Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-25 / 12. szám
V MÁTÉSZALKA 12. (51.) szám Nem a templomok környékén, ünnepi körmenetekben megnyilatkozó, hanem a szó valóságos értelmének megfelelő feltámadások és ezek következményeiről lesz itt szó. Hogyan? Hát erről a csodás eseményről többes számban is lehet beszélni ? És a kereszténység kialakulásán kívül más következményeket is lehet látni? Igen ! Feltámadás többször volt és erre mindég lázadás, forradalom következett. A bölcsőtől kezdve folyton az egyház pórázán vezetett ember nem tudja felfogni, hogyan lehet ezeket a fogalmakat igy ösz- szepárositani. Hisz a feltámadás alatt az embernek isteni csoda által halottaiból történt életre kelését, a fellázadás alatt pedig a felsőség elleni erőszakos támadását látja. Szerencsére, vannak a pórázból kibújt, önálló gondolkozásu emberek is, akik rögtön észreveszik a fogalmak közötti kapcsolatot. Az emberi agy támasztja az eszméket és gondolatokat, melyek okozói lesznek az emberek úgy lelki, mint testi forradalmának. Nem kell föltétlenül Renan követőjének lenni, hogy szakítsunk a természet fölötti csodák kultuszával és az emberek világában csak embereket lássunk. A csodák ideje lejárt. Az ember ég felé szegzett tekintetét mindinkább a föld felé irányítja. Itt keres, kutat s ha talál valami felfogni valót, nem elégszik meg annak egyszerű felvételével, hanem mindjárt ajkan van a kérdés: Miért? A kritikai szellem, mely a dolgok lényegére, eredetére törekszik hatolni, az embert az ok felkeresésére sarkalja. Ez a szellem nem kíméli az évezredeken át isteni kinyilatkoztatásra alapított eseményeket, isteni eredetüeknek h itt dolgokat sem a bon ekés élétől. A kutató, aki a „Védákban“ megtalálta az eg} isten hívesére épített összes vallásoknak alapjául szolgáló mózesi teremtés-történetét, az uj szövetséget sem részesíti kíméletben. Szellemi termékét — igaz — ultramodern elnevezéssel illetik, hogy az ultra- montaint ellensúlyozzák. De ez nem akadályozza meg az embert, aki az egyházi, társadalmi áliadalmi alakulásoknak, az egész világ létezésének okát és előidézőit, tehát magát a világ végokát is keresi, hogy a szabad kutatás által nyert meggyőződését szabadon nyilvánítsa. így lesz aztán a hit származásának magját képező csodás eseményekből egyszerű mitológiai legenda. A szent hagyományok ilyetén felfogásában a hivő lélek természetesen profani- zálást lát, a gondolkozó ember a profani- zálás mögött is íenségesebb eszméket, magasabb gondolatokat keres és talál. Nem látja ugyan Krisztus testének meg- elevenedését, de látja az eszméinek feltámadását. Látja, amint a feltámadt eszmék hódító útra indulnak. Lázadásba hozzák az embereket. Diadalmasan járják be a világot és úrrá lesznek fölötte. Az egyházi és világi uralom által jogoktól megfosztott, kötelességek teljesítésére utalt, elnyomott, megkínzott, agyonsanyargatott nép Krisztus eszméiben — öntudatlanul is — azt a tavaszi napsugarat látja, mely minden földi életnek jorrása. Ettől várja tehát igazi szerencséjét ,valódi boldogságát. S hatása alatt csakugyan szerencsésnek, boldognak érzi magát az emberiség, de csak pillanatra. Mert mi a kezdet és végnélküli időben egy-két ezredév? Csak annyi, mig az ^emberi fejlődés kigyóvonalának egy hajlása tart. De az emelkedésre visszaesés következik. A Krisztusi eszméket addig furták-fa- ragták, csürték-csavarták, mig béklyókká, rabláncokká váltak. S a páriává alacsonyuk ember uj eszméknek a feltámadását várta, mely egyúttal az ő feltámadását is fogja jelenteni. A tavaszi fuvalom ezt is meghozta. Uj eszmék támadtak fel. Most a szabadság, egyenlőség, testvériség színes köntösébe voltak öltöztetve. Nem Krisztus, hanem egy Washington, egy Rousseau, egy Kossuth Lajos ringatták a feltámadottat bölcsőjében. S az eszmék hódító útra indultak. Bejárták a világot s nyomukban népek és nemzetek forradalma következett. Mindezek azonban látszólagos javakat eredményeztek Nem ébresztették az embert teljesen öntudatra. Hatásuk ezeknek is csak pillanatnyi volt. Nem is lehetett állandó, mert sok volt bennük az érzelmi és kevés az értelmi motívum. Az embert a szív és nem az ész uralma alá helyezte. Himes tojás volt a boldogság, melyet nyújtott s ez az első erősebb nyomásra összeroppant. Az ember ismét csalódottnak érzi magát. S az lesz mindaddig, mig a sok gátló akadály, ősrégi hazugság és tömjénes csalás ellenére is meg fog indulni a nagy lelki átalakulás. A forradalom, mely minket ki- pusztit a lélekből, ami elavult, de épít helyébe a pozitiv tudáson alapuló uj megismeréseket. S ha majd eljútottunk ezekhez az ismeretekhez, ha a kőszénből gyémánt lesz csiszolva, akkor nem kell félve tekintenünk a pillanat elé, melyben a kőszén öntudatra jut. ... Az lesz csak a valódi, a nagyszerű feltámadás! . . . Férjhez mennek. (2) Gábor urfi nemsokára ismét odahaza feküdt a szobájában, a nagy ottománon. Azt hittem — gondolta magában — most végre részem lesz egy igazi asszony szerelmében, melyet én a meglett férfi szerelmével fogok viszonozni, azzal a szerelemmel, mely nem hóbortos ideálizmus, nem cél nélkül való, mint az én diákszerelmem volt, hanem a test és lélek igaz szerelme. Azt hittem, most rátaláltam arra, aki különb, nemesebb, finomabb a többinél. Hisz idáig csak komolyság, csak vágy, csak remény volt az életem, semmi más. Azt hittem, most jő a biztos kezdet, a nyitány és hogy ez a szerelem készen vár rám. És ime, most ismét csalódom, ismét csorbát üt a lelkemen egy kudarc! És miért ? Talán én vagyok ügyetlen? Lehet, de én azt hiszem, inkább a világ van nagyon rosszul berendezve. Oly csúnya, következetlen minden. Aztán, szerencsém sincs! Olyan asszonyt szemeltem ki, aki özvegy, tisztességes és fézjhez akar menni. Épugy, mint az első ideálom . . . Pedig mind a kettő szeretett, legalább egy kicsit ... De hát más a férfi, más a nő érdeke ... ők férjhez mennek. Hát csak menjenek ! Gábor urfi érezte, hogy hideg van a szobában. Csengetett a szobalánynak s megkérte, hogy fütsön be. A leány kiment a fáért s Gábor urfi most úgy találta, hogy még sem oly hideg szépség ez a leány, csak kissé tartózkodó. Neki támaszkodott a könyvszekrénynek s azon gondolkozott, hogy most igen könnyen segíthetne magán, ki eddig ideálok után futkusott. Node mától kezdve felülemelkedik a nőkön. Más szemmel fog nézni rájuk. Gyors fellépés, roham és biztos lesz a sikere. .. Itt van példáui ez a szobalány. Ezzel szemben nincs kényeskedés, kimagyarázgatás, nincs illem. Ebben a lányban természetes érzés van és bizonyára könnyű vér. Csak nem kell magasan kezdeni.. . . A leány nemsokára bejött, tüzet rakott. Gábor urfi beszélgetni kezdett vele. A leány közömbös, hideg és udvarias hangon felelt. Aztán, amikor látta, hogy a tűz már ég, kiment. Gábor egyedül maradt, kinézett a csúnya éjszakába és nagyon szerette volna, ha a leány ismét bejött volna. Csengetett. — Miért ne hívnám be ? — gondolta — megteszem. Kikezdek vele. Orvosságot kell keresni a fájdalmamra. Meg aztán egy szobalánnyal szemben nincs veszteni valóm. . . . Amig a leány a tüzet piszkálta, Gábor urfi fel-alá járt. Dobogott a szive. Aztán, amikor a lány ki akart menni, feléje ment, elébe állt, megsimogatta a lány arcát. —Milyea finom, fehér bőre van magának, milyen szép lány maga! Olyan, mint egy grófkisasszony. Gábor urfi érezte, hogy csalfaságot beszél, de most nem bánta. A lány kellemetlenül húzódott a simogatás és csipkelődés elől, mire ő egyet gondolt, átfogta a lány derekát és erősen az arcába nézett. A leány arca pedig egyszerre piros lett, meglepte a Gábor urfi támadása. Lehajolt és egy rántással kivonta a testét a fiú karjaiból és aztán még egy szakítással a kezeit is, amelyeket Gábor urfi fogva tartott. Egészen megváltozott, az arca égett, fekete haja bomladozott és a szálak hóm - loka körül repdestek. — Mit akar az urfi? Hagyjon békét! Engedjen hát! — kiabált tompa hangon és az ajtó falé igyekezett. Gábor urfi útját állotta. — De ne bolondozzon, lelkem, szép leány ! Közelebb ment a lányhoz, aki védekatni készült. — Miért oly rátartó maga ? Mondja csak, hát van annak értelme? Legyen hát okos. . . • Gábor urfi az ajtónál állott és jó ideig faggatta a lányt. — Talán szeretője van? Hát, iszen az se baj. . . . — Hát igenis, nincs szeretőm, vőlegényem van. Tudja meg az urfi, füszeressegéd, igen jé üzletben . . . — Látja lelkem, elhiszem, elhiszem, de hát... — Még a tavasszal el vesz feleségül — folytatta a leány gyorsan — s ha én akkor férjhez megyek, csak nem gondolja az urfi, hogy. . . . Gábor, az urfi nem is gondolt semmit és nem is szólt, csak ismét kinézett a buta éjszakába, nem törődött semmivel ... A lány pedig csendesen kiment és halkan, gyöngéden tette be az ajtót. (Vége.) Setael. FRANKL MÓR FIA CZÉG értesíti a vevőközönséget, hogy IUDÖNSÄGtAI raktárra érkeztek, Feltámadások és következményeik. Irla: Kertész Ignác.
