Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-21 / 3. szám
2. oldal. MÁTÉSZALKA 3. (42.) szám. szokatlanul nagy számban ültek együtt. A legnagyobb vitát a városháza- építés és az egyenes ut provokálták. S bizony ezek a viták nem valami magas színvonalon állottak. Almer, Klein Móritz, Rohay kardoskodtak főképpen az elöljáróság javaslatai mellett, inig ellenük llosvay és Veres István. És miután Ilosvay nagyon érzékeny húrokat pengetett: a pótadó 0/o-ot, ha Csizmadia Zsigmond, Tarkanyi Lajos és Sz. Szabó Sándor Al- meréknek segítségére nem sietnek: az egyenes ut ügye ma már halott . . . Nagy hiba volt, hogy az elöljáróság a földhordók parcellázását már eddig is annyira előre nem vitte,hogy legalább azt a tiszta hasznot tudta volna reális számításban feltüntetni, amely a földhordók eladása folytán a városra háramlik. Ha az elöljáróság ennyire jutott volna már a parcellázással és a tervet és költségvetést a szolgabirósági helyiségek kombinációja nélkül is megkészitteti, a városháza ügye ma föltétlenül előbbre van. Így azonban sikerült Ilosvaynak 'keresztül vinni azon indítványát, mely szerint az elöljáróság javaslata időszerűtlen, hanem utasittatik arra, hogy uj tervet és költségvetést készíttessen (tisztán csak városháza céljára) és a parcellázást, melynek jövedelme a városháza építési költségeibe lesz behasználandó, keresztül vigye; mindezekről pedig tegyen jelentést a képviseletnek. Ugyancsak e határozat logikus folyománya képpen a parcellázás mérnöki teendőit kiadták és pedig Gál Jenő szatmári magánmérnöknek. Az egyenes ut kérdésénél teljesen felesleges volt a terv költségei miatt a képviselet elé állani. Ez a századrendü kis detail-kérdés csaknem megölte az egyenes utat, amely, ha nem is halott, de jávában haldoklik ... Az elöljáróságnak jogerős képviselő-testületi határozat állott a háta megett, amely egyenesen utasítja, hogy az egyenes ut tervét és költségvetését elkészíttesse. Mire kellett hát akkor erre külön felhatalmazást kérni ? Különben is jól tudták. hogy a földhordók parcellázása végett mérnökre szükség lesz. Mi sem lett volna hát természetesebb és könnyebb, mint a terv és költségvetés jutányos áron való elkészítését feltételül kialkudni a parcellázási munkálatok árával együtt? Az elöljáróság — bár jóhiszemű — taktikai hibájának persze megintcsak az Ilosvay indítványának győzelme lett következménye. Ilosvay ugyanis „kényelem“ kérdésének minősítette az egyenes utat s azt javasolta, hogy a község kérjen ingyen mérnököt a terv és költségvetés megkészilésére a vármegyétől, ha aztán lesz terv, újra érintkezzenek Szálkái Sándorral s ha Szálkái „Írásban“ kijelenti, hogy átengedi a szükséges területet és se a terület ára, sem a kiépítés költsége nem fogja terhelni a községet, akkor vegyék elő újból az egyenes ut kérdését, addig azonban idő előtti. Ez a javaslat azzal a módosítással, hogy ha ingyen mérnököt nem adna is a vármegye, az egyenes ut tervét és költségvetését megcsináltatják, nagyjában keresztül is ment. Minden esetre jellemző tény, hogy Tarkanyi Lajosnak és Csizmadia Zsigmondnak kellett megvédenie az egyenes utat Ilosvayval szemben. Ugyancsak itt említjük meg, hogy Klein Móritznak és Csizmadia Zsigmond- nak igen életre való ötlete támadt, amelyet Almer ismertetett. Ez a terv abból áll, hogy az utat akár vétel, akár kisajátítás utján, rneg kell nyitni. A kövezés azonban elmaradna, mig erre kellő fedezet lesz. Hanem salakozott utat lehetne csináltatni, amely a személyforgalom lebonyolítására teljesen megfelelő. A tehet forgalmat pedig a mostani utón bonyolítanák le ez utánra is. így az ut létesülhetne és 2000— 2500 kor.-nál nem kerülne többe. A rendőrség felállítása ellen csak Ilosvaynak volt szava. Neki előbb szabályrendelet kell s csak aztán rendőrség. Mikor pedig látta, hogy a képviseletnek nem a statútumra, hanem inkább a normális köz- biztonsági viszonyokra van szüksége s hogy itt már a pótadóra való hivatkozás sem használ, akkor meg a ruházat költségvetéséig szerette volna elodázni a rendőrség felállítását. Klein Móritz és Almer azonban résen voltak s kimutatták a falra festett kettős pótadó lehetetlenségét, majd pedig Sz. Szabó Sándor oktatta ki Ilosvayt, hogy a 8 rendőr ruházata éppen még egyszer any- nyiba fog kerülni, mint az Ilosvay által kreált 4 tűzoltóé. A szellemes közbeszólás eldöntötte az elöljáróság javaslatának sorsát, mikor pedig Ilosvaynak a határozat kihirdetése után is voltak indítványozni valói, Dr. Csaló figyelmeztette az elnöklő főbírót, hogy e kérdésben nem engedheti meg a további vitát. Szolgabirói, helyesebben alispáni rendeletre határozatba vette a képviselő-testület a járványkórház felállítását. A járvány- kórház 3 nő és 3 férfi részére felállított ágygyal lesz ellátva, 2 szobából, az ápoló lakásából és fertőtlenítőből fog állani. S ha valaki azt kérdezné : hol volt eddig a jár- ványkórház, úgy kénytelenek volnánk azt felelni: sehol. Hanem igenis, volt egy járványkórházi címmel és jelleggel felruházott ménló-istáilónk. Jól tessék megérteni ! Az. 5000-nel több lakossal bíró Mátészalkának egy lóistálló a járványkórháza! No igen: egy tifuszos betegnek olyan jól jön egy kis ganészag s a kolerás beteg is, ha valahol, hát az ammóniákkal teleitatott falak közt gyógyulhat meg ! Hallatlan, de igazán szomorú s való tények ezek !! De a java még csak most jön! Mert julius 1.-től március 1.-ig legalább istálló-kórházunk volt, de március 1.-én megjöttek az apa-lovak és ha ott beteget talállak, irgalmatlanul kirugdosták fenntartott lakhelyükből. És igazuk is volt: az a „lakás“ nem beteg embernek való. Melyik való hát a beteg embernek? Istenem, hát melyik is? Bizony erre a kérdésre március 1.-től julius l.-éig new\ könnyű megfelelni. Hiába, az elsőség a lovaké ; először a csődör, azután az ember !... Most hát majd többé nem fog keringeni a halálangyal azon a tájon s az évnek nyolc hónapján át szomorúság-tanyája, megmaK é í kép. i. Egy ifjú elment lánynézőbe, Az ifjúnak tetszett a leány, Eljegyezte tehát azonnal, tüstént: Nem tudván uralkodni magán ! . . . II. Valaki ül görnyedten a szobában, . Arcán nagy bánat, fájdalom, Visszaküldött gyűrű és levél, Ott hevernek az asztalon. . . . Cyraio. „A- B. C.“ és szürke ruha. — Egy tanitó naplójából. —Irta: Ariel. (3.) V. Mintha egy Don Juan ősöm vére költözött volna belém. Udvaroltam jobbra-balra, részt vettem minden társaságban, mindenütt otthon voltam. Minden sportot űztem s mindenbe beletaláltam magam. Mintha eddigi életem egy rab élete lett volna és a nevelés hatását kiszorította volna a vér, az örökölt természet hatása. Mint egy hernyó, mely nő, fejlődik, végre begubózík és pillangóvá válik: színes pillangóvá lettem, mely virágról- virágra száll. Voltak, kik felültek a külsőségnek, a színes szavaknak, pedig bensőmben a dac és a boszu lángja égett. . . Divatba jöttom, mint a ki mindenütt ott van; mint aki mindenkivel szemben végtelenül szívélyes, udvarias és mint aki minden mulatságra kapható. Csak Seer Annuskával szemben övezett a hidegség jégpáncélja. Persze, gyakran kellett a társaságban, melynek ő egyik központja volt, összejönnünk. De vele szemben kimért, udvarias és hideg voltam. S midőn sokoldalú használhatóságom a társaságban bebizonyult, kezdte bántani, izgatni a dolog. Most már ő közeledett felém, de a kacér kísérletek eredménytelenek maradtak. Gyakran függesztette szép kék szemeit mélyen, fürkészóleg rám. Mintha csodálná ezt a nagy átváltozást, mintha lelkembe akarna látni I . . . Ilyenkor nehezemre esett a közömbösség színezetét megőrizni. De megőriztem: a borban, mutatásban keresve feledést. És midőn egy-egy átdőzsölt éjszaka után, kábult fejjel bandukoltam haza felé, újból fülembe csengett a szó: »vándorló legény«. . . . Nemsokára egy koncert eszméje vetődött fel. A koncerten én is szerepeltem. Kurucdalo- kat énekeltem. Szép, bariton hangom volt és nem kellett sokáig kérni a szereplésre. Már benne voltam az áradatban, talán még magam is vágytam rá ! ... A koncert estéjén, mintha hiányzott volna valami, nyughatatlan voltam. Széjjel néztem a fényes társaságon ; mintha nem lett volna teljes, mintha nem tartottam volna érdemesnek a sok fáradtságot, melylyel a rendezés járt. Seerék nem voltak ott. Hiszen ez engem közönyösen érint, ismételtem halkan magamban. De furcsának tartottam, hogy mindenki milyen érdeklődéssel vesz részt az estélyen, csak ők nem. Pedig akartam, hogy lásson, hogy hallgasson! Nézze, milyen sok szép nőt érdekel a »vándorló legén} <! . . , Most is egy sereg szép hölgy vett kürül. De én gondolatban nem velők, hanem Seer Annával voltam. Látni akartam izgató, fürkésző tekintetét.Húztam, halasztottam a koncert megkezdését. Végre mégis megkeztük, de Seerék nélkül. A programm három első pontjának is vége volt már. A koncert negyedik pontja egy melodráma Yolt. Az utólsó akkordok némán, üresen hangzottak el s ekkor nyílt az ajtó és beléptek Seerék : Seer Anna, az édes anyja és kíséretükben egy honvédhuszár-főhadnagy. Éppen én következtem. Mintha villamos á- ram futotta volna át testemet. Sietve rohantam fel az emelvényre. És dalaimba belezokogtam szivem minden gyötrelmét, keservét. Frenetikus taps ébresztett fel. A fényes társaságban egy szőke fejen akadt meg tekintetem, mintha szép kék szemeiben könyeket vettem volna észre. Lerohantam az emelvényről. Hogy szép hangom van, azt tudtam, de ilyen hatást még nem értem el. Sorba gratuláltak. . . . Végre az ő keze is ott volt az enyémben.... Egy percig tartott, de mintha egy örökkévalóság lett volna ! . . . Félre vonultam egy szegletbe és mintha ő is önkéntelenül utánnam jött volna. Éppen a tánc kezdődött. Rendezkedés, halk zsibongás vonult végig a termen, ö csak nézett és mosolygott. Megkezdődött a tánc. Mi is táncoltunk és lázban égtünk. Elkezdtem, halkan és mindinkább bátrabban suttogni; hogy szeretem, hogy imádom, hogy nem tudok nélküle élni. És ó csak annyit mondott, hogy nézzem csak, milyen eszeveszetten táncol a főhadnagy. Talán terhére vagyok? kérdeztem. Akarja, hogy elmenjek? De ö marasztalt, hogy csak maradjak a meddig jól esik. Aztán egy kérése volt: — Megteszem? kérdezte. — Már hogy ne tenném meg! . . . — Vegye fel holnap a szürke ruháját, igy akarom, igy szeretném látni, abban jobban tetszik nekem. . . . Egész este együtt voltunk. A főhadnagy eszeveszetten táncolt. És én úgy éreztem, hogy fel tudnám venni a küzdelmet Seer Annáért egy egész hadsereggel. . . . (Folytatjuk.)
