Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-26 / 34. szám
2. «Mal. M Á T fi S Z A L K A 34 (73.) szám.. ineg3Zoritás nélkül engedélyezte és ezzel j hosszú időre állandósította azt a szépség : hibát, melyet a Mosolygó féle épület képez, j Ugyanígy van a Priedman testvérek és a Dóri Manó féle épületek renoválása j«. Ezek engedélyezésénél is eltévesztette szem elöl a szépítő bizottság azt az elvét, hogy az utca egyenesitése nélkül engedélyt nem ad s kiadván az építési engedelmet, hosszú időre akadályozta meg a lehetőségét is annak, hogy a Kossuth-utca némileg is egyenesittessék. Áll ez a Borbély Ferenc nagyvég-ut- j cai házánál is, melynek háta megé engedtek 1 egy háromszögű üres területet létesíteni, a mely terület mai álapotában csak az utcához volna csatolandó, de úgy amint van nem engedhető meg, mivel az teljesen alkalmas arra,hogy ottan kétes alakok megbújhassanak, elrejtőzhessenek. Számtalan ilyen hibát lehetne felsorolni, de azt hiszem, állításom bizonyítására ezek is elegendők s igy csupán arra mutatok még reá, ami mostan követtetik el a vasútállomással szemben építendő vasúti vendéglőnél. Itt ugyanis az építés úgy van engedélyezve, hogy a vasút előterének magasságától 60 centiméterrel magasabb lessz az épület küszöbe s hogy ez mit jelent, azt azok tudják kellően, akik sötét éjjel az utcai járdán haladva megbotlanak a járdát félig elfoglaló lépcsőben. Szerintem az ily építkezést megengedni nem sza- i bad, mert az utca gyalogjáróját elfoglalni, azon a közlekedést lépcsők építése által akadályozni joga senkinek sincsen s ha mégis magasabb küszöb engedélyeztetik, arra kötelezendő az építtető, hogy a feljáró lépcsőt ne a gyalogjáróra, hanem be az épületbe állítsa fel. De a szépítő bizottság máshol, is nem ; csak épületek emelésénél, hanem ke^ ritések felállításának engedélyezésénél is követ el hibákat. Ott vannak például a Nagyvég-utcán a Nemes Ferenc és Szilágyi János most épített kerítései. Ezen kerítések engedélyezésénél sem érvényesült azon törekvés, hogy azzal az utca görbesége megszüntettessék. ^ A szépítő bizottságnak kötelessége a múltak hibáit helyrehozni, kötelessége egy egy olyan utcarendezési tervet készíteni, mely alkalmasnak mutatkozik arra, hogy a mai hibák helyrehozassanak, kötelessége az építési engedélyek megadásánál a tervének j teljesen érvényt szerezni és végül kötelessége az is, hogy ha a mai építési szabály- rendelet, ezen kivánalmaknak érvényesítését akadályozza, a szabályrendelet hibáira reámutatni és azen hibák megszüntetésére alkalmas módosítást javaslatba hozni. Most az építések Örvendetesen szaporodnak, miért is nagyon eljött az ideje annak, hogy a rendezések kérdése szigorúan, minden {féle magánérdekek figyelembe vétele nélkül, a köz érdekében végrehajtassanak. Itt az ideje annak, hogy va- lahára e tekintetben is erélyesen lépjenek fel az illetékes tényezők, és szüntessék- meg a mai állapotokat s azzal községünket szebbé a gyakortati kívánalmak kielégítésére alkalmasabbá tegyék. (P) Szociálpolitika. Az emberi együttélésnek, a mit gyűjtő néven társadalomnak nevezünk, megvannak a maga sajátos feltételei, melyek részben erkölcsi, részben anyagi természetűek. Ezek a feltéttelek egymást unnyira áthatják, hogy sokszor szét sem választhatók. A határ és mesgye vonal közöttük kiljebb vagy beljebb tolódik a szerint, a mint a szükségKaland. (2) Mikor a szállodába értünk, ahol a bál volt, j én már olyan kábult voltam, mint mikor szüretkor beszedtem — vagy négy pohár must után — az emlékezetes két pohár pezsgőt. Hogyne! Kérlek, ahogy bevonulunk a terembe, minden ember pillantása rám irányult. Hiszen nekem is van sze- : mem! Láttáin én a szemközti tükörben jól, hogy I ilyen rózsásáról, szép szemű, karcsú leány nincs az egész gyülekezetben ! Láttam én azt rögtön, hogy itt is én vagyok a legszebb leány. A férfiak tekintete rám tapadt éhesen, vágyón simo- gatón. Megrészegített a sok szem nézése, elhódított a lágy muzsika, ringatott, rengetett ax egész terem valami olyan mámoritó ködben, mintha csupa sárgarózsa hullana az égből és simogatnák a szivemet, csókolnák a szememet . . . Mintha mindenki nagyon messze lett volna tőlam, mindenki dalolna; mintha senki nem volna amber, csak egy száj volna, mely mellettem elha- elhaladva csőkot ád nékem és boldog minden csók, hogy elfogadom. Jöttek öreg asszonyok, öreg urak: »A Bogdán Éva leánya!» — mondták »Bizony bizony . . . múlik az idő» »Milyen szelíd!« »Milyen csendes!« »Milyen finom !« »A Bogdán Éva lánya!« Megsimogattak, megveregettek. Én akkor már egész biztosan tudtam, hogy valami fog történni. Csinálni fogok valamit, valami borzasztót. Ne legyek én a Bogdán Éva szelíd, finom, csendes leánykája! Ne legyek én város, falu, orezág szende báránykája 1 Mit nyulkálnak az orcámba?! . . . Táncoltam, nevettem, mulattam. Mindegyre azt kerestem, mit csináljak, mit kövessek el. Mindegyre kavargóit köröttem pirosnál pirossabb pirosság, uiely férfiarcokon gyulladt; kékló, fénylő szikrák l-r-iT-a--aiggn-.r. T;,Tj r. . > "íítíí-.t-t- -jgrr—•t.girrTi-rarvgjgs égtek fekete, kék, barna szempárokban. Rámnézett engem nézett mindenki. Megrándultam, forgolódtam szinte hessegettem magamról a zavaros nézéseket. Ezalatt mindig kerestem;: mit tegyek ... mit tegyek valami szörnyüt, valami borzasztót? ... Szellőztettek. Hüs légáram emelgette a nők ruhájának fodrait ... A kitárt ajtók eszmét adtak. Megvan, megvan 1 Elszököm ettől a bandától, elmegyek valakivel kocsikázni! Keressetek aztán! De kivel menjek, kivel? Halk zenehullám leng, asszony! kacagás belevegyül a pezsgős üvegek durrogásába, — két égő férfiszem pihen rajtam. Égeti, perzseli a vállam, simongatja a karom . . Te vagy az, te jösz velem ! Az a fiatal ügyvéd, aki idebolonditott. »Vesztedre, jó fiú !« gondolom magamban ! Intek a legyezőmmel. Jön felém. Kicsit kapatosán, kicsit ingadozva, elkábuiva az italtól, szép szemek fényéből, jön . . . jön. Szorosan mellé ülök, érzi a testem forróságát, mosolyogva nézek a szemébe, persze beleszédül. Sok semmiség közben, tréfálkozva mondom : valami bolondot kellene tenni! Legyen az embernek valami feledhetetlen, romantikus emléke erről a bálról. »Igaz, igái,« bőlingat szegény feje. Rábólintana ez most | mindenre, akármit mondanék, állapítom meg magamban. — Töprcnkedünk együtt, mit kéne csinálni ? Lassan — lassan bevezettem a terembe, itt — ott félig magyarázva. Példálóztam, mennyire szeretek sétáin). Menynyivel jobb a hüs levegőn, mint itt a forró, par- ltimös, fojtó embergőzben. »Jöhetne velem egyet kocsikázni!« indítványoztam végül hirtelen. Nevetve, ingerkedve kapott á ezón. De mikor indulásra álltam fel, egy kicsit megütódve, megrökönyödve nézett rám. »Jöjjön, jöjjön«! sürgettem. El is mentünk. Mikor as udvaron átszaladtam, a belépőm lecsúszott a vállamróL A holdsugár végig szökkent rajta, mint egy győngyházlapon. szerűség kisajátítja az egyiket a másiktól s rész- ban elvégzi a tulajdonképen erkölcsi feladatokat az anyagiék helyett vagy megfordítva. A feltételek teljesítéséről első sorban magának a társadalomnak kell gondoskodni. Azok a módok és eszközök, melyekkel a társadalom a szükségleteket esetről-esetre, a körülmények helyes felismerése alapján kielégíti : képezik a szociálpolitika feladatát. Három irányú ez a tevékenység, három kör# van e feladatoknak. Az ember testi és lelki élete, anyagi jóléte és jogainak megvédés*. Ebbe a három körbe hármas tagozatok sorolhatók mindazok a módok és eszközök, melyeket a társadalom felúilit, alkalmaz, noha általánosságban áll az, hogy e hármas felosztás igen sokszor külsőleg felismerhetőieg nem jelentkezik, összeforr és egybeolvad a tevékenység gyakorlati mikéntjébe. Pedig sem a társadalom, sein maga az állam, mely valóban követendő példaként jár el az intézmények felállításában: nem fukar e téren. Szociális érzék lengi át a törvényhozást, a társadalmat s a legkiseb közös tevékenység felbukkanásával az emberi érzés mellett nemzeti és társadalmi érdek a mindenkori alap. Lelki irányban, testi célzatból, a jólét megalapozása vagy fokozása érdekében éppen úgy, mint az emberi jogok megvédése tekintetében. Azok az á laini intézmények (menhelyek, telepek, árva-lelenc és sze- retetházak, gyermek, tanonc és cseíédotthonok, foglalkoztató műhelyek) azok a valláserkölcsi nevelést, a szélesebb néprétegek oktatását és a termelő munkára való alapos kiképzését célzó törekvések ; hasonlóképen a lelki élet ébresztése, az akaraterő megacélozása, a szigorúbb életfelfogás, a munka szeretete, a szorgalmatosság, józan élet, saját munkabírásának és az időnek megbecsülése körében kifejtett társadalmi tevékenységek, mindmind eszközei a szociálpolitikának. És a ki csak hírlapokból bár, de hallott Valaha azokról a tö- ! rekvésekról, melyek működési körünkbe sorozták I az egészséges lakás követelményét épen úgy, mini a ponyvairodalomnak esetleg törvényhozási utón | leendő megszabályozásáig: elgondolhatja, hogy minő beláthatatlan tere van a követelményeknek, melyek társadalmi tevékenységet képeznek. Egy pár hópehely rálibbent a fedetlen, csupasz keblemre . . . Hogy agyon nem fáztam, csupa csoda, ügy látszik van az úristennek gondja még a legelvetemültebb teremtésre is, és vigyáz, hogy az őrültek a rögeszméjökön belül meg ne üssék magokat semmiben ; mert hogy akkor egész tébolyodon voltam, azt ma már bizonyosan tudom 1 Mentünk, mentünk. S vitt a kocsi lassú döcö- géssel. Fázlódva kapkodtam a lábaimat a hideg, nedves földről, aztán huss! be gyorsan a hintó J meleg, süppedő párnáira. És ki, ki a havas, csil- i lógó utakra . . . Az ablaküvegen jégvirágokat rajzolt á pára, egy lámpa fénye megtörve ragyogott át rajtuk — mi vágtattunk a csendes, fényes, hideg éjszakában. Az a szegény fiú a legtávolabbi sarokba húzódott... Azt hiszem, nagyon félt. Csak a cigaretta vége lángolt néha fel, kicsiny körben megvilágítva remegő ajkait . . . mig én halkan kacagtam . . . A kocsis néha meg akart állani, de én hevesen integettem . . , »menjünk, menjünk még tovább!« Már órákhosszant rohantunk céltalanul — én nem tudom, mennyi Ideig, mert közben el is aludtam. Mikor felserkentem, fagyos hajnali levegő csapott az arcomba. A kocsi ajtaja nyitva, utitár- sam kinn állt az utcán. A fogadó előtt állottunk. Kiugrottam a kocsiból, futottam fel s lépcsőn, be a szobába. Ott találom szegény aiainát kétségbeesve, kisirt szemmel. Az a szegény fiú mindenütt utánam. Mikor a szegény mamát olyan kómiku- san hadonászni látta, még az ó átvirrasztott, gyűrött arcán is valami mosolyféle jelent meg. Szegény mama! Észre sem vette, hogy eltűntem ; szegényke, szinte a hideg lelte, mikor meglátott kialudva, frissen, jókedvűen és a kísérőm meg elcsigázva, megkinozva maga volt a megbánás, as elcsábított martirság megtestesülése . . . <J. Major Anna. (Vége küv.) •
