Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-07 / 14. szám
4. oldal. MÁTÉSZALKA 14. (105.) szám. nővel egy idő. óta szemkáprázatba ejtik az embereket !) Több és másféle beszédet nem akarok. Gyászruhákat és divatos fátyolokat én érettem senki is egy pillanatig se viseljen; hasztalan koszorúkra ne költsön. Így legyen! Ez az akaratom és mindenkitől elvárom, hogy azt tiszteletben tartsák. A szentháromság egy Isten nagy nevében. Debrecen, 191.1. márc. 17. Dr. Cross Lajos.« Juhász László rcf. lelkész. — A „Központi“ szálloda építésére vo- natkazólag múlt számunkban megírtuk, hogy az építtető 3 pénzintézet kiküldöttei f. hó 1 -én határoznak az építés vagy nemépités felett. Sajnos, most arról kell beszámolnunk, hogy a kiküldöttek megállapodásra — részben a hozzájárulás arányának megállapítása körüli nézeteltérések, részben pedig az egyik intézet azon kikötése következtében, hogy az építéshez csak az esetben járul hozzá, ha a világítás kérdése előbb megoldást nyer — nem jutottak s így — hacsak a rövid időn belül tartandó újabb gyűlés megállapodást nem hoz — kárbavész az a lelkes, dicsérendő igyekezet, melylyel Péchy főszolgabíró ezt városunkra és fejlődésünkre korszakot alkotó dolgot olyan buzgósággal igyekezett és igyekszik megvalósítani. — Rablók Nagydoboson. Kalla Kálmán nagydobosi szatócs es korcsmáros lakásán f. hó 2.-án este lü órakor megjelent három ismeretlen ember s a szatócsot és családját megöléssel fenyegetve a házból kikergette. A megrémüli Kalla csendőrökért szaladt s mire két csendőrrel visszatért, az ismeretlenek a lakást és az üzletet kutatták, valószinüleg pénzt keresve. Az egyik csendőr szuronyt szegezve az ajtóhoz állt es igazolásra szólította fel a garázdáikoJókat, mire azok egyike a csendőrhöz ugrott s annak fegyverét megragadta. A csendőrnek sikerült szabad kezével kardját kirántani s a veszedelmes embert ártalmatlanná tenni. A másik csendőr ezalatt elbánt a másik két hivatlan vendéggel s igy j mindhármukat a laktanyára, majd kettejüket a helybeli já- járásbiróság fogházába internálták. A harmadik, a legmerészebb jómadarat a csendőrkard ágyba döntötte. A betörők névszerint a következők : Tárnád Ferenc, Kis Árpád Lajos (Zsindelyes tanyai lakos) és Rusinko Alekszovits István, nagydobosi lakos. Avagy mily szépek e szavak: Vércsepp a hómezőn, Virág a sírokon, Kéjcsók a temetőn, Sugár a romokon. Egy rózsaszál, mely egy halott Szájából nyert táplálatot, Napfényben édelgő mocsára: Az élet kéje ebből áll. Shelley Peenkőnigén (Oneen mab. Angolból ford.) ily szép nyelvezetű. Prózai nyelve is fenséges. Hátramaradt iratai tesznek erről tanulságot. Íme 150—200 old. tanulmányainak néhány cime: Jókai s a társadalom. Darwinizmus és művészet. Jegyzetek a nevelés történetéhez. A kritikai szellemről. Hugó V. Goethe és Schiller. Nyelvészet és filozófia. A szoc. kérdésről. Agenie monográfiája. Tér és idő. Job és a kísérleti regény slb. Íme Poe Edgárró\ e nép gondolatok mutatványként, (c tálja Sikabonyi.) Poe E. Szelleme spekulativ és abszlra kt. Müveim érezni lehet a gondolat remegését; szivét fagy, eszét borzadály futja végig. A szivéből kiszivárgott véi- Cseppeket kristállyá és gyöngyszemekké merítette .... Mintha a Kritik der reinen Vennuft (Kant hires müve!) tiszta, kemény ércet látnok egy óriás kohóban néhány 10000-nyi melegben megoldani! . . . mintha egy glecser csúcsáról izzó hógörgetegek rohannának le. . . . »S igy tovább. Mutatják a töredékek, mennyit veszítettünk Kom- játhyban s korai halálával. Nevéről vagy hat évvel ezelőtt Bpesten' irói társaság is alakult meg s Tűz cimmel folyóiratot indított. Újabb folyóirat eszméinek terjesztésére: tSzikrai cimen Újpesten indult meg. Ady Endrénél is van sok izzó jelző. De nem mély s nem ódái, hanem forradalmi, kitörő. Végeztünk. Nietzsche mondja : Vonulj a magányba, ott születnek a nagy eszmék, gondolatok. Komjáthy ebben is tanítványa volt. A piaci legyek nem is alkotják olvasóközönségét, de a szellem arisztokráciája, a fensőbb emberek. Ezeknek tartogatta szép gondolatait. De mi azt szeretnénk, Mondják, hogy kozmopolita költő. De hisz csak a hazafias eszme s a szerelem az egyedüli, amiről költő irha* ? Bizony nem. Az irodalom különben is nemzetközi. Goethe, Byron ép úgy, mint Petőfi és Arany, az egész emberiségé. — Perselyrablás. A györteleki ref. templomban elhelyezett vakok- és süketnémák perselyét f. hő 1.-én reggel ismeretlen tettes feltörte s a benne volt pénzt elvitte. A csendörség megindította a nyomozást. — A sorozás, tegnap, f. hó 6.-án nyert befejezést és megint bizonyságát adta annak, hogy »pusztulunk, veszünk . . .« »Az ujhaza« tömegesen nyeli el katonaanyagunk javát s szinte megdöbbentő, mikor minden harmadik-negyedik felolvasott név után »Amerika«, vagy »Engedély nélkül távol« hangzik a jegyző ajkáról. A sorozás kisebb-nagyobb pálinkás legénykedésektől eltekintve rendben folyt le, csak az utolsó napon, tegnap, volt némi kis zavar. Bodó József és Bodó Sándor szatnosszegi lakosok ugyanis részeg fővel szóváltást kezdtek egyik csendőrünkkel, sőt Bodó József a csendőr fegyverét is megragadta. A megtámadott csendőr kardjával megsebesítette a garázda legényt s a hűvösre tette, mig mámorát kialuszsza A sarozás eredményét a következőkben közöljük: I. nap. Mátészalka: állott 159. ebből beso- roztatott 24, póttartalékba 4. Hodász: állott 51, besoroztatott 3. Jármi: állott 20, besoroztatott 2. póttartalékba 10. Papos: állott 20, besoroztatott 4. II. nap. üyörtelek : állott 33, besoroztatott 6. Tunyog: állott 31, besoroztatott 5, póttartalékba 2, Kpcsord: állott 70, besoroztatott 12. Idegen állt 1, ül. nap Nugyecsed: állott 121, besoroztatott 32, pótlartalékba 8. Fábiánháza: állott 67, besoroztatott 9, póttartalékba 1. Nyircsaholy: állott 66. besoroztatott 11. póttartalékba 2. Olcsva: állott 33, besorozlutott 9. póttartalékba 2. Olcsvaapáii: állott 10, pótlartalékba 1. Öpályi: állott 59 .besoroztatott 8. IV. nap. Kántorjánosi: állott 62, besorozott 16, póttartalékba 4. Nyirderzs: állott 24. besoroz- taioit 2. Nyiriklód: állott 4, besoroztatott 2. Nyírmeggyes : állott 42, besoroztatott 5. póttartalékba á- Gebe: állott 54, besoroztatott 5. Vitka: alott 60 besoroztatott 9. póttartaléka 2. Idegen: állett 2. V. nap. Nagydobos: állott 40, besoroztatott 3, póttartalékba 1. Parasznya: állott 25, besoroz tatott 2, póttartalékba 2. Vasvári: állott él. besoroztatott 3, póttartalékba 1. Császári: állott á7, besoroztatott 3, póttartalékba 2. Szamosszeg: állott 82, besoroztatott 10, póttartalékba 4. Szamos- keér: 26, besoroztatott é, póttai ialékba 1. — Vármegyénk népessége. A népszámlálás eredményei szerint vármegyénk népessége ma 361.030 lélek, tiz év előtt 340.680 a szaporodás tehát 20.341 vagyis 6%. Bizony, elég kevés. — A kir. törvényszéki elnök, Dr. Róth Ferencz állapota roszszabra fordult, miért is e hó 1.-én betegségének gyógykezeltetése végett Budapestre utazott. — Szabadságon. Dr. Vida Gyula közigazgatási gyakornok, tb. szolgabiró négy heti szabadságra ment. — Ribillió a „Royal“ kávéházban. Nagy ribilliót csinált e hó 1.-én este dr. Z. helybeli lakos a »Royal< kávéházban, llluminált állapotban összeveszett a kávéház tulajdonosával s dühében lakására szaladt, honnan vadászfegyverrel kezében tért vissza a kávéházba. A kávés és felesége a fegyverrel közelgő ember láttára az ablakon át a szomszédházba menekültek, a pincér pedig merész ügyességgel kivette a spicces ur kezéből a fegyvert s azt a csendőrségnek adta át. Majd később, ismételt fegyverhasználattól félve a kávés dr. Z. barátainak segítségét vette igénybe, kik lecsillapították a felhevült embert. A csendőrség megállapította, hogy az átadott fegyver 6 lövetű Winchester s 5 golyóra töltve volt. Az ezerféleképpen kommentált és városszerte nagy izgalmat keltett ügyben a feljelentés állítólag megtétetett. — Almában megvakult. Barát Sándor györteleki községi biró múlt hó 31.-én éjjel megvakult. A szerencsétlen embernek előző este még semmi baja nem volt. Hivatalában Barát Dániel albiró helyettesíti. — Állat az emberben. Pataki Dániel nagy- ecsedi legény erkölcstelen merényletet követett el egy 13 éves, elmebeteg leánykán. Az amúgy is beteg gyermeket ágyba döntötte a gálád merénylet, melyet a csendörség nyomozott ki s megtette feljelentését a elvetemült legény ellen. — Feltört üzlethelyiség. A szokásos rendszerrel ismét betörtek Szigeti Ármin divatüzletébe. Kivájták a falat s a résen bejutva az üzletbe 35 korona készpénzt zsákmányoltak. Az árukat érintetlenül hagyták. Reméljük, hogy csendórségiink kinyomozza a konzekvens betörőket, kik a falon észlelt nyomok szerint kőműves szerszámokkal dolgoztak. — A mátészalkai dalegylet 1911. évi április hó 17.-én saját pénztára javára, a Vasúti vendéglő termében dalestélylyel egybekötött zártl/'fÁt'll t íl HAtíiíYü I mn t rucizlű'» — A vármegyei dijnokok szolgálati viszonyairól és fizetés rendezéséről szóló vármegyei szabályrendeletet az alispán életbeléptetés végett kiadta a megye szolgabirdi hivatalainak. A szabályrendelet szerint 19 dijnoki állás van rendszeresítve, melyből, 7 a központba, 4 az árvaszék És 8 a főszolgabiróságokhoz osztatik be. A dijnoki javadalmazást igy állapítja meg a szabályrendelet: Női dijnokok napidijai 1 Mátészalka, Fehérgyarmat. Erdőd, Csen- ger, Szinér- váralja és Avasujváros 10 50 80 10 40 70 KÁ 2 2 2 3 3 3 Nagykároly, Szatmár és Nagybánya 10 50 40 70 2 2 3 3 3 4 Férfi dijnokok napidijai | Mátészalka, Fehérgyarmat Erdőd, Csen- ger, Szinér- váralja és Avasujváros 10 .50 40 70 Í5 Ö 2 2 3 3 3- 4. 1 Nagykároly, Sz atmár és Nagybánya 10 50 • 50 50 le 1 [ ' 2 2 3 3 4 ! 4 No ez ugy-e bár szép kis javadalmazás! 2Ó év utáni szorgalmas munkával föl lehet vinni napi 3-70 kor.-tól 4-50 kor.-ig! És ez a nagyszerű dotáció is természetesen csak a tényleges működés után jár. Igazolt betegség esetén a megbetegedéstől számított 20 héten át kijár ugyan a dij, de a 20 hét után már nem. És ha a betegség 20 hél után még 3 hónál tovább tart, akkor nemcsak a díjnak, de az állásnak is kámpec. És nem utolsó szociális érzékről tanúskodik a szabályrendelet 13. §-a sem, mely szerint ha a dijnokot katonai szolgálatra behívják, elveszti diját. Az alispán ugyan feljogosiiott »ha a szolgálati viszonyok megengedik« 4 illetve 5 hétre meghagyni a dij élvezetét, de annak elbírálása, hogy vajon »a szolgálati viszonyok megengedik«-e, az ő diszkrécionális joga. Előfordulhat tehát az az eset, hogy a dijnok kénytelen letenni a pennát és magára szedni a bornyul, fegyvert, elmegy nyolc hétre katonáskodni az államnak, ahol agyongyötrik és vagy egyáltalán, vagy legjobb esetben is 4, illetve 3 hétig nem kap fizetési. Hogy aztán ez alatt az idő alatt miből éljen a családja, melytől a törvény rabolja el a fenttartót, azzal a vármegye, státutuniokat alkotó, jóllakott urai nem törődnek. — Tüzek. Nyírmeggyes községben nagy tűz pusztított e hó 1-én, szombaton délelőtt. A tűz keletkezése eddig még ismeretlen. A délelőtti órákban városunk nyírségi oldalán sürü pernyeeső tette figyelmessé az embereket a tűzvészre. Egész elégett náddarabok és szalmaszálak hulltak alá s nemsokára jött a hir, hogy Nyírmeggyes lángokban áll. Szerencsére a hir kissé túlzott volt, de a veszély tényleg nagy. Tűzoltóink felszerelésük roncsaival azonnal kivonultak a községbe, hol már akkor mintegy 6 teljes porta lángokban állott. Oltásról szó sem lehetett, mert csupa nád- és szal- mafedelü házák és melléképületek állottak lángokban s igy csak a terjedés meggátlására Szorítkoztak. A tüzet végre is az »Isteni gondviselés« lokalizálta. Egy jótékony zápor mentette meg Nyírmeggyest a végpusztulástól. Leégett 6 lakóház, 4 csűr, néhány boglya széna és több melléképület. Ópályiban 2.-án, vasárnap jelent meg a vörös kakas. Fedora István portáján egy szénakazal gyuladt ki, szintén ismeretlen okból. Itt azonban a tüzet Szabó Ferenc helybeli hentesmester segítségével (ki lezüllött tűzoltóságunk egyik csővezetője) hamarosan eloltották s elejét vették a nagyobb pusztulásnak. Dijnoki minőségben töltött idő Az egy évi próba szolgálat tartama alatt az ,É rtesítés" kiadásáig ....... Az „Értesítés“ kiadásának napjától kezdve a dijnoki alkalmazás 5 évéig .................... A dijnoki alkalmazás 5 évétől a 10 évig . A dijnoki alkalmazás 10 évétől a 15 évig . A dijnoki alkalmazás 15 évétől a 20 évig . A dijnoki alkalmazás 20 évétől kezdve