Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)

1912-07-05 / 27. szám

Mátészalka, 191g. fulius 5 Társadalmi és közgazdasági hetilap*- A MÁTÉSZALKAI JÁEÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK' HIVATALOS KÖZLÖNYE. !g$g MEGJELENIK MINŐÉN PÉNTEKEN. ■SK Hi az általános léiét felé. Befejeződött a jövendő Magyar- ország, az ifjú nemzedék egy élet­szaka: véget őrt a tanév. Amit az iskola tudományt vetett, a haza fogja learatni — bőséges lesz-e a termés avagy szűk, ki tudná azt biztosan ? Csak sejteni, az előjelekből csak követ­keztetni lehet, lesz-e eredmény, lesz-e siker ? Egy tényt mindenekelőtt le kívá­nok szegezni s ez az, hogjr tanítási módszerünk, a sok helyes javitás da­cára, mégsem alkalmas arra, hogy a gyakorlati életre kellőképpen előké­szítse az ifjúságot. Az elemi- és közép­iskolák tanrendje nem vet elég figyel­met az életre, melybe a tanulónak előbb-utóbb be kell lépnie. Még min­dig bűvkörében tartja a tanrendet az elmélet, amely sokszor útmutatója, de sokszor ellensége a gyakorlatnak, — annak a gyakorlatnak, amelyre hazánk az általános boldogulás, a jólét elérése szempontjából annyira rá­szorul. A legkönnyebb volna ezért peda­gógusainkat vádolni. Ám ez csak bi­zonyos mértékig volna helyes, mert bár megkövetelhetnők tőlük, hogy ifjúságunkat ne az elmélet szürkesé­gébe, hanem a frissen lüktető gyakor­lati életbe vezessék be, mégis a mu­lasztásukat nagyrészt annak a ten­denciának, annak a közhangulatnak kell betudnunk, amely annyira káro­san befolyásolja a gazdasági fejlődést, boldogulhatásunk e mellőzhetlen elő­feltételét. A tudományos, kiteiner pályákra való törtetés némileg csökkent ugyan, de távolról sem a megkivántató mér­tékben. Boldog-boldogtalan, hivatott- hivatlan a diplomát tartja vágyai netovábbjának. A szülők ezt . többször beteges, mint egész égés törekvést helyeslik, istápolják, sőt nem ritkán épp ők azok, ldk gyermeküket hajla­ma és képességei ellenére a cifra nyo­morúság pályájára kergetik. így produkálja aztán a sok tu­dó mány-oltás a sok férges gyümöl­csöt: tengernyi a prókátor, az orvos, de kevés a kliens, rengeteg számú hi­vatalnoknak nem jut hivatal, vagy La jut is, rosszul ívJÁik. Yiszmit az ipar nem tarthat lépést a nyugat­európai államok ipari haladásával, ami aztán kihat a földmi velősre is, a mezei munkást az évnek csak egy szakában foglalkoztathatjuk s amikor a mezei munka szünetel, az ipar nem tud neki keresetet nyújtani, kénytelen kivándorolni, megfosztván hazáját leg- produktivebb munkaerejétől. Nem-e volna már ideje, hogy fel­ocsúdjunk ős a gyakorlati életre több figyelmet fordítsunk? A környezet, a szomszédság elég példával szolgál erre. Elmúlt az a patriarchális korszak, a mikor csendesen, pipálgatva, gondta­lanul lehetett várni, hogy a föld fogja táplálni az embereket, amikor egy-egy zsíros port a prókátor gazdag örök­ségül fiára hagyhatott, meg fog az abból tisztességgel elölhetni élete vé­géig. Elmúlt az az idő, aki nem ra­gadja meg üstökénél a munkát, az könyörtelenül elmerül az árban, akár ember, akár nemzet. Produktiv munka kell ennek a hazának, ez az alapja minden további fejlődésnek. Ezt kell felismerniük nem­csak a mértékadó köröknek, hanem maguknak a szülőknek is, ha azt kí­vánják, hogy gyermekeik sorsa jóra forduljon. Akinek van hozzávaló tehet­sége, am väiaszsza "V tuuvmáii/o& • pályát, de ezt a tehetséget előbb gon­dosan mérlegelje a szülő: nem-e volna az kereskedelmi, ipari vagy más gya­korlati pályán még jobban értékesít­hető úgy az illető ifjú, valamint az összesség javára is? ^ Bolondos ötlet. Egy napon az történt, hogy Harun al Rasid, a próféta utóda, allah kedvence, mélységesen rossz kedvében volt. Kincstár­noka panaszkodott, hogy üres a kincstár ős a vezérek egyike se talált módszert, mely megtöltötte volna újra. — Mindannyian tökfilkók vagytok — mondta a felbőszült kalifa és dühösen távo­zott lakosztályába. Abdul Káder — a bolond — ellenben nevetett a világ urának dühös- ségén és eképp szőla: — Ne haragudj uram, nagyjaidnak ta­nácstalan bölcsessége miatt és engedd, hogy udvari bolondodnak találékony ötlete kise­gítsen a bajból. Harun bizalmatlanul nézett reá: — Honnan szerezhetnél részemre pénzt ? Vezéreim kijelentették, hogy a nép nem bírja az uj adókat, tönkre menne és átkozná em­lékemet. Mi hát a szándékod, bolond?! Abdul Kader mosolygott. — Tizennégy napi időt adjál nekem, uram ős megtöltöm kincstáradat, anélkül, hogy bárki panaszkodnék. Harun megadta a kívánt tizennégy na- pot és a bolond eltün^^kahfajpalotájából. Másnap egy nagy bűvész vonult be Bagdadba, nagy pompával és óriási kíséret­tel. Minden utcában és téren kihirdette, hogy tizennégy nap múlva feltámasztja a holtakat — de nem véríelen kísérteteket, teljes testi és lelki erőben — amilyenek életük folyamán voltak. Eleinte kinevették őt az emberek, de minél közelebb értek a megjelölt időponthoz minél többször hirdette ki szándékát a bűvész, annál nyugtalanabbak lettek. Nyugtalansá­gukkal együtt nőtt a bűvész hatalmában való hitük is és aggodalmas suttogás vonult végig Bagdad utcáin. A kalifa is meghallotta és maga elé hivatta a bűvészt. — Ide hallgass! — mondta haragosan a kalifa. Elég merész voltál aztallitani, hogy fel tudod támasztani a halottakat, ezzel tró­nusom biztonságát is veszélyezteted. Mitévő lennék, ha elém toppanna most a próféta ölé­ben nyugvó apám ős visszakövetelné tőlem az uralkodói méltóságot? Ezért halált érde­melsz ős én Allah elé küldlek, hogy a jövő­ben ne bánthassad a holtakat! Mesvur már a bűvész feje fölé emelte az igazság pálosát, amikor az leborult és ekép szőla : Magas akaratoddal szemben csak porszem vagyok, oh világ ura, de ami ma felbőszít, azt egykoron jóváhagytad! És a bűvész megoldá álruháját, mint Abdul Káder mosolygó arca jelent meg. Erre Harun nevetve monda: — Annyi kincset nem hozhat részemre bolondos ötleted, ahány ütleget mérnek majd reád bagdadi polgáraim durva öklei. Abdul Káder újra magára ölté álruhá­ját és csak ennyit mondott: — Te uram vérrel akartál fizetni, de a többiek majd aranynyal fizetnek! A halottfeltámasztás napját megelőző estén mohamed ibn Maszud osont be a bű­vészhez. Egy nehéz zacskó aranyat csúszta­tott;' kezeibe ős kérlelte: — Nagy bűvész, hadd pihenni sírjában Zilláht, a feleségemet; ő vén volt, csúnya ős házsártos, de Fatme fiatal, szép és kedves. Ne keltsd fel Zilláht! Utánna jöttek Juszuf és Ibrahim ben Káleb ős tízezer dénárt raktak a bűvész elő. — Ne keltsed életre Haszan ben Mahu- bot, a nagybátyánkat, aki szolgamód dol­goztatna bennünket a bazárban, mig most urak módjára élünk a vagyonából ős élvez­Van szerencsém értesíteni a n. é. hölgyközönsőget, hogy divatáru üzletemben a mai naptól készítését vezettem be és azok a legújabb divat szerint a legizlésesebb kezdve "Wl Kdld[JUl\ kivitelben lesznek készítve. Állandó raktár valódi modell női-, leány-, gyer­mek- és gyászkalapokban. Átalakítások és igazítások azonnal eszközöltetnek. — A n. é. hölgyközönsőg b. pártfogását kérve vagyok tisztelettel SCHWARTZ JENŐ férfi- és női divatáruháza a „Kalap-királyhoz“ MÁTÉSZALKA. Értesítés!

Next

/
Oldalképek
Tartalom