Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-13 / 2. szám
2. oldal. MÁTÉSZALKA 2. (93.) izéun. 5 ahol egy lelket nem ismernek, ahol talán ennek előtte egy vevőjük nem volt, ott ezreket és ezreket fektetnek be a hirdetésekbe. Miért teszik ezt? Reális, számitó üzleti emberek miért kockáztatnak ujságpapirosra annyi pénzt ? Mert nagyon jól tudják, hogy pénzük busásan megtérül. Százan és százan hirdetnek külföldiek magyar lapokban, de ujjaimon számolhatom meg azokat a magyar cégeket, amelyek külföldön hirdetnek. Amig tehát iparosaink, kereskedőink és vállalkozóink nagy része a reklámozást nem ismeri el époly szükségesnek, mint akár a cégtáblát, kirakatot, vagy árjegyzéket, addig sem a magyar árucikkek kelendősége, sem hirdetési ügyünk el nem éri az óhajtott és megérdemelt nívót. Mint hirdető iroda-tulajdonos nem egy hirdetöfelemnél tapasztaltam, hogy miután hirdetése négyszer-ötször megjelent, már türelmetlenkedett és szinte szemrehányásokat tett, hogy a hirdetésnek még nincs kellő eredménye, a vevők és megrendelők még mindig nem tolonganak? ... Ez a kicsinyesség is súlyos akadály. Csak rendszeres, állandó, feltűnő hirdetés utján jöhet meg az eredmény! Nem négy-ötször, hanem húszszor kell látnia az olvasónak a hirdetést, mig az föltűnik neki, emlékezetében marad és vásárlásra ösztökéli. Ez az elv oly régi, mint maga a hirdetési ügy. A reklámozás eredménye függ természetesen a kellő tőke befektetéstől, a helyes hirdető orgánumok megválasztásától, a jó, feltűnő érdekes változatos szövegektől, azoknak alkalmas időben való közlésétől stb. stb. Nem hunyhatok szemet ama körülmény előtt sem, hogy tapasztalásom szerint részben maguk az újságok is akadályozzák, bénítják a hirdetési ügy fejlődését. Annyira már vittük volna, hogy sokan vannak már hirdető magyar cégek, ezek között szép számmal nagy hirdetők. A lapok azonban — tisztelet a kivételnek — nem viselik eléggé szivükön a hirdetésért ezreket reszkírozó cégeknek azt a nagy célját, hogy — Annyira nem, ... de főnök ur . . . az én kis Gusztávom talán halálán van ... ha Ugyan még el 1 — Ezt igazán sajnálom, kedves Lindahl, de beteg gyermekeket sem említ a szabályzat. Akar-e menni vagy sem ? — Mikor indul a vonat? — Nyolc óra tizenötkor. — Karlson, fütsön 1 Tiz perc múlva itt leszek. Otthon szomorú látvány fogadta. A kis beteg •zőke fürtjei nedvesen odacsapzódtak a homlokához, torka hörgött s kicsiny kövér keze görcsösen ökölbe volt szorítva. Lélekzete nehéz és kínos, tekintete félénk, mint a sebzett őzé. Az anyjának már nem volt többé könnye, holthalványan összeharapott ajakkal száritgatta az izzadtságot kedvence homlokáról. Mikor az apa belépett, visszatértek könnyei s zokogva karjaiba vetvén magát kétségbeesve kiáltotta: — Meghal! Meghal! De nem szabad, nem tehet meghalnia. A doktor lemondott minden reményről. De a jó Isten nem lehet oly kegyetlen! Guszti, kedvencem, itt van a papa : Most egész éjjel itt marad drága, édes kisT Gusztijával. Csak megismered papát! A gyermek rábámul Lindahlra, torkába a hörgés pillanatra megszűnt, arcára mosoly ült és ajka dadogta: — Édes apa, Guszti ágyához ülni . . . Lindahl megint ott állt a gépen és szakadó hóban nekivágott az éjszakának. Maga sem tudta, hogy mikőp jutott Mária karjaiból a gépre. De most ott állt és tekintetét rászegezte a vágányokra eredményt is lássanak. Nem veszik figyelembe, hogy a hirdetés nem egyéb mint áru, melyért csak annyit kérhet a szolid kereskedő, a mennyit az megér ... A vevő pedig az adott összegért a megfelelő ellenértéket kéri és várja ... Az állandó, nagy hirdető cég, a hirdetésekért fizetett összeget befektetésnek tekinti, melyet kamatostul kell, hogy behozzon. Ha reklámozásainak nincs meg e kívánt eredménye, más módot használ üzletének fejlesztésére és nem hirdet többé általában, vagy nem ott, a hol nincs sikere. . . . Nem elég tehát az, hogy a hirdetést csak közöljék, hanem annak megfelelő legyen az értéke is, szépen szedve, tisztán nyomva és feltűnően elhelyezve legyen. Minden apró-cseprő érdektelen nem fontos eseményről hasábokat Írnak, de rigorózus fukarsággal mérik a sorokat, amelyekben a nagy hirdető szól a közönséghez. Egyszóval a lapok nem nyújtanak eleget a hirdetőnek, nem támogatják törekvésüket, pedig mi lenne, ha hébe-hóba egy-egy hasábot szentelnének a szöveg között a hirdetők érdekeinek is ! Ezzel nemcsak a hirdetőket köteleznék le és mozdítanák elő az eredményt, hanem serkentenék a további hirdetésre is ésuj hirdetőket is toboroznának maguknak. Valamelyes hiba van az újságolvasó közönségben is. Sokan vannak, akik maradi szempontból nézve a világot, a hirdetések iránt bizalmatlanok. Valóban érthetetlen ez a bizalmatlanság, amikor a hirdetés maga már sok pénzbe kerül és igy nyilvánvaló, hogy a drága pénzt nem igen fektetik bele rossz áruk reklámozásába, mert ami rossz, azt állandóan nem is lehet hirdetni, amely cég silány árut hoz forgalomba, az hamarosan beszünteti hirde- detéseit is, elsöpri és lehetetlenné teszi maga a közönség is. Mig az éveken át reklámozó cég iránt bizalommal kell, hogy legyen az olvasó, mert a cég szolidsága mellett bizonyít épen az, hogy állandóan tornyosuló hótorlaszokra. A mozdony lapátjai gyorsan átvágják a hótömeget s fehér felhőket szórnak kétfelé. Ép ily mélységesen metszi a fájdalom a tulajdon lelkét. Mily hideg lehet ott lenn a kemény földben, a vastag hóréteg alatt, És az ő kis gyermeke nemsokára ott fog feküdni. Soha többé nem vezényli majd »mehető 1 Soha többé nem fut elébe esténkint, amikor hazatér és benyit, sohasem hallja többé, amikor vidáman köszönti: jó estét édes apa! Lindahl mélyen s fájdalmasan felsóhajtott. — Mi baj van ? — kérdi a fütő. — Semmi Karlsson 1 — Éppen úgy hallottam, mintha sóhajtott volna, Lindahl ur! — Óh csak ne képzelődjék ! Egyetlen szót sem szóltam. Rakjon a tűzre 1 A vonat egyetlen utasa a legközelebbi állomáson kiszállt. A kövér ur hód-prémesbundát viselt s első osztályon utazott. Fogat várta a pályaudvaron s kocsisa már ott állt a kupé ajtajánál. Mivel a vonat rövid volt, a vonatvezető hallotta párbeszédüket. — Mi újság otthon, Blonhaal ? — kérdezte a kövér ur. — Mindenki egészséges Nagyságos ur. — Feleségem és a gyermekek? — Igenis, nagyságos ur, mindenki. A vonatvezető szive összeszorult. Az a hód- prémes ur gazdag volt, boldog és megelégedett s visszatért szép, meleg otthonába, ahol feleség és gyermeke várták boldogan, egészségesen, ö azonban, a szegény, félig megdermedt vonatvezető holnap csak egy megtört, lesújtott asszonyt s egy hirdethet. Hiszen ami rossz és selejtes, annak rossz hire egy-kettőre elterjed, a konkurencia nagy és a köztudat oly gyorsan alakul ki valamely árucikkről, hogy hitvány portékát állandóan forgalomba hozni és állandóan reklámozni nem lehet. Valamely cég iránt tehát annál nagyobb bizalom nal lehetünk, minél többször látjuk a hirdetését. Ez bizonyítja ugyanis az illető cég és áruinak versenyképességét. Csodálatos módon fellendült az utóbbi években a vidéki lapokban való hirdetés is. A hirdető cégek rájöttek arra, hogy egy város és megye közönségéhez sokkal közvetlenebbül lehet szólni az odavaló lap hasábjain, melynek minden sorát elolvassák. A helyi lapot mindenesetre elolvassák és az ottani olcsó feltűnő hirdetések iránt több bizalma is van a publikumnak: Csak arra ügyeljenek a vidéki lapok, hogy hirdetőiket ne szűkkeblűén szolgálják ki és a fejlődés évröl-évre mind nagyobb lesz. A naptárhirdetés is rendkívül lényeges eszköze a reklámnak. A naptárakat sokkal több ember olvassa, mint a lapokat és emellett meg van azaz előnyük is, hogy az egész esztendőn keresztül képezik a a népnek majdnem egyedüli olvasmányát. A naptárhirdetés természetesen elsősorban a nép számára való cikkek reklámozására alkalmas, sőt nélkülözhetetlen azoknak, kik bármely árul a nép körében óhajtanak terjeszteni. Annak tudása, fölismerése, hogy mely cikket hol, hogyan és mikor kelljen hirdetni, manapság már nagy körültekintést, tapasztalatot és szakismeretet igényel; a reklám ma, már komplikált mesterség és csak az ért hozzá, aki kellő intelligenciával bir és a ki szakszerűen, állandóan, hivatásból foglalkozik vele. ____ ■. ■ .____' ____ EL ŐFIZETŐINKHEZ I Felkérjük azon t. vidéki előfizetőinket, kik előfizetési dijaikkal HÁTRALÉKBAN vannak, szíveskedjenek azt kiadóhivatalunk címére MIELŐBB beküldeni. “ parányi gyermekholtlestet fog találni otthonában. Újra nekivágott a viharnak. Utolsó előtti állomás, több szenet a tűzre! A vonat csak másnap térjen vissza, hogy mint 3-mas számú vonat újból felvegye a (áriatokat. A vihar elült, a természet ünnepelt. Hófehér leplet terített oltárára és a nap ragyogott. Milliónyi hógyémánt csillogott az ágakon, a vágány szabad volt s a merre a vonat elhaladt, boldog, megelégedett emberek álltak az ablabnál, akik örültek annak, hogy a vonatok újra járnak. A vonatvezető félre fordult; két nagy könnycsepp csillogott szemében. Végre a vonat befutott az állomásra. Lindahl senkitől sem kérdezte a bajlársak közül, hogy nála odahaza mi az újság. Azokról az ajkakról akarta hallani, melyek egyedül tudják enyhíteni a hir keserűségét. A sárga házikó ablakaiban, mint mindig, ott függnek a tiszta, fehér függönyök s a gerániumok is nyílnak, mint mindig. Úgy vélte, hogy integetnek feléje : >A te kis Gusztávod meghalt! A te kis Gusztávod meghalt !« Lindahl felrepülí a lépcsőkön s feltépte az ajtót. Mária könnyek közt mosolyogva a nyakába borult. A kicsiny kosárban halványan és gyengén, de fájdalmak nélkül s az életnek visszaadva üldögélt a kis Gusztáv. Egy rudat lengetett a kezében, melynek végén piros zászló lobogott s halkan hebegte: — Mehet! Mehettt! . . . édes apa! . . . Sigurd (A. Hedenstjerna.)
