Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-24 / 51. szám
8. oldal. MÁTÉSZALKA 51. (142.) szám gasabb dolgok is akadnak a ház körül és hogy visszatérjek az első mondatokra: itt azért nem érdemes öltözködni, szép ruhát varratni, mert itt a magányosság s elhagyatottság dugója elfojtotta az életvágyat. Summa summá- ron: emeld fel egy asszony szoknyáját s ha eszed van, a szoknyája szegélyéA ről leolvashatod, hogy milyen arra az emberek élete. Kellemes ünnepeket kíván magának vénülő barátnője: Katalin asszony. Jegyezte: Don Kárlosz. Lapunk legközelebbi száma a f. hó 31.-én vasárnap fog megjelenni. — A „Mátészalka” mai — karácsonyi — száma a szokott 16 oldal terjedelemben s rendkívülien gazdag tartalommal jelent meg. A »Mátészalkát e számában munkatársainak zöme képviselve van jobbnál-jobb eredeti, a »Mátészalka*. karácsonyi számának irt dolgozatával. A rendkivü- lien gazdag, vidéki heti lapoknál szinte páratlannl álló karácsonyi szám egy vezércikket, két másik cikket, két tárcát, három költeményt, lokális strófákat, antrfilét, hirt, szerkesztőségi üzeneteket, két j közgazdasági cikket és csarnok közleményt tartalmaz. Kiegészíti mindezt a gazdag hirdetési-rovat, melyben úgy a helyi, mint a környékbeli és a fővárosi különböző, elsőrendű cégek képviselve vannak. Aki egy negyedévre előfizet, ingyen kapja a »Mátészalka* karácsonyi számát. — Válasz. Lapunk multheti számában közöltük dr. Fuchs Jenő ügyvéd hozzánk intézett levelét, melylyel a »Mátészalka« f. é. 48. számának »Harmadik lap indul« clmii hirecskéjére reflektál. A igazság érdekében ki kell jelentenünk, hogy nem volt szándékunkban a Msz. K-L. megindítását a dr. Fuchs tényének feltüntetni. Meggyőződésünk, hogy ezt nem is tettük s ha dr, Fuchs mggis ilyesmit olvas ki soraink közül, úgy ez csak félreérté sen alapulhat. Annál is inkább, mert nekünk van I bátorságunk a sorokban elmondani amit akarunk és nincs szükségünk e célra a sorok közére. Egyébként mi is olvastunk ki valamit a dr. Fuchs Jenő hivatolt levelének sorai közül. És pedig azt, hogy az ügyvéd ur alighanem úgy véli, hogy minket kellemetlenül érint egy újabb lap meg indulása. Nos, ha tényleg Így vélekedik az ügyvéd ur, | akkor téved. Az az uj lap több betűt és ezek ujabbi terjesztését jelenti, tehát egy újabb darab kultúra lesz. Éppen azért — feltéve, hogy tényleg kultúra, a haladás alapelvén fog állani — mint irtuk is: »szeretettel üdvözöljük«. Semmi okunk rossz szemmel néznia jövevényt. Sőt! Hiszen a Msz. K--L. és a kisekzisztenciákért óhajt küzdeni, tehát benne ugyanazon célért — bár más zászló alátt — küzdő bajtársat látunk. A »Mátészalka« különben régen túl van a kezdet nehézségén, rég kiállotta a tüzpróbát s egész biztosan merjük állítani: sem erkölcsiekben, sem anyagiakban nem okozhat a Msz. K--L. a mi lapunknak kárt. Aki a »Mátészalka« előfizetője, az nem azért fizet lapunkra elő, mert más helyi lap nem áll rendelkezésére, hanem azért, mert neki speciálisan a »Mátészalka« kell, amely teljesen egyéni ma már meglehetősen felette áll a szürke, sablonos vicinális.lapocskáknak. — Ezt különben minden vonatkozás nélkül, általánosságban mondjuk. Ideiglenes bankügyész elmen azt újságolta a Msz. K-L., hogy a helybeli Ipar- és Kereskedelmi Bank r.-t. egyik helybeli ügyvédet bízott meg az ügyészi teendők ideiglenes ellátásával. A mint megbízható forrásból értesülünk, e Jiiradás minden alapot nélkülöz, amennyiben a nevezett pénzintézet néhai ügyészének elhunyta óta jogügyeit megosztja a helybeli ügyvédikar tagjai között s ügyészi megbízást még ideiglenesen se adott — és egyelőre nem is szándékozik adni —• senkinek. — A „Mátészalka“ munkatársai két taggal ismét megszaporodtak. Ez úttal Schreiber Ferenc és Vilmos Árpád léptek lapunk külmunkatár- sai sorába. Velük szerkesztőségünk tagjainak száma 22.-re emelkedett. Schreiber Ferenc jelenleg Berlinben tartózkodik és onnan küldi fordításait és eredeti munkáit lapunkhoz. Vámos Árpád a fővárosi Írógárda agyik tehetséges tagja, aki sokáig élt Berlinben és Londonban. Jelenleg a Pesti Napló belső dolgozótársa. Vámos nem novicius a toliforgatás terén. Egyegy- felvonásos darabját a berlini Schildkraut Turnén i adták elő, mely »Eíezusi özvegy« ciinen a Nyugat 1910 évi április hó l.-iki számában is megjelent. Egy ujabbi, »balamon.király* cimü, bibliai tárgyú komédiáját pedig egyik előkelő fővárosi színház nemrég fogadta el előadásra. Mindkét uj munkatársunk jelen számunkban mutatkozik be lapunk olvasó közönségének. Schreiber »Háboru-béke« cimü cikkével, inig Vámos »A megváltás felé« cimü novellájával. haját kefélted az ember. Ugyan miért nem mozognak egy kissé, maguk már uj generáció, magukban fiatalság van s az energiájuk nem fekszik a kávéház pultja mögött. Intenzív és eleven társadalmi élet kell, felolvasás, matiné, tudományos előadás, társas élet, nemes és megtisztult szórakozás. De igy? Higyje meg kérem, valahány elvonult és begyepesedett embert látok, mindig az éjjeli komondor jut eszembe, amely a többiben csak idegent lát s csak akor érzi jól magát ha éjjel-nappal zárva vannak a kapuk. Gondolja, hogy ez az, a mely célhoz vezet? Látja, mint a legnagyobbik fiam dicsekszik vele, a legmelegebb és legszínesebb élet Görögországban hömpölygőd, a hol az emberek nem odvas házakban éltek, hanem nyílt és szellős helyen, az agorán, a hol közösen beszélték meg a bajokat s nyilvános embereket tartottak, hogy megvitassák a tennivalókat. A tennivalókat; mert ott volt mit cselekedni s ott egy nyilvános fürdő több utánajárást és megfontolást jelentett, mint mi- nálunk — uram bocsá’ — egy reorganizált méntelep. De ne értsen félre! Én nem kívánom, hogy maga tógában járjon s zavarba hozza nyelvbeli tudásával a középiskolai tanerőket: de az energia mindig utánzásra méltó s ha maguknak nem is kell okvetlenül egy bódé tetejéről árulni a szépet és dicsőt, a tömeggel való szorosabb kapcsolatot mégis keresniük kellene. Mindenki produkálhat és dolgozhat demagógia nélkül s az irigyek és elmaradottak lármája pedig ilyenkor elviselhető kakophonia. Mert igy látja, az asz- szonyok, szegény asszony társaim, élete s mindennapi szórakozása a szobalánynál kezdődik s a szakácsnénál végződik, holott az okszerű libatenyésztésnél mahosszabb a szobának csúfolt lyuk, melyben az összezsugorodott csontváz piszkos vackán fekszik. Mint orvos különféle helyeken megfordultam már. Láttam a szegénységnek, a nyomorúságnak mindenféle fajtáját. De a társadalom bűnét ilyen nagy mértékben tapasztalni még nem volt alkalmam. Mindenkitől elhagyva, a legszükségesebb táplálékot, a jó levegőt is nélkülözve, mozdulatlanul hever a beteg. Annyi ereje nincs, hogy zörgő csontjait egyik oldalról a másikra fordítsa. És csalódtok, ha azt hiszitek, hogy a halált hozó betegség okozta ezt a gyengeséget. Nem! Az élet betegsége eredményezte ezt. Egyszer már találkoztam azzal a beteggel. Bizonyosan ti is láttátok, csak nem vettétek észre. Hogy is ne, hisz csak egy közönséges munkás volt a méltóságosgróf szomszéd falusi üveghutájában. Mikor idekerültem, e'inentem megnézni a hutát. Amint a kemencénél végighaladtam, a fü- tőlyukból nyöszörgés ütötte meg a fülem. Lenézek és látom, hogy a lyuKban valaki két rét görnyedve a talicskába lapátolja a salakot. Mikor tele volt a talicska, emberem rettenetes nyögéssel tolta azt a felszínre. Rémitő kép volt előttem. Ha a legoda- Aóbb hive lettem volna is a mai társadalmi rendnek, ilyen mértékű emberkinzás látása okvetlenül kijózanított volna. Megrokkant lábak, meggörbült hát, reszkető kezek, nagy hajzat, kuszáit szőrözet, kiálló pofacsontok, kifordult szemhéják, minden tüzét vesztett és mégis tüzespiros szemgolyók jelezték, hogy előttem egy embernek nevezett élőlény áll, aki azonban nyomorultabb, szánalmasabb a leggyámoltalanabb állatnál is. Futni, rohanni szerettem volna, de lábaim gyökeret vertek. Ezerszer végig néztem a rongyos, piszkos, minden zsírjától kisajtolt, összeaszott alakot. Valóság az, amit látok? Sajnos valóság volt. Megszólítottam azt a páriát és beszélgetni kezdtem vele. Elmondta, hogy áronnak hijják. Más neve nincs. Valamikor sokat járt templomba, de már húsz év óta nem imádkozott. Minek? Köszönni nincs mit az úristennel^ kérni meg úgyis hiába kér. Családja nincs, nem is volt. De miből is tartaná el? Negyvenéve dolgozik a hutában és ma egy korona a napibére. Ebből bizony magának se telik élelemre. De mi lesz vele, ha már nem fogja bírni a talicskát, hanem fizetik többé negyven év után az egy koronás napszámot se ?! Erre könnypárnái mintha kiszakadtak volna, zápor tört elő szemeiből. Kiszáradt testéből patakként csurgóit a verejték. Nem bírtam tovább. Pénzdarabot nyomtam Áron markába és elsiettem. Azóta nem találkoztam vele, de képe gyakran megjelent előttem. Ma aztán viszont láttam. Épen karácsonyhoz illő látvány. De a ti számotokra. Menjetek és lássátok a ti méltóságos és kegyelmes uraitok méltatlan és kegyetlen cselekedetét. Ott beszéljetek emberszeretet, humanizmus és jótékonságról! Mert ne higyjétek, hogy csak ez az egyetlen Áron van széles e hazában! Millió-számra vannak ők. A mi Áronunk csak a típust jelzi. Bizony mondom nektek, hogy embertelen dolog az, amit a mai ember müvei. Féktelen kincsvágyában milliókat szerez milliók zsírján és jótékonysággal kérkedik mikor filléreket dob egyeseknek. Ez nem emberszeretet. Ez csak önmagunk szeretete, mert az ilyen jótékonyságot is csak hiúságunk kielégítésére és a kizsákmányolt tömeg gyűlöletének csillapítására teszük. Nem akarnak látni, gondolkozni, érezni. így nem is jöhetnek tudatára, hogy az igazi emberszeretet nem jótékonyságot, hanem igazságosságot parancsol. Megkondult a lélekharang . . . . Bizonyosan neki szól! . . . Meghalt! . . „Most már legalább megszabadult a további kinzásótl. Szegény Áron!“ — fejezte be beszédét a kis doktor.
