Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)

1912-05-09 / 19. szám

VII. évfolyam. Mátészalka, 1912. május 9. 19. szám. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKÉ I Társadalmi és közgazdasági hetilap. a' v < 3 in v ií~ A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNY MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. \£ % Szerkesztőség és Kiadóhivatal r Mátészalka, Kossuth-utca 445. ' Igt (Dr. Barta Ignác ügyvéd irodája.) ... 1 Hirdetési dijak előre fizetendők. — Nyilttér sora 40 fillér.-lit Felelős szerkesztő: Főszerkesztő: Dr. BARTA IGNÁC. Dr. DIENES DEZSŐ. Szerkesztő-társ: MÁTÉ SÁNDOR. Egész évre Fél Negyed« Előfizetési árak : Egyes szám ára 20 fillér. 8 korona. 4 2 Erkölcstelen merényletek. „Balgatagok és szeretetnélkül valók, kik jóllehet az Isten igazságát tudják, (hogy akik az ilyeneket cselekszik, méltók legyenek a halálra) mindazon­által nemcsak azokat cselekszik, hanem oltalmazzák azokat is, akik azokat cselekszik. Ilyenképen végzi Pál apostol a Rőmabeliekhez irt levelét, miután fel­panaszolja a pogányoknak sok-sok „illetlen dolgát.“ Majd kétezer év járt el az embe­riség feje felett és az analógia első tekintetre felismerhető ; illetlennél illet­lenebb dolgok alkotják a mindennapi krónikát s úgy látszik, ma sincs hiány azokban, akik az oltalmazás szerepére vállalkoznak. „Béte humaine“-nek nevezzük nap­jainkban azt, amit az apostol keresz­tény szeretettel és türelemmel „illetlen dologinak mondott. A bölcsőtől a sirig, korszakról- korszakra, az első emberpár bűnbe­esésétől napjainkig a bűn az ember leghívebb kísérője. Nem változtak és nem változnak meg a bűnök, különösen azok nem, amelyekre találóan jegyzi meg szent Hieronymus: „Diaboli virtus in lum- bis“ — de igenis megváltozik az emberiségnek az erkölcsről alkotott fogalma. A tettesnél is nagyobb bűnös, aki oltalmaz. Értjük, hogy akadnak emberi állatok, megértjük azt is, hogy akad­nak oltalmazóink, de felháborít és undorral tölt el az a tudat, hogy az efféle a közvélemény általános felzú­dulása mellett is lehetséges. Persze, nálunk a közvélemény csak szalmatüzként szokott fellobbani, kép­telen a kitartásra, hamar feled, ritkán követel és még ritkábban emlékezik. Csömörlésig vagyunk a „gyermek- rontók“, „pusztítók“, „mételyezők“ hova­tovább kötetekre menő irodalmával. Széltében-hosszában pertraktálja a sajtó egy része ez ocsmányságokat, pedig erkölcsi célt nem szolgál azok feltálalásával. Rég ösmert, tudott dolgok ezek, melyek szellőztetésének célja nem az idegek ingerlése, hanem csupán az lehet, hogy a tettesek és azok oltal­mazol, bármiféle társadalmi osztály­hoz tartozzanak is, más gazemberek elrettentésére, a piacra hurcoltassanak, megneveztessenek. Ebben a tekintetben még nem ér­tünk oda, ahova az élelmiszerhamisi- tókkal értünk, akiket immár nem ki­méinek attól, hogy bűnös cselekede­teikért névszerint is szégyenszemre állítanak. A magasabb osztályokhoz tartozó erkölcstelen merénylők neveit csak ritkán tudja meg a nagyközön­ség. Miért ? Kinek miféle érdeke tehetné a közvélemény erélyes és kitartó köve­telésével szemben indokolttá, avagy menthetővé a megesett bűncselekmé­nyek tetteseinek és oltalmazóinak ki- pellengérezését ? Családi érdek? Hiszen egy egész nemzet élet-érdekére hivatkoztak a Dreyfus-perben azok, akik az igazság kiderítésének és azzal egyes uraknak lehetetlenné való tételének állották út­ját — s az igazság mégis kiderült. fiz utolsó virág. Irta: Echo. Szép nyári est volt. A nap végső suga­rait vetette vissza a kis falura és azután le­nyugodott a bükkös lombpárnái közé. Az ég felhőtlen, a levegő csendes és illattal telt. Az özvegy Sirokynó háza előtti dús lombozatu akácfa alatt két nő lassú hangon beszélget. A csendes est egyhangúságát az éji bogár zümmögése és a bükkösből lehangzó fülemüle kedves éneke, szinte költőivé teszi. — Látod lelkem, Pista hogyan szeret, kész volna érted megtenni bármit, hogy az övé lehess és te nem szereted — mondá Sirokyné. — Én, kedves jó anyám, nem akarok veled ellenkezésbe jönni. Te légy a biróm és Ítélj jövőm fölött. Ha jőnak látod, hogy ő vezessen az életemen át, ám legyen. — Lelkem gyermekem! Az én célom, hogy életed biztosítva legyen és hogy bol­dogan élj. Itt az idő, hogy jövödről gondos­kodjam. Látod, milyen szegények vagyunk, azért gondoltam, hogy Balog Pista, a falu első legénye, jó, dolgos gazdaember, mellette boldog lehetnél. — Anyám, édes jó anyám, helyzetünket jól ismerem, de a Balog Pista felesége — sújtson bár még erősebben a végzet — még­sem leszek soha! E pillanatban a kis rácsoskapu fölpat­tant és Pista lépett az udvarba. A leány hangulata, mintha villám sújtott volna le, oly gyorsan megváltozott és kezével köténye csipkeszegélyét babrálta. — Jó estét adjon Isten! — Isten hozott, Pistukám! Ülj ide mel­lém — mondá Sirokyné. A legény borjuszáju ingujával megtö­rülte homlokát s leült a lócára Juliska mellé, kinek arca lángvörös lett. — Hallották-e, hogy Madarász Julcsának pántlikát hozott a jáger ur fia a vásárról? Azt beszélik a faluba, hogy el akarná venni, de az öregek nem egyeznek bele — kezdé meg a beszélgetést Pista. — Nem való volna ő ahhoz az urfihoz, mert parasztmunkára van nevelve, annál pedig nem kellene dol­goznia semmit, csak a szobában ülni. — Beszélte Bércynő komám asszony, de én nem akartam neki hitelt adni. Hát csak­ugyan igaz lenne? — kérdé Sirokyné. — Igaz a’, Siroky néni. Én még mást is hallottam, ho^ György ur az iskolából is elszökött a múlt héten és itt volt Julcsáék- nál két napig. — Igazán ? — kérdé Sirokyné. A bükk oldaláról lehallatszott a füle­müle esti éneke. Juliska elmerengett e ked­ves hangokon. Pista a leány piros arcát és kék szemét nézte. Imitt-amott a szentjános bogarak, mint hulló csillagok lebegtek és szinte kísértetiessé tették az estét. A bükk tövénél megszólalt a pásztor- sip oly szépen és oly szivrehatóan, hogy a hallgató szeméből könnyet csalt: „Jaj, de fé­nyes csillag ragyog az égen!“ Imre fújja azt oly szépen s oly sziv- hezszólőan — a Juliska titkos szeretője. Hej, ha meg merné mondani az anyjá­nak, hogy ő Imrét szereti, de megkönnyülne a szive; de nem szabad, mert Imre is oly szegény, mint ő . . . * * * Eljött az ősz. Letépte gazdag lombját az akácnak és a sárgult leveleket játszva tovaröpitette. Nézi a szép leány a hulló leveleket és elmereng a természet haldoklása fölött. — Oh, ha én is lehullhatnék az élet fájáról, mint e sárgult falevelek! __________ Va n szerencsém értesíteni a n. érhölgyközönséget, hogy divatáru üzletemben a mai naptól „ij l/olonnl/ készítését vezettem be és azok a legújabb divat szerint a legizlésesebb kezdve “Ul KdlaJjUK kivitelben lesznek készítve. Állandó raktár valódi modell női-, leány-, gyer­mek- és gyászkalapokban. Átalakítások és igazítások azonnal eszközöltetnek. A n. é. hölgyközönség b. pártfogását kérve vagyok tisztelettel SCHWARTZ JENŐ férfi- és női divatáruháza a „Kalap-királyhoz“ MÁTÉSZALKA. Értesítés!

Next

/
Oldalképek
Tartalom