Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-24 / 51. szám
9. oldal. M ÁTÉS-ZALKA 51. (142). szám, De ez sem volna elegendő. Itt széle? körű társadalmi akcióra van szükség, olyanra a melybe bevonassanak az összes főidből élő osztályok. A nagybirtokosok ne vigyék külföldre az itthoni földből kipréselt pénzmagot, a nemesek ne dáridózzák el az udvarházakat, a kurta nemesség' pedig a korcsma helyett a gazdasága körül járjon. Tanitassák a gyermekeiket a földmivelés minden ágazatára, hogy magyar nép méltó is legyen agrikul- turáiis hivatásához. A nagy drágásag ellenszere. Elvégre mindennek van hatása vagy legalább is kell, hogy határa legyen. De a drágaságnak nincs és nem akar határa lenni. Érezzük nap-nap után az elrémitő és megbotránkoztató drágaságot, mely minden vonalon és egyre fokozattabb mértékben felüti fejét. Az egyre növekvő áremelésekkel az emberiség java nem tud bizony lépést tartani, mert hát a jövedelem nem emelkedik az egyes cikkek, áruk árainak felszökésével. Hiába siránkozunk, hasztalan jajveszékelünk, tehetetlenek vagyunk az általános drágasággal szemben. Az ilyen csapások teszik egyre aktuálisabbá és égetőbbé az önálló vámterület megvalósításának szükségességét, mely fájdalom, késik az éji homályban. És Ausztria vígan tovább dirigál bennünket. A mesterségesen magyarra nevelt, erős alapokra fektetett osztrák ipar immár Magyarország legrejtettebb kis falujába is befészkelte magát, szárnyát szegve zsenge iparunknak. Valóban elszomorító állapot, ha meggondoljuk, hogy csaknem 600 millió értéket tesz ki az az összeg, amit Ausztriának behozott ipartermékeiért évenkint kifizetünk. Horribilis szám ez! Mily vagyoni erőforrástól fosztja meg a nemzetet. Ugyan milesz Ausztriából, ha mi vissza nyerjük gazdasági munkálkodásunk, önrendelkezési jogát: az önnálló vámterületet?! Bárgyú okoskodás az, hogy Magyarország most is, inintazelőtt oly kizárólag őstermelésből élő mezőgazeasági ország, mely a külföld, legelső sorban pedig Ausztria piaca nélkül meg nem élhet. így csak az beszél, ki szemeit bekötve szemléli a nemzet közgazdasági életében végbemenő jelenségeket avagy igy beszél az ki fülét homokba dugva figyeli a nemzet küzdelmes hullámveréseinek hangját. Gondolkozzunk csak egyszerű, de tiszta paraszti ésszel! Mi az első eredmény, ha az önálló vámterület beál? Tagadhatatlanul az, hogy a nemzet minél szelesebb rétegének ipari kereslete gyarapodni fog. Többen fogják adni magukat ipari pályára. Erős kisiparos és munkás osztály fog kifejlődni. Mi következik ebből? Nem más, mint az, hogy iparunk erősödésével nem lesz szükségünk mezőgazdasági termelvényünknek külföldre való kivitelére és ott leendő értékesítésére. Hisz a statisztika, bizonyítja, hogy mezőgazdasági termékekben ma is alig termelünk többet, mint a mennyit éppen olfogyasztunk. Az a többlet pedig, melyet tényleg küiföidre különösen Ausztriába klviszünk, az önálló vámterület feállitásával itt belföldön a nemzet testében és testén fog elhelyezést találni. Miért? mert az ipar megerősödése csak erős es uj fogyasztókat fog teremteni annak a többletnek, melyről most szó van. A mri iparos, munkás vagy napszámos nem él oly viazonyok között, hogy megfelelő mennyiségű lisztre, húsra, zsírra, borra stöbb efféle mezőgazdasági termékre elegendő pénze legyen. Ma alig keres annyit, amennyiért egyszerű jóllakásra elengendő burgonyát vásárolhatna. Ha az ipar megerősödik, az iparos több munkájával több pénzt fog keresni a mikor keresetének java részét bizonyosan lisztre, húsra stb.-re fogja költeni s többet fog fogyasztani, mint ma, amikor az ország számos részén liszt helyett kukorica máiéból él. Nem tulzunk, mikor azt mondjük, hogy ma mintegy öt millió magyar ember nem ismeri a búza kenyeret. Pedig az önálló vámterület ezt az ötmillió magyar embert hasznos munkához juttatná, a ki- >ádoroltakat haza vezérelné s kenyérkereső dolgos milliók segítenének nyersterményeinket feldolgozni és fogyasztani is. Világos tehát, hogy ekként a nyerstermény- többlet itthon fog elhelyezést nyerni és mi szükségünk sincs arra, hogy mint egy Ausztria jóindulatára (! ? !) szoruljunk 1 Ausztria nem bir annyi mezőgazdasági terméket előállítani, amennyire, szüksége van, mint a mennyit fogyasztása megkíván, miért is feltétlenül is idegen országbeli nyerstermények bevitelére szorul, bárhonnét jöjjön is az. Másrészt pedig szüksége van Magyarországra azért, hogy itt tulfölös ipartermékeit elhelyezhesse. Az önálló vámterület eszméje s gyakorlati kivitele ma már megérett. Érzi s tudja az ország, hogy ebben rejlik a jövendő Magyarország nagyságának boldogulásának, dicsősségének forrása. Azt mondják egyesek, hogy az önnálló vámterület „sötét“-be való ugrása leszen a nemzetnek. Hát ez igazán együgyü, badar beszéd I Engedelmet kérünk, nem fogja senki tagadásba venni azt, hogy az önnálló gazdasági tevékenység csak fejleszti az ember öntudatát, feltéve, hogy az egész az önállóságra kellő érettséggel bir. A magyar iparosság régóta érett erre az önállóságra. Ha pedig megadjuk részére az önálló gazdasági tevékenységet, úgy ezzel csak fejleszteni, tökéletcsbiteni fogja önmagát és érezni fogja a tanulás szükségességét, melynek legmagasabb fokán ma még kétségen kívül — nem áll. 'Azt tartják továbbá egyesek, hogy önálló vámterület nem fogja megszüntetni illetve megakadályozni a külföldi iparosoknak hozzánk való beözönlését. Le fog majd ekkor személyesen telepedni számos külföldi, különösen pedig osztrák és német, iparos, kik szakértelmüknél s leleményességüknél fogva le fogják szorítani a kevésbé tanult és kévé sbé leleményes magyar iparost. Hogy ez a rohamos átalakulás be ne következzék, nem tudunk tán segély eszközhöz folyamodni és olyan intézkedéseket életbe léptetni, melyek az aránytalan beözönlést meggátolhatják? Ilyen megszorító intézkedés volna többek között például az is, kogy »ipart csak is magyar és az országban lakó honos űzet illetve folytathat.« Ily képen saját jogunknál fogva kényszerite- nők a külföldi iparosokat arra, hogy ha nálunk ipart óhajtanák űzni, előbb magyar honosokká váljanak. Ezzel azintézkedéssel nyerhetnők meg a külföldieket s szaporodni fogunk elősorban számra nézve is. De tegyük fel, hogy a fentebbi megszorító intézkedést nem alkalmazná a magyartörvény hozás, akkor sem kell félteni a magyar ipart! A magyar iparos még sem oly gyámoltalan* mint azt hiszik. Egyes iparágak névszerint, az asztalos, lakatos, szabó, bodnár és cipész szakmák eléggé kifejlettek és verseny képesek. A nemzet már tisztán lát s nyugodt önérzettel, felfrissült erővel akar és fog is rálépni az önálló vámterület termő talajára. x Vasárnapi munkaszünet felfüggesztése. A debreceni kereskedelmi és iparkamara tudatja az érdekeltekkel, hogy a kereskedelemügyi miniszter a fogyasztó közönség éré ekeire tekintettel megengedte, miszerint a f. évi december hó 24.-ére eső vasárnapon az ipari és kereskedelmi elárusitás és házhoz szállítás a magyar szent korona országainak egész területén, kivételesen esti 5 óráig akadálytalanul végezhető legyen. Ez alól azonban minden rendű irodai munka ki van véve, igy ezekre jelen intézkedés nem terjed ki. A december 31 .-ikére eső vasárnap munkaszünetét nem függeszteite fel a miniszter. x Állami bevételek és kiadások. A közelben jelent meg a magyar meg a magyar állam bevételi és kiadási kimutatása az 1911. évi harmadik évnegyedre. A kimutatás szerint 1911 julius, augusztus és szeptember hónapokban 2,776939 korona 52 fillérrel kedvezőtlenebb a mérleg, mint 1910. év ugyanezen hónapjaiban. Ugyanis a kiadások 25,54009 korona 41 fillérrel szaporodtak a bevételek azonban csak 22,767.096 korona 89 fillérrel. A bevét- többlet javarésze a fogyasztásra tehát a kisekszisz- tenciákra esik. Fogyasztási- és italadóban 7,260.429 koronával, dohányért 546.134 koronával vettek be többet, mint 1910. év ugyanezen hónapjaiban. Ellenben adókból 3,368,843 koronával kevesebbet vett be az állam, mint tavaly ilyenkor, ami nyilván igazolja azt az állítást, hogy a mai osztályállam a jogtalan és vagyontalan osztályokat súlyosabban terheli, mint a jobb jövedelmit vagyonos osztályokat. A fogyasztási adók, amelyek első sorban a vagyontalanok vállaira nehezednek, évről-évre nőnek, ellenben az egyenes adók csökkennek egyrészt azért, mert az adóalap is fogy, másrészt és főként, mert a vagyonos osztályokat terhelő egyenes adók behajtása nem lehet olyan szigorú, mint a fogyasztási adóké, ameiyeket a mindennapi fogyasztás révén kényszer nélkül szed be az állam. Egyenes adók miatt nem zaklatja az embert a finánc. Az államvasutak bevétele ezen időszakban meghaladta a 131 milliót s kilenc millióval növekedett a múlt év ugyanezen időszakához képest. De azért még tovább akarják emelni a tarifát, ami ismét a fogyasztási adók módjára fokozottabban terheli a szegényebb néposztályokat. ^SARNO K. Jl'épdal. Szól a nóta, este óta, Bánatosan csendesen, Éjfél után kis kapumban Elhallgatom s könyezem. .... Daloljatok szomorúbban, Szivettépőn, mélabusan Még egyet, Hadd siratom elátkozott, Eltévesztett, elhibázott Éltemet. Daloljatok, úgy sem soká, Nem sokáig hallgatom, Elmegyek én messze fölre: Messze tájra bujdosom. Hulló virág volt a nevem, Keserűség az élelem Mindenkor, Hulló virág, hulló rózsa A síromat betakarja Valahol. Horváth Elek, Másodvirágzáskor . . . A muzeumkert komoly, öreg fái között élt egy fiatal orgonabokor. A környezet hatása alatt lassan-lassan megszelídült és nem volt olyan pajkos, amilyen szeretett, akart és tudott volna lenni. Okosan elrejtette a benne lakozó huncut hajlandóságokat és figyelmesen hallgatta a vén fák nagy- képű oktatásait. Néha ok nélkül elkacagta magát és ilyenkor az emberek azt mondták»Ej, de jó- szagu ez a kerti« Mert bizony, ki-kitört rajta a jókedve és igen nevethetnékje volt; de borzongva gondolt a leckéztetésre, mely rázúdult, ha az illendőség határait átugorva, merészen dalolni kezdett. Pedig hiszen az ő dala csupán illat volt és csak a levegő nehezült el a szagától. No, egy szóval igy élt a kis orgonabokor megfélemlítve. Éldegélt szerényen, megvigasztlalódva azzal, hogy tavasz jöttével csókolódzhat a napsugárral és a szeretkezés dusvirágu, sötétlila fürtökkel koszoruzza meg lombjait. De ez is csekély vigasz, hisz hamarosan elmúlik ... De el ám. mert egy-egy kis fürtre kapható a napsugár, de tartós viszony — arra már nem. Ez az természetrajzához illő és bizony nyáron a napsugaraknak sok és fontos dolguk van, hát nem érnek rá holmi kis együgyü orgona cserjével bomlani. Erre és ilyenekre tanították öt a tudós vén fák. Hát, egyszercsak, úgy ősz elején, hallja ám az orgonabokor, hogy azt mondja a főkertész ur a segédjének : »Feri bácsi holnap ez a bokor itt ne legyen I Rontja az összhangot szörnyen!« »Ne lássam itt 1« A kis bokor elképedve hallgatta, hogy ugyan mit ront ö? Mi lehet az amit ő elront?! Nagyon megsértődött, hogy elviszik a helyéről . . . Egy darabig tépelődött nagy busán : mHesz vájjon vele ? Utoljára felderült hirteien. Legalább is megakadályozza őket abban, hogy őt kiszedjék. De mit csi- náljón?
