Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-07 / 27. szám
— Az aszfalt járda régen húzódó ügye közeledik a megoldáshoz. Mint illetékes helyről értesülünk Dr. Helvey Tivadar budapesti céggel ismét fölevette a város a tárgyalások elejtett fonalát s úgy reméljük, hogy kevés idő múlva a sima járdán fogunk »feszíteni.< — A nagydobosi ref. lelkészválasztás. Mózes István, volt szatmári s.-lelkészt megható szép ünnep keretében julius 2.-án vasárnap iktatták be a nagydobosi ref. egyház lelkészi hivatalába. Az ünnep sorozata volt a kedvesebbnél- kedvesebb jeleneteknek. Karcagról, a hol legutóbb káplánkodott az uj lelkész, a reggeli vonattal érkezett meg Nagydobosra, három karcagi hívének Hajdú Béni kurátor, Kiss István egyh. számvevő és Fazekas Lajos tanító társaságában, kikhez Nagyecseden a beiktató esperes, Berey József és Mátészalkán Duszik Lajos szatmári ref. lelkész csatlakozott. Az állomáson az egész gyülekezet várta a papját, kit egyszerű, keresetlen szavakkal üörömbey Zoltán jegyző üdvözölt s egy parányi kis leány — a nagyapja ölében — virágcsokrot nyújtót át neki. Az uj lelkészt büszkeséggel, ragaszkodással körülvették a hívei s hosszú sorokban kisérték a templom előtt felállított „diadalka- pun keresztül a parókiára, a hol a gyülekezet közönsége egyházi énekkel s egy presbiter beszéddel fogadta a lelkészt. Az istentiszteleten, a melyen megjelent a környék valamennyi vezető embere, Berey esperes szép beszéd kíséretében áldotta meg a lelkész és gyülekezet közötti szövetséget, majd Mózes ez alapigék felett: »egyedül Istené a dicsőség« — mélyen járó gondolkozásról, igaz hivatottságról, komoly lelkesedésről tanúskodó szép beszédet tartott. A lelkészlakon az uj pap édes anyja és rokonai magyaros vendégszeretettel fogadták a környékbeli előkelőséget s a község és gyülekezet vezetőit; ebéközben pedig a szokásos de a szokásosnál melegebb felköszöntők beszéltek az uj lelkész vonzó egyéniségéről. Berey esperes, Rektor Pál gör. kát. lelkész, Qörömbey jegyző, Duszik szatmári lelkész, Kiss István karcagi egyh. számvevő s többen szót emeltek, természetesen valamennyi a lelkészt, az édes anyját, vagy az egyházat s a felekezeti békességet éltette. Számos üdvözlő távirat érkezett az ebéd alatt, köztük Szlávi Dezső s Thurner Albert szatmári ref. vezetőké. A délutáni istentiszteletet Duszik Lajos szatmári evang. lelkész végezte a szinte megtelt szép templomban. — Az utca halottja. Szomorú látványban volt részük f. hó 6.-án d. e. a Vasut-utcán járókelőknek. Haldokló lányát, a 16 éves Szondi Erzsébetet vitie hazafelé jajgató édes anyja egy párnákkal kirakott szekéren. Az orvoshoz jövet még ült a lány, az orvos azonban már lemondott életéről és hazamenet a Vasut-utca közepén kiszenvedett a szegény teremtés. Az összesereglett, résztvevő emberek fogták le az utca halottja szemét. Bajok a mértékhitelesités körül. Hetek- óta hangzik a panasz városunk kereskedőinek szájából a mértékhitelesités körül felmerült bajok miatt. A hitelesítés ugyanis 2 évre szól, tehát egész 1911. dec. 31-ig érvényes, a kiküldött mértékhitelesítő hivatalnok pedig azt kívánta, hogy a mérlegek f. hó 10-ig javíttassanak ki. A javításokat mind ez ideig Szatmáron kellett eszközölni, azonban sokszor hetekig eltartott, mig a javító műhelyben feltorlódott mérlegek elkészültek és ez idő alatt mérleg nélkül voltak kereskedőink. Sőt arra is volt már példa, hogy a Szatmáron annak rendje és módja szerint kijavitotl mérleg ut i közben vigyázatlanság, vagy egyéb ok miatt ismét elromlott és a kötelességét teljesítő keres- j kedö enhibájf n kívül ki volt léve a kiküldött mértékhitelesítő hivatalnok szeszélyének. Mind e bajok orvoslása végett városunk és a vidék kereskedői múlt hó 27.-én gyűlést tartottak, amelyen elhatározták, hogy kérvényt intéznek a belügyminiszterhez az iránt, hogy a mérlegek javítása ne ; Szatmáron, hanem itt helyben eszközöltessék a j központból kiküldött szakértő által. Ez egy intézkedés megszüntetné az összes bajokat. — A malom áldozata. Frankfurter Lipót, 17 éves fábiánházai talmudista f. hó 6.-án lemet a nagyapja malmába, hogy a malom kövén kését kiélesitse.A szíj azonban kabátját elkapta és mielőtt meg lehetett volna állítani a malmot, a szegény fiú a kerekek között meghalt. — Nyíri bicska, ügy látszik, hogy az országszerte hires nyíri bicska nem enged elmúlni egy hetet sem anélkül, hogy ne halláson magáról. Most Nyirvasváriban nyílt ki úgyszólván magától, minden ok nélkül. Korcub József és Ravasz Péter nyirvasvári-i lakosok annak rendje és módja szerint át mulattak egy éjjelt a Latortanyai balon, hazamenet azután Ravasz Péter minden szó nélkül előrántotta bicskáját és leszúrta Korbuc Józsefet. Karcub belehalt sebébe. Ravasz tettét töredelmesen bevallotta. — Ügyvédi irodámat április 24-től kezdve a Rottenstein-fele házba (Franki Mór Fia céggel szemben) helyeztem át. Dr. Néniét József, ügyvéd. M A T É S Z A L K A — A polgári iskola V. értesítőjét a napokban küldte szét az igazgatóság. Az értesítőt jennészetszerü'eg az 1910/11. tanévről is Denie Károly, a polgári iskola kiváló igazgatója szerkesztette, de dacára ennek — és éppen ezért csodálkozunk rajta — az nem olyan tartalomdús, mint az előző évekbeli elődei. Legelső sorban is sajnálattal nélkülözzük a múlt iskolai év történetét, mely szinte állandó szokás szerint, legelső helyen szerepel minden iskolai értesitőben. Hogy ez mért maradt el az idei értesítőből — azt annál kevésbbé tudjuk még csak elgondolni is, mert a lefolyt tanév elég eredmény- dus és elég szép eredményit volt ahoz, hogy arról beszámolni lehessen, nem is szólva a tanári kar szintén felemlíteni szokott társadalmi tevékenységéről, amely idén a szabadelőadási estélyekben kulminált. Nélkülözzük a tanulók előmenetelének kimutatását is. Az helyes, ha személyileg az osztályzatok kitüntetve nincsennek, mert legközelebbi hozzátartozójukon kívül senkinek se lehet köze ahoz, hogy Kis Pál, vagy Nagy Peter minden egyes tárgyból milyen osztályzatot kapott. De egy statisztikai osztályok és osztályzó-jegyek szerint ösz- szeállitolt kimutatás szükségét igenis állítjuk. Elvégre az hü tükre a tanév eredményének. Az értesítő előttünk legérdekesebb részéi a következő statisztikai táblázatok teszik: Statisztika a rendes tanulókról. 1 0. 11. 0. 11 . 0. IV. O. SZ % SZ % szjVo •SZ %» I. Általános áramlat szerint: 1 Beiratkozott — — — 27 100 28 100 Í1 100,30 100 Kimaradt —- — — 2 7 2 8 2 10 1 3 Az év végén maradt — — 25 93 26 92 19 9Ó|29 97 II. Lakóhely szerint: Mátészalkai — — — 10 40 11 42 9 46 17 58 Szatmár megyei — — 7 28 13 50 8 44 9 32 Más megyebeli — — — 8 32 2 8 2 10 3 10 III. Vallás szerint: Rom. kath. — — — 4 16 4 16 3 16 5 16 Gör. kath. — — — 1 4 4 16 1 6 1 3 Ref. — — — — 7 28 9 34 8 42 11 39 Ág. ev. — — — — — — H — — 1 3 Izr. — — — — 13 52 9 34| 7 36 11 39 IV. Kor szerint; 10 éves — — — 5 20 — — — — 11 „ — — 8 32 1 41 1 6 — 12 . — — — 7 28 3 12' 1 6 — — IS „ — — — 4 16 13 50 4 20 3 10 14 n — — — — — 8 30 9 46: 8 28 15 , — — 1 4 1 4 1 6; 9 32 16 „ — — — — —— — 1 6; / 24 17 , — — — — — —--' 2 10 ; 1 S 18 , — — — — —!— —• —1 1 3 V'. Anyanyelv szerint: ! Magyar ' — — — 24 96 26 100; 18 94 29 100 Oláh — — — — 1 4! — _| 1 6| VI. A szülék társ. állása sz érint: ■ Nagybirtokos, nagybérlő — — — 1 6; 7 3 Középbirtokos, kózcpberlő — 3 12 3 12— 1 7 Kisbirtokos, kisbérié — __ 3 12 ; 6 23 4 20! 4 11 Őstermelő — — — 2 3 — __; — Gazdasági tisztviselő — 3 12 □ — — Kisiparos — — — 5 20 9 34 2 10. 6 21 Kiskereskedő, kisvállalkozó 3 12; 4 15 3 16 9 30 Keresk. vagy köziek, tisztviselő 9 8Í — 1 6 Közlekedési segédszemély — 1 4 1 9 1 3 Köztisztviselő — — 2 8Í 3 12 1 9Í O u 11 Értelmiségi — — — i • 10 1 3 Magánzó eitartásos — — —1 1 4 2 10f 3 11 Egyéb foglalkozású — — — —! — 9-70, — Kórház bál. Szépen sikerült mulatságot rendezett a mátészalkai ifjúság a »Központi szálló« nyári helyiségében e hó 1.-én egy városunkban létesítendő kórház alapja javára. Az igen lassan kibontakozó mulatság végül mégis csak egy kellemes, szép mulatsággá nőtte ki magát és túláradó jó kedvvelj kivilágos kiviradtig tartott. Az eddigi bevétel 208 K. volt, melyből 103 K- kiadást levonva, 155 K- tiszta jövedelem mutatkozik. Felülfizettek: Szálkái Sándor 15 K- Klein Aitdor 10 K. Ooldblatt Jakab, Csató Sándor, Földes Pál, Dr. Fárnck László, Péchy László, Dávid Ödön, Rác Emil (Nyírbátor) és N. N. 5 —5 K- Berger Endre, Bohus József, Gál Sándor, Dr. Bródi, Dr. Barta Ignác, Földes Jenő, Almer Béla, Kánya Sándor, Szálkái András, Szálkái Pál, Szálkái Zsigmond, Kálmán Ernő, Dr. Steinberger Samu, Weisz Lajos, Weisz Ferenc, Weisz Ernő, Schreiber Sándor 2—2 K. Schreiber Ferenc 1 K. A felülfizetésekért a rendezőség ez utón mond szives köszönetét. — Tűz. Tunyogon i. hó 1.-én este 7 órakor kigyuladt a Jászai Antal földbirtokos istállója, ahonnan a tűz átharapódzott a szomszédban lakó Illés Zoltán ref. tanító istállójára, majd ismét a Jászai Antal lakására. A nagy füst láttára a fehérgyarmati tűzoltóság sietett be a faluba, melynek éjjel 11 órára sikerült is a tüzet lokalizálni. A három épület leégett. A tűz állítólag a kocsis gondatlanságából eredt. — Jegyzőválasztás volt f. hó 4.-én d. e. Ököritón Ököritó és Rápolt községek részére Dr. Képessy László főszolgabíró elnöklete alatt. 40 szavazó körül Báthory György györteleki aljegyzőre 15-en, Tóth Bálint tyukodi aljegyzőre pedig 18-an szavaztak és igy Tóth 3 szótöbbséggel a két község jegyzőjévé választatott. Mint hírlik, a választás ellen fellebbezéssel élnek. — Veszedelmes átjáró van a polgári is- J kola mellett húzódó árkon. A kis átjáró hídnak I ugyanis nincsen korlátja és a gyanútlanul sétáló I ember — a mi kitűnő világításunk mellett főként — | nagyon könnyen belezuhanhat és a lábát vagy egyebét törheti. Jó szerencse, hogy eddig csak kisebb fajta ütéseket, vagy horzsolásokat okozott. Felhívjuk az illető közegek figyelmét erre a veszedelmes kis átjáróra. —• Ezüst lakodalom. Weisz László és neje f. hó 6.-án tartották meg szűk családi körben házasságuknak 25. éves évfordulóját. — Közigazgatási bizottsági ülés. A vármegyei közigazgatási bizottság ma, folyó hó 7.-én tartja szokásos havi ülését. — Ököritó — utoljára. Az ököritói katasztrófa utolsó akkordjai hangzottak el a múlt héten, szerdán, a T. Házban, mikor a miniszter- elnök az ököritói-pénzek tárgyában egy özönvíz előtt eléje terjesztett interpellációra válaszolt. »Az első pillanatban ugylátszott« — mondta a miniszterelnök, — »mintha visszaélés történt volna a kiosztás körül. Felelősségre vontam a hatóságot s arról győződtem meg, hogy a sérelem nem olyan nagy, mint feltüntették. Az alispán, aki magára vállalta a felelősséget, igazolta, hogy azok, akik rögtöni segítségre voltak utalva, meg is kapták ezt a segítséget. A többiek között azért nem osztották ki, mert csak gondos utánjárással lehetett megállapítani, ki és milyen arányban jogosult a segítségre.« A Ház tudomásul vette a választ. Nos, ugy-e szép dolog ez az igazság?! Tessék csak elolvasni a miniszterelnök ur f. évi március hó 17.-én mondott szavait és tessék elolvasni ugyanaz időben közreadott hivatalos kommünikéjét és aztán csak párhuzamba kell állítani a most idézett szavakkal. Rábízzuk mindenkire, hogy alkossa meg a maga véleményét erről a kis gyönyörűséges színházról, amelyet olyan bámulatos művészettel eljátszottak. — A közegészségügy és köztisztaság megvizsgálása végett Dr. Bilim ÖJön m. kir. egész- ségügyi felügyelő inegyénköe érkedett és a mátészalkai járás területén működését junius 30.-án megkezdte. — Hivatal vizsgálat. Kölcsey János kir. táblabiró junius 30.-án városunkba érkezeit a helybeli kir. járásbíróság megvizsgálása végett. — A varhegyei főorvos szabadságon. Dr. Shön- pflug Béla vm, főorvos f. hó 1.-től 31.-ig szabadságra megy, amely idő alatt Dr. Cukor Lajos központi járasorvos, tb. vm. főorvos fogja helzeltesi- teni. — A szatniárvármegyei jegyzői kar múlt hó 22.-én a vármegyeház kistermében Bodoky Gyula elnöklete alatt közgyűlést tartott, amelyen több kisebb ügyet intéztek el. Utána banket volt a »Magyar király «-bau. — Az ügyvédi kamarából. A szatmárnémeti ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Barta Ignác ügyvédet Mátészalka székhelylyel az ügyvédek névjegyzékébe bejegyezte. — Ál-csodarabbi tisztelte meg látogatásával és állított a falhoz öt szatmármegyei község (Tyúkod, Porcsalma, Sályi és Ököritó) bigott, köny- nyen hivő közönségét, mig az ötödik helyen, Ura községben ráterelődött a csendörség figyelme. Ekkor aztán kiderült, hogy a »szent« ember Nisln Jáfe-nak hívják, Törökország Ajdin nevű községébe való és az eddigi csavargásával mintegy 3000 koronát fölözött le. Nisin Jáfe talán még most is adná a szentet, ha a hatodik községben nem ragadta volna el a szerénytelensége. Urába ugyanis azzal állított be, hogy ő nagyhatalmú csodarabbi, akinek ha a hitközség nem teljesíti minden kívánságát, a falu egész zsidósága meghal egy év alatt. Az első kívánsága az volt, hogy adjanak neki tizennégy párnát és négy dunyhát, mert csak ennyi ágyneműből vetett ágyon tud aludni. Profán házban le nem fekszik, hanem vigyék el az ágyneműt és őt szekéren a zsidóteineplomba, ott tölti az éjszakát. A megijedt szegény emberek összeliordták a kívánt ágyneműt, szekérre rakták, a csodaférfiut fölültették a tetejébe és mivel ló nem volt kéznél, ők maguk állottak be lónak és úgy húzták el a szekeret a templomig. Boldog volt, aki segíthetett a »szent ember« kocsiját huzni. Reggelre kelve aztán a csodarabbi megkezdte működését: fogadta a falubeli zsidókat, akiknek kisebb-nagyobb Összegért naiv tanácsokat osztogatott. Megmotozták és 1146 korona készpénzt, és egy perbeti (Komárom) postatakarékpénztári könyvet találtak nála. Batyujában kilenc pár cipő, nagy mennyiségű férfi ós női fehérnemű és 10 pénztársa volt. A nagy összegű pénz és a gyanús tárgyak arra indították a cson- pőröket, hogy a csodárabbit letartóztassák. Bekísérték Szatmárra és itt a pénzes rabbi kívánságára és költségére gummikerékü kocsin vitték az állomástól az ügyészségre. Az ügyészség nem tudott semmiféfe büntetendő cselekményt rábizonyítani, mert a hívek azt állították, hogy jó- szántukból, önként adták neki a könyöradományo- kat. így aztán átadták a rendőrségnek, amely Nisin Jáfét kényszeruilevéllel eltolcucolta az ország határára.