Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-06 / 40. szám
2. oldal. MÁTÉSZALKA 40. (131.) szám. A letiport oszlrák ármádia koldulni ment, s magyar mágnásból átalakított koiduskalappal könyörögte ki magának az orosz segélyt, s dicsőségesen indult karcaink az aradi Qolgctán nyertek szomorú befejezést. A magyar nemzet dicső szabadságharca véget ért, s a kamarilla dühe egész erejével csapott le, az orosz túlerő előtt meghátrált nemzetre s a világtörténelemben példátlan vandalizmussal, vezéreink tömeges legyilkolásával örökítette meg dicstelen nevét. Legyilkolták legjobbjainkat, börtönbe vetették vezéreinket, de a börtön ajtaja megnyílt s a vértanuk sírján a halhatatlanságnak, az örökéletnek pálmája virui. A golyó és az akasztófa csak földi porrészeket semmisített meg, a lelket, a szabádságért, az egyenlőség és testvériségért lelkesülni tudó és lelkesítő eszmét azonban elpusztítani, megsemmisíteni nem sikerült. Ezek utat törtek maguknak, feltámadtak, hogy 'éljenek örökké, amig csak magyar él, amig csak ember a szabadságért lelkesülni tud. puskás Sajos. Az olcsvai jegyzőválasztás.* * * 3 * * 3) A szeptember hó 8.-án megtartott olcsvai körjegyzőválasztásra nézve, ki kell jelentenem az igazság érdekében a következőket: A választás nem az összes pályázók közül történt és nem a teljes számú képviselőtestületek választották meg Csiszár József volt járási végrehajtót Olcsva és Apáti községek körjegyzőjévé. Nem az összes pályázók közül választottak, mert a főszolgabíró ur indokolatlanul mellőzött a kandidálásnál engem, a választók jelöltjét, aki mellé csoportosultak az összes apáti-i szavazók s azon kívül Olcsvának is java része. Tehát a hivatalos jelölt Csiszár József biztos bukás elé nézett az esetben, ha engemet is jelöl a főszolgabíró ur; ezért volt arra szükség, hogy mellőztessem akandidálásnál. Már korán reggel a választás napján hét csendőr hirdette Olcsván a választók szabad választási jogának szabad gyakorlatát. Pedig úgy a választás előtt, mint a választás után a legnagyobb rend és nyugalom uralkodott mindkét községben. A választás pedig a következőkép folyt le : A választók abszolút többsége megelőzőleg aláirt egy kérvényt, melyben arra kérte a főszolgabíró urat, hogy engedje a választók akaratát szabadon megnyilatkozni s jelöljön engem, ki okleveles jegyző vagyok, akit úgyszólván mindkét község egyakarattal megválaszt jegyzőjének. A kérvényt Fóris Lajos apáti-i ref. lelkész 1 nyújtotta át a választást vezető iőszolgabiró urnakt aki ridegen visszautasította és visszaadta a válasz') K soroknak nein azért adtunk helyt, mintha minekünk ■ a Csiszár személye ellen bármi kifogásunk is volna. Sőt 1 Konce■ dáljuk.hogy Csiszár mindenképpen alkalmas arra, hogy az olcsvai körjegyzőség ügyeit közmegelégedésre lássa el; de helyt kel' lett adnunk a felszólalásnak mégis, mert ez a diszkrécionális • jelölési jog ujabbi oly merev alkalmazásáról beszél, mely a : polgárság közóhaját ismét nem vette tekintetbe. — A szerk. lók »alázatos kérelmét« s kijelentette, hogy nem engedi magát »terrorizálni«, mert a főszolgabiró ur az »alázatos kérést« ennek minősítette. Azután megtörtént a jelölés. Jelölte a főszolgabiró ur a »hivatalos« jelöltet és két strohmant, mert más komoly pályázó nem is volt, csak Csiszár és én. A választók zöme a jelölés megtörténte után nyomban kivonult a választási helyiségből s nem maradt ott a »közfelkiáltás« céljaira csak hat szavazó és négy hivatalos személy. A közfelkiáltás sem sikerült volna, ha a választási jegyzőkönyvvezető oda nem kiáltja a bentmaradt hatoknak: »Mondják, hogy éijen Csiszár!« Így festett az »egyhangú« választás. A választásnak csúfolt kinevezése ellen két felebbezést nyújtottak be. Fgyiket id. Kosa Menyhért vármegyei bizottsági tag 26 szavazó aláírásával s a másikat én, a nem kandidált pályázó. E szép egyhangú választásnak gyönyörű hattyúdalát idézem a 26 szavazó által aláirt feleb- bezésből. Ebben a következők vannak : »Mi alulírott községi elöljárók és képviselő- testületi tagok kijelentjük, hogy a megválasztot- jegyzőnek : Csiszár Józsefnek ténykedéseiért semminemű anyagi felelősséget nem vállalunk; de Apáti község részéről egyáltalán senki sem, mert reá Apáti községből senki nem szavazott s a »közfelkiáltásbán« senki sem vett részt. A jelölés után a termet mindannyian elhagytuk a községi bíróval és a bizalmi férfiakkal együtt«. JŰerge'iyi, (Berígtnegye) 1911. szept. 21. Kende Miklós. oki. segédjegyzö. Iparosaink kitüntetése. Szép sikert arattak iparosaink valamennyien, akik a szatmári kiállításon mestermunkájukkal igazolták tudásukat, ügyességüket. Mindnyájan, akik csak kiállítottak valamit, elismerésben részesültek. Nem kerül hát haza a kiállításról egyetlen szálkái iparos se, győzelem nélkül. Bennünket nem lep meg ez a szép eredmény. Mi, akik ismerjük iparosainkat és értékelni tudjuk munkájukat, jól sejtettük, hogy a mátészalkai iparos kiállja bármelyik nagyobb város iparosával a versenyt. Az alábbi eredmények bizonyítják ezt. A szatmári gazdasági kiállítás ipari és házi-ipari zsűrije f. évi szeptember hó 22.- én bíráló-ülését megtartva a következőleg döntött; Állami bronz éremmel tüntette ki Schmidt Antal (vállaji) olajgyárost. A debreceni ipar- és kereskedelmi kamara ezü. t érmét nyerte Radoszta Jenő mülakatos. Országos ipartestületi bronz érmet nyert Doby Antal uriszabó és Fiizesséry Zoltán asztalos. Egyesületi bronz érmet és díszoklevelet kapott Tóth Bálint szíjgyártó és Weisz Mór és Tsa ferfiszabó-cég. Elismerő oklevéllel tüntették ki Kulin Ignác cipészt. Megemlítjük még, hogy a nyírbátori >Bóni* gyártelep díszoklevelet nyert. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS! F. h. okt. l.-ével uj előfizetési negyedévet nyitottunk és kérjük t. előfizetőinket, hogy az előfizetési dijakat mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap pontos megküldése fennakadjon. A KIADÓHIVATAL. Vágy. ■Ha valónl válnék egyszer az álmom, Tilndérfényes, szép valóra; Ha eljönne érteni a hős, a vitéz, Az álmok, ábrándok lovagja; Ha elvinne messze Tiindérországba, Hol mindig napfény van s kikelet: Szeretném, ha akkor szeptember lenne És hullanának a levelek . . . A halvány, sápadt, fehér rózsaszirmot ■ Ulunkra szórná a lágy szellő, Sejtelmes vággyal, halk melódiákkal Lenne tele a levegő. Ha hozzám simulna szelíden, lágyan, Azt súgná halkan: szeretlek: Szeretném, ha akkor szeptember lenne És hullanának a levelek . . . Ha erős két karjával át ölelne És megcsókolná az ajakam; ■ Ha minden boldogság az enyém lenne, ■ Minden üdv, ami a földön van; Hogy ha valóra válnék minden álmom, A színes ábránd, amit remélek: Szeretném, ha akkor szeptember lenne, És hullanának a levelek . . . Főnyi Ilona. Mona Lisa. Az egyetemes szellemeket fátyolos köd veszi körül. Egy-egy tulajdonságaikat, alkotásaik egyes fajait vizsgálók előtt szellemi nagyságuk egyéb irá- lnyai elfödöttek maradnak. Ez az elfödöttség, titokzatosság az, ami misztikussá teszi őket. Koldusian szegényes a látókörünk az ő szellemükhöz képest és egyrészt felfogásunk hiánya, másrészt a nagy szellemek gondolatainak nem teljes, néha hézagos kifejezése tartja távol a hétköznapi kutatót attól, hogy átfogva agyával egy univerzális szellem gondolatvilágát, azt megérthesse. A gondolatok hézagos kifejezése alatt azonban nem a kifejezőképesség hiányát értem, de a nagy szellemek gyakran közős tulajdonságát, hogy elindulnak motívumaikon, ezeket megrögzitik, kifejlesztik önmagukban a cselekményt, a képet, megvan a teljes benyomás és azután — azután az ő számukra a probléma meg van oldva, már ezentúl nem érdekli őket ugyanoly mértékben az illető feladat kivitele, mint a megoldása érdekelte. Nincs is mindig kedvük feladatukat teljesen, részleteiben is kidolgozni. Talán elkedvetleníti őket az a megismerés, hogy a legnagyobb művész sem tudja 100 százalékig úgy kifejteni gondolatát, az ideált, ahogy elgondolta lelkében. A lelke és a kivitel között ott van az anyag, amelyet meg kell munkálnia a művésznek és az ideálból sokat nyel el, vagy jókora részét fel nem veszi, mert nem veheti, a művész gondolatainak. Némely képén Leonardot is nyomon kiséri ez a jelenség: a kifejezés hiányossága. Ilyenkor ’ a probléma megoldása csak az ő számára szükségszerű. Nekünk a motívum maga is óriási és gyakran a művész benső, a probléma megoldásiért folytatott Utáni küzdelmének csak nyomai azok, amelyeket egy-egy vásznon, freskón vagy falfestményen megcsodálunk s amelyért müértők, állami intézetek, gyűjtök, százezreket fizetnek. * Félszáz éves volt Leonardo, amikor Mona Lisát festeni kezdette. 3 évig festette ezt a képét : gulaszerüen emelkedő alak, amelynek homlokát és szemét nem határolja szemöldök. Karbatett kézzel áll előttünk a Mona Lisa képe, amely elő akar lépni a vele oly összhangban levő táji háttérből, 3 éven keresztül nap-nap után figyelte meg Leonardo Mona Lisát. Leonardo »női képmása« ősrégi, nemes nápolyi családból származott, Atyját, Qhearardit 1495-ben a franciák szabadították meg betörésükkor vagyona roncsaitól. Antonio Gherardi leányát sok helyütt la Qioconda néven említik férje a flórenci Francesco del Giocondo nevén, akinek harmadik felesége volt. Személyéről a flórenci krónikákban csak jót és nemeset Írnak. Fiatal volt még, amikor az ötvenötéves del Giocondo háza díszéül, nőül vette. Értelmes, okos és istenfélő nőt tisztelnek benne a flórenci krónikások ; feljegyzik, hogy sok tisztelője, hódolója volt, de közelébe egyik sem férkőzhetett, noha — amint hangsúlyozva megjegyzik — del Giocondót nem szerelemből, hanem pusztán atyja kívánságára követte házába, édes anyja lett mostohaleányuknak; Dienorának. A XV. század minden jó tulajdonságával felruházott nőt látott maga előtt Leonardo, amikor képét festeni kezdette, csak később fedezte föl, hogy egy titáni lélek ül az ecsetjének modellt. írásaiban elmondja Leonardo da Vinci, hogy mily körülmények között festette Mona Lisát. Külön műterme volt a portreíestéshez, amelyet különfélekép világítottak meg. Portréhoz a legalkalmasabbnak a nyomott hangulatú világítást tartotta, amelyben talajt valami közvetlent, ígérőt. Mintha ez a világi%
