Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-12 / 19. szám

5. oldal. MÁTÉSZAL K A 19. (110.) szám. mutatott, közönséges hamisítvány volt. Mindaz a jóság, átérzés, igaz lelküség, amelyet ezelőtt úgy becsültem benne, csak olyan szemfényvesztés, volt s csak mesterségesen, ügyes altatással tudta azzal a valódi bensőt, lelkivilágot elpalástolni. Úgy hitlem, mily kevés ily jó lelkű, igaz ember lehet még s ime, talán még rosszabb, mint a töb­biek együttvéve. Nem is álmodhattam, hogy igy csalódjak valakiben, aki . . . — Körein, az Istenért, ne folytassa. Ne folytassa !! Ha tudná, mennyire csalódik ?! Meny­nyire csalódik véleményalkotásában, ön túloz. Úgy látszik, én is túlzásba mentem. Hallgasson meg! Őszintén fogok vallani. Higyjen nekem. S aztán ítéljen ! Most már beszélhetek, célomat ta­lán nagyon is elértem . . . Azt azonban nem en- gethetem, hogy tovább is úgy vélekedjék rólam ... . . . Nagyon jól emlékszik ön arra Lili, hogy én a szerelemről mindig csak humor kíséretében beszéltem. Nem ismertem el. Mert még nem érez­tem soha ... A közelmúltban mi gyakran talál­koztunk. Szilárdan hittem, hogy csak véletlenül. Pedig ez önámitás volt. Akaratlanul is mindig én idéztem azt elő. Csak azért, hogy láthassam. Az is elég volt. Ugy-e, milyen, agyoncsépelt, unalmas regényrészlet? ... De várjon! . . . Közben se- hogysem akartam tudomást szerezni egy édes ér­zelem fejlődéséről, amelynek úgy örült, ujjongott a lelkem . . . Különösen mikor láttam, hogy ön sem idegenkedik tőlem ... Mi az? Meglepődik, elpirul? Nem boszankodik ? . . . Egyik éjjel na­gyon nyugtalan voltam. Komolyan kezdtem gon­dolkozni. Átvizsgáltam lelkem minden kis részecs­kéjét . . . Sok, együgyű tapasztalatlansággal meg­állapítottam, hogy hiába minden, bensőmben be kell vallanom, hogy nem messze állok attól, amit eddig csak kinevetni tudtam : a szerelemtől. Ko­molyan átgondoltam akkor, mi lenne az eredmé­nye s volna-e valami célja annak, hogy közlünk ily ,kölcsönös érzelem keletkezzék. Beláttam, hogy igazan semmi sincs, ami mellette szólna. Egyi­künk körülményei sem ... Mi sohasem lehetünk egymáséi . . . Csak bánatot, szenvedést s hiába­való kínzó vágyat, gyötrelmet hozna nekünk az, ami inasoknak a legédesebb örömöket tárja elő.. . 5 akkor elhatároztam, hogy gyökeresen ható esz­közökkel véget vetek mindennek, még ha a szive­met kellene is megsebe/ni. Gondoltam, úgy lesz a legjobb, ha azon igyekszem, minél gyűlöletesebb színben tüntessem föl magamat ön előtt. Arra fo­gok törekedni, hogy utáljon meg engem. S mikor aztán ezt elértem s mégis győződöm róla, akkor önként fog bekövetkezni az én elhidegülésem ön iránt. Minden elképzelhető eszközzel kínoztam azért s mondhatom, bármennyire is fájt az önnek, csak nagyon kis része volt annak a lelki vergő­désnek, amit én minden alkalommal átéltem. De a siker bémulatos. Az eszközért való áldozatot pedig el kell felejtenünk, ha a cél oly tökéletesen megvalósul. Ezt pedig fényesen igazolták előbbi szavai. Most már szólhattam . . . Lássa, lássa, milyen gaz csaló tudok én lenni! . . . Mennyire kellett önnek bennem csalódnia . . . közönséges jellem . . . aljasság . . . egy férfitól igazán nem várnánk ilyet . . . Hogyan? Sir? . . . Sírjon, sírjon ... az jót tesz . . . enyhülést hoz . . . aztán elmúlik min­den . . . milyen boldog aki tud sírni! . . . Vájjon fogok-e én valaha?! . . . néha olyan könnyebbü­lést találnék benne . . . érzem ... de nem va­gyok képes .... És most, kisasszony, Isten ön- nell . . . . Azt az Andort, akit ön e pillanatban látott és hallott, soha sem fogja többé látni és hallani . . . csak más alakban . . . s talán sen­kinek sem lesz alkalma többé az ő lelkének leg­titkosabb rejtekébe bepillanthatni ... ön volt az egyetlen s ön előtt is lezárult most már örökre . . . Így szoktak ábrándozni és vigasztalódni a szentimentális, erős fantáziával rendelkező bakfi­sok, ha az édes ideál elhidegül tőlük. Ugy-e kis lányok, igazam van ? Persze: nincs ! Maguk csak egy esetben adnak igazat: ha a barátnőjüket le­szólni hallják .... No, ne haragudjanak! Most jön egy sötét, piros vonás a rózsaszínű után: 2. — Semmihez sem volt kedvem. Ismét az a nemtörődöm, túlzott közöny, csak nem teljes fá­sultság kezdett uralni. Ilyenkor mindig az utcára szeretek menni s belevegyülvo a tömkelegbe, ér­dektelen arckifejezést színlelve figyelni. Nem so­káig kellett az alkalomra várnom. Feltűnő, bájos jelenséget látok. Szembeszökő elegánciáju öltözött, gyönyörű fekete szemek, a szép termet, erős par­fümillat: mind nem keltette volna fel érdeklődé­semet, hanem valami más. Hirtelen magam sem ^tudtam okát adni miért, de olyasmit véltem föl­fedezni benne, ami nem felelt meg ruhája finom selymének. Hiába is akart mozdulatainak olyan előkelő határozottságot adni, nagyon is kiviláglott, hogy nem természetes a megnyilvánulás. Hiába igyekezett fejének nemes, büszke tartására, köny- nyen megfigyelhettem, hogy lopva le-lepiilantott ruhájára, felügyelvén a fodrok elhelyeződésére a lépésnél. Arcára hideg közönyt erőszakolt, meg­hazudtolta ezt azonban szemeinek önkéntelen fel­csillanása, a kisugárzó vágy, mikor szép kiraka­tok előtt haladt el. Érdekelni kezdett. Ut4na si­ettem. Nemsokára utolértem. Iparkodtam maga­mat észrevétetni, ami hamarosan sikerült is. Ol­dalt fordította kedves fejecskéjét s ügyetlenül pa­lástolta, hogy hirtelen szemlét szeretne tartani fö­löttem. Arckifejezése biztatóra vált. Zavartalanul kisérhettem, ö idegesen nézegetett az ut túlsó ol­dala felé, észrevétlenül akart meggyőződést sze­rezni, vájjon követem-e még? Végre megáll egyik kirakat előtt. Én is. Figyelmesen bámultam a szép női kosztümöket, felöltőket, kalapokat. Ö meg en­gem szemlélt, vizsgált, a tiszta üvegben vissza­tükröző képemet hitelesnek véve. Egészen közön­séges modor. Elkedvetlenedtem. Ezt észrevehette hűvössé vált arckifejezésemen, mert kissé mosoly­gott s tovább sietett. Kíváncsiságom ösztönzött. Folytattam a kísérletet. Befordul egy mellékutcába. Mindjárt az első kapunál megáll. De csak pilla­natig, fürkészve körülnéz s bemegy. Gondolkozni kezdtem. Mit tegyek ? megálltam nem messze a kaputól. Várok kissé. Kolduskinézésü, vánszorgó nőalak közeleg felem, Kjssé oldalt fordultam, hátha kikerülhetem. Csalódtam. Siró könyörgéssel szó­lított meg: — Ült uram, csak egy pár fillért! Kenyeret szeretnék venni, nem bírom már az éhséget. Kö­nyörüljön rajtam, a jó Isten majd megfizeti azt önnek. Csak pár fillért! Nem tudom miért, de úgy meghatott most ez a nyöszörgés. Kivettem tárcámat. Nagyobb pénz­darab akadt kezembe. Odadobtam. — Édes jó uram, az Isten minden áldásában részeltesse önt! Mindig csak boldogság környez­ze .. . Milyen jó is boldog lenni. Én is voltam. Nem mindig kellett koldulnom. Szegényesen, de megellünk. Egészen addig, inig Margit nagy nem lett . . . Már éppen türelmetlenül inteni akartam, hogy menjen tovább, de az utolsó szavak vissza­tartották. Különben is elhagyatott mellékutcában voltunk, nem kellett tehát feltűnéstől tartanom. Hagytam, hogy folytassa. — Gyönyörű szép lány volt. Mindenki monda, Még most is az. Pedig már . . . Megismerkedett egy finom úrral. Mi nem akartuk, hogy oda jár­jon, de ígérte, hogy elveszi . . . olyan szépen tu­dott beszélni ... az édes jó angyal . . . mondta Margitról . . . Hittünk neki. Mindenünket drága ruhákra költöttük, meg hogy illően fogadhassuk. Lassan tönkrementünk. S aztán .... elvette ? Igen. A becsületét. Azóta a lány egészen megvál­tozott. Nem ismer minket. Urasan él ... a tisz­tessége árán . . . milyen gőgös .... éppen itt lakik e házban . . . hiába könyörgök hozzá ala­mizsnáért, durván taszít félre . . . . . . Csörrenés. Felnézek. A kis finom, bár­sonyos kezecske dühösen csapta be az első eme­leti ablakot . . . A rendőrségről. (9) Mátészalka nagyközség rendőrségének szervezete és szolgálati szabálya. II. RÉSZ. Rendőri szolgálat. 43. §. Közrendészeti rendeletek áthágása esetében követendő eljárás. Ha közrend elleni rendelkezések áthágása forog fenn, az esetben, ha a teendőre vonatkozó­lag különösen rendelet kiadva nem lelt — egyszerű figyelmeztetésre lehet szorítkozni. Ha a feljelentés számozott kocsik tulajdonosa, ilyenek kocsisa vagy vezetője ellen irányul, elég ha ezeknek kocsiszámai foglaltatnak a jelentésben; ha azonban azok botrányt okoznak, — bekisérendők. A magánosok által tett feljelentésre vonat­kozó és uz előbbi cikkben elmondottak ezen esetben is alkalmazandók. 44. §. Kényszer alkalmazása a bekíséri vagy elfogott, valamint a letartóztatott egyén ellenében. A bekísért vagy elfogott egyén ellenében az uyi. évi Lll. t. c. 5. §-ában foglalt felhatalma­zás alapján az 1872. január 26.-án 2082. sz. igaz- ságügyminiszteri körrendelet 111-ik cikke értelmé­ben kényszereszközök, — megkötözés vagy meg- bilincsezés a következő esetekben alkalmazhatók: — ha az illető egyén a. ) a rendőri közegnek ellenáll, vagy mása­kat ellenállásra izgat, ha szökni akar, vagy ha a szökést megkísérli, b. ) ha a megkötést vagy bilincsezést az illető egyén veszélyes lélekállapota szükségessé teszi: c. ) szállítás közben, ha az őrség elégtelen és az illető egyén viseleté, előélete és a helyi viszo­nyok különös óvatossagot és elővigyázatot tesznek szükségessé, különösen ha az illető egyén, éjen át, pusztán keresztül, folyó, rósz hírben álló csárda, vagy oly hely közelében szállítandó, a hol köz- biztonságra veszélyes egyének szoktak tartózkodni. Az a.) b.) és c.) pontok alatti intézkedések, valamint a fentebb említett igazságügyminiszteri rendeletnek többi intézkedései megfelelően alkal­mazandók a rendőrileg letartóztatott egyének ellen Is. A megkötözés és bilincs alkalmazása abban- hagyandó, ha annak alkalmazási oka megszűnt. A tettlegesség szigorúan tilos. 45. §. A rendőri letartóztatás tartamáról. A rendőri letartóztatást, az elővezetett, be­kísért vagy elfogott egyénnek a hivatalos helyiség­ben a szabályszerű meghallgatása után való ott marasztalása képezi, — az két napon túl nem ter­jedhet, csak ha a rendőrség által megkeresett ille­tékes biró, azt határozattal ki nem mondja. A le­tartóztatott egyén, a bíróságnak átadandó. 46. §. A rendőr az egyes bűnesetek szemtanúit, ha ilyenek vannak — kipuhatolni, azoknak nevét la­kását feljegyezni köteles. 47. §. Az elkövetett bűntény alkalmával talált tárgyakról. Minden a bűntényre vonatkozó tárgy, vagy jel, és a súlyosabb természetű bűntényekre vonat­kozó gyanu-ok a bűntett egész színhelye, azonnal felügyelet alá helyezendő, és a nyomozó hatósági közeg megjelenése változatlan állapotban tartandó és illetve megőrizendő. 48. §. Letartóztatott egyének megmotozása. Személymotozást birói felhívás nélkül csak akkor foganatosíthat a rendőr, ha a késedelemben veszély van, avagy oly egyén motozásáról van szó, aki a rendőrség előtt mint gyakori tolvajlásról vagy orgazdálkodásról ismeretes és ha alapos gyanú van arra, hogy a letartóztatott egyénnél eltulajdo­nított tárgy avagy veszélyes eszköz van. A letartóztatott, félreeső helyen, a legkímé­letesebb módon motoztandó meg. Kihágásoknál, kivévén a tulajdont veszélyez­tető eseteket — a motozás nem foganatosítható. (Vége következik.) Levélbeli megkeresésekre árjegy­zékkel és költségvetéssel díjtala­nul szolgálunk. ! MOTOR ! Karczag Testvérek !Äst Ajánlják a legjobb és legbiztosabb járatú szivógáz, nyersolajat és benzinmotor-gépüket, bezinlokomobil cséplőkészletüket a legkedvezőbb fizetési feltételek mellett st—' Levélheti .,„..1. ..j.^. zókkel és költségvetéssel díjtala­nul szolgálunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom