Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-31 / 52. szám
b2. (143). szám. MÁTÉSZALKA 3. oldal. Sieti tűzoltóság is, mégpedig „önkéntes“, De mitér, ha más meg éppen ezért mérges.. Művelődés terjed, nagy a kultur-éhség, Szörnyen vána a „nép“ uj lap jelenését. S a harmadik újság nem várat magára, Kilép a küzdésnek sima porondjára, Nagy titokban, bölcsen, egyszercsak [megindul, S az olvasók arca hirtelen felvidul. S kérdik: Hát mi lesz mármost ennek a vége, „ Mátészalka, “„ Kis Lap“ meg a jó „ Vidéke “?! Több lesz már az újság, mint az olvasója, Több lapot ennél már nem hozhat a gólya. Ki gondolta volna még nem is oly régen, Hogy itt három újság „ily szépen“ meg[éljen?! „Szépen“ élnek itt meg, annyi szent és igaz, Nincs ebben a szóban semmiféle vigasz. Minden lap annyit ér, mennyi olvasója, S mennyit ad a bátor, igaz, nemes szóra. Mi már csak maradunk — a köz érdekéiben — Szókimondó-újság, a mik voltunk régen.. Olvasó, lapbarát áll mögöttünk elég, Köszöntjük mi őket! Üdvözletünk vegyék! Kérjük pártfogolják a mi kis újságunk S gondnélküli, boldog uj évet kívánunk! ____ ECLAIR. Ho dász község halad. Jóleső látvány, hogy járásunknak az egyik számottevőbb községe szinte napról napra fejlődik. Csak a közelmúltban is két olyan határozatot hozott Hodász képviselő-testülete, amely a legmesszebbi elismerést érdemelő humánus emberbaráli érzület és dicséretre méltó szociális érzékről tesz tanúságot. E községi határozatok egyike a korcsmák vasárnapi zárva lariását, másika pedig egy községi kórház felépiiését és ennek céljaira kölcsön felvételét mondotta ki. Mindkét határozat a f. hó 28,-iki megyei közgyűlés napirendén szerepelt. Ami az első határozatot illeti: az nem lesz több üres demonstrációnál, mert a belügyminiszter sorra semmisiti meg a községek ily tárgyú határozatait, lévén abból a kincstárnak nagyon nagy kára, vasni. Holt lélek élő testtel keres fel a túlvilágról. Minden elveszett már rá nézne, mindenről elfeledkezett. Nem becses már ő előtte semmi. Csak az Ígéret, fogadalom, mely legöszintébb igaz barátai előtt köti. Eljön, minden körülmények közt eljön. Várjuk őt, a tizenkadtedik.óraban ott lesz bizony- nyára nálam. Megdöbbentett'a levél különös hangja. Mély szomorúság fogott el. Ez több volt mint részvét, ügy fájt, úgy bántott, szinte összeszorult a szivem. A fiuknak nem szóltam. Miért vegyem el már jó előre a kedvüket. Meglepetésnek szántam. Soha még oly nehezen nem vártam az év utólsó napját. Már csaknem a perceket is számoltam. Végre is eljött. A fiuk pontosan gyülekeztek. És látszólagos vidámsággal fogadtam őket. Olyan ünnepélyes komolysággal jöttek. Lassankint együtt voltunk. Beszélgettünk. A társalgás azonban nagyon vontatottan ment. Úgy vehette észre a figyelmes szemlelő, hogy mindenki mást gondol, mint amit mond, mindenki félt arról beszélni, amit tulajdonképen gondolt. Üres fecsegés, szó- fecsérlés. Nem bírtam már tovább. Szólnom kellett. El kellett most már árulnom, amit ugyanis nehezen tudtam eddig eltitkolni. Mikor egy pillanatnyi csönd állt be, komoran álltam fel, reszkető kezekkel vettem ki a levelet, s fojtott hangon olvasni kezdtem. A hatás leírhatatlan volt. Miért is nem készítettem elő mindegyiket külön-külön. Nem akartak hinni. Megmutattam a levelet. Csakugyan. Szegény fiú. Vájjon eljön-e ? S milyen állapotban ? 1 . . . Csöngettek. Magam futottam ki. ó volt. Belépett. Én megtántorodtam. Lerongyolódva, piszkos öltözetben. Borzalmasan elváltozva. Alig tudtam szólni. Szervusz Béla 1 Mitörtént veled ? ha vasárnap nem tölthet fel a garatra a magyar, mert az állam bevételeinek aránytalanul nagy része szeszadóból kerül ki és jut a mindent felfaló Moloch, a hadsereg feneketlen bendőjébe. Ami pedig a kórházat illeti, hát bizony talán okosan tennék a hodászi községatyák, ha a kórházukra szánt pénzzel a járási kórház létesítéséhez járulnának. Így ők is megkapnák amit óhajtanak — sőt még többet — és hozzá segítenék is a járási kórház nagy ügyét előbbre: tehát emberbaráti cselekedetük kétszeresen szép és hasznos volna. Itt említjük meg, hogy Hodászon már pár év előtt mozgalom indult aziránt is, hogy a hodászi kör orvosa a körszék helyén lakjék, mely a kör központja. Erre a célra megfelelő orvosi la kás felépítését is kötelezték és erélyesen sürgették az uj közegészségügyi törvény idevágó rendelkezései betartását. Annak idején mi nem tudtunk a hodásziak e mozgalmával mindenben rokonszenvezni. De ma már belátjuk : a hodásziaknak volt igazuk. Az emberi közegészségügy annyira elhanyagolt szerte az országban, hogy halálos vétek hazánk és nemzetünk ellen, ha e téren a legkissebb javítást eredményezhető lépést is meg nem tesszük. Járásunk közgeszségiigyével lapunk fog még foglalkozni s akkor bővebben is kifejtjük jogosan megváltozott álláspontunk igazságait. — Szatmár vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 28.-án megtartotta e napra hirdetett rendkívüli közgyűlését, melynek bennünket közelebbről érdeklő programmpontjai ezek voltak: A megüresedett bizottsági tagsá gok betöltésére választás kitűzése; az 1912 évi vmegyei virilisek jegyzékének bemutatása ; Ópályi határozata a vasúti — hozzájáró ut építéséhez való hozzájárulás iránt; Hodász határozata kórház építése és kölcsön felvétele iránt; Császári határozata a fúrt kút létesítése iránt; Reichman Ignác felebbezése Hodász községnek a korcsmák vasárnapi zárva tartása iránti határozata ellen; ópályi 1911 évi pótköltségvetése. — A mátészalkai járási kórház érdekében — jó Ómen — hogy úgy lapunk, mint a Msz és V. a véletlen folytán, szinte egy időben kezdtek erélyesebb akcióhoz. A »Mátészalka« múlt heti száma terjedelmes cikkben vezeti be a járás közegészségügye s főleg ennek egyik igen fontos szerve: járási közkórhdz érdekében megkezdett akcióját. A Msz és V. pedig körkérdést intéz a járás összes orvosa és gyógyszerésze, úgyszintén a főszolgabiránk és képviselőnkhöz arra nézve : hogyan lehetne már a jövő évben megvalósítani a járási kórházat? Ámbár nem tartjuk ép»Mindnyájan itt vagytok? kérdé. Bevezettem. A fiuk örömmel fogadták. Kezet szorított. Komoly arccal ült les igy szólt: -.Lássuk a vallomásomat a múlt Szilveszterről! Türelmetlenül bontottam fel a borítékot, kikerestem a Béla feljegyzését, szétnyitottam és meglepetve olvastam: »Az élettől vagy a haláltól«. Értelmetlenül bámultam a kö- rülülőkre. Tompán hangzott a Béla hangja: — Csodálkoztok. Pedig úgy volt. Én akkor az élettől vagy haláltól vártam a legnagyobb boldogságot. A lány, kit imádtam, s ki engem viszontszeretett, súlyos betegen feküdt. Ha életben marad, úgy élete boldogság nekem. Ha nem, úgy az én halálom sem késett volna soká, tehát ismét együtt lettünk volna, s igy a halál is hozhatott boldogságot. Margitom azonban fölgyógyult, ügy örvendtem. Teljesen magához jött. Már tervezgettünk a jövőre. Közben Bécsbe kellett utaznom. Margit kért, hogy keressem fel ott tartózkodó fivérét. Kívánságának eleget is tettem. Egészen elütő testvérrel ismerkedtem meg. Nagyzoló, hetvenkedő krakeler. Dolgaim elintézése után este együtt mentünk szórakozni, ő kalauzolt. Legutoljára orfeumban voltunk, őt régi ösmerősként üdvözölték. Pezsgőzés közben valami megjegyzést tettem az ölében ülő lányra. Ö kíméletlenül szólt rám, sértve látván férfiúi büszkeségét. Én fellobbanva akaratlanul is durván megbántottam. Talán a pezsgő hatása miatt. Elkomolyodott. »Négy ur majd elintézi«. Hiába kérleltem, könyörögtem bocsásson meg, nem akartam sérteni. Hajthatatlan maradt. A lányok biztatták. Önérzet. Férfias jellem. Büszkeség. Borzasztó helyzetben voltam. Mit tegyek ? Az ő fivérével nem verekedhetem meg. Nem lehetet kibúvót találni. Viszonyunkat nem pen célravezetőnek a Msz. és Vidéke körkérdés-akcióját, azt mégis a legnagyobb rokon- szenvvel vettük tudomásul és odaadó érdeklődéssel várjuk a beérkező válaszokat, melyeket a Msz és V. nyomán a mi olvasóinkkal is megismertetünk. Addig is a magunk részéről örömünknek kell kifejezést adnunk a felett, hogy immár nem magunk vagyunk a küzdő téren és elismeréssel kell honorálnia mindenkinek azt a komoly igyekezetét, amelylyel a Msz és V. a kórházügy megoldására közjehatni törekszik, ami elsősorban dr. Dienes Dezső agilis szolgabiránk érdeme. — Az én házam : az én váram. Horváth Józsefné látogatóba ment egy kis trécselésre Bakos Perencnéhez. A trécselés azonban furcsán végződött. A két asszony összekapott, szó szót hozott s a végén a látogató felkapta a kezébe akadt viz- hordórudat s alaposan helybenhagyta vele a szives vendéglátó háziasszonyt, aki gondolkodhatik most felette: mi is igaz abból az angol mondásból: »Az én házam: az én váram«. — Magasabb fizetési osztályba léptette elő a m. kir. közoktatási miniszter Kása Vince helybeli polg. iskolai tanárt. — Fiatal bűnösök. Korán szegték meg a »Ne lopj!« isteni parancsot Ópályi néhány csemetéi, akik, bár egész fiatal gyerekek, nem át- alották egy korcsmába éjjel betörni és onnan különböző ingóságokat elemelni. Az eljárás megindult a fiatat gonosztevők ellen. — Működött a bicska a nagydobosi báró Perényi-féle tanyán, ahol Matu Sándor kést rántott haragosára, Lőrinc Eszterre és rajta súlyos testisértést követelt el. — A matolcsi jegyző drámájára vonatkozólag újabb értesüléseket vettünk, amelyek merőben ellentmondanak eddig vett tudósításainknak. Ez értesítés szerint nem Szolomayer lőtt ittas fővel szerencsétlen takarítónőjére, hanem a takarítónő babrálta Szolomayer revolverét, mig az barátaival egy másik szobában borozgatott. Egyszercsak a vendégek mulatozás közben egymásután két dördülést hallottak, mire a házigazda kiment, hogy utána nézzen a dolognak. Akkor látta, hogy töltött revolvere sült el takarítónője kezeben. El akarta venni, de az oly szerencsétlenül sikerült, hogy a revolver harmadszor is eldördült s a takarítónőt találta, aki holtan esett össze. Másik verzió szerint Szolomayer adta volna megtisztítás végett a revolvert takarítónőjének és igy történt a katasztrófa, melyet a megyei lapok mind különféleképpen írnak le. A megindult eljárás majd kideríti, mi az igazi tényállás. árulhattam el. Gondoltam, majd megkarcol, s kibékülünk. Helyre lesz ütve a csorba. De nem úgy történt, összecsaptunk. Mindketten jól forgadtuk a kardot. Egy ügyes csele után elkéstem a védelemmel, bal fülem felé suhintott az acél. Abban a pillanatban minden vérem arcomba tolult, öntudatomat vesztve, még a segédek közbelépése előtt teljes erőmből a fedetlen nyak kidagadó erére sújtottam . . . Borzalom ! Még most is látom azt a vastag vérsugárt, az orvosok kétségbeesett munkáját, a mindjobban elhalványuló arcot .. . »Megvan!« . . . »Én nem találom a másikat« ... »Végre, ez az . . . óvatosan.« Visszafojtott lélekzet. Kínzó csönd. Hiába. »Már késő . . . meghalt« . . . Ez volt az utolsó szó, amit hallottam, őrülten rohantam ki. Futottam, mig csak össze nem estem. Mit tettem ? ! Mit tettem ? ! Gyilkoltam 1 Megöltem a testvérét annak, a kit legjobban szereltem. Megöltem orvul, gyalázatosán, mert nekem már nem lett volna szabad a fegyvert használnom. Megöltem 1 Igen, megöltem ! Az ő testvérét! Értsétek meg fiuk, az ő testvérét 11... S azóta én bujdosok. Üldöz annak a vérsugárnak réme. Átszenvedtem már mindent, amit csak ember elbír, de nyugalmat nem találok. Nem találok sehol. Eszembe jutott a fogadalmam. Betartottam. Felolvastátok, line, sem az élettől, sem a haláltól nem nyertem boldogságot . . . Azóta hallom, az áldott jó angyal napról-napra hervad. .. enyészik ... a kettős gyász súlya alatt . . , Egyszerre két halottja lett. . . . Nem bírtuk tovább. Az arcunkon visszafojt- hatlanul lepergő könnyek mutatták a férfilélek erősségének határát . . .
