Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-01-19 / 3. szám
fláfészalka, 1912. IV. évf. 3. (146.) szám. január hó 19. TÁRSADALMI hetilap. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN, s# Felelős szerkesztő : Dr. V1ZSOLYI MANÓ. SZERKESZTŐSEI ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. A ROSSZ ÉS LASSÚ KÖZIGAZGATÁS. Az óriási bürokrata gép, mely a mi állami ügyeinket intézi, még patriarchális időből származik, midőn az ünnepélyes lassúság, a misera plebssel való nemtörődés a kor általános tendenciájának megfelelt. Azóta ebben az országban sok minden megváltozott. Nincs intézmény, melyet a kor szelleme ne érintett vpina friss leheljeiével. Csak a miniszteri hivatalszobák maradtak változatlanok. A helytartó tanács hatalma megdőlt, a magyar kancellária a történelem lomtárába került. De az ügykezelési módja, a formák, a sablónok még mai napig is, félszázadda! bukásuk után is kísértenek és yregkövcsült állapotban nem éppen dicső halhatatlanságot élveznek. Ha magánember, vagy akármelyik intézet úgy gazdálkodnék és olyan rengeteg apparátussal, mint az állami közigazgatás, olyan kevés és lassú munkát végezne, akkor már régen csődbe került volna. A tul- nagy, rengeteg idő- és pénzpocsékolással járó központosítás csodabogarai mindenki előtt ismeretesek. Ha pl. Krassó—Szörényben egy jámbor alreáüskolai tanuló két osztályt akart összevonni, az Budapesten a Hold-utcában kerül elbírálás alá. A vidéki számtiszt mérsékelt áru vasúti jegy iránti kérvénye annyi kézen megy keresztül, mig a minisztériumban elintézik, hogy a reá pazarolt munkaerő költségéből egy fényes szalonkocsi is bőven futná. Ezen rendszerből eredő kár megmérhetetlen ! Ha pénzben kiszámítjuk, mennyi teher háramlik mindegyikünkre a hivatalos copf folytán, akkor oly összeg kerül ki, amely fölér a direkt és indirekt adók millióival. És talán még nagyobb az erkölcsi és szellemi kár, melyet ez a patriarchális idők csontkamráibói fennmaradt irdatlan rendszer okoz. Az egyes tisztviselő, aki mint csekélyke kerék ebbe a gépezetbe be van illesztve, hiába veccfckezik a bürokratizmus lélekölö hatása ellen, lassanként érzi annak megörlö hatását. Neki nem szabad önállóan gondolkodnia. Igaz, hogy ily viszonyok közt az inte- ligens, okos munkaerő lassanként elsatnyul és tisztán gépies bürokratává vedlik át. Hányszor halljuk a panaszt maguknak a tisztviselőknek szájából: »Én magam sem helyeslem ezt az intézkedést, de engem utasítottak. Én csak végrehajtó közeg vagyok és önállóan nem rendelkezem 1« Egy nemrég megtörtént epizód jól jellemzi ezeket az állapotokat. Egy vállalkozó I azon kérdésére, mikor fogják már szeptemberben benyújtott és átvizsgált számláit likvidálni, azt a íeivilágositást nyerte, hogy tessék husvétkor megint jelentkezni. Az értelmes ember, akinek a kinnlevőség sürgősen kellett, erre protekciós utón kivívta, hogy a miniszter egy névjegyre odakanya- ritotta nevét és igy felfegyverkezve újból megjelent a illető referens előtt. Negyven- nyolc óra múlva megkapta a pénzét. A vállalkozó örömsugárzó arccal audienciára jelentkezett, hogy a miniszternek kegyét megköszönje. De az átszenvedett huza-vona keserű emlékezete alatt a hála elrebegése után mégis csak kiszalasztotla e szavakat: »Nagyon sajnálatos, hogy az iparfejlesztés órájában Exellenciád külön protekciója kell ahhoz, hogy az iparos a bürokratizmus ellentállását legyőzze és végtelen hercehurca nélkül pénzéhez jusson.« De addig, amig a bürokratizmus csak a polgárságot sújtja, addig panaszai hatástalanul hangzanak el és semmi változás nem fog történni. Hanem a dolgot mélyebStrófá/( egy hölgyhöz. VONATON. Ha tudnám, hogy most merre van, Mindjárt vonatra ülnék És mondanám : O gyorsvonat, Mondd, mért szorítja torkomat E fájó keserűség? — Mert nincsen benne hűség. — Mert nincsen benne hűség. És dobolnám az ablakon: — Nincs kés a sebeimre. Jaj, mondjátok ti ablakok, Hát én már soh'sem alhatok, Nincs álom szemeimre? — Majd feküdj le a sitire. — Majd feküdj le a sínre. És Ismét hozzá kezdenék, 0 mondd te kattogó kerék, Ha meg is halok azalatt, Mig a kupéja rám szalad, Kinéz-e ablakábul? — Kinéz az ablakábul — S a messzeségre bámul. DA CAPO. Én nem mondhatom meg, hogy szeretem, (Nem is jó mindég egy nőről beszélni) Mert nekem átok ül a nyelvemen, (Tán legjobb lesz igy elhagyatva élni,) Hisz úgysem lehet tennem egyebet, Mint kimondani halkan egy nevet. Kimondani és kezdeni elölről (És emlékezni kócos gyerekfőről, Ki örökké csak a cukrot szerette, S mikor látta, hogy majdnem mind megette, Mi még maradt, torkából visszalopta. És újra szopta ... És újra szopta.) SZOMORÚ ÉNEK. Mostan dalolni kellene Dalolni szomorút, S kezem fejére ejtene Egy hervadt koszorut: Belé tűznék sárgát, lilát, Hajába tűznék pántlikát, S szivére régi bút. És szólani is kellene Lassacskán . . . szenvedőn, Mig a szókból kitellene Halotti szemfedötn: Dadogni hozzá szépeket, Becéző, drága éneket, Egy elhagyotl mezőn. És elindulni messzire, S ha jönne majd az éj, Megállni még egy percnyire Az ablaka elé: Tükörrel fényt behinteni, Árnyékom rá vetíteni És elballagni szó talari’ A másvilág felé. J)Q!l Kálíosz. Pierre Loti az olasz-török háborúról. Az egész világ tisztességes sajtója fölháboro- dással foglalkozott az olaszoknak tripoliszi rablóhadjáratával és egyáltalán nem volt hajlandó dicsőséget zengedezui az olaszok vitézi tetteinek, hanem egyhangúlag elitélte azokat a kegyetlenkedéseket, amelyeket az olaszok a civilizáció nevében elkövettek. Az olasz sajtó természetesen dühösen fogadta a külföldi sajtónak ezt a magatartását és követelte több lap tudósítójának a <kiuta- sitását. Ez a dühöngés azonban teljesen jogosulatlan volt, amit az is bizonyított, hogy nemcsak a külföldi laptudósitókat zaklatták Tripoliszban, hanem az olasz lapnak tudósítóját is kiutasították. Ez a sors érte az Avanlil, milánói pártlap tudósítóját is, aki lapjának meg merte Írni az igazságot. Az olaszok ellen szól — bár Európa is érthet belőle — Pierre Loti nagynevű francia ird cikke, amelyet a párisi »Figaro« közöl. A cikk megérdemli, hogy a maga egészében ismertessük. Pierre Loli igy ir: . . . Emlékszem, hogy egyszer, egy éjszaka Afrika valamelyik őserdejében magnéziumfény mellett néhány pillanatig láttam egy bivaly és egy párduc élet-halálharcát. A párduc éppen akkor ugrott a bivaly hátára. Bámulatos, sőt szinte meghatóan cso- | dalatos volt a szerencsétlen barom, ahogy | küzdött, birkózott a fenevaddal, mely foLapunk mai száma 10 oldal. to ELŐF IZETÉSI ÁRAK: f Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — —f — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----“■ Egy szám ára 20 fillér. —•----
