Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-06-14 / 24. szám
24-ik szám. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE 5-ik oldal. log elévült, már nem kell tagadnom a vétkemet : neki tízezret adtam, a többit zsebre vágtam. Végtére az én érdemem volt. A dolog úgyis elévült, nem kell már szégyenleni. És aztán kitől vettem volna, Boris Petrovics, ha nem magától? Gondolja meg. Maga gazdag, jóllakott ember volt. Úgy dűlt be magának a pénz, mint a polyva. Egyetlen megbízásnál, emlékszem 20.000 rubelt keresett — kitől vettem volna pénzt, ha nem öntől ? Azonfelül beismerem, irigye is voltam. Ön sok pénzt keresett, mélyen leemelték ön előtt a kalapokat, mig engem, egy rongyos rubel miatt megvertek a klubban. De minek erről beszélni? Jobb rá se gondolni az egész ügyre . . . — Mondja kérem, hogyan élt később Michailovna Sophia ? — Az ön tízezrével? Elég rosszul ! . . . Isten tudja mi történt vele, megbolondult-e, vagy a lelkiismerete bántotta, amiért pénzért adta el magát, vagy talán szerette önt mégis, — ki tudj a, egyszeribe elkezdett iszákoskodni és tisztekkel járt vendéglőkbe . . . Nem ivott ott bort vagy könnyebb fajta italt, csak nagymennyiségű konyakot ivott! — Igaz, kissé ekszcentrikus volt. Menynyit szenvedtem ezért! Ha valamiért megsértődött, vagy ha ideges volt . . . Hát később mi történt? — Múltak a hetek, én az irodámban ültem és dolgoztam — hirtelenül nyílik az ajtó és ő bejön . . . ittasan. „Vegye vissza az átkozott pénzét“ kiáltotta és arcomba dobott egy kis csomagot. Elvettem a pénzt, megolvastam . . . 500 hiányzott . . . Többet még nem vett el belőle! — Hova tette a pénzt? — Az ügy elévült . . . nincs mit titkolnom . . . Természetesen megtartottam magamnak . . . Miért bámul ugyreám? Várjon csak, még most jön a java . . . egész regény! Körülbelül két hónappal azután, egy éjjel ittasan jöttem haza! Világot gyújtok és látom, hogy Michailovna Sophia ül a pam- lagon, részeg volt, vad és kócos, mintha csak a tébolydából szökött volna ki. „Adja vissza a pénzemet!“ kiabálta. „Meggondoltam a dolgot! Gyorsan gazember! Ide a pénzt!“ — És ön . . . odaadta? — Igen . . . azt hiszem . . . tiz rubelt... — De hogyan lehetséges ez ! — kiáltott Uzelkov és összeráncolta a homlokát. — Ha maga nem akart, vagy nem birt adni neki, miért nem irt nekem ... És én semmiről sem tudtam . . . Borzalmas! — De barátocskám minek irtain volna ? Hiszen ő is irt magának később, amikor a kórházban feküdt ?! — Igaz ! Akkor éppen a második házasságommal foglalkoztam, annyi volt a dolgom, hogy nem is válaszolhattam neki . . . De ön, aki idegen volt hozzá, nem viseltethetett ellenszenvei Sophia iránt, miért nem segédkezett rajta? — Hja, miért nem segítettem rajta ? Akkor, Boris Petrovics. Most igy vélekedünk, de akkor másként volt ám . . . Most szívesen adnék neki akár ezer rubelt, de akkor még azt a tizet . . . sem adtam . . . ingyen . . . Csúnya ügy volt ... Nem jó rágondolni . . . Különben már célhoz is értünk, megérkeztünk. A szánkó megállt a temető kapuja előtt. Uzelkov és Sapkin lezzálltak és végigmentek a hosszú fasoron. A kopár cseresznye- fákon én akácokon, a szürke sírköveken és kereszteken ezüstösen csillogott a dér. Minden hópehelyből kicsillogott a tiszta, verőfényes nap. Tömjénillatt és friss földszag úszott a levegőben . . . — Szép temetőnk van — mondotta Uzelkov. — Valóságos virágos kert! — Szép, szép. Csak az a kár, hogy a tolvajok ellopkodják a sírköveket . . . Ott, jobbra, amögött a vaskerítés mögött fekszik Michailovna Sophie. Nem akar ön . . .? Megfordultak jobbra és a mély hóban a vaskerítés felé indultak. — Ez az —- mondta és rámutatott egy kis fehér márványsirkőre. — Valami hadnagy állította neki ezt a sirkövet . . . Uzelkov lassan emelte le a kalapot és megmutatta kopasz fejét a napnak. Sapkin ránézett, szintén levette a kalapját és a második kopasz fejen is megfénylett a napsugár. Körülöttük siri csönd, mintha csak a levegő is halott volna ... Az urak megtekintették a sirkövet és mély gondolatokba merülten hallgattak. — Most alszik . . . szakította meg a csendet Sapkin. — Már nem bánkódik, hogy magára vállalta a bűnösséget és konyakot ivott. Ismerje be, Boris Petrovics. — Mit? — kérdezte sötét arccal Uzelkov. — Akármilyen csúnya volt a múlt, még is szebb volt, mint ezek itt! — És rámutatott kopasz fejére. Uzelkov elszomorodott. Hirtelen óriási vágya támadt és úgy érezte, hogy a köny- nye«c felfrissítenék és hogy jól esnék most sirhatni ... A szemei megnedvesedtek, a torka elszorult — de ... ott állott mellette Sapkin és Uzelkov szégyelte magát, nem akart tanú jelenlétében sírni. Gyorsan megfordult és a templom felé indult. Csak két órával később, amikor már elintézte ügyeit, használt fel egy szabad pillanatot, miközben Sapkin a lelkésszel beszélgetett és elfutott, hogy kisírhassa magát... Titokban tolvaj módra lopódzott a sirhoz, miközben folyton hátranézett. A kis fehér sírkő szomorú melankóliával nézett rá és oly ártatlanul, mintha alatta egy kis leány, nem pedig egy bukott, elvált asszony nyugodnék . . . Sírni, sírni, gondolta Uzelkov. De a sirás pillanata már elmúlt. Akárhogyan is igyekezett az öreg, akárhogyan is hangolta magát mollra, a könnyei nem eredtek meg és a torkát nem szorította semmi . . . Miután tiz percig állt igy Uzelkov, feleszmélt és elindult, hogy felkeresse Sap- kint . . . Az aggkor! gondolta magában. Az embernek már csak egyetlen egy öröme van — a sirás — és még a könnyek sem akarnak megeredni! . . . VÁSÁROSNAMÉNY és VIDÉKE Szerkesztik: Mandel Imre. P. Buday Ferenc. A lap szellemi részét illető közlemények P. Buday Ferenc __________címére küldendők. V.-Naményba.__________ — Esküdtszéki tárgyalások. A beregszászi kir. törvényszéken e hó 10-én vették kezdetüket az esküdtszőki tárgyalások. E hét folyamán a következő vádlottak kerültek az esküdtszék elé: hétfőn Borotkanics Gergelyné (szándékos emberölés), kedden Imre József és társai (halált okozott súlyos testi sértés), Busa Lajos és társai (rablás), csütörtökön ős pénteken Fog- lyár György (szándékos emberölés), szombaton Plesa Imre és társai (halált okozó súlyos testi sértés). — Ki akar katona lenni? A m. kir. honvédelmi miniszter a vármegyék közönségéhez leküldötte az 1912—13. év folyamán a cs. és kir. közös hadseregben a magyar honos ifjak részére megüresedett alapítványi helyekre vonatkozó pályázati hirdetményt. Részletes felvilágosítást a járási főszolgabíróknál és a városi rendőrkapitányságnál nyerhetnek az érdeklődők. — Uj tanítói állások. Gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1907. évi XXVI. t.-c. 2. és 4. §-aiban megállapított illetményekkel Beregvármegyében a következő tanítói állások lesznek betöltendők. Beregszász 1 tanító (ref.) Bilke 1 tanító (ref. kántor képesítéssel,) Bótrágy 1 tanítónői, Gergelyi 1 tanítói (ref.) és 1 tanítónői (ref.) Ilonca 1 tanítói (gör. kath.) Szajkófalva 1 tanítónői (gör. kath.) Wladimir Kirjakow. Fizessünk elő a „Mátészalka és Vidéke“ cimü társadalmi hetilapra. Hirdetések felvétetnek lapunk kiadóhivatalában. Nagykároly, Kaszinó-u. 10. □Ü □ □ □□□□□!□ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ ü □ □ □ □ □ □ □ □ □ □□□□□□□□□ lil ISI fSlfilläläl 1511511
