Mátészalka 1909 (1. évfolyam, 13-39. szám)
1909-09-24 / 25. szám
2. oldal. Mátészalka M-tm—-r-ir-r- ■ <--A-«- -i«r--- - ■■■»■ - :r-----1--------i—s- --: ként közel 150,000 korona forgalom-többlettel emelkednék és pedig minden megerőltetés, minden nagyobb kockázat, sőt minden nagyobb befektetés nélkül. Kétségtelen tehát, hogy a dohánybeváltóhivatal fellállitása nagy mérvű anyagi hasznot hozna közgazdasági életünkre Uj életerőhöz, uj. vérhez, idegen forgalomhoz, százszámra menő uj fogyasztóhoz, másfel- százezer kor. forgó tőkéhez juttatná eler- nyedt kereskedelmünket, haldokló iparua- kat s tengődő közgazdasági szervezetünket. Az anyagi hasznot nyomon követnék az erkölcsi hasznok, melyek a város népesedésével, a város lakóinak intelligens családokkal való szaporodásával, modern lakások és középületek emelésével járnának. Végül a szociális haszon se maradna el, amennyiben körülbelül 300 egyén, főleg a legnehezebb megélhetés iJajén, télben, állandó keresethez jutna. Mondanunk sem kell, hogy ez a körülmény hathatós ellenszere volna a városunkban is nagy arányokat öltött kivándorlásnak. Lehetetlen tehat józan fővel elvitatni azt, hogy jogos és indokolt az a kívánságunk, melylyel dohanybeváltóhivatalt kérünk Mátészalkának. Városi ügyek. A községi képviselőtestület közgyűlése. Mátészalka községi képvisalő-testülete f. hó 19.-én Jeszenszky Sándor községi főbíró elnöklete alatt közgyűlést tartott. Dacára annak, hogy a napirendre a legfontosabb kérdés: a község jövő évi költségvetésének tervezete volt kitűzve, a képviselő-testületi tagok (különösen az intelligencia) nagyon kis számban jelentek meg. A főbíróból, Ro- hay Gyula főjegyző, Steinberger Sándor aljegyző, Kása Ignác pénztárnok és Veress Lajos albiróból álló elöljáróságon kívül, Kincses István, Csizmadia József. Szeműn József, Rác István, Almer Béla, Franki Albert, Néma Mihály, Szölössy László, Sz. V. Szabó Sándor, Szabó Sámuel, Tárkányi Lajos, Kovács Lajos, Nemes Ferenc, Veress István, Szabó Mihály és Gosztonyi Lajos voltak jelen. Rohay főjegyző felolvasta a legutóbbi képviselő-testületi közgyűlés jegyzőkönyvét, amely Kincses István hozzá szólása után, rektifikálva, hitelesíttetett. Aztán rövid vita után elfogadták az 1909. évre szóló pótköltségvetés tervezetét. E tervezet tárgyalásánál a betegápolási költségek, illetőleg a süket-néma Győrfi Julianna iskoláztatásának költségei képezték a legfőbb vitatárgyat. Tárkányi Lajos úgy vélekedett, hogy aki siket-néma az magamagának siket-néma, ahoz a községnek semmi köze. (Vájjon ez volna-e a jeles városatya véleménye akkor is, ha az ő családjában volna egy ilyen vagyontalan szerencsétlen ?! — A szerk.) Almer Béla azonban a humánizmus nevében s a törvényes intézkedések értelmében is azon a nézeten volt, hogy az ilyen szerencsétlen teremtéseket a községnek taníttatnia, neveltetnie, ápoltatnia kell, hogy kenyerük, megélhetésük biztosítva legyen. Hála és elismerés az Almer humánus felszólalásának, a kis Győrfi Julia sorsa továbbra is biztosítva lett. Az 1910.-évi költségvetési tervezet szőnyegen léte alatt a Rohay Gyula főjegyző múlt számunkban említett s a képviselő-testülethez egy jegyzői irnoki állás rendszeresítése iránt beadott kérvénye volt a vitatkozási kedv hullám gyűrűinek központja. E kérvényre Nemes Ferenc uramnak volt meg a maga bölcs álláspontja. Szerinte — ugyan is — felesleges az uj irnoki állás szervezése, hanem »az urak keljenek fel jókor, feküdjenek le késön ; dolgozzák agyon magukat /« — Szó szerint ez volt a Nemes F'erenc ur bölcs városatyai megnyilatkozása, ékes tanúbizonyságául annak, hogy képviselő-testületi tagságának mennyire magaslatán áll ... Almer Béla felelt meg újból Tárkányi gyönyörű felszólalására. Felhozta, hogy a főjegyző másfél éve a saját költségén élelmez és fizet havi 60 kor.-jávai egy írnokot, hogy felgyülemlett munkáját pontosan elláthassa. Ha tehát ez felesleges volna, úgy bizonyára a főjegyző másfél évig nem tartott volna a saját zsebére segítséget mega mellett. Ő a főjegyző kéjeimét jogosnak, indokoltnak s e kérelem teljesítését szükségesnek tartja. E kérdéshez hozzá szólt még Steinberger Sándor, aki további anyag-fahzaparudast jelzett az uj adótörvények folytán, majd pedig Nemes Ferenc, aki — miután kétizben halasztási indijványáva! sehogy sem boldogult — a teeadók redukációját a rédiák kiállításának átengedésével óhajtotta elérni. Az Almer felszólalása azonban eldöntötte a Rohay kérvényének sorsát, melynek teljesítését a képviselő-testület elhatározta. Ezzel az 1910. évi költségvetési tervezet vitája befejezést nyervén, az elnöklő főbíró kimondta a közgyűlés határozatát, mely szerint a költség25. szám. vetési tervezet elfogadtatott. A tárgysorozat további pontját a Szatmári- ut és a Nagyvég-utca végén lévő föídhordó-hdlyek eladása iránti határozat képezvén, a közgyűlés e területek egy részének parcellázását elhatározta. Végül kimondták, hogy a Balog Rozália illetőséget elismerit. A napirend letárgyaltatván, két interpelláció következett: Veress István a telke Kossuth Lajos- utca felőli része elé húzott árok, Szölössy László pedig a Forrás és Nagyvég-utcák végén jókut dolgában intézett kérdést az elöljárósághoz. A kérdésekre Rohay főjegyző adót t megnyugtató választ. Meg kell megemléVeznünk Almer Bélának egy nagyon helyes és életre való indítványáról. Almer ugyanis azt javasolta, hogy ez után a költségvetési tervezetet nyomassák ki s igy osszák szét a megszemlélési idő kezdetével, a képviselőtestületi tagok között tanulmányozhatás végett. Almer indítványát egyhangúlag elfogadták, mire — több tárgy nem lévén, — elnök az ülést bezárta. V. M. fl ÍR EK. Faluvégén... Falu végén a kocsmába, Két legény iszik buvába, Sürven kiürül a pohár. Az eszök tudj isten hol jár. Szólt az egyik: »Hej cimbora, Nagy az én életem sora. Csalogatott hitegetett, Mig hálójába keritett.« »Mikor tudta, hogy szeretem, Övé a szivem, a lelkem, Megcsalt, más szeretője lett, Éngemet meg kinevetett.« Szól a másik: »Hej cimbora, Nagyobb az én éltem sora. Mi szerettük egymást nagyon, Szerelmünk lett az én bajom«! »A lány egy nagygazda lánya, Én meg szolga voltam nála. Szeret a lány, én is őtet, De ellenzik esküvőnket.« »A lányt elverte az anyja, Éngemet az édes apja. A leány sir bánatába, Én meg megyek a világba!« Ismét töltnek a pohárba, Nagyot isznak bánatokba. »Hej cimbora! hej cimbora! Mékőnknek nagyobb a baja?!« Kölcsey Béla. térő rokonságot a férj egy kaján mosolylyal üdvözli. Az igaz, hogy a gyűlölt arcon elég egy aracfintoritás, h egy attól kajan mosolyra következtessünk. ... De hát lehetséges-e az a lelki nyugalom, hogy a férj miután nyugodtan megreggelizik, mérget önt a felesége poharába, templomba megy imádkozni és onnan nyugodtan haza térve, minden felindulás nélkül, az utón egy barátját még reggelire is invitálja ? Hát lehetség s ugyan, mert a pénz, az a nagy »moloch« nem egy intelligens emberből váltotta már ki az állatiasságbt. De az ilyen ember erkölcsi érzése mélyen alatta áll sok állatt erkölcsi érzésének. S akkor dicsérő éneket kell zengenünk a »páviánokról«, mert ezeknél a majmoknál a him nemcsak, hogy nem pusztítja el az ő nőstényét, de megvédi a kutyák támadása ellen . . . De ha Róth Albert csakugyan ártatlan volt, akkor lelke oly szenvedésen ment keresztül, hogy méltán megérdemli minden intelligens ember részvétét s akkor méltán részesítették felmentése után ünneplésben ! . . . S akkor szegény felsége, mintha megérezte zolna azt a nagy megpróbáltatást, melyen férje keresztül fog menni, ideje korán küldte őt a templomba, közvetlen halála előtt, az utolsó szombaton, mondván: »Eredj fiam imádkozni!« . . . Ariel. mások nem igazak. Róth kölcsönös biztosítást kötött mindkét házastárs halálesetére, azt is, mint igazolta, rábeszélésre. Beigazolódott, hogy Róthnét nem karbol-sav, de karból ölte meg. Karbolból pedig nem idéz elő halált olyan adag, mint a milyei Róthné közvetlen a halál eset előtt bevett. S tekintve, hogy Róthné karbolt állandóan használt, valószinöleg az hosz- szabb idő óta szívódhatott fel a szervezetében. Dr. Münich egyetemi tanár, a törvényszéki orvosok és a vegyész működését felületesnek mondta. Igazán mennyi zaklatástól, lelki rázkódtatástól óvhattak volna meg egy egész családot, ha jóelőre konstatálják, hogy Róthnénál karból és nem karbolsav mérgezés fordult elő. Az egyik törvényszéki orvos vissza is utasította Dr. Műnichnek a leckézieté- sét. Egy kis igaza volt is, előbb kellett volna a tanár urnák ezt a leckéztetést végezni, mikor még az illető orvos ur tanítványa volt. Különben nem első baklövés ez a felmerült boncolásoknál. Ott sze^ repel már a medve is az orvosi tndományban, midőn Rozsnyón egy medve holttetemét, emberi holttestként boncolták fel. De ebben az esetben, érdekes az is, hogy Róthnét egy diploma nélküli orvos, holmi orvos növendék kezelte. Érdekes ez azért is, mert most sok helyütt az a törekvés érvényesül, hogy a körorvosi székhelyeket egy-egy rongyos faluba tegyék, a hova aztán pályázó nem akadván, kénytelenek diplomanélküii orvosokat kinevezni, kik aztán bátran esküdhetnek diplomájukra!.. Általában az orvosanyagot jobban meg kellene választani, az orvosoknak jobb megélhetést biztosítani, nem pedig a díjazásukba a huinániz- must is beleszámítani. Erre a pályára ettől az esettől eltekintve, ha felületes ingatag jelleinü emberek mennek, ezekből lesznek a legnagyobb sarlatánok, világbolinditók. A Weisz családot felizgatta egy cseléd pletykája, és nem csoda ha felizgatott fantáziájukban a legrosszabbat tették fel a vádlottról és a bosszú fegyverével csodálatos összetartással vonultak fel a tárgyalásra. A rokonszenv azonban sokszor ellenük fordult, különösen midőn a kezességet és attól való félelmet hánytorgatták, melylyel az anyós a vővel szemben állott s boszujuk nem ösmert enyhítő körülményt, nem vették tekintetbe azt^sem, hogy leányuk egy beteges, hisztérikus asszony volt és igen sokszor lehetett betegsége is családi perpatarnak okozója. De semmit sem tudtak igazolni s a vád ösz- szezsugorodott, nem maradt egyéb, mint egy kis orvosságos üveg, mely a kritikus napon eltűnt a házból. Hova lehetett az a kis orvosságos üveg, tisztogató kéz dobta-e el mint hasznavehetetlen tárgyat, a vagy valakinek érdekében állott-e eltüntetni, azt nem derítette ki senki. ❖ * ❖ Nem maradt más a vádból mint ez a kis orvosságos üveg, meg aztán egy »kaján mosoly«, melyet a rokonság, annyiszor felhozott. Hát kérem egy kicsit furcsa, midőn a temetésről haza-
