekel.« De az éneknek fontossága, a népnevelésre kimondhatatlan. Istent énekkel dicsérjük, a honért dallal lelkesedünk, örömünket, bánatunkat énekkel fejezzük ki, ez különösen a magyarnak megmagyarázhatatlan, ősi nemzeti szokása. Ének- és zeneoktatásunk magyaros jellege csak Általános Tanitó-Egye- f. hó 20-iki ülésből. — nagyecsedi áll. elemi isk. igazgatója. az utóbbi évtizedek alatt tapasztalható, hogy helyes volt-e oktatási módszerünk, ezt a tapasztalat igazolta. Mint minden ujitás, úgy ez is reánk vár, kit a gyermekekkel és a néppel közvetlenül érintkezünk. A magyar nemzeti érzést lehet-e más valamivel úgy a népbe csepegtetni, mint az énekkel, ennek bizoayitéka a nezetiségi vidéken szerzett tapasztalat, mely igazolja, hogy az énektanítás mennyire fontos az elemi iskolában. Hackl N. Lajos, országos zene- és énekoktatási felügyelő ur lesz szives e tárgysorozat szerint gazdag tapasztalatai alapján felolvasását megtartani, melyet odaadó figyelemmel hallgatunk meg, okulunk, ismereteket szerzünk, ezek szellemében fogjuk az iskolákban az éneket tanítani, Üdvözlöm mindkét budapesti illusztris vendégünket, kik egyletünk meghívására szívesek voltak azt a nagy fáradtságot venni, hogy ide jöttek hozzánk, bemutatják eddig is mások által már jól ismert módszerüket, alkalmat adnak nekünk, hogy követői lehessünk, eddig csak tisztelői voltunk. Itt látom a közönség között a helybeli m. kir. honvéd gyalogezred képviselőjét, ki szintén az érdeklődők közé tartozik, mivel ő és hivatalos állásából kifolyólag szomorúan tapasztalja, hogy sok a* analfabéta a katonaságnál, a hivatalos adatok azt igazolják, hogy 60.000 analfabétii van a hadseregben. Mielőtt köszönetemet fejezhetném ki a nagykárolyi m. kir. houvéd gyalogezred zászlóalj parancsnokságának, hogy kész volt kérésemnek eleget tenni t. i. analfabéta honvédeket ide kivezé- nyeltetni, hogy egy müveit közönség előtt bemutatható legyen az, amire hazánkban múlhatatlanul szükség van t. i. az analfabéták oktatása. Ha jól emlékszem, ezelőtt pár évvel az aradi gyalogezred üjonnan kinevezett, illetőleg áthelyezett ezredese, az ugyevezett első tiszti bemutatkozás alkalmával a tisztikar előtt olyan kijelentést tett, ami még hazánkban meg nem történt t. i. azt mondotta a tiszti karnak, hogy mi népnevelők vagyunk, rövid körvonásokban kifejezte, hogy mit ért alatta, t. i. a katonatiszt népet nevel, népet oktat, ébreszti a hazaszeretetei. Abban az időben a tanügyi lapok örömmel fogadták az aradi ezredes ur programmbeszédét, itt nyilatkozott meg nyilvánosan az az örvendetes jelenség, hogy a katonatiszti kar elismerte a tanítóság munkáját, mig a polgári elemek közül igen sokan, kik képesítés és képzettség tekintetében igen sokkal alább, de dotáció tekintetében utólérhetellenül. magasabban állanak, a tanítókat lenézik, lekicsinylik, legfellebb csak akkor ismerik, ha szükségük van reá. Nem volnék talán konzekvens, ha a közönség között egyről meg nem emlékezném t. i. vármegyénk kir. tanfelügyelőjéről, ki széleskörű elfoglaltságánál, lekötöttségénél fogva is eljött a mi köri ülésünkre, szakított annyi időt, — amit csak túlfeszített munkával lehet pótolni — hogy szemta nnja lehessen annak, hogy mi tanulni, haladni akarunk. Üdvözlöm Szatmárvármegye kir. tanfelügyelőjét, kinek fáradhatatlan munkásságát mi tanítók ismerjük, ismeri e vármegye is, de Istentől erőt, kitartást kívánok, hogy szép terveit, .melyek maradandó nyomok lesznek, mindig, tudja keresztül vinni és mi munkatársai lehessünk. Adja Isten, úgy legyen. Ezzel az ülést megnyitom. R E K. Az elhagyott szerelmes bosszúja. — Dögöljön a fattyú gyerek! — — Esküdtszék! főtárgyalás. — Kósa Gábor és M. nagyecsedi lakosok bűnügyét tárgyalta múlt szombaton a szatmári királyi törvényszék esküdtbirósága. Mindketten gyermekgyilkossággal voltak vádolva azért, mert a múlt T~ | év október elsején M. Juliánná házasságon kívül | született gyermekét Kósa Gáborral együtt és közösen közvetlenül a szülés után szándékosan megölte. A gyermekgyilkosság véletlenül tudódott ki. M. Juliánza, aki rnár több mint egy éve folytatott Kósa Gáborral szerelmi viszonyt, összeveszett szerelmesének édesanyjával s bosszúból, azzal a kijelentéssel, »Nem bánom, ha mindketten a tömlőében rothadunk el«, feljelentést tett a csedőrségen. A csendőrség M. Juliánná kihallgatása után Kósa Gábort is letartóztatta s beszállította a szatmári királyi ügyészség fogházába, ahol azóta raind- kettea vizsgálati fogságban vannak. Szombaton volt a gyermekgyilkosok bűnügyében az esküdtszéki főtárgyalás. Az esküdtszéki tárgyaláson olsőnek Kósa Gábort hallgatták ki. Kósa nem tagadja a gyerrrtekgyilkosságpt. Beismeri, hogy a múlt év október, elsején M. Juliánná segítségével megfojtotta annak törvénytelen gyermekét. M. Juliánná sírva mondta el, hogy neki másfél évig viszonya volt Kósával, aki azt ígérte neki, hogy feleségül veszi. A múlt év október elsején Kósától gyermeke született. Már előre megbeszélték, hogy az újszülött gyermeket, meg fogják ölni, nehogy útjukban legyen. 1911. október 1.-én megszülte gyermekét. A szülés után rögtön elküldött Kósáért, magához hivatta. Kósa eljött hozzá é* azzal a kijelentéssel »Dögöljön meg az a fattyú gyerek« még alig egy órát élt gyermek száját egy piros kendővel betömte. A gyermek pár percnyi kínlódás után meghalt. A csecsemő holttestét azután a szemétdombon elásta. A gyermekgyilkosság után néhány hónapra észrevette, hogy Kósa kezd elhidegülnl. iránta és másik leánynyal kezd viszonyt. Mikor megkérdezte Kósát, hogy miért hagyta a faképnél, akkor, az kijelentette, líogy azért, mert az édesanyja nem engedi, hogy feleségül vegye. Ez annyira elkeserítette, hogy elhatározta, bosszút áll szerelmesén s feljelenti. Ezt meg is tette. A szatmári kir, törvényszék esküdtbirósága Kósa Gábort szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek és kilenc hónapi börtönreitélte. A bíróság a másik vádlottat, M. Juliánnál a gyermekülés büntette alól felmentette s rögtön szabadlábra helyezte. — Megfeiebbezték a vármegyei vasutakra kivetni határozott 3%-es pótadót. Jelentettük annak idején, hogy Szatmárvármegye öt ujabbi tervbe vett vármegyei érdekű vasút, nevezetesen : A bikszád—halnii-i, a Nagykároly—nyírbátori, a Nagybánya—láposvölgyi, a Nagykároly—peéri és a Nagykároly—fehérgyarmati b. é. vasutak segélyére egy millió koronát szavazott meg és elhatározta, hogy ezen összeg fedezésére, törvény- hozás jóváhagyásától feltételezetten 3°/o-os megyei pótadót fog kivetni. E vasutak főleg és első sorban Nagykároly fejlődésére szükségesek. Alig egy pár nappala vármegye határozatának meghozatala után, az egyik szatmári újság vezető helyén kelt ki a vasutsegélyezések miatt, most meg egy nehány bizottsági tag aláírásával feleb- bezést nyújtottak be a vármegye határozata ellen. A felebbezés a következő: »Mindenek előtt azon elsősorban figyelembe veendő körülményt kell tisztáznunk, hogy a segélyezendő h. é. vasutak, kivévén a Nagykároly— láposi vasutat, egyik sem szolgál sem közérdeket, sem vármegyei érdeket.' 1 A Bikszád—halmi-i vasút, alig halad [néhány kilométert a vármegye területén s igy az egész megye terület, amelyen áthalad, oly csekély adót fizet, hogy a abból a hozzájárulás évi törlesztése semmi kép sem fedezhető s egy teljesen érdektelen nagy vidéknek kellene az ötven évi törlesztést fedezni, másrészt a vármegyének Bikszád környékbeli érdeke egészen a vármegye területén haladó Szatmár— Bikszád vasúttal kielégittetvén, meg van oldva, igy ha ezen vasút létesítése a szomszédos Ugocsavár- megye érdekében áll, úgy fedezze azon érdekeltség a szükséges hozzájárulást s Szatmárvárme- gyétől legfeljebb a vonat hossza arányában való hozzájárulás volna igényelhető, ami alig tenne többet 50,009 koronánál, amelynek törlesztéséről a vármegye külön pótadó nélkül is gondoskodhatnék. A Nagykárply—érendrédi vasút, a Nagykároly—nyírbátori vasút a vármegye széleit érinti, az előbbire már megszavazott hozzájárulás is túlságosan sok ahoz az érdekhez, amivel a vármegyére nézve bir. május hó 31. '22. (165.) Szám.
