Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-31 / 52. szám
2. oldal MÁTÉSZALKA 52. (91.) a nyilvánosságot képviselő sajtónak nemcsak joga, de egyenesen kötelessége a kritika gyakorlása. Lapunk eddigi sikerei biztosíték amellett, hogy kimondott programunk a közöny dacára is testet íog ölteni, hogy reményeink, a melyeket ez uj év hajnalán a jövőre táplálunk, teljesülni fognak.- Puskás Lajos. A képviselő-testület választása. Titokban tartott választási nap. A két den sgog. Nem kell nadrágos ember! Győztél Nagyvég, győztél Szelvégl A képviselő-testület választott tagjainak 3 éves mandátuma e hó 31.-én, illetőleg ez év végével lejárt s igy a törvény 1 érteimében még ez évben megválasztandók voltak a testület uj tagjai. A mi, csigalépésekkel haladó és minden kis akadálynál tétovázó városkánknak ez a választás annyira nagyfontosságu, annyira életbevágó, hogy alig tudunk olyan józanul gondolkodó embert elképzelni, ki e választásra ne készült volna, szavazatával a választás legjobb sikeréhez hozzájárulni, ne akart volna éppen most, mikor a következő 3 év, tehát a most megválasztottak mandátum tartama az az idő, mely alatt e város életszükségletének legfontosabb kérdései kell, hogy megoldást nyerjenek. És mi történt? A hatóság felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan módon — talán magasabb politikából (?!) — a választás napját az utólsó percben tette közhírré, úgy, hogy arra szervezkedni, a józan, előrelátó, gondolkodni tudó elemeket döntő csoporttá összehozni képtelenség volt s igy megint győzött a maradiság, a vaskalap, a — sötétség. * Amilyen frappánsan tétetett közhírré a választás ideje, olyan vehemenciával indult meg a korteskedés városunk szélté- ben-hosszában. Párok és csoportok, utcán, kávéházbaa és magánlakásokon tárgyalták és mérlegelték az esélyeket. Piacra dobatott háromféle szavazócédula is és mindhárom többbé-kevésbbé nélkülözte azokat a neveket, melyeknek viselői hivatottak volnának e testületben helyet foglalni. Mindhárom frakciónak kortesei jártak-keltek, biztattak, kapacitállak, de igázán csak két demagóg vette nyakába a várost (kár, hogy véres kardot nem hurcoltak körül) és a: »Nem kell nadrágos ember!« hangzatos jelszóval és: »Nem kell az aszfalt, nem kell telefon« mellékjelszavakkal korteskedtek, buzdítottak nadrúgtalan jelöltjeik mellett. Pedig ezek a jelszavak itt már talajt veszítettek, a me- nyországig nem hangzanak ; a haladás szele már megérintett bennünket s amint a tavasz enyhe fuvalmára kifakad a rügy, kisarjad a fii, úgy fognak a haladás eme letiprott, lebecsmérelt eszközei — dacára minden demagógiának — létesülni., * , Á Huszonnyolcadikán reggel nyolc órakor vette kezdetét a szavazás a városháza tanácstermében és esteli 7 óra 20 perckor záratott le a következő eredménynyel : Rendes tagokká választattak : Néma Mihály 345. id. Kerekes János, Csizmadia Mihály 320—320. Csizmadia István 319. Báthory György 313, Szöllőssy László 308. id. Szabó József és Eölyüs Lajos 192—192, iff. Izsó Ferenc 189, Doby Antal 188 és id. Rác István, 183 szavazattal. Póttagokká: Lőrinc István és Szabó Mihály 177—177, Csizmadia Zsigmond és Radványi János 176—176 és Jeszenszky Sándor 175 szavazattal. Százon felüli szavazatott kaptak: Mándy Gyula Berger Dezső, Tárnái Gyula, id. Váradi István, dr. Csató Sándor, Vasas András, Csizmadia Kálmán, Peiróci József és Feldman Dezső. Százon aluli szavazatot kaptak: Tóth Bálint, Lengyel Péter, dr. Szepesi Károly, dr. Fuchs Jenő, Horváth Sándor, Dőri Min ő, Kálmán Ernő, Sar- kady Antal, Literáthy Dezső, Csizmadia Lajos, Veres Lajos és Erdélyi Bertalan. Tehát: Győztél Szélvég, győztél Nagyvég! * Mi mindenesetre szerencsét, kitartást kiváltunk a megválasztottaknak. -Hiszszük és reméljük, hogy az a bizalom, mely őket e megtisztelő helyre juttatta, nem elbizakodottságot és megalkuvást termel majd sziveikben, hanem felkelti nemes érzelmeiket, kiváltja városkánk, szülő fészkünk iránti feltétlen szereteíüket, ragaszkodásukat. A sötétség és maradiság lovagjai ellenére is felhívjuk figyelmüket és kérjük jóakaratukat azon nagyfontosságu kérdések mielőbbi megoldásához, melyek csak városkánk haladását és mindnyájunk közös boldogulását célozzák. Ne gondolkozzanak kicsinyesen akkor, mikor nagy, életbevágó kérdésekről van szó, hanem emelkedjenek tisztükhöz méltó magasságba s onnan szabad, tiszta szemmel lássák meg mindazt, ami szükséges és nyílt észszel intézzék közös sorsunkat. Oh, az a nagy pótadó ! Ha valami] újat, üdvösét, szükségest óhajtunk alkotni, akkor a községházán a városatya urak legtöbbje elveszti az eszét, zsebére üt és az erszényével kezd gondolkodni.; Egy sóhaj lesz úrrá a közgyűlési terem fölött s e nehéz sóhajban annyi aggodalom: nagy a pótadó! Hogy aztán a nagy ' pótadó dacára nincs semmink, hogy valami szükséges megalkotásáról van szó, az alig-alig egy-két embernél jön számításba. Pedig, amint azt mindég hangoztattuk, ez igen helytelen nézet. Áldozatok nélkül nincsen- nek nagy eredmények és — amint mondani szoktuk — pénz nélkül nem lehet tojást festeni. Ha 80% pótadó mellett se járdánk, se világításunk, se egyenes utunk, és még sok más egyebünk nincs, úgy inkább legyen 100°/0 pótadónk, de mindiz, amire szükségünk váriV meglegyen, mert hiszen ez a haladás. És azok a szükségletek nem az álom, hanem az eleven, rohanót élet, a kényszerűség szülöttei. Hogy milyen helyes községi politikánknak ez a most precizirozott alaptétele, azt most itt nem kissebb embernek, mint dr. Vázsonyi Vilmosnak, az országos hirü politikusnak — ki a főváros ügyeinek intézésében, mint bizottsági-tag a íegtevékenyébb részt veszi ki — szavaival igazoljuk, aki a főváros jövő évi költségvetésének tárgyalása alkalmából, osztatlan tetszés közt tartott beszédében a többek közt ezeket mondta: „A takarékosságnak itt nincs helye. Nem akarok szemrehányást tenni, hogy könnyű a takarékosságot hangoztatni és azt hajlandó mindenki irányadóul elfogadni a más számára. Ez azt jeHuíió falevél. . . . Várlak. Lesz idő, mikor egy kicsiny szobában Remegve várlak. . . . Lesz idő, mikor a csók mámorában Karomba zárlak. A pilláid selyme a gyönyör hevében Lassan lehull És két szemem mélyének boldog tüzében őrömjény gyűl. És akkor mindent, oh mindent felejtünk ... . . . Csak csókolni nem! De mindent tudunk és mindent sejtünk S győzünk mindenen. Mert miénk az élet és miénk az álom, A legdrágább kincs. És lefoszlik rólunk széles e világon Minden bilincs. Hogyha majd egykor, egy kicsiny szobában Remegve várlak. Hogyha majd egykor a csók mámorában Karomba zárlak . . . Rádvánv Ernő. Irta : Tóttá Bálint. I. — Soha. Hidd el nekem Jolán ! Soha senkit. És én azt hiszem, nem is fogok soha más senkit. Ismerem már érzéseimet. Nagyon nehezen támadnak, sokáig vernek gyökeret s fogamzanak, de ha aztán föltalálják azt az igazi éltető napsugarat, akkor oly mélyrehatók és szilárdak lesznek hogy csak kitépni, szétroncsolva kitörni lehet őket de a gyökerek bennmaradnak s halálra kínozzák a szivet. És te, édes Jolán, szerettél-e már más valakit? S el tudnád-e viselni a szerelmi csalódást ? — Szerettem. De az talán nem is volt egészen Szerelem. Csak nagy hála nő i hiúságom kielégítéséért s kevés becsülés, rokonérzés. De ha ő hagyott volna el, én nein pusztultam volna bele. Gondolnám : majd találok egy másikat bizonyára. Én ugy vélekedem, hogy ha egyik hűtlenné lesz, minden jónak, mit róla a másik hitt, ellenkezőjét bizonyította be! meg kell tehát szűnnie mindennek, ami eddig vele szemben még a rokonszenvet is fenntartotta, most már csak megvetésre méltó, azokat az emlékeket, melyek azon időből erednek, mikor még hittünk ámításának, el kell felejtenünk. A csalódás keserű érzetének enyhítésére keresnünk kell a valódi eszményt, melynek gondolatvilágunk szerinti megtestesülését a mi boldogságunkra rendelte a Mindenható, mig föl nem találjuk, mint a vándor az addigi fáradságot feledtető zöld berek hüs árnyát . . . — Ez ugyan még elmondva sincs helyesen. És őszintén szólva, ha nem ismernélek annyira, azt kellene hinnem, hogy aki igy gondolkozik, az komoly, mély, könnyen nem változó érzésről mit sem tud. Oly gyorsan nem változhatik meg a valódi hit, meggyőződés, becsülés minden nagyobb rázkódtatás nélkül. Az igazi szerelem nem ismer bölcselkedést. Aki igy beszól a hűtlenségről, az fölötte maga sem irtózik attól. Gondolja, majd a másik is higgadtan, bölcselkedésekkel birálja el az előállott körülményt s lassankint beletörődik. Ugy látom, te nagyon felületesen gondolkozol erről. Mintha nem is tudnád elképzelni ezeket a körülményeket. Gondold át csak : minden, ami eddig nekünk a legkedvesebb a legnagyobb boldogságot okozó volt, nem a mienk többé. Minden, ami előttünk szent, ártatlan, isteni tisztaság volt, sötét árnyakkal bontva. Akiért boldogságunkat, életünket — nem 1 — üdvösségünket áldoztuk volna, aki kérhette volna tőlünk, hogy lelkiismeretünkről, az Istenről felejtkezzünk meg, aki keserű életünknek egyetlen vigasza, álmatlan éjeinknek egyetlen ábrándja volt: azt talán nem is szeretett, talán ki is nevette őrült szenvedélyünket, vagy ha szeretett is, most már elhagyott! . . . oh, még gondolatnak is borzasztó! Én nem tudnám elviselni, összeroskadnók ily csapás terhe alatt. Nem is kellené véget vetnem életemnek, ugy is megszűnnék az. Csak a túlvilágon tudnám ismét föltalálni lelkem egyensúlyát . . , — Ne mondd ezt. De miért is beszélünk mi most erről ? A mi szerelmünk egészen más, talán egyedüli az egész világon. Mi örökké imádni fogjuk egymást. Isten rendelte igy. Ne is bészüljünk most erről, élvezzük inkább a jelen gyönyöreit. Ugy . . . ugy ... ki tudja, mikor találkozunk ismét . . . „ csak egy pár nap van még ... s én oly nehezen tudom nélkülözni egy szerető szív heves dobbanásainak közelérzését . . . óh, mily boldog vagyok!.. . Ha megfojtana egy ilyen szenvedélyes, j^forró csók ! . . . . . . Hulló falevél .... . . . Csókokról beszél . . . II. — Anyám!! Nem fogunk elmenni az estélyre? Annáék már készítik az uj ruhát. Kérdezték tőlem is, de én nem mertem mondani, hogy megyünk. Kedves anyám, menjünk el! Egész télen ki sem mozdultunk. Kuha nem is kell uj, jó lesz még a régi! Elmegyünk édes anyám ? — Nem, kedves gyermekem, nem mehetünk el. Tegnap irta -Gytrhr,*hogy kisebb összeget is küldjünk neki, ha tehetjük. Nagy szüksége van rá. Nem fogsz-c te annak jobban örülni, ha neki küld-