Mátészalka 1909 (1. évfolyam, 13-39. szám)

1909-11-05 / 31. szám

2. oldal. MÁTÉSZALKA 31. szán. Ez az, hogy a parcellatulajdonos tisztában legyen a modernebb termeléssel, nehogy saját kárán kelljen neki majd azt megta­nulni. Erre szolgálnának a megszaporitott számban létesítendő gazdasági és kertész iskolák, hol kizárólag kisbirtokosok, vagy földnélküli egyének taníttatnának ki a kerti és veteményes gazdálkodásra, Hogy ezen a téren, dacára sokat hangoztatott agrár ál­lam voltunknak, hátra vagyunk, hivatko­zom a földmivelésügyi minisztérium hiva­talos kiküldöttjének hivatalos jelentésére, mely szerint Svédországban a nép számára felállított gazdasági tanfolyamok sokkal ma­gasabb fokon állanak, mint nálunk. Pedig kisgazdáink elmaradottságán csakis ilyen tanfolyamok utján lehet segíteni. H I R E K. — Alapítvány iskolai tankönyvekre. Párját rit­kád és követésre méltó szépdolg^t cselekedett múlt hó 30.-án id. Kósa Mihály szamosszegi lakos. An­nak emlékére, hogy elérte a 80.-ik születési évét, 400 koronás alapítványt tett a ref. egyházi pénz­tárba, a szamosszegi szegénygyermekeknek szük­séges tankönyvek beszerzésére. A humánizmusnak és kultúra szeretetnek ilyen szép megnyilatkozása az egyszerű ember szivében kétszeres elismerést : érdemel, éppen mikor megindult a mozgalom ! országszerte az irni-olvasni nemtudó felnőttek ok­tatása érdekében. Vajha széles e haza minden községében akadnának —- pedig akadhatnának — ilyen Kosa Mihályok, akik át tudnák érezni azon sötétséget, amely azon emberek agyán ül, akik csak bámulnak, ha betűt és számot látnak, de azt meg nem értik, s azokat az irás és olvasás meg­tanulására elősegítenék, melylyel több hasznot tennének hazájuknak, mint a legnagyobb csatákat nyert hadvezérek. — „Csak egy virágszálat!“ Ezen közkeletű de- visnek fix terminusa lejárt ugyan a Halottak Nap- já-val, de az eszme aktuálitása mindenkori marad. Az eszme apostolai nem szűnnek meg emberiség szerte ezt diadalra segíteni. Nemesebb hivatás, ma- gasztosabb feladat aligha foglalkoztatta a jótékony sziveket, mint a szegény tüdőbetegek ügye. Hisz itt kellő ideje korán még lehet segíteni a lassan- kint a sir felé hajló betegen — egy virágszállal, a lélekben tenyésző virágszállal. Elindultak a mi itteni apostolaink is a >virágszál« szomorú, de felemelő napjaiban gyűjteni. Gyűjtöttek templom­ban, temetőben, az egyes hajlékokban. Hogy mennyi az összeredmény, azt még ma konstatálni nem lehet, mert még nincs beszolgáltatva a gyűjtések tartalma, de hisszük, városkánk nemes lelkű kö­zönsége tőle ttlhetőleg meghozta áldozatát. Hiszen a helyi bizottság vezére, dr. Fárnekné a maga ne­mes egyszerűségében oly meggyőzően tud kapaci- tálni, buzdítani a nemes ügy mellett. Az eredmény bizonyára kielégítő lesz. A hét végén a táskák össze lesznek gyűjtve. Az elnökség ez utón is kéri a táskának szombatig leendő beszolgáltatását. — Nyirvizsiabílyözás. A múlt hó 29.-én volt Vállajon a Nyírbátor, Nyirvasvári, Encsencs, Pi- ricse, Pilis, Csomaköz, Szaniszló, Vállaj, Mérk és Csanálos községek vizérdekeltségének azon nagy gyűlése, amelyben ki kellett mondania az érdekel­teknek, hogy szükséges-é a nyiriviz levezetése a Kraszna mederbe ? Minden kis, és több nagy bir­tokos is ellene szavazott ezen szükségtelen s csak terhet szülő munkálatnak. Azonban három nagybirtokos képviselője, — a százakra menő kis­birtokosok csoportját leszavazta, s megalakult- nak mondták ki három szavazóval a társulatot. (Trés faciunt collegium.) Az a kérdés már most, hogy hol vészén a társulat elnököt, alelnököt és választmányi tagokat az alakulás szervezéséhez, mert aki ellene szavaz, az ilyen bizalmi állást sem fogad el! Különben a határozat ellen minden község fellebezést jelentettbe, s monstre küldöttség­gel akarja a fellebezést a miniszterhez felvinni, hogy szabadítsa meg őket a reájok erőszakolt népbol- dogitástól. — Kanyaró járvány. Nyirvasváriban a kanya­ró, (vörös himlő) járványszerüleg lépett fel e ha­bár a kellő óvintézkedések dr. Csató Sándor já­rásorvos, és dr. Rosenberg Ignác körorvos ré­széről kellő módon megtétettek, a ragályos beteg­ségnek még nem lehetett gátat vetni. — Csekély okból etaberhalál. Régi, kiirthatlan falusi virtus, hogy máatság, főleg lakodalom nem esik meg verekedés nélkül, sőt igen gyakran em­berhalállal végződik a könnyelműn megkezdett het- venkedés. Ennek szomorú, a falusi nép erkölcsére fényt vető bizonyítékát volt alkalmunk a napokban tapasztalni a tőszomszédságunkban fekvő Nyircsa- holy községben. Csekély okból támadt összetűzés emberhalállal járt. Az eset a következő: Paraszt- lakadalom veit e hó 3.-án Nyircsaholyban. össze­gyűlt a falu apraja, nagyja. Ott volt a falu leggaz­dagabb gazdija ifj. Egri János, ki jókedvűen mu­latott. Egy ejyszerü, csullos öreg csikós ember is ott volt, ki kedvet kapva a táncra, táncra perdült. Ez ellen azoiban kifogása volt Alexi Pál és Ger­gely János gazdaembereknek s kitessékelték a csi­kóst. Ez ellen protestált Egri, védelmébe vette a vén csikóst és nyers hangon rendreutasitotta a két illetéktelenül beavatkozó kotnyeles embert. Ezek ezért heves haragra lobbantak s halálos boszut esküdtek Egri ellen. Mikor éjféltájt Egri hazafelé indult két sógorával, a sötétben botokkal, karók­kal nekiek támadtak Alexi és Gergely fiaikkal ■ annyira összeverték Egrit és sógorait, hogy előbbi koponyarepedést szenvedett s két óra múlva bele­halt ebbe. A két sógor is oly sérelmet szenvedett, hogy azok is élet-halál közt lebegnek. A nagy- ecsedi csendőrség azonnal megindította a nyomo­zást, sürgönyileg tudatta az esetet a törvényszék­kel, melynek intézkedésére a boncolás elrendeltetett, a bűnösök pedig elfogattak. A börtönben kijóza­nodva majd emelkedhetnek könnyelmű hetvenkedé- sök követkeményeiről. — A szanatórium egylet kaKW-piknikea leendő közreműködésre a napokban lesznek felkérve az erre kiszemelt asszonyok és lányok. Óhajtandó vol­na, hogy a humánizmus e nemes munkájából min­den arra felkért kivegye a maga részétt. Szetifájás uralg Nyírcsászáriban, amely ra­gályos és járványszerü, de nem veszélyes baj. A kellő orvosi felügyelet és gyógykezelés azonban már leküzdi a járványt. — Cyanas a8k. E hó 2.-án a helybeli állo­másnál feltűnt a csendőrségnek két jó képű, fia­talos nő alak, kiket egy éltesebb nő látszólag ke- zett, láthatóan irányitva azokat. A csendőrség iga­zolásra szóiitotta fel az illetőket, főleg a vezetőt. A tétovázó feleletekből azonnal gyanút fogott a szemfüles csendőr és formálisan kihallgatta a há­rom nőt. Nevök Gelberman Adolfr.é született ieszler Páni huszti illetőségű, Sólya Anna 17 éves gör. kath. hajadon Molnár György né szül, Dnnics ku Mária 23 éves alsószeliscsei illetőségű. [Gelber- manné először azt állította, hogy a két nőt ayir- encsencsre viszi cseléduek ott lakó testvéréhez. Ez állítását később oda módosította, hogy Nyír­bátorba viszi őket egy általa ismeretlen helyszer- zóhöz. A két másik nő is úgy nyilatkozott, hogy Gelbermanné cselédként fogadta fel őket. Ám a lelkiismeretes csendőr nem hagyta magát félreve­zetni a felismerhetően összestimmelt nők által s leánykereskedést gyanítva a dologban, ami ha nem bizonyos is, de nagyon valószínt! — az illetőket bekísérte a közigatási hatósághoz. — Járassak állaíegészségs. Lépfene fellépett Olcsván. Ivarszervi hólyagos kiütés: Kántorjáno- siban 2 u. szm. Sertésorbánc: Nyirgebén. Sertés­vész : Nagydobost, Nyírmeggyesen. kell. Már annak a gondolatára is, hogy ez a szen­de gyermek megtudhatná egymáshoz való viszo­nyunkat, a szégyen pírja önt el. Mit gondolna ró­lam, a ki a barátság örve alatt házunk szentélyébe lopództam, elvittem onnan a legbecsesebbet, az anya becsületét? Nem, nem! Ennek nem szabad megtörténnie. — A férfi kimerültén hallgatott el, szemei­ben különös fény lobogott. Dobayné egy székbe fogózva merően nézett rá! Agyában hirtelen vilá­gosság gyűlt fel. Lassan a férfi elé kúszott, zöl­des fényben villogó, ragadozóhoz hasonló szürke szemét szemébe mélyesztve, tompa, elfojtott han­gon lihegte, »Úgy? Tehát Mária? Tehát ő érte kell elválnunk? Jól van Sényi főhadnagy elhiszem, — de ha ez mind igy van akkor ön szerelmes Máriába. Elpirult? Most már tisztába vagyok Ön­nel. Ne is próbálja tagadni, ön szereti a lányomat, mert másképen ön az önző, a senki boldogságá­val nem törődő szkeptikus Don Juan, nem áldozná fel saját kedvteléseit senki illúzióiért, hófehér virág leikéért* — mint magát annyi poézissal kifejezte, ön a nőket mindég csak vágyai eszközének tekin­tette, nem tételezhetek fel tehát önről ennyi ön­zetlenséget. Ennek oka csak leányom iránt érzett szerelme. Hát ez mind nagyon szép, de ön nem gondolta meg, hogy még én is itt vagyok, hogy nem hagyom magamat félre lökni senkiért, s igy saját lányomért sem. Ez hát a vége, ilyen hát a ■yége a mi szerelmünknek? Mikor már elcsábított, elszéditett, mikor már teljesen megadtam magamat, el akar hagyni, mert már megunt, mert mást sze­ret, mert a lányomat tiszere. Igazán mulatságos. Nem akarná mindjárt, hogy az elhagyott szerető­ből anyóssá cépjek elő? Nagyon szerény kívánság volna igazán De nem ! Mindez hiába való beszéd, önámitás. Míga nem szeret mást csak engem, itt fog maradni és az enyém lesz továbbra is ... Nem adlak Róbert ezerszez nem. És ‘ha a pokol min­den ördöge szövetkezik is ellenem, akkor sem ad­lak, nem, nen 1 . . . — Óröngő paroxismusában megragadta a férfi attilájárak zsinórjait s teljes erejéből meg­rázta vállait A huszár, ki előbb a leány nevének említésekor bibor vörösre gyuladt föl, — meg­döbbenve s némi undorral nézte az indulatában minden nőiességéből kivetkőzött asszonyt, a kiről lemállott a mesterséges báj, megmutatta őt igaz valóban, hidegen tolta el magától s felállva, gú­nyosan nevetett: — Szemrehányásokat tesz nekem, hogy »el­csábítottam, »elszéditettem* ? Ne áltassa magát Melanie. iVagának nem volt szüksége sem elcsá­bításra, sen elszéditésre. Maga igen jól tudja, hogy mit tsz, mikor a karjaimba dobta magát, akkor is tejesen tudatába volt tettének, Folyton a nagy szeremét emlegeti. — Nos, én elég merész vagyok érnék az ellenkezőjét állítani. Maga soha­sem szerettt engem őszintén, igazán. Ne igyekez­zék ellent nondani, úgy sem érne semmit. A ma­ga szereim az érzékek, a romlott, izgalwakat, gyönyörök* hajhászó idegek, a kalandokat kereső lelkek szeelme, a melyhez egy jó adag hiúság is vegyült. Magának mód felett hizelgett, hogy én a »legszeb huszár,* az ezred »beautéja* — mint az eraris hölgyek s bajtársaim neveznek — kegyeiért csengtem, s hogy maga, a jóval idősebb asszony, kénye, kedve szerint redelkezhetett velem. Goromba vagyok? Meglehet! De mindenesetre igaz az, a mit mondok. Most sem a megcsalatott szerelmes fájdalma szól önből, csak a sértett hi­úság. Sehogysem tudja elfogadni, hogy más nő győzedelmeskedett Ön felett s még az sem vi­gasztalja meg, hogy tulajdon leánya ez a nő, a kiért kötelessége volna feláldoznia magát, ön nem szeret engem Molánie és ha valamikor olyan hely­zetbe kerülne, hogy általam úgy nyugalma s jóléte, mint társadalmi pozíciója veszélyeztetve volna, ezerszer megtagadna engem. Igen kényelmes sze­rető voltam, készséggel szolgáltam szeszélyeit, hi­úságát s most bántja, hogy ezt az engndelmes játékszert elveszíti. Mária egész más ! Teljes lei­kével, minden gondolatával, szűzies tisztasággal szereti azt az embert, a ki szivének választottja. És diadalmas büszkeséggel mondhatom el, hogy ez a férfi én vagyok. Igen ! Mária szeret engem. Látom szeme felvillanásából, hangja remegéséből, mikor hozzám szól. — Ez a gyermek romlatlan s még nem tud tettetni ... Én pedig imádom őt, annyi odaadással, tisztelettel, a mennyire én a professzionatus nőhajhász, sohasem tételeztem volns fel magamról. Szeretem Máriát. Lassan, észrevétlenül lopódzott szivembe ez az érzés és nem tudok megküzdeni vele. És mert tudom, hogy ön sohasem egyezne bele, hogy Mária az enyém legyen, elmegyek . . . Elmegyek messzire, a hol sohasem hallok felőle, talán sikerülni fog elfelej­teni őt. . . . Az asszony remegve hallgatta. Egy per-

Next

/
Oldalképek
Tartalom