Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-27 / 43. szám
Mátészalka, 1911. III. érf. 43. (134.) szám. \y okiéber hé 27. TÁRSADALMI HETILAP. sN MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. mELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----— Egy szám ára 20 fillér. "---Fe lelő* iierlceiztő : Dr. VIZSOLYI MANÓ. SZERKESZTŐSÉQ ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak etóre fizetendők. A drágaságról. Irta: Kertész Ignác. Az egész müveit világ napi kérdése, megoldásra váró problémája a mindinkább elviselhetetlenné való drágaság. Naponta jeremiádokat olvasunk az újságokból, hallunk a törvényhozásokban és nép- gyüléseken az általános drágaságról, ennek okairól és nem is annyira a megszüntetése, mint inkább az enyhítéséről, de mindezek a jóindulatú vagy kenetteljes szavak elrepülnek s a helyzet marad tovább is a régi rósz, vagy az újabb és még roszabb. Úgy látja az ember, hogy eme deklamá lások legnagyobb részének nincs is egyéb cél juk, mint elhitetni a könnyen hívőkkel, hogy a nagyok komolyan foglalkoznak a kisemberek elevenébe vágó fontos kérdéssel s igy a látszólagos jóindulat mellett (de suba alatt) ferde világításba helyezzék a drágaságot, a valóságnak meg nem felelően okadatol- ják ezt e bajt, nem a gyógyulást, de a beteges állapotnak még nagyobb mérvű el- harapódzását eredményező panaceát adhassanak be a népnek. Halgassuk csak meg akár agrárius, akár merkantilista nagytőkés urainiék beszédét! Teletorokkal hirdetik, hogy drágaság tényleg van (mintha bizon ők éreznék), de ennek oka egyedül és kizárólag a mai munkásviszonyokban, a munkások követelései által mértéken túl felsrófolt munkabérekben keresendő. Átkozzák a szociáliz- must, mely a munkás felvilágosítása, öntudatra ébresztése által a mai helyzetet megteremtette és visszasírják azokat a jó időket, amikor nem a munkás szabta meg, hogy mennyi napibérért hajlandó magát eladni, hanem húzta az igát annyiért, amennyit épen adtak neki. És a judás-könnyek között elhangzó siralmakra a régi jó időkből hátramaradt öregek, meg aztán az ezek régi életbölcsesé- géböl táplálkozó fiatalok is rámondják, hogy: Amen! Minden bajnak az oka a szociálizmus! Még Scu* járja, hogy egy ember, aki csak munkás, meg merje szabni a saját húsának az árát. Hisz igy természetes, hogy tönkre kell menni a világnak. Napróí-napra fogy is (még pedig éhenhalás miatt) az ezerholdasok, gyárosok és más nagytőkések száma. A munkások pedig — erőben és vagyonban meggyarapodva — csakúgy tobzódnak a jólétben. Ilyen a régi társadalmi moráltól demoralizált, látni, felismerni, gondolkozni és ítélni képtelen emberek Ítélete a mai drágaság okairól. Pedig azok a forradalmi jellegű zendülések, melyek külföldön (ma még csak szórványosan ugyan) előfordultak, más jellegű tünetek, melyek más diagnózist és más orvosszert követelnek. Persze a kapitálista társadalom emberei nem akarják azt meglátni, még kevésbé másokkal észrevétetni, hogy a drágaság tulajdonképeni oka a mai termelőrendszer fonákságában rejlik. A magántőkék — a felemelt munkabérek mellett — napról-naprá növekednek. És miéri? Mert a tőkeszerzés ma is csak kizsákmányolja a munkást. A tőkeprofit, melyből a nagy magánvagyonok keletkeznek és gyarapodnak, ma is nagy fölösleget eredményez* mert a bérmunkás a felemelt munkabér mellett sem kapja meg munkájának teljes értékét, hanem munkájának értéktöbbletét át kell engednie a tőkésnek. Innen van aztán az, hogy mig a munkás és kispolgár napi keresetéből csak nagy körültekintéssel és szűkösen tudja a létfentartás elmaradhatatlan szükségleteit is fedezni, addig kapitálista urainknak nemcsak fényűző háztartásra telik, de tőkéjüket is gyarapíthatják. Az élet kultusza. Szegény Burián Erzsikét, Mark Jenők és Keresztessy Kornéliák, akik valamelyik, kétségkívül beszámíthatatlan beteg percükben egy erős pózzal eldobják maguktól a holnap messze szépségeit, hogy orvosságot találjanak a ma súlyos fájdalmaira, lehetnek sajnálnivaló eltévelyedettek, meggondolt bölcselkedők, de egészségesek semmi esetre sem lehetnek. Mert nekünk egészséges lelkű embereknek attól a perctől kezdve, mikor először figyelmeztetett — talánpici gyerek korunkban — egy kedves valaki örök távozása, vagy talá# csak egy bus fekete halottaskocsi életünk véges voltára, vad harag él szivünkben a szükségképe- ni elmúlás gondolata, a halál ellen. A halál ellen, amely elkerülhetetlen, hiába dolgozunk, sirunk és csókolunk, jön, közeledik értünk a születésünk percétől kezdve s elöbb-utóbb hó lesz rajtunk. Mi érezzük a tehetetlenségünket, nem félünk ugyan a haláltól, hiszen hiába a rettegés, de azért összeszorul az öklünk s a szemünkbe köny- nyek szöknek, mikor a maga rettenetes bizonyosságával megzavarja néha néha az álmunkat. És ez igy van jól. Szép az élet, az apró örömek, a nagy magasztosan felemelőek, nagy bánatok, örüljünk, hogy meg tudjuk érezni a kedves kis gyönyörűséget és bánatosan alácsüggesztett fejjel járunk a nagy szomorúságok idején, örüljünk, hogy szeretjük az életet és szeretjük önmagunkat. Nekünk örvendezőknok nehéz megértenünk a szomorú embereket, akik elkeseredett bánatukban elkívánják az életet, a saját életüket és izennek a halálért. Az még megmagyarázható, hogy nagy, csúnya betegségekben kinlódó, a sorstól nagyon meglátogatott éhesemberek nem tudják méltányolni és értékelni az életet, esetleg kifáradnak a céltalannak látszó életküzdelemben és elfutnak a nyomorúságok elől. Korgó gyomru emberrel nehéz megértetni, hogy az ő rósz sorsa még mindig sokkal jobb állapot, mintha már nem érezzük többé a fájdalmakat, ha már nem sirathatjuk meg a bánatunkat. Jobb szegénynek, mondjuk mi, az önző emberiség, és megyünk tovább a magunk utján. Csak annak a sok-sok fiatalnak az érzéseit nem tudom megérezni, akik csalódott szerelmükben dobják el maguktól az életet. Nem tudom micsoda titkos kényszer űzi a halál karjai közé a sok fiatal megcsalatkozottat, akiknek már csak. a maguk szerelméért is szeretni kellene az életet- Csak az élet nyújthat rá módot, hogy valóvá váljanak tüzes álmaik és testet ölthessenek a vágyódásaik. A halálon túl nincsen semmise, sem csőkr sem boldog megértések még csak nyugalom sincsen, a halálon túl nincsenek többé érzések. A halott emberben nincs már semmi az emberből,, a halál megszünteti a külömbséget az ember és- az állatok között. Hulla, nehéz illatú hulla az ember is, ha elmúlt belőle az élet, mint bármely más teremtménye a földnek, bármennyire is szeretnénk, ha másképen lenne; ennél pedig ezer- szerte többet nyújt az élet, legyen bármilyen sivár. Ha valaha eljönne a feltámadás napja és meg*' kérdeznénk a kis Burián Erzsikét, hogy okosan cselekedetl-e, mikor a vágyódásai elől a halálba menekült, mindenesetre azt felelné, hogy a szerelemért csak élni érdemes. Élni és remélni a beteljesedett álmok isteni ünnepnapját s ha az soha sem jönne el, uj álmokat kergetni, uj csókokra várni,, de semmi esetre se elkívánni az életet. Meleg mint j a kályha * Téli trikkók, harisnyák, kez-tyük és más téli dolgok jó minőségben LEGOLCSÓBB árakban kaphatók SZIGETI ÁRMIN divatáruházában Mátészalkán, I Vastag mint la bunda Lapunk mai száma 8 oldal.
