Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-04-26 / 17. szám
Mátészalka, 1912. április 26. IV. évf. 17. (160.) szám. ......................—........................... ■ % i\ TÁRSADALMI HETILAP. sím MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN, m ^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----—— Egy szám ára 20 fillér. •*“---Fe lelős szerkesztő: Dr. VIZSOLYI MANÓ. SZKRKKSZTŐSfiO fis KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. Állami népoktatást! ■ — A ímeuYtl közigazgatási bizottság I. hú 12,-iki gyűlése alkalmábúl. — Csak nem régen irtunk ezen a helyen községünk népoktatásügyének nyomorúságos állapotáról. Felhívtuk erre az • intéző körök figyelmét és a baj orvoslására községi, illetve állami iskola állítását sürgettük. Lokális bajról beszéltünk, de, aki csak kevéssé ismeri is az egész ország népoktatásügyének állapotát, a bemutatott tükörben már akkor országos bajnak a képét ismerhette fel. Mert nem múlik el nap, hogy az újságok az ország különböző vidékeinek nyomorúságos közoktatási viszonyairól ne adnának hirt. Ma itt dőlt be az iskola, holnap ott várható annak összeomlása. Tegnap itt szüntették be a tanítást, mert nem volt fűtőanyaga az iskolának, holnapután amott küldik haza a gyermekeket, hogy megmentsék őket a megfagyástól. Most innen jön a hir, hogy az iskola a legszükségesebb taneszközökkel sincs ellátva, majd onnan halljuk a panaszt, hogy nincs tanítója az iskolának. Egyik helyen túl van zsúfolva az iskola, másutt pedig kong az ürességtől. A tanítók tűrhetetlen helyzete még éppen aktuális napjainkban. Mindezek azonban az országos bajnak csak kisebbik részét mutatják. A nagyob- • bik részt azok a jelentések adják, melyek egész vidékek iskolahiányáról, a gyermekek iskolázatlanságáról, az analfabéták horribilis számáról szólnak. E tekintetben elég lesz hivatkozni Szatmár vármegye közigazgatási bizottságában legutóbb elhangzott tanfelügyelői jelentésre, mely Szerint vármegyénkben a folyó 1911—912. iskolai évben 10,078 tanköteles gyermek maradt iskola nélkül. (Lásd: jelen számunk Hírek rovatát! — A szerk.) Ha tekintetbe vesszük, hogy Szatmár- vármegye még nem a legrosszabbak közé tartozik, mert vannak vármegyék (hogy c»ak Biharországot vagy Zemplén vármegyét említsük), hol megsokszorozva vannak az iskola nélküli i,inkötelesek tízezrei, m indenki elölt tisztán állhat az ország népoktatás ügyének siralmas állapota. De nem elég az, hogy csak meglássuk a bajt. Keresnünk kell annak indítékait és törekednünk kell ezek megszüntetésére is. Mindenkinek tisztában kell lenni ugyanis azzal, hogy ez nem csupán pedagógusokat érdeklő szakkérdés, hanem az ország minden polgárát közelről érintő közügy. A társadalom minden egyes tagjának közre kell tehát munkálni, hogy az országos bajon mielőbb segítve legyen. Mi már többször rámutattunk a baj, kutforrására. Ezt megismételjük most és meg fogjuk ismételni a jövőben is mindaddig, mig olvasóinknál és általuk az egész járásban e tekintetben helyes közvélemény ki nem alakul. Ezzel elősegíteni kívánjuk egy országos közvélemény megteremtését, mely aztán kényszeríteni tudja az intéző köröket a baj megszüntetésére. A negyvenöt évvel ezelőtt hozott népoktatási törvény iskolaállitási szabadságot adott a politikai és egyházközségeknek egyaránt. Az elsők csekély, az utóbbiak nagyobb (de nem teljes) számban állítottak fel iskolákat. Ft van a bajnak a tulajdonképeni •csirája. Mert a felekezetek, ha már állítottak is fel iskolát, rosszul vagy egyáltalán fel nem szerelt, düledező viskókban helyezték azt «I. Alkalmaztak ugyan tanítókat, de ezek inkább az egyház szolgálatára kötelezett kántorok, harangozók meg sekrestyések voltak, mint tanítók. Elképzelhetjük, hogy ilyen iskolákban, ilyen tanítók mellett milyen oktatás mehetett végbe?! Olyan,, amilyen az egyház céljainak legjobban megfelelt. Hittant tanuljanak a gyermekek, Írni, olvasni, számolni, ami kinyitja a szemet és emberi öntudatra ébreszt: nem kell a jobbágyivadékoknak I És nőtt a műveletlen, tudatlan tömeg. Sevél, Halvdnyarcu, beteg, szomorú leányka írja a levetet: „Olyan régen nem irt, talán nem is gondol rám, Tán el is feledett? Talán elfeledte a napfényes tavaszt, A nyíllá virágot. Meg ott benn, a kertben, azt a sok bűbájos Csöndes alkony utót? . . . Igaz, hogy régen volt. Azóta mind lehullott Már a fa levele. Elhervadt virággal, megszáradt szirmokkal Van most a kert tele. Hideg idők járnak; hűvös őszi szél fuj . . . Dideregve nézem; Beteg vagyok, fáradt, azt mondja az orvos: Nyugalom kell nékem. Suttognak körüliem, szánakozva mondják: Mily sápadt az arca, Szembe meg biztatnak: „Sebaj, majd elmúlik, Nincsen komoly baja t Én meg csak nevetek, — hiába beszélnek Tudom: nincs segítség. A két halvány arcom, minden csöndes éjjel Emésztő lázban ég. De ha rdgondolok az elmúlt tavaszra, Felragvog a szemem. A sok kedves órát, bűvös alkony a tot Soha nem feledem. Maga gondol-e rá ? Jut-e az eszébe ? Vagy mindent feledett ?“ . . . Halvány arcú lányka könyező szemekkel írja a levelet . . . Főnyi Ilona. NAPFOGYATKOZÁSOK. A napfogyatkozás ma már nem tölt el bennünket aggodalommal, mint a régieket. A napfogyatkozásokat különben már jó régóta előre ki tudják számítani. A kínaiak, akik legelőször jegyezték föl a napfogyatkozást, már négyezer ér előtt kiszámították annak bekövetkezését. A császári csillagászoknak legfontosabb föladatuk volt, hogy ezeket jó «lőre bejelentsék. A kaldeaiak és babyloniak is már több mint háromezer esztendővel ezelőtt följegyezték, hogy 18 év és 11 nap alatt 41-szer volt napfogyatkozás és hogy ugyanennyi idő alatt az elsötétülések megismétlődnek, ha nem is a földnek ugyanazon pontjain. Valószínűleg ezen az alapon számították ki a napfogyatkozásokat későbben. Az első előre kiszámított elsötétülés Krisztus előtt 585 május 8.-án történt, vagyis két és félezer esztendővel ezelőtt. Kisázsiában két hadsereg küzdött egymással. Délben a nap hirtelen elsötétült. A harcoló feleket rémület fogta el és a nagyszerű természeti tünemény hatása alatt nyomban békét kötöttek. A napfogyatkozást Thales tudós, aki később nagy tiszteletnek örvendett a lidiai udvarnál, előra jelezte ugyan az elsötétülést, de akkor még csak nagyon kevesen értesülhettek az ilyesmiről. A tudomány és a művészet csak nagyon kis k Srre szorítkozott, a sokszorosítás művészetét, amely annyira elősegítette az ismeretek terjesztését, jóval később találták föl a nyugati országokban. Nem csoda tehát, ha a tömegeket babonás félelem és rettegés fogta el az ilyen tüneményekkel szemben. Az idők folyamán azonban mindez alaposan megyáltozott. A civilizált népeknél ma már általában ismerik a napfogyatkozások okait és a csillagászokba vetett hit olyan korlátlan, hogy senki sem ijed meg többé az előre bejelentett tüneménytől, hanem mindenki a legnagyobb érdeklődéssel figyeli ezt az eseményt. Mindenki a hajlamai és ismeretei szerint többé-kevésbé foglalkozik a kérdéssel és mindenesetre a megfigyelések tudományos értékét kutatja. A csillagászra nézve ennek a megfigyelés értékének lényegesebb része abban áll, hogy számításait pontosan ellenőrizze és megvizsgálja, vájjon minden egyes részlet pontosan másodpercekre, vagy másodpercek töredékeire bekövetkezett-e, amint ezt előre kiszámították. Sokan azt hiszik, hogy a körülmények minden napfogyatkozásnál teljesen hasonlóak, hogy a hold, amely a föld körül forog, a nap és a föld közé kerül; a nap ráveti a fényét és a hold árnyékot vet a föld felületére és egy időre eltakarja a napot. A napfogyatkozás tényleg igy történik és az Lapunk mai száma 8 oldal.
