Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-08 / 14. szám
Máíészalka, 191$. II. évf. 14. (53.) szám. április hó 8. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Mi ELŐFIZETÉSI ÁRAK. Égés« évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----— Egy szám ára 20 fillér. —■------Felelős s zerkesztő: Dr. VIZSOLYI MAN Ó. SZERKESZTŐSÉQ ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési díjak előre fizetendők. — Felhívás! Kéretnek mindazon olvasóink, kik előfizetési dijaikkal hátralékban vannak, vagy az uj évnegyed alkalmából előfizetéseiket meg nem újították, hogy azokat szíveskedjenek kiadóhivatalunkhoz mielőbb beküldeni, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjék. MEMENTÓ. Még most is, midőn már az ököritói katasztrófa áldozatai küntnyugosznak a temetőben, midőn a leégett csűr romjainak helyét sárga homok borítja, elszorul az 'mber szive, megáll a gondolat, s ólom- ,ulyu a toll. Bármerre megyünk, a hol emberekkel találkozunk, mindenütt az ököritói rémes éjszakát, s annak borzalmas következményeit halljuk. Beszélhetünk bármiről, bármennyire akarnánk, óhajtanánk feledni, nem lehet, beszédünk fonala mindég visszatér ö köritóhoz, gondolatban mindég magunk előtt látjuk lebegni azt a borzasztó szerencsétlenséget, halljuk a tüzhalált szenvedettek szivetfacsaró jajait. Ereinken a borzalom hidege fut keresztül, amidőn reájuk gondolunk, amidőn keressük, kutatjuk, hogy mi idézte elő ezt a maga egész valójában borzasztó esetet. De az emberi elme korlátolt, a kutató ész megtagadja a szolgálatot, a tudás cserben hagy, s csak a vallás, csak a hit nyújt némi magyarázatot, világosságot és vigaszt. A vallás hirdeti, hogy az isteni gondviselés kiterjed minden fűszálra, kihat az emberiségre, annak egyetemére éppen úgy, mint egyeseire, végzéseit a bölcse-ség vezérli, s bár azok reánk olykor kellemetlenek is, megnyugvással kell, hogy fogadjuk, mert bizonyára javunkra vannak. A villám ledönt, hatalmas tölgyeket, lángtengerbe borit házakakat, megöl, nyomorékká tesz embereket, de nyomában uj élet fakad, felfrissíti a romlott lég réteget, ami egész vidékeket üdít fel, levegőt tisztit, s növényt, állatott és embert uj munkára serkent. A hit, a vallás azt mondja, hogy az ököritói tűzvész, a háromszáz szénné égett holttest, szintén egy villáma az isteni gondviselésnek, mely bár rémes fájdalmat okozott, mindazáltal, mint az a fákat hasgató, házakat perzselő és embereket gyilkoló másik, mely maga után friss életet teremt, jótékony hatással fog járni, nemcsak egyes vidékre, hanem az egész emberiségre. Az ember halad, tudni vágy, kutat a mindenség titkaiban s mentői beljebb jut, minél előbbre halad a tudásban, annál inkább megfeledkezik az istenről, annál inkább megtagadja az isteni gondviselés létezését, pedig látjuk, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy tudásunk a veszély percében cserbenhagy, s ha veszélyben vagyunk, hiába vagyunk vértezve a még hiányos tudomány primitiv fegyverével, a megtagadott isteni gondviselés által reánk mért csapás elől védekezni nem tudunk, azokat elhárítani képesek nem vagyunk. A vallás arra tanít, hogy az elbizakodott embert az isten olykor figyelmezteti, bünteti, próbára teszi, sőt próbára teszi sokszor azokat is, akik félik öt, akik benne bíznak. A bibliai Jób istenfélő, vallásos Meníonban. Itt vagyok a hires Riviérán, A tengerparton ide-oda járok, S úgy, mint sok más beteg itten, Ébredésre, uj erőre várok. . . . Pedig érzem, hogy nem vagyok beteg, Csak néha zavar gyorsabb szívverés, Es pihennem kell a nagy harc után, Még erőt gyűjteni: —ennyi az egész. Hogy a szívverés tán szerelmi láz, Az épp nem volna más, mint ráfogás, Mert az a néhány sápadt-arcu lány, Tüdőbeteg, félhalott mindahány. Akihez meg fáradt szivem beszél, Oly messze innen,Tnás országban él... A mértföldeken, tengeren át, Meg sem hallja tán szivemnek szavát!... Eclair. Deák Ferenc tréfái. oh Azt a szerencsét, hogy gyermekember létemre Deák Ferenccel, az Andrássy-kabinet tagjaival s a Deák-párt korifeusaival megismerkedhettem, annak a véletlennek köszönhettem, hogy Deák titkárja, Csengery, a maga részére titkárt kért az egyetem rektorától s Pauler Tivadar engemet dezignál.t. Ezen a réven, mint Csengery küldöttje — aki épp úgy, mint az öreg ur, török természetű ember volt s járni csak akkor járt, ha el nem kerülhette — gyakran megfordultam az >Angol-királynő«-ben. Hogy rákezdjek már annak elbeszélésére, amit krónikám címül visel, előzetesen el kell mondanom, mi adott alkalmat arra, hogy Csengery, a nagy hallgató, a titkárok ideálja, akinél csakugyan el volt temetve minden titok, kivetkőzött természetéből s elmondta nekem a haza bölcsének azokat a csinjeit is, amelyekről én, mint teljesen ártatlan természetű dologról, bona fide ime fölleb- bentem a fátyoit s amelyek azért nem kerültek soha köztudomásra, mert az illetőknek, akikkel megesett, nem volt érdekükben kikürtölni, mert Deák Ferenc soha sem kötötte a nagy harangra tréfáit s végre mert Csengery Csengery volt, akiből, mint a tóból a jeget, csákánynyal kellett kivágni a szót. Azt tartom, vétket követtem volna el, ha ezeket elhallgatom, mert ha támad valamikor Deák Ferencnek hozzá méltó biográfusa, jelleme humoros oldlának kidomboritására felhasználhatja. Hát az az alkalom úgy esett, hogy Kemény és Csengery, s ez utóbbival én is, hivatalosak voltunk Széli Kristóf, névnapi ebédjére. Széli Kristóf, Széli Kálmán nagybátyja, abbaa az időben királyi táblai tanácselnök volt s Kristóf napját rendesen megtartotta, még pedig Budapestnek akkoriban legelső vendéglőjében: a hires Mi- halek-nél a Szervita-téren, amely arról volt ne- : vezetes, hogy a főváros legrafináltabb gurmándjai. ott adtak egymásnak találkozót. A Deák szoba Mihaleknél, — a melyet Deáknak egy ott függő arcképéről neveztek igy — mint a többi helyiség is, bent volt az udvarban, a minek az a kellemes j oldala volt, hogy a kocsirobaj nem zavarta a társalgást. Az említett Kristóf-napi ebédjén, ha jól emlékszem, a következők voltak jelen: Széli tan:' nak bírái teljes számmal, két pótbiró, három jegyző; a miniszterek közül Eötvös és Horvát; Marsalkó és Ráth György tanácselnökök s végre a mi triumvirátusunk : Kemény, Csengery és én. Étkezés alatt, már a pecsenyéhez közel nagy vita támadt a táblabirák közt — mert az tudnivaló, hogy a bírák soha sincsenek egy véleményen — arról, hogy Deák Ferenc mit mondott Kubának, mikor ez a kalapját a Deákéval elcserélte s azzal mentegetődzött, hogy egyforma a fejük. Horváth Illés, egy mérges kis táblabiró, nagyot ütött az asztalra és stentori hangon igy szólt: »Azt mondta, hogy körül igen, de belül nem.c A vita isten tudja hogyan végződött volna, ha Horváth Boldizsár igazságügyiminiszter azt nem mondja: Hiszen itt a titkárja, majd megmondja az. Csengeri aztán nolens-volens elmondta, hogy Deák, aki, ha tréfált is, mindig tekintettel volt az emberek gyengéire, nem mondta azt, amit Hor. Lapunk inai számához melléklet van csatolva.
