Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-17 / 46. szám
3. oldal. MÁTÉSZALKA 46. (137.) szám. ezen elválasztó falak meglesznek, nem lehet szó az igazi demokráciáról. Még ma is olyan a helyzet képe, mintha minden osztály egy-egy elzárt testület volna. A munkás, az iparos, kereskedő, hivatalnok, orvos, ügyvéd-osztály mindmegannyi elkülönített területek, melynek egyirányban sincs áthidalásuk, összekötő kapcsuk. Pedig ez a legátkosabb helyzet egy nemzet életében. Egységes nemzetállamban az egyes társadalmi rétegek nem élhetnek elkülönítve egymástól. Bárha különböző eszközzel, de egy cél felé kell törekedni minden egyes társadalmi osztálynak: nevezetesen a nemzetállam tényleges megvalósítása felé. Sok oldalról halljuk hangoztatni az egységes, magyar nemzet állam kiépítésének szükségességét. Ehhez a feladatunkhoz elsőrangú feltétel, hogy minden osztály kezet fogjon egymással és ledöntse azokat a válaszfalakat, melyek köztük állanak. A hivatalnok, az orvos, az ügyvéd ne idegenkedjék a népélettől melytől úgyis erejét nyeri. A nepéletet: a munkás, kisiparos, kisgazda osztályt kell megismerni az u. n. latájner osztálynak, különösen pedig az- ügyvéd világnak, mely ma úgyszólván értelmi vezetője az ország szellemi életének. A mi ügyvédi karunk, sajnos, teljesen elzárkózva el a népeiéitől: a munkásságtól, az iparosságtól; dacára annak, hogy a peres ügyeket legnagyobbrészt éppen ettől az osztálytól nyeri. Menjünk akár melyik müveit külföldi államba, ott az ügyvédi kar valóságban összeforrott a népélettel. És itt van is egészséges erőteljes népélet. Nálunk a nép az ügyvédi kart nem mint szellemi vezetőjét, hanem mint hideg, merev üzletembert tekinti. Nálunk a jogászság nem megy a munkások, az iparosok közé gyakorlati ismeretek szerzése céljából, hogy azokat egykoron mint ügyvéd a nép javara felhasználhassa. Külföldön nincs ipari, munkásmozgalom vagy egyesület, melyben ügyvéd részt nem venne. Nálunk csak elvétve, fehérholló számban megy látni jogász embert iparosok közé vegyülni, ahonnét aztán kikerülve, gyakorlati ismereteit ismét az iparosság javára fordíthassa. A nemzeti munka terén szükséges, hogy a latájner osztály érintkezzék a népélettel, mert enélkül csak üres frázis lesz minden olyan törekvés, mely a nép jólétét célozza. Az egyes társadalmi osztálynak ezen gyakorlati téren való egyöntetű érintkezése majd le fogja dönteni a köztük ma még mindig fennálló válaszfalakat, melylyel elérhetjük azt, hogy a demokratikus szellem ráléphet hazánkban is hóditó útjára. Kérjük lapunk azon olvasóit, akik az előfizetési dijakkal még mindig hátralék- ban vannak, hogy az esedékes összeget haladéktalanul szíveskedjenek beküldeni, nehogy alap szétküldésében zavar álljon elő. A Pédiy-bankelt. — Saját tudósítónktól. — A Péchy László főszolgabíró félévtizedes jubileuma alkalmából rendezett társasvacsora f. hó 11.-én zajlott le a Központi vendéglő újonnan épült éttermében. Már a kora délutáni órákban igen sok vidéki ember sürgölődött várousnkban és már előre lehetett sejteni, hogy ritka népes ünneplést fogunk látni. S tényleg este 8 órakor a Központi étterem minden talpalatnyi helye el volt foglalva. Mintegy 200 ember foglalt helyet a sűrűn egymás mellé állított fehérasztaloknál. A helyi és vidéki intelligencia minden számot tevő tényezője jelen volt, tanulságául annak, hogy a számos félreértések dacára, Péchy Lászlónak igen sok jeles qualitása van arra nézve, hogy a járás közönségét egyesítse és még igen sok szépet alkothat ezen a téren. A ritka népes összejövetelt általános tetszés kisérte és számos felköszöntő hangzott el a jubiláns tiszteletére. Az első felköszöntőt Dr. Dienes Dezső szol- gabiró hivatal társai nevében mondotta, megemlékezve a jó, szigorú, de igazságos hivatalfőnök érdemeiről, felemlítve, hogy ha a nagyközönségnek olyan alkalma volna meggyőződni Péchy jó tulajdonságairól, mint hivataltársainak, akkor háromszor olyan nagy terem, mint a »Központ« étterme is kevés volna az ünneplők befogadására. Utána Dr. Fürnek László kir. közjegyző emelkedett szólásra és általános figyelem között a következő mély értelmű tósztot mondta: Az emberi természetben van a kritika megnyilvánulása. A kritikát minden embernek állania kell, különösen áll ez köziéren szereplő emberekre. A sajtónak pedig joga, sőt kötelessége a kritika gyakorlása. A kritika nyomában a közre csak haszon háramolhatik, tisztulnak az eszmék, felszínre jönnek az igazságok. A kritika nem zárja ki azt, hogy amidőn az ész boncolgat, a szív ne ünnepeljen. Ez a jubileum a szív ünnepe, hol társadalmunk minden rétege egyesült az ünneplésben. . A jubilánsra nagy kötelességek hárulnak, midőn igy érdemeit elismerve, lankadatlan fáradtsággal kell újra munkát felvenni ennek a kicsiny, elhagyott városnak fejlődése érdekében, kulturális és szociális téren egyaránt. Mi úgy ösmertük mindég Dr. Fürnek Lászlót, hogy az ő szerény, de annál értékesebb egyszerűségével mindég az igazságot képviselte. Jólesett ezt a jelen alkalommal is tapasztalnunk. Berey József ref. esperes a tanácsbirót, a kiváló egyházi férfiút köszöntötte fel Péchyben. Jdrmy András földbirtokos, Kossulh-párti pártelnök a politikust köszöntötta fel Péchyben. Bár felköszöntője igen szellemes volt, célozva Péchy fiatal korára, mégis nem a legjobb hatást keltette, mert hiszen azon az estén Péchyt a legkülönbözőbb politikai párlférfiak vették körül és a politikán mindenki felülemelkedett, még talán Péchy maga is legjobban örült annak, hogy azon az estén a politikával senkisem törődött. Rohay Gyula városunk főjegyzője a társadalmi alkotó férfit köszöntötte fel Péchyben, ki városunk fejlődéséért az elsők közt harcolt és a legutóbbi évek eredményei ezen a téren mind az ő nevéhez is fűződnek és nélküle talán az egyenes-ut, villanyéi aszfalt ügye és sok más ügy nem juthatott volna helyes megoldáshoz. Kat/iona Géza polg. isk. igazgató igen szellemes tósztban, a tanügy-barátot köszöntötte fel Péchyben, ki városunk egyetlen középiskolájának úgy is mint gondnoksági tag, úgy is mint főszolgabíró egyik legnagyobb erőssége és érdekeinek lelkes harcosa. Az elhangzott tósztok után keletkező csöndben Péchy László emelkedett fel, hogy megköszönje az ünneplést. Többek között a következő, társadalmi életünkre nagyfontosságu kijelentést tette: A társa- : dalmi összetartüs, együttérzés alapja az, hogy a mások politikai és egyéb véleményét tiszteletben tartsuk, a legmesszebb menő jóindulattal viseltessünk mindenki iránt és őrködjünk a törvények betartása felett. Látva ezt az inpozáns módon megnyilatkozó rokon- szenvet irányomban ígérem, hogy ragaszkodásukat hasonló ragaszkodással fogom viszonozni. Beösmerem én is tévedtem, hiszen én is ember vagyok és gyarló embert sors ez. — De hálaérzettel szivemben fokozott igyekezettel azon leszek, hogy a társadalmi együttérzést itt megteremtsem és annak alaptörvényeit betartsam. Ezt Ígérem és a járás közönségére, minden egyes tagjainak jóvoltára, a járás fejlődésére ürítem poharam. Mondanunk sem kell, hogy Péchy pohárköszöntője általános tetszést és tapsokat váltott ki. Ügyes, talpraesett tósztot mondott Szálkái Sándor, továbbá Mándy Géza, ki Péchy Lászlónéra emelte poharát, ki finom gyöngédségével szerete- tével járul hozzá ahhoz, hogy a jubiláns teljes energiával, fáradhatatlanul szolgálja a közügyeket és megvalósítsa azt a célt, melyet maga elő tűzött. Komorócy Jenő a jegyzői kar nevében mondott egyszerű, keresetlen szavakkal szép pohár- köszöntőt. Almer Béla a barátot köszöntötte fel. Kincses István a ref. egyház részéről beszélt és beszéltek mások is, úgy hogy lapunk terjedelme kevés volna a beszédek teljes leközlésére. Mindvégig fesztelen, jó kedv uralkodott és a bankettnek csak a késő éjszakai órák vetettek véget. — A szatmári gazdasági kiállítás nyertesei között szerepelnek még járásunkból Szilágyi Lajos (jármi-i gazdaság) és Budaházy István (Nyir- csaholy) is. Előbbi a gyümölcsészeti csoport egyesületi ezüst érmét nyerte, mig utóbbi ugyan e címen egyesületi bronzérmet és a borászáti csoportban kiáliitottakért szintén egyesületi bronzérmet nyert. —- Házasság. Króhn Terka f. hó 21-én d. u. lh 1 órakor köt házasságot Weisz Mórral. — Szatmárvármegye tisztviselőinek névsora és kerületeinek felosztása cim alatt Kálnay Gyula fő- ispáni titkár egy igen célszerű falitáblázatot állított össze, amely a vármegye összes tisztviselőinek a mai állapot szerinti névsosrát tartalmazza. A táblázat hivatalos használatra készült és nagyon használhatónak tartjuk. — Szövetkezeti ház avatása. Gyűrtelek község szövetkezete ünnepet ült. Ekkor adták át ugyanis rendeltetésének a tagok buzgólkodásából felépített népházat. A szövetkezeti ház felépítésében különös érdemeket szerzett Németh Elemér a szövetkezet agilis elnöke. A lelkes ünnepségek alatt nem felejtkeztek meg a Magyar Gazdaszövetség elnökéről Darányi Ignác-ról, kit a következő távirattal üdvözölték. »Házavató ünnepélyünk alkrlmából szeretettel üdvözöljük Nagyméltóságodat, mint ügyünk nagyérdemű vezérét és áldást kérünk működésére. Németh Elemér szöv. elnök«. — A nyírbátori kórház érdekében igen okos cikket olvastunk a Nyírbátor és Vidéke f. hó 9.-iki számának vezető helyén a dr. Kulcsár Barna járásorvos s nevezett laptársunk egyik fömunka- társa tollából. »Közegészségügyünk régen mostoha gyermeke a magyar társadalomnak. E tekintetben állategészségügyünk messze felette áll mar annak, a mit az emberi egészség érdekében tettünk« — panaszolja a cikkíró. Majd elmondja, hogy 20 éve vajúdik, de még mindég nem tudott megszületni a kórház. Végezetül a nyírbátori járás főszolgabiráját hívja fel, hogy tegyen meg mindent a kórház létesítése érdekében. Úgyszólván csak a Nyírbátor nevet kell kicserélnünk a Mátészalka névvel s rólunk szól a dr. Kulcsár cikke. Mi is fájdalommal nélkülözzük, mint egyik legnagyobb és legégetőbb közszükségletünket, a kórház hiányát és mi is főszolgabírónkat kérjük: vegye kezébe az ügyett Sőt mi abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy e téren egy kitűnő munkatársat ajánlhatunk Péchy László mellé. Feleségét, aki már több Ízben adta tanujelét, hogy nemes szive mily fogékonyan érez az emberi nyomorúságok iránt és milyen férfiúnak is díszére váló agilitást tud kifejteni a humanizmus érdekében. PATAKYJENŐ ti vég- es porcéi Ián kereskedése MÁTÉSZALKÁN. il : Képkeretek: dús választékban. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát különféle díszes függő- és asztali lámpákban, Porcellán edények gyári árakon. : Épület üvegezés és javítások legolcsóbb árak mellett. : o ro Kész diófa tükrök.