Mátészalka 1909 (1. évfolyam, 13-39. szám)

1909-07-23 / 16. szám

2. oldal.

Ezen információnak készséggel, adtunk ugyan helyt, de kénytelenek vagyunk még most is fenttar- tani a mondottokat. Elég szomorú, hogy egy oly városban, mint Mátészalka, nincs érvényes vásári rendtartás. Elvégre itt napi piac is van és heti vásár is, sőt évente hat országos vásár tartatik, tehát vásári-rendtartásra szükség van, akár vitas a városnak a vásártér iránti tulajdonjoga, akár sem. S ha a valósnak hatalmában van a vásáros-bódék iránt határozni, úgy hatalmában kell lennie ezen határozatokat végre is hajtatni. Jogi nonszensz, hogy valamely dologban ítélkezni jogom legyen, de végrehajtani a jogosan hozott határozatot: ne legyen jogom. És ha mégis ez a jogi abszurdom léteznék a vásáros-bódék körül, úgy honnan veszi a városi képviselő-testület azt a jogot, hogy a tulajdonjogilag vitás területre uj bódékat engedélyezzen, Jmikor nem érzi magát feljogosítva arra, hogy leromboítassa azokat a bódékat, amelyeknek lerombolását két évvel ezelőtt elrendelte s amelyeket annak idején azzal a feltétellel engedélyezett felépíteni, hogy azok kívánatra lerombolandók ? /

Felhívás, 'i is lelettel felkérjük mindazokat, kik valamikor a mátészalkai izraelita elemi iskolában a Rosenberg Sámuel tanító ur tanítványai voltak, vagy a nevezett tanito urnák jóemberei, hogy /. évi julius hó 25.-én, azaz vasárnap d. u. 5 órakor, a „Mátészalkai Takarékpénztár r. t.* igazgatósági szobájában megjelenni szíveskedjenek. Szántó Emil, Földes Jenő, Máté Sándor, Kertész Ignác, Berger Endre, Fazekas Arthur, és Dr. Vizsolyt Manó.

H I R E K.

Előfizetési felhívás.

Az uj évnegyed alkalmával tisztelettel kérjük olvasóinkat: szíveskedjenek előfizetésiket megújítani, nehogy a lap szétküldése akadályokba ütközzék.

A szerelen>öszfcön.

Bájos kisasszonyok, akik most kezdik élvezni az első hosszú szoknya gyönyörűségeit, gyermeteg fiatal asszonykák, akik még pirulva ejtik ki a férjük nevét, d© esténkint erőszakkal ránci- gálják haza az egykedvűen sétáló fiatal medvét, (a kihez a mama, a pap és anyakönyrvezető csalárd fondorlattal erőszakolta hozzá a remegő kis babát,) dobják el kezükből ezt az őszinte Írást, mert nem venném lelkemre, ha fülembe jutna, hogy

télén jogon just formál ahoz az asszonyhoz, akivel édes kölyökkorában együtt lubickolt a Kraszna vizében. Nem tudom, hogy az irigység bántott-e vagy az elhagyatottság bánata szakadt rám, keserű érzés feszitette a mellemet s megbántam, keservesen és nehéz fájdalommal, hogy átléptem a kapitányom küszöbét.

Az asszony megérezte, hogy valami bánt s hozzám fordult: — Beszéljen valamit régi jó

pajtásom ! Hogy él, amióta nem láttam ? Mit csinál ? Nehéz a katonaság ? Ugy-e ezért akart megfeledkezni rólam? Nem jutnak eszébe néha a régi idyllek ?

Nem tudtam egy szót sem szólani, nehéz súlyt éreztem az ajkam fölött; belülről régen elporladt emlékek könyes terhe nyomott, vonszolt, ragadott magával, és hallgatagon néztem az asszony gőgi- csélő száját, nedves szemmel és könyörgőn, mintha kegyelemért akrtam volna esedezni egy láthatatlan hatalomtól, mely rabszijra fűzve akar kárhozatba dönteni.

Nem tudtam parancsolni magamnak. Éreztem, hogy megpattant, kiszabadult, diadalmasan kibukkant valami megnevezhetetlen hatalom, amely lekötött, nyűgözött, tüzelt, forralt és izzított egész idő alatt, s nem volt egy csöppnyi erőm, hogy til- takozólag ki tudtam volna nyújtani fáradt, gyenge karomat. Az asszony mellettem állott, éreztem a teste közelségét, szegény, fáradt, szürke szemem szomjasan itta hóditó alakjának lágy vonalakba

M Á T É S Z A L K A

ártatlan leikeik tavaszkertjében én tépdestem meg először azt a bűbájos rózsatőt, melyen az egyedül üdvözítő szerelem mindenhatóságába vetett hit fl- luzióbimbói festettekEl akarom mondani, hogy az a szerelmi dráma, mely a múlt héten egy kissé felrázta a kedélyeket (s amely egyébként hálás témát nyújtott a beszáradt riportereknek) nem lepett meg egy cseppet sem, nem csak azért, mert mindent felhabzsoltam, a mi az életet széppé teszi és egy kis capacitásu koponyának élvezetet nyújthat, hanem azért is, mert száz olyan esetnek láttam az elejét, a melyről könnyen meglehetett előre állapítani, hogy a végét elóbb-utóbb a temetkezési intézet emberei fogják szentesíteni.

Az ember beül a kávéházba s az első asztalnál szemébe ötlik egy magános fiatal asszonyka, a ki a Pesti Hírlap két utolsó lapját forgatja jobb ügyhöz méltó buzgalommal. Amott a tükörasztalnál egy Balsac korabeli asszonyt látsz, a kinek már nincsen szüksége hirdetésre, s kedvtelve nézegeti a tükörben fekete szemét, aranyosszőkére festett hajkoronáját, duzzadó keblét s kéjes örömmel szürcsöü illatos málnaszörpjét, közben pedig félszemmel a fényesbetüs ajtó felé pislant, hogy mikor hömpölyög be rajta az aranyláncos bankár. Találkozol a kollegáddal, a kivel együtt jöttél fel az ártatlan vidékről kék lajbibsn és zsinóros nadrágban s mikor egy félév múlva ismét kezet fogsz vele, meglepetve tapasztalod, hogy a fiatal ur cilinderben, zsakettben és lakkcipőben sétál a vas-szegélyes Duna parti korzón. Az éttermekben nyolcvan forint fizetésű bankfiuk isszák a Cliquot özvegyének gyöngyöző gyártmányát, komoly, érett hivatalnokok és nyugodt, házas, emberek pedig hatszáz pengóforintokkal tartoznak Gerbeaudnak, egy vasárnap rendezett ártatlan jourocska után.

Jó volna egyszer utána nézni, hogy a körutakon mért szaporodnak a fényes cégtáblákon a kétbetűs pótlékok, érdekes volna megtudni, hogy öreg régi firmák, a miket még egy tiünkós izraelita alapított, mért csukják be hirtelen a sárgára mázolt vasajtókat, he'ott a duplagalléros unoka rósz néven veheti, men nem lesz miből meg ko- csikáitatnia Putyikát, a bájos szininövendéket.

Nem merném biztosan állítani, hogy a százados hadbíró ideges feleségének és Gang Lajosnak, az állítólagos jogszigorlónak tragikus drámája ebből a talajból sarjadzott, de bizonyos, hogy a nagyváros lüktető és izgatott élete, amely a művészetet is a sexualis élet rabszolgájává avatta, nagyban hozzájárult a véres expozitióhoz. Meg vagyok róla győződve, hogy Chikagóban aligha történik ilyen szomorú história, a minthogy abban sem kételkedem, hogy Páris nyüzsgő boulevárdjait és néhány elfajult vidéki német egyetemi várost kivéve.

ömlő pompáját. Lassan megfogtam a kezét, megsimogattam, lágyan, féltőn, beczéző szerelemmel, mint a vándormadár, mely egy puha, meleg fészket fedez fel ismerős vidékek mohos partjai között, az utolsó pillanatban, mielőtt ismeretlen tengerek fölött szelné a levegőt.

Az utolsó meleg pillanatban elszállott belőlünk belénk nevelt morális érzésünk utolsó paránya is, s amely eddig lopva mérgezte meg egy forró, lebirhatatlan délután minden küzdelmes percét; porladó múltúnk bájos emlékei miatt erényt, erkölcsöt, morált messze dobtunk magunktól, mintha az az egyetlen, szegény, reszkető, piros, pici szájra csattant csók kiragadott volna bennünket mindenből, ami jót, bölcset, hasznost és üdvözítőt a társadalom összes taplósszivü vénei összeírtak valaha. Ha azonban valaki megkérdezett volna, hogy mi lopta ki lábunk alól a nyugodt, biztos, józan okoskodás talaját, megtörve váltottuk volna be : »Uram, mi nem tehetünk semmiről.«

Az asszony a vállamra borulva pihegett: szegény, reszkető, piciny szája nem tudott szólani, szeméről, lassan lopva hullott lefelé egy köny. Erzsiké sirt, mintha elvesztett volna valamit, drágát, üdvöst, boldogítót és nem találhatja meg többé sohasem.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó : a kapitány jött gyufáért. A szájában egy félig elszívott szivar íógoft. . . . J)on Xar/osz,

(Folytatjuk.)

16. szám.

sehol sem eresztik annyira szabadjára az ösztönöket mint nálunk, a hosszú lábak és rövid takarók honában.

Nem akarom azt mondani, hogy a milieu ölte meg ezt a szerencsétlen emberpárt, mert — hála Istennek — még mindig többen maradnak életben a szerelemnek hódolók közül, mint a hányán főbe lövik magukat, de bizonyos, hogy jó volna, h a intelligens, magyar fiatalságot tudnánk nevelni, a mely parancsolni tudna az ösztöneinek s jó lenne, ha az anyák lelkére nem nehezednék a félelem, hogy holnap reggel sírva érkezik haza leányuk, a fiatal asszony. . . .

Csakhogy mikorára én ezt megérem, bankigazgatók lesznek a garnitulajdonosokból s milliók lesznek a szerény ötkoronásokból, melyeket izgatottan fizetett le egykor szombat este és vasárnap délután egy szerelmes pár: Piroska és (a) Farkas—

J{. X.

—A hüdszeaile dolga. Köztudomású dolog, hogy a husszemle ellátása eminenter közegészségügyi feladat, a melyet csak szakképzett ember végezhet. Minthogy a járási állatorvos a legtöbb helyen any- nyira el van foglalva, hogy a husszemlét rendesen speciális képzettséggel nem biró emberre bizza, a törvény úgy intézkedik hogy a megbízottak kötelesek tanfolyamot hallgatni, hogy a husszemléhez szükséges elemi ismereteket elsajátítsák. Mi nálunk azonban úgy áll a helyzet, hogy sem laikus megbízottra sem tanfolyamra nincsen szükség,, inert van egy fiatal, szakképzett állatorvosunk, a Róna Sándor személyében, a kit a törvény is első helyen jogosít fel a husszemle ellátására. Ezért felhívjuk az illetékes tényezőket, hogy a husszemle körül fennállö anomáliát szüntessék meg, mert nekünk igazán nem mindegy, hogy egész séges húst eszünk-e, vagy pedig tuberkulózis, lépfene vagy borsóka íó-e u fazekunkban.

— Kereskedők és iparosok bálja. A múlt héten helyszűke miatt nem számolhattunk be arról a táncmulatságról, amelyet a mátészalkai kereskedő és iparos ifjúság rendezett L hó 11 .-én a Hungária tánc-termében. A szépen sikerült mulatságon mindkét nembeli ifjúság nagy számban vett részt és vígan táncolt a hajnali órákig. Csupán azt nem tudjuk megérteni, hogy miért kellett olyan sok kiadást csinálni és a jótékonyságot mért épen a Gyermekvédő Ligával gyakorolták. Mi meg vagyunk győződve a Gyermekvédő Liga kétségkivül nemes és szükséges, hézagpótló voltáról, de tudjuk, hogy vannak helyi jótékony intézményeink is, amelyek első renden érdemlik meg az ifjúság pártolását, s amellett kevesebb vagyonnal rendelkeznek, mint a Gyermekvédő-Liga.

— Uj polgári iskolai tanár. Fazekas Sándor, orsovai állami polgári iskolai helyettes tanítót a m. kir. vall. és közoktatásügyi miniszter polgári iskolánkhoz kinevezte segéd tanítóvá a XI. fizetési osztályba.

— Helyettesítés. R o h a y Gyula városi főjegyző egy hónapi szabadságra ment. Távollétében Steinberg e r Sándor aljegyző vezeti a hivatalt.

— Lopás .Molnár Lajos, ópályi gazda szekrényben tartogatta a pénzét, de elfelejtette bezárni. E könnyelmű gondatlanságot használta fel egy Jakab Erzsébet nevű személy, ki egy alkalmas percben besuliant a házba s kilopta a gazda 185 Korona 60 fillérét. Csakhamar kiderült azonban a dolog s a ragadós kezű nőszemély lopási ügyét a helybeli járásbiróság fogja elintézni, kioktatván őkéimét a szentirás ama parancsára: »ne lopj!«

— Kocsistempó. Nagy János faraktári kocsis bakafántos természetű ember. Ha még felönt a garatra, ami elég gyakran megtörténik, beleköt még a menydörgős menykőbe is. A napokban a Vasut-utcán hajtott végig, amikor az utmentén észrevette Friedrich Samu szegénytalmud tanulót. Se szó se beszéd: kapja ostorát és végig suhint a jámbor, mit sem sejtő fiú arcán, s azzal, mint aki dolgát jól végezte, elhajtott. Ám a fiú sem hagyta úgy könnyedén a dolgot, mint ahogy a durva kocsis gondolta. Látlevelet vett ki, mely 8 napig terjedhető könnyű testi sértést konstatált s Dr. Német József ügyvéd utján feljelentést tett a kocsis ellen.

— Csendes nagyvásár. Megszűnt a betyár-romantika, elmúlt a gavallérvirtus. Nem jár már a jelszó : ki a legény a csárdában? Ennek az elmúlt romántikának egyik nyilvánulása az is, hogy a szálkái hírhedt nagyvásárok, melyek még nem oly nagyon régen nem estek meg fejbeverés, sőt em-