Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-23 / 25. szám

2. oldnl.

25. (116.) szám.

M A T E S Z A L K A

KÜZSEGI-ÜGYEK.

Megalakult az önkéntes tűzoltó-egylet.

— Saját tudósítónktól.

Vasárnap délután megalakult a mátészalkai önkéntes tűzoltó-egylet. Az alakulást kimondott gyűlés megválasztotta mindjárt az egyesület tisztviselőit, választmányi tagjait és meghozta alapszabályait. Most már tehát csak a szervezés van hátra. Igaz, hogy éppen a szervezés a legnehezebb, de a legjobb szervezésre se kerülhet sor alakulás nélkül. Egyelőre tehát az oly rég szőnyegen lévő tűzoltó- kérdés veleje mégis az, hogy az önkéntes tűzoltó-egylet megalakult.

Amidőn »ez örvendetes hirt regisztráljuk, nem tudunk annyira elfogulatlanok lenni magunkkal szemben, hogy az igazságnak megfelelően rá ne mutassunk arra, hogy az önkéntes lüzoltó-egylet megalakulásában is oroszlánrésze van a „Máté- szalká“-nak, amely nem szűnt meg megindulásának első percétől kezdve ostorozni a züllött állapotba került, kimúlt tűzoltó- egyletet s nem szűnt meg ennek általunk is siettetett feloszlása után egy uj, életképes, társadalmi viszonyaink és-városkánk fejlettségének megfelelő önkéntes tűzoltó-egylet megalakítását mindég jobban, egyre erélyesebben sürgetni. Győzelmi örömünket, azt a legtökéletesebb földi örömöt, amelyet csak az alkotás isteni munkája tud nyújtani, csak fokozza az a két körülmény, hogy mig egy felöl lapunk belső dolgozo-társai kerültek a most létesített közbiztonsági intézmény vezető tisztségeibe, addig másfelől az egyesek által lehetetlennek tartott, mások által pedig hatalmi érdekekből ellenzett önkéntes formájában alakult meg a tűzoltó-egylet. Vagyis abban a formában, amelyben azt mi óhajtottuk, ellenezve, hogy egyeseknek amúgy is nagy hatalmiköre még szélesebbé tétessék és megkíméljük a község társadalmát ama szegénységi bizonyítványtól, amelyet magáról a kötelező-tűzoltóság inaugurálásával kiállított volna. Mert nálunk — hála érte tanítóinknak, lelkészeinknek és liberálisan gondolkozó polgárságunknak — igazán nem aszerint osztoznak a polgárok egymás balszerencséjében, hogy a veszélylyel sújtottat milyen dogmák szerint keresztelték. Hogy milyen igazunk van ebben és mennyire igazunk volt amikor azt irtuk, hogy nem ismeri a mi jóságos és okos népünket az, aki »a zsidóé, hadd égjen!«-féle gondolkozást imputál neki, azt legjobban bizonyítja a most alakult tűzoltó-egylet tagjainak névsora. Az ideális helyzet az, ha a tüzörséget hivatásos tűzoltók látják el. Így van ez a nagyobb városokban mindenütt és Így kellene lenni nálunk is, de egyelőre — a legfontosabb feltétel, az anyagi eszközök hiánya folytán — kénytelenek vagyunk megelégedni az önkéntesség kevésbé tökéletes, de a kötelezettségnél jóval tökéletesebb szervezeti-formájával.

A megalakult uj tűzoltó-egylet működésének a legteljesebb bizalommal nézünk eléje. Indokolja teljes bizalmunk előlegezését az, hogy egy-két ember kivételével sok szerencsével sikerült összeállítani az egylet tisztikarát és választmányát. Hanem bármilyen jó kezekben legyen is az egylet vezetése, eredményesen az csak úgy működhetik, ha községünk társadalma és képviselő-testülete rendelkezésére bo- csájtja azon erőket és tényezőket, amelyek a precíz kiképzésnek és a hiánytalan felszerelésnek eleng edhetlen előfeltételei.

Tervszerütlenül össze-visszakapkodó tűzoltók a legtökéletesebb és legszaksze- riibb vezetőség me,^ * is éppen úgy képtelenek közmegteegt-'. ést keltő munkát produkálni, mint ahogy a legképzettebb tözoltóság is képtelen erre, ha a felszerelése rossz és hiányos. Azért tehát:

követeljük tűzoltóink szakszerű kiképzését és teljes felszerelését.

Ha e követelésünk nem teljesül, ha

Valamikor. . . .

Valamikor még álmodozni mertem 1Uj tavasz jöttén : virágnyildsról;

Ami bilbdjt a tavasz rejtegethet:

■Fényről, illatról, a napsugárról . . »

Valamikor még tele volt a lelkem Tiszta, szent hittel, égi békével,

Lehunyt szemekkel szőttem a sok álmot Nesztelen, csöndes tavaszi éjjel.

Valamikor még hinni, bízni mertem,

■Még álmodoztam a boldogságról.

Sejtelmes, édes tavaszi estéről,

■Szerelmes szivii Tiindérkirályról . . ■.

Valamikor még vágyva vágytam arra:

Hogy valaki a karjaiba von,

Hogy valaki majd nagyon, nagyon szeret Hogy forrón csókol majd az ajkamon . . -.

Valamikor ... De az már elmúlt régen 1 Vissza is rá csak ritkán .gondolok ;

A fehérruhás, ábrándos leányról ■Legföljebb néha éjjel álmodok.

■Úgy eltűnt, mintha soha sem lett volna,

S ma a múlt bilbájossága schon . . .

Uj tavasz jöttén nem virágnyildsról:

Óh, a hervadásról álmodom. . . .

r Főnyi Hona.

APÓK. ,4)

Irta: H. H. Evers.

Fordította: Radvány Ernő.

Az orra keskeny és kicsi, cimpái mozognak. Ajka is sápadt és úgy látom, hogy kis fogai hegyesek, mint a ragadozóké. Szempillái mély árnyékot vetnek, de ha felnyitja őket, nagy sötét szem villan ki alóluk. De ezt mind inkább érzem, mint tudom. Nehéz valamit pontosan megfigyelni a függönyök mögött.

Még valamit: mindig fekete, csukott ruhát hord-; nagy, lila foltok vannak rajta.' És mindig fekete keztyü van a kezén, talán, hogy a munka ne tegye tönkre a kezét.-Különös, mikor a keskeny, fekete ujjak gyorsan, összevissza vonják és húzzák a fonalakat — igazán, majdnem olyan, mintha rovarlábak nyüzsögnének.

A kettőnk közti viszony? Tulajdonképen egészen felületes és mégis úgy látszik, mintha mélyebb értelme lenne. Tán úgy kezdődött, hogy átnézett az ablakomhoz és én az övéhez. Ő figyelt engem — én öt. Azután meglehetősen tetszhettem neki, mert egy szép napon, mikor megint rápillantottam, mosolygott, én persze szintén. Ez igy ment egy pár napig, mindig többször és többször mosolyogtunk egymásra. Azután, majdnem óránként feltettem magamban, hogy köszöntöm: nem is tudom mi tartott vissza mindig.

Végre mégis megtettem, ma délután. És Clari- monde visszaköszönt. Persze csak egész észrevétlenül, de mégis jól láttam, hogy bólintott.

Csütörtök, március 19.

Tegnap hosszú ideig virrasztottam a könyuj tüzoltó-egyletünk társadalmunknak és községünknek mostohagyermeke lesz, úgy hiába való tűzoltóink ügy buzgalma, a polgári kötelességekben foglalt »mentési-kötelesség« legtökéletesebb átérzése, hiába a legodaadóbb buzgalom és akár a halált- megvetö önfeláldozás: a most alakult egylet is oda fog jutni, ahová az első jutott: a végelgyengülésben! kimúláshoz. Lássa ezt át községünk társadalma és képviselete; lássa át, hogy a vagyonbiztonságnak nagy és a humanizmusnak szent érdekei követelik meg tőle, hogy

nyissa meg tárcáját a tűzoltóság céljaira.

De az anyagi eszközök megadása és a tökéletes kiképzés is csak félig biztosítják a sikert. Még akkor is, ha a leghiva- tottabb kezek irányítják az egylet működését és az egyletnek minden anyagi eszköz rendelkezésére áll, nem lehet teljes a siker ha nincs polgárságunkban kellő érdeklődés és kötelességérzet, amely azt parancsolja minden 18 évét meghaladt, de 50 évét be nem töltött polgárnak, hogy

lépjen be a tűzoltó-egyletbe.

Mert az egylet kellő számú tagok hiányában nem állhat fent és célját is képtelen megvalósítani. Mennél több lay: annál több tűzoltó, több tagdíj, jobb felszerelés és nagyobb tűzbiztonság.

A szervezés nehéz munkájához tartozik aztán az, hogy a legpedánsabb fegyelem mellett mindenki polgári képzettségének megfelelő munkakört nyerjen.

Nagyon röviden felsoroljuk itt azokat a főbb kívánságokat, amelyeknek teljesítése a kiképzés és fölszerelésen felül véleményünk szerint a tűzoltóságnak létérdeke.

így — a már említett lökéletes felszerelésen és kiképzésen kívül — legelső sorban tűzrendészen szabályrendeletre van szükség. Hogy ennek milyen elveken kell felépülnie: azt lesz még alkalmunk részletesen kifejteni. Itt csak annyit mondunk, hogy a cél az legyen, hogy mindenki, akiveim felett. Nem mondhatom épen, hogy sokat tanultam: légvárakat építettem és Clarimonde-ról álmodoztam. Nyugtalanul aludtam késő reggelig.

Mikor az ablakhoz léptem Clarimonde ott ült. Köszöntem és ő bólintott a fejével. Mosolygott és sokáig nézett rám.

Dolgozni akartam, de nem volt nyugtom. Az ablakhoz ültem és ráborultam, És azt láttam, hogy ő is ölbe teszi a kezét. Meghúztam a fehér függöny zsinórját és —- majdnem ugyanabban a pillanatban — ő is azt tette. Mindaketten mosolyogtunk és egymásra néztünk.

Azt hiszem egy teljes órát ültünk igy.

Azután újra szőni kezdett.

Szombat, március 12.

Múlnak a napok. Eszem és iszom, odaülök az asztalhoz. Pipára gyújtok és könyvem fölé hajolok. De nem olvasok egy betűt se. Mindig újra meg újra megkísérlem, de előre tudom, hogy nem lesz semmi látszatja. Azután az ablakhoz lépek. Üdvözlöm, Clarimonde visszaköszön. Mosolygunk és egymásra bámulunk, órákhosszat.

Tegnap délután, hat óra körül, kissé nyugtalan voltam. Az alkony nagyon korán leszált és én valami félelemfélét éreztem. Ültem az íróasztal mellett és vártam. Leküzdhetetlen vágyat érezteti;, hogy az ablakhoz menjek. Persze nem azért, hogy felakasszam magamat, hanem, hogy Clari- monde-ot lássam. Felugrottam és a függöny mögött álltam, ügy tűnik fel nekem, sohasem láttam még ilyen élesen, dacára annak, hogy már meglehetősen besötétedett. Szőtt, de átnézett hozzám. Különös jóérzés futott át rajtam és egy egészen kis ijedtség.