Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)

1912-03-29 / 13. szám

1912. március 29. 3. oldal. • MÁT ÉSZALKA ÉS VIDÉKE Szerkesztik: Mandel Imre é3 P. Bíj day Ferenc. Vásárosnameny és Vidéke A lap szellemi részét illető közlemények P. Buday Ferenc címére küldendők, V. Naményba, ín R E K. Vakmerő harmadosztályú utasok. í. hó 26-án a Vásárosnamény és Nyíregyháza között lé­vő vasúti vonalon két harmadosztátyu utas, kik­nek nevét nem sikerült megtudnunk, vakmerő cselekedetet vitt véghez. Nyirbakta állomást épp elhagyta a vonat, mikor a kaiauz udvariasan fi­gyelmeztetett két utast, hogy utánfizetést eszkö­zöljenek. Az utasok egyike íélrenivta a kalauzt szi­varra! kínálta és kérte, hogy nézze el nekik az utánfizetést, a hivatását lelkiösmereíében betöltő kalauz persze erről hallani sem akart. Abban a kocsiban, melyben az eset történt véletlenül más a két utason és kalauzon kivas nem volt. A kalauz ismételten követelte az utánfizetést, de ekkor már az egyik utas hátulról lefogta, a másik pedig erre zsebkendővel betömte a száját és aztán együttesen megfogták és kidobták a kalauzt a robogó vonat ablakán. Az eset oly gyorsan történt, hogy alig vették észre. Csak egy az ablakon kinéző gyerek vette észre a zuhanó embert és kiabálni kezdett. A közönség az illető vasúti kocsiba tódult, hol a két atyafi nyugodtan pipázgatoít, mintha sem­misem történt volna, az ablak be volt téve és a kérdősködésekra csodálkozásai feleltek.Már-már azt hitték, hogy a gyerek fantáziáit és tulajdonképpen tanú mit sem látott, de a kalauz nem voit sehol és végre is egy másodosztályú utas megrántotta a vészféket A vonat megállóit és a két utas a kitóduíó utasok közt elakart illanni, a gyanú most már határozott volt, lefülelték és megkötözték őket. A vonatvezető visszafelé indította a vonatot és nemsokára az utón megtalálták a nyöszörgő és fuldokló kalauzt, a ki a dobás következtében súlyos sérüléseket szenvedett, felvették a vonatra és berobogtak vele vissza Nyirbaktára, ahol ápo­lás alá vették és a vonat három ember kivételé­vel csak ezután folytatta a megszokott útját, Nyír­egyháza felé. A helybeli csendőr őrsnél f. hó 27-én Hubay Győző csendőrhadiiagyjszemlét tartott és miután mindent rendben talált céllövö gyakorlat­ra vezérelte a csendőröket. Uj érem-tipusok. Az aradi -kereskedelmi és iparkamara a pénzügyminiszterhez felterjesztést intézett, melyben azt javasolja, hogy az érem és pénz rendszerről szóló és a képviselőházban nem régiben letárgyalt törvényjavaslat 'az osztrákkor- mánynyal módosíttassák, hogy az egyforintos ezüst pénz demonetizálása utján hárornkoronás uj ezüst váltópénzek veressenek és hogy a mai huszfiiiéres és egy koronás váltópénzek közé, mint uj éremtipus, az ötven filléres-beiktassák. stA ka­mara javaslatát azzal indokolja, hogy a korona és fillér számítást csak úgy lehet terjeszteni, illetve egyszerűsíteni, ha uj érem típusok .kerülnek forga­lomba. A kamara véleménye szerint a korona ér- ték-számitás meggyökeresitésének legfőbb akadálya az, hogy az uj pénzrendszer mellett is ugyanolyan értékű és nagyságú\kétfilléres, a félkrajcár helyébe az egy filléres és értéküket fillérekben számítva, megmaradtak a 10 és*: 20 egységű pénz­nemek: a régi tiz krajcár helyett a 20 fillérnek nevezett uj tiz krajcár. Még nagyobb volt a ko­rona szempontjából a régi egyforintosnak forga­lomban hagyása a régi alakban, egységben, ér­ékben. Ezért kell uj éremtipusokat forgalomba hozni. Bizonyíték erre nézve az, hogy a korona számítás elterjedése érdekében az ötkoronások bevezetése százszor többet tett, mint azj ’összes törvények és rendeletek. A Távolba látó telefon. A technika ro­hamos haladásának és fejlődésének legújabb vív­mánya a távolba látó telefon. A hírneves Rosing tanár világraszóló, igazán szenzációs találmánya lehetővé teszi, hogy a távol egymástól, egymás­sal telefonon beszélők egymást láthatják. Az állo­mások mindegyikén egy nagyméretű folyadéklen­cse van elhelyezve. Ez a lencse a beszélő pontos képét két egymásra merőlegesen forgó tükörre veti. A tükrök nyolcszögletű hasábokból vannak összeállítva. A folyadéklencséről a tükörre vetett arckép az egymáshoz képest egytized másodper­cet késő tükörhasábokról fotoelektromos elemre esik, amely a képet a másik állomásra továbbítja, ahol a kép egy fluoreszkáló ernyőn lesz láthatóvá. ■ —t— — — ---— — Á reklám, pénz! Hirdetések felvétetnek Berkovits Lajos könyvkereskedésében Vásárosnaményban. Kitüntetve a Bécsi, Párisi és Londoni kiállí­tásokon arany éremmel és oklevéllel, Csuz, köszvény reuma ellen a legjobb háziszer a hires KIRÁLY BALZSAM! Hatása némely esetben meglepő, amennyiben gyakran idültebb eseteknél is már egyszeri bedörzsölésnél a fájdalmakat teljesen meg­szünteti. Fog és fejfájást 5 perc alatt megszüntet. Egy nagy üveg ára 2 kor. teljes hisználali utasítással. Kapható a feltaláló és készítő Grósz Nagy Ferencz gyógyszertárában. DF.BRECEN. Kossuíh-uíca 8. Kölcsönös Segélyzo-Egylet uj 2 emeletes palotájában. 6.— Kefe, ecset és meszelő előnyös ajánlat. Muszter László Dsbreczen Csapó-utca II. Ajánlja a kereskedő uraknak saját gyárt­mányú legjobb minőségű kefe, ecset, és meszelő gyártmányait a legolcsóbb árban. Vidéki megrendelések előnyös árban eszközöltetnek. Vasúti- vagy posta csomagokat küldök bárhová. Csomagolást saját árban számitok, N. b. megrendelésüket kérve, maradtam tisztelettel MUSZTER LÁSZLÓ 5—6 Van szerencsém értesíteni a n. é. hölgyközönséget, hogy divatáru üzletemben a mai naptól kezdve női divat kalapok készítését vezettem be és azok a legújabb divat szerint a legizlésesebb kivitelben lesznek készítve. Állandó raktár valódi modell női-, leány-, gyermek- és gyászkalapokban. Átalakí­tások és igazítások azonnal eszközöltetnek. A. n. é. hőlgyközönség b. pártfogását kérve vagyok tisztelettel SCHWARTZ JENŐ férfi- és női divatáruhaza a „Kalap királyihoz MÁTÉSZALKÁN. fest és vegyileg tisztit mindennemű ruhát kiíogástaia- fanul a legjutányosabb árak mellett. DEBRECZEN. Gyár és főüzlet Arany lános utca 10. Telefon 701. zzz-------— —— Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan eszközöltetnek. Fi ók-üzlet Nyíregyháza, Vay Ádám utca 5. sz. Villanyvilágításhoz szÜKSéges egyszerübblámpák és díszes iuszterek valamint fémszálas égők, (dr. Juszt, Wolfram-Tungszram) és mindennemű villanyvilágitási kellékek legolcsóbb árbanés legjobb minőségbben beszerezhetők Alapítási év 1860. Feldman Mátyás Fia cégnél Mátészalka. (Kossuth utca, Városház mellett.) Minden áru, vétel-kényszer nélkül megtekinthető. Ü vég- ósporcellán arukban nagy raktár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom