Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-06 / 1. szám
/ / TÁRSADALMI HETILAP. sin MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. W t ■'i'ri^waríir.Ti— ~7r. t,;, t~,~... ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égés* évre — — — — — — — Ä korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 koron*. Tanítóknak ás községi közegeknek egész évre 5 korona. ----— Egy »sám ára 20 fillér. ---SZ RRKKSZTŐSÉQ f.S KIADÓHIVATAL : Felelős szerkesztő: 0r. VIZSOLYI MANÓ. WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési díjak elöra fizetendők. A kolera veszedelme elmúlt fejűnk fölül; megmenekült ez az amúgy is sok csapástól látogatott ország egy borzasztó járvány borzalmaitól. Egy nyomot azonban okvetlenül hagyott maga után, — a mi alkalmasint javunkra szolgál — azt t. i., hogy fellebbentette a fátyolt közegészségügyi igazgatásunkról és az ázsiai kolera fenyegetése beigazolta azt, hogy közigazgatásunk milyen ázsiai. Már maga az, hogy közegészségügyi törvényünk 1876-ból való, eléggé bizonyi ja azt, hogy egészségügyi adminisztrációnk elavult. Az a sok csodás felfedezés, uj ismeret, a mi az orvosi és egészségtani tudományokban napfényre kerüir, nem íudla rábírni az illetékes köröket, hogy évtizedekkel előbb hozott törvényünket a modern élet követelményei szerint átalakítsák. A régi törvényt toldozzák, toldozzák rendeletekkel, melyek természetesen ad hoc adatnak ki és nélkülöznek mindenféle eigyönfaíöi séfjei, 'vezérlő irányelvet. Ezen a téren is, mint minden olyan téren, a hói kultúráról van szó, fogott a magyar átok: minden a politikába fullad bele. Közegészségügyünkre a legilletékesebb ember: Andrássy Gyula gróf, Magyarország volt belügyminisztere mondotta a legilletékesebb kritikát, szomorúan konstatálta, hogy nem áll oly fokon, mint az kivánatoslenne, de egyszerre rámutatott az okra is, t. i. arra, hogy a politika tereli el a figyelmet és vonja el az erőket az alkotó, kulturmun- kától. »Még az egyetemi tanárok is — panaszolja Gyula gróf, az orvosoknak Miskolcon tartott gyűlésén, — elöbrevalónak tartják a politikát és saját karriérjük megalapozását, mint a tudományok előmozdítását. « 1878 óta gyökeres változás állott be úgy az orvosi tudomány, mint a higiénia terén és bámulatbaejtő felfedezések és gazdag ismeretek tere1 ék ezeket •> irá- 1 nyokba. A bakteorologia óriási haladása és pozitív eredményei beigazoltak, hogy a legtöbb é:s legpusztítóbb betegség az emberi szemmel egyáltalán nem látható, csak ezerszeres nagyítások mellett érzékelhető baci- usoktól ered és a betegségek elleni védekezés az ezek elleni ovóintézkedésekben áll, amelyek közül leghathatósabb a folytonos és lehető tökéletes tisztaság. Hogy ezen a téren hogyan állunk, arról azt hiszem jobb !' nem beszélni. Elszomorító, ha az ember a mostani kolera-veszedelem alkalmából kiadott miniszteri rendeleteket olvassa. A legeslegelemibb tisztasági követelményekre kemény bírságok terhe alatt kellett szorítani az embereket, mikor igazán csak a tulajdon érdekeikről volt szó. A lakások túlzsúfoltak, azok tisztításával, szellőztetésével egyáltalán nem törődnek: de még ha szellőztetni akarnák is, hogy tehetnék azokon a tenyérnyi ablakokon át. A trágya- és szemétdombok egészen a lakhely mellett, a legcsekélyebb óvóintézkedések nélkül. A nagyobb városkákban a szemétkihordás, utcatisztitás, csatornázás olyan patriarchalis állapotban van, hogy csak egy kisebb mérvű kolera kellene és ezrével hullanának az áldozatok. (Lásd: Mátészalkát! — A szerk.) Igen nagy tévedés azt hinni, hogy a szegénységnek í/s.vcfien’tA egy úti Ken jíuv.A. a piszokkal; hiszen a tisztasághoz csak viz és levegő szükséges. Ezen a ponton vár szép feladat a közigazgatásra. Ennek lenne hivatása, hogy erről a népet felvilágosítsa. Természetesen nem gőgös rendeletekkel, bírságolással, hanem felvilágosító, oktató módon, a mire a közigazgatási tisztviselőknek van legtöbb alkalmuk és magas tekintélyüknél fogva tanításuknak, útbaigazításaiknak legnagyobb hatékonysága. boldog az . . . Dt boldog az, akinek szive fáj. És fáradt lelke könnyel van tele, És százszor szent, ha hívja messze táj És elmenvén a Bánat van vele. Neki mesél a czigaretta füst, Ha kedves mérge a fejére száll, A boros pohár neki hazudik, Mig pillájára álmot muzsikál. Lám én az utczán rangosán megyek A szám komoly: öreg minden szava S nem tudja senki, csak egy rézkilincs, Hogy ott pityergek minden éjszaka. Herodes. Mesék, NÉZETELTÉRÉS. Egy fiatal ember sétált egyszer egy asszonynyal, a kibe szerelmes volt. Az asszony hasonló- képen szerette a fiút s minthogy a szerelemnek nincsen szüksége tolmácsra, a csendes pár boldog némaságban sétált az aszfalton. A cipőik azonban annál élénkebben diskuráltak és végül összevesztek. A vita afölött folyt, hogy melyik fontosabb kettőjük közül, nem is szólva róla, hogy az elegáncia kérdését a női cipőcske egyhangúlag a maga javára döntötte volt el. Egyszer csak megszólalt a komoly férficipő : — Nézz végig itt az aszfalton. Ameddig ellátsz, a fényes palotasorok, világos ablakok és robogó kocsik között, egy percre sem felejtheted el, hogy én és társaim visszük gazdáinkat a világon keresztül. Ipar, kereskedelem, pénz, művészet és szerelem, és minden, amiben a századvégi ember raffinált élvezetét keresi, annak köszöni létrejöttét, hogy mi, komoly férfi cipők, szakadatlan munkában töltjük minden időnket és keresztül-kasul hordozzuk érdemes gazdáinkat az egész világon, hogy még jobban tökéletesítsék, a mi tökéletesíthető. Ti rólatok pedig — és itt fitymáló hangba fogott, — csak annyit tud a világ, hogy utánatok a harisnya következik. A női cipő erre egy csepp hija, hogy el nem ájult. Mikor magához tért, az indulattól recsegő hangon csak annyit mondott: — Hát jó, nem bánom, tegyünk próbát. Nemsokára hazaérünk. Itt úgy sem lehet eldönteni a vitát, hanem majd otthon meglátjuk, hogy kit illat meg az asztalfő. A férfi cipő beleegyezett a próbába s igy egyelőre fegyverszünetet kötöttek. Izgatottan várták, hogy haza érjenek, mig végre kinyílt az ajtó és besétáltak. Azonban a sors úgy hozta magával, hogy egyik sem került az asztalfőhöz. Egy ideig mindaketten oldalt ültek, hanem egyszerre valami idegen vas kikapcsolta őket és lekerültek a lábakról. Eleinte nem értették ezt és tág szemmel meredtek egymásra. De egy pillanat múlva egymást sem látták, mert a lámpát lecsavarták. Ekkor sírva kibékültek. Tanulság: Egyesülésben az erő. VONATON. A vonaton többen szedődtek össze egy fülkébe. Az utitársak ismerősök voltak, csak egy volt közöttük idegen. Ez is hamar bemutatkozott, úgy, hogy nemsokára kedélyesen társalogni kezdtek. Beszéd közben kiderült, hogy homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak. Épen a háborúról iu fegyverekről volt szó és az egyik igy nyilatkozott — A háborút el kellene törülni. A háború tömeggyilkosság, akár nyer, akár veszít az ellenfél. A kard, puska és fegyver pedig szomorú rek- vizitumai az emberiség ama korának, melyben a kenyérkereset körülbelül rablásból állott és a kis gyerekeket már az iskolában emberölésre taníttatták az előrelátó szülők. Hála istennek, ez már elmúlt, de az évszázadok még nem tüntettek el minden nyomot. Erre megszólalt a barátságos idegen: — Kérem, tévedni méltóztatik. Az a körülmény, hogy a világ folyása még nem sodorta el ezeket a veszedelmes eszközöket, azt bizonyítja, hogy a világ nem érett az ilyesmire. A kard, puska, tőr és egyéb társalgási eszközök azt bizonyítják, hogy még nem szabad őket nyugalomba helyezni, különben egy Közegészségügyünk.
