Mátészalka 1909 (1. évfolyam, 13-39. szám)
1909-07-30 / 17. szám
TÁRSADALMI HETILAP. N MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ••••• Egész évre — Félévre — Negyedévre — Egy hóra — ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy szám ára 20 fillér. 8 korona. — 4 korona. — 2 korona. — 1 korona, • Főszerkesztő : BEME KÁROLY, Felelős szerkesztő.: Br. YIZSOLYI MAN1 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEiSZ ANTAL nyomdája (VasLÚt-u,tca). A hirdetési díjak előre fizetendők. Az állami népiskola ügp Mátészalkán. Nagy átka a közügyéinek az a. szel- lenti korlátoltság, ntelynélfogva mindazoknak nagy része, kik a közügyek elintézését hozzászólásukkal befolyásolják, a dolgok jövendő fejleményeibe betekinteni nem tudnak, azokat a kicsinyes melléktekintetektől emáncipálva magasabb szempontokból el- elbirálni nem képesek. Ki&ebb-nagyob.b mértékben meg van ez a baj hazánkban mindenütt, és meg van Mátészalkán, is, sajnos — elég nagy mértékben. Nézzük csak p. o. az. állami népiskola ügyét. Felmerül a terv, hogy Mátészalkán a népoktatást mintaszerű állami népiskolával örök időkre, biztosítsa az állam a maga költségén. Átveszi és fizeti az összes tanítókat, kibővíti a. tantestületet, felszereli az iskolát; a községtől csak annyit kivan, hogy gondoskodjék telekről és iskolaépületről, ami belekerülhet 40,000 K-ba. Erre a község képviselőtestülete belesebbnél böícsebb felszólalások után kimondja, hogy az állami népiskola neki nem kell, mert arra nincs itt se.mmi szükség. Rettenetes egy ítélet ez, nem az állami népiskolára, hanem a képviselő-testületre nézve! Lássuk csak miért? A megokolást a közjó kívánalmainak megfelelő érdekek szerint két részre kell osztanom, u. m. erkölcsire és anyagira. Az erkölcsi érdekek azt kívánják, hogy a magyar társadalmi életben — még Mátészalkán is — legyen egyetértés, összhang. Az összhang pedig akkor van meg, ha magán- és küzügyeinket úgy intézzük, hogy az élet nagy iskolájában nem vesz- szük tekintetbe azt, hogy a midőn kicsinyek voltunk, egyikünk a református, másikunk meg a zsidó 'vagy a kathplikus is- kólába járt. Az ily egységes szellemet azonban, mely nem csak Mátészalka fejlődésének és jólétének, hanem a magyar haza erősségének és boldogulásának is alapja, job óban szolgálhatja az egységes, állami népiskola, mint a széttagolt és szükségtelenül felekezeti tekintetektől vezérelt felekezeti iskola. Ennek igazságát beláthatja mindenki, ha egy pillanatra nem tekinti, azt, hogy ő református vagy akármi más vallásu, hanem arra gondol, hogy az emberi társadalomban ő is, miként a többi, ember, a hazában pedig hazafi. Ezjt a felfogást mindenik vallás, megengedi, sőt meg is követeli mindannyiunktól. Különben a hitfelekezetek híveinek megnyugtatásara nyíltan felvetem itt azt a kérdést is, hogy sérthéti-e az állami népiskola a felekezetek hitéletbeli érdekeit, vagy sem. Tekintve azt a körülményt, hogy az állami népiskolában az. állam a vallásiam tanítását teljesen a. vallásfelekezetek kezére bízza, ki van zárva minden felekezeti sérelem; ki van zárva a felekezeti hitéletre nézve minden hátrány. A miben* pedig az állami, népiskola a felekezeti hitéletet mégis érinti, valamennyire az csak előnyére van a vallás-erkölcsi nevelésnek, amennyiben a kü- lönféle vallásfelekezetü tanulók az állami; népiskolában egymást megismerik-, megszeretik s. felnővén, a fe.lekezetek közötti egyetértést, kölcsönös tiszteletet biztosítják; e mellett még az állami népiskolából kikerült polgárok egyéb, társadalmi és állami közügyekben is mint igaz és őszinte bajtársak felekezeti megkülönböztetés nélkül sorakoznak egymás, mellé. De javára van a hitéletnek az állami népiskola abban, is, hogy a hittani órák pontos betartását, a vallásos, nevelés kellő gondozását az állami; népiskola kérlelhetetlen szigorúsággal megkívánja Ámor boszut áll... (Elbeszéli egy önkéntes.) (2) 111, Ezután szenvedés és kálvária volt az élet. Tudom, hogy Erzsiké is sokat szenvedhetett, pedig ártatlanok voltunk mind a ketten. Azt hiszem, hogy a halál gonoszul vigyorgó, fogátcsattogtató száját akkor láttam meg először. Semmi sem volt jó. Ha a században valami hiba történt, a kapitány nyomozás nélkül is tudta, hogy én vagyok a bűnös, a legénység ostoba, buta, sváb fiuk, már sajnálkozva gondoltak rám, ha a nevem valaha szóba Került. Minden bajnak én voltam a kutfor- rása, mindenki engem szidott, a kapitány pedig egyik büntetést a másik után szabta rám. Nem volt többé nyugodt percem, úgy éreztem, hogy kevés kellene ahoz, hogy a kapitányt megöljem : késsel, puskával, mindegy volna, csak ezt a gonoszul vigyorgó szőrös arcot ne lássam már, mert nem bírom tovább. A kapitány hamarabb megunta a .szidást, mint én; valószínűleg a felesége is elhitette vele, hogy ártatlanság volt az egész, amiért nem érdemes zene-bonát csapni. Közeledett május, ^ kapitányom remélte, hogy a rendjelesőből az ő mellére is hullik egy csepp, a századra jobb napok következtek. Fiaimnak szólított, kedves gyerekeinek nevezett bennünket, még én rám is úgy nézett, mintha megkönyörült volna, pedig tudta, hogy a sok szenvedésért valamikor boszut fogok állani.. Nagyon keserűen néztem rá, félt a szemem pillantásától és került,, ha látott. Mégis egy kissé jobban éreztem magam, úgy, hogy a nagy lövési gyakorlatokon kedvvel vettem részt. Egyik lövésem jobban sikerült,, mint a másik,, a legmesszebb álló figurának is mindig a legkisebb körét hasította át a golyóm,, úgy hogy az őrmester majd ki u-grott a bőréből. Örömmel és passióval irta be a »Ziclerek» jelzéseit és a kezembe nyomta a füzetemet,, hogy. jelentkezzem vele a kapitánynál. — A században vannak a legjobb céllövők — ordította minden felé, az önkéntesek pedig azt számították magukban, hogy hány liter sörbe fog kerülni a pompás lövés. A füzetet átadtam a kapitánynak.. Átfutotta és rám nézett: — Maga lőtt igy ? — Igen. — Maga ? — Igen. — Még egyszer kérdem (minden szót külön hangsúlyozott): — Maga lőtt igy? Minden szót külön hangsúlyoztam én is. — Igen kapitány ur, én lőttem igy. A kapitány felugrott; rettenetes haragra gyu- ladt, az arca csupa láng volt: — Hazudik! Hazudik ! Hazudik ! Gazember ! Én csöndesen, fogvacogva tiltakoztam: — Nem hazudom kapitány ur, mert én nem szoktam hazudni sol'.a5'»m. Rám se hederitett. — Hazudik és százszor. tfc mondom, hogy hazudik. Ha olyan nagyon igaza, van, mért nem tudott máskor is ennyit. A múlt hónapban maga volt az utolsó,, januárban maga. miatt kellett szégyenkeznem. Takarodjék a szemem. elől ! — Valami gonosz ördög bujt belém;, álltam tovább is,, némán, mereven, csak a szám. motyogott valamit:. — Kapitány; ur, én nem, hazudom. — — Hát én hazudom ? — Hallgattam. A kapitány az asztalra csapott öklével: —. Hát én hazudom, vagy maga hazudik! Feleljen! — Én nem hazudom 1 — Akkor én hazudom — mondta csillogó* szemmel. Nem mertem kimondani az igent, pegdi nekem volt igazam.. A kapitány mégegyszer rám; ordított:; Ige a vagy nem ? Feleljen í Parancsolom ! Ekkor már elfogyott a türelmem. Nyíltan,, egyenesen, hangosan kimond'tam, hogy — igen. Ha a kapitány ur azt állítja, hogy nem úgy lőttem, mint a hogy mondom és Írva van, akkor hazudik. Még a hangom sem remegett. A kapitány kiszakította zsebéből zsebkendőjét, végigtörölte a homlokát, s intett, hoigy mehetek. A 'következő pillanatban pedig szaladt az őrnagyhoz, ezredeshez, a század pedig úgy beszélt rólam, mint egy I. évi. 17. szám. Julius hó 31. Mátészalka, 1909.
