Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-03-29 / 13. szám
VII. évfolyam. Mátészalka, 1912. március 29. 13. sz. Társadalmi és közgazdasági hetilap. * .? 12 30 A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ’ • . ? A legújabb sztrájkmozgalom. Az újabb kor, a maga tündöklőén fényes vívmányaival, számtalan keserves csalódást hoz a tökéletesség felé törtető emberiségnek. Bámulatra méltó berendezések, lángeszű találmányok mellett ott setteng a sivár üreges szemű nyomor, mely a fényűző pompa mellé állítja az agyat sorvasztó gondot. A gazdag és a szegény már nem dolgozik együtt zavartalan egyetértésben, ellenkezőleg: örökös harc folyik közöttük, melyben csaknem mindig a szegénység viszi a támadó szerepét. Fegyvere a sztrájk, melyet ma már szükségesnek tartanak, mert csak igy képesek a munkások, a szegény emberek, saját érdekeik megvédésére. Ezt ma már csaknem mindenki belátja A közfelfogás ilyetén kedvező megváltozásával párhuzamosan átalakult a sztrájkok lényege is. Régente tulnyomóak voltak a védelmi sztrájkok a munkaadók részéről kontemp- lált támadásoknak, bérek leszállításának, munkabér-szerződés terhesebbé tételének elhárítására. Ma a sztrájk majdnem mindig támadó: a munkás akar több bért, előnyösebb feltételeket, helyzetének anyagi és erkölcsi javítását. Régente csak egyes városoknak egyes termelési ágaiban ütött ki a sztrájk és pedig időpont szerint is rendezetlenül, amint a véletlen esélyei a munkásokat belesodorták. Ma már a munkások központi szervezete jól kiszámítja az alkalmas időt és a területi határokat is messze kitágítja. Tízezreket szólít fel és vezérel a küzdelemre, még pedig oly időben, mikor van kilátás a győzelemre, mikor szembeszökők a termelési viszonyok javulásai és a munkaadó többet tud adni a munkásnak az eddiginél, mert többet kap — vagy a mi ezzel egyre megy — többet kaphat a fo - gyasztótól. Látjuk tehát, hogy a munkásoknak követeléseikben erősségük a szervezettség. E nélkül törekvésük, hogy helyzetükön jaFelelős szerkesztő: Főszerkesztő: Dr. Barta Ignác Dr. Dienes Dezső Szerkesztő-társ: Máté Sándor. vitsanak, minden esetben meddő maradna. A szervezettség hatalmát immár felismerte az a társadalmi osztály is, mely eddig nem követelt, csak kért s igy csak az életfentartás fokozott terheit viselte, anélkül, hogy bevételeit fokozhatta volna. Panaszkodtak, feljajdultak a magántisztviselők, a bankhivatalnokok, a társadalom "e mostoha osztálya, de minthogy esdő szavakat csak a méltányosság támogatta, minthogy jogos kérelmeik teljesítése egyes e- gyedül kenyeretadó főnökeik belátásától függött: mi sem természetesebb, mint az, hogy nehány többnyire protezsált hivatalnok kivételével úgyszólván tojástáncot jártak és járnak még ma is az élettel. Sztrájkra, szervezetlenségökben, még 'gondolni sem mertek, lett légyen az akárVédelmi, akár pedig — mi még távolabb eső — támadási sztrájk. De végre isanagyur, a törvénytbontó szükség fegyverre szólítja őket. Ez tanítja meg őket arra, hogy a tömegben rejlik az a hatalom, mely küzdelmüket győzelemre vezeti. Toborozzák a tömeget, s valóban ez a munka nem nehéz. Csak egyes technikai akadályokat kell elgörditeni, a többi aztán magától fog menni, mert az elégü- letlenség a magántisztviselők körében any- nyira általános, annyira elharapózott, hogy csak egy szikrát kell dobni a lobbanékony kedélyekbe és meRten lángra fog kapni. Á magántisztviselők és a kategóriájukba tartozó bankhivatalnokok legelébb is elhatározták, hogy jól ismert szociálista mintára országosan szervezkednek. Ez a tömeg toborzás, a mely természetesen huzamosabb időt vesz igénybe. De innen a sztrájkig csak egy lépés, még pedig végzetes lépés, mert nyomában csak baj, szerencsétlenség jár, mindaddig, mig sok áldozat árán tűrhető sors fog jutni a magántisztviselőknek. Ne szépítsük a dolgot: szégyen biz az, hogy ily intelligens osztály sztrájkmozgalmat indít. De szégyene ez nem a magán- tisztviselőknek, kik a türelem legvégső határáig óvakodtak agressiv eszközökhöz nyúlni, hanem szégyene azoknak, kik őket arra kényszerítik. De még nem késő, egy kis belátásElöfizetésl árak: Egész évre — — — — — — — — — 8 kor Fél „ — — — — — _ — — — 4 n Negyed „ — — — — — — — — — 2 , Egyes szám ára 20 fillér. sál, egy kis méltányossággal elejét lehetne venni a szégyennek. .Adjuk meg a magántisztviselőknek, a barifchtvatalnokoknak, a mi őket megilleti és ne várjanak addig, mig erre kényszerit\||-lesznek. J Erkölcsi kötelességek. Akármily nyomorult lehetett is az ősember állapota, mégis feltételezhetünk nála egy oly tulajdonosságot, mely haladását előmozdíthassa, tudniillik a társulási hajlamot. Ezzel pedig már az emberiség kezdetében két olyan tulajdonság alapjait vesszük észre, melyeket majdan mint az ember sarkolatos erényeit ismerjük: a bátorságét és az igazságosságot. Ahol ezek egyszer meg vannak, ott más két sarkalatos erény is fejlik ki belőlük: kitartás és eszniéletesség. Egyszersmind megértjük, hogy csak a társas életben fejlődhetnek erkölcsi tulajdonságok. Mindenféleképpen számtalan ismétlésekben tapasztalták, hogy mi következhetik abból, ha valamely embertársaságban egy tagnak élete, kivívott martaléka, tulajdona nincs bátorságban, ha a két nem viszonyában a vad vágyak semmi módon nincsenek korlátozva. Drágán sok vérrel szerezték meg a tapasztalást: mi kártékony, mi pedig hasznos, s e tapasztalásból folytak először szokások, később törvények, végre az erkölcsi kötelességek tana. Az ember és a társadalom természetéből származnak az erkölcstan legfőbb alaptételei. Erkölcsileg cselekedni annyit tesz, mint arra törekedni, hogy az egyéni élet a faj eszméjének megfeleljen. Mind ama kötelességek összege, melyekkel magunk iránt viseltetünk, abban áll, hogy az emberiség fogalmához és rendeltetéséhez képest- törekedjünk alakítani és fentaríani magunkat. Hogy pedig a magunk faját másokban is elismerjük és előmozdítani törekedjünk, ez arna kötelességek összege, melyekkel mások iránt viseltetünk. Ez alapokból fejlődnek ki a család, az állam, a nemzetiség, a nemzet, anyanyelv és az emberiség i- ránti kötelességek. Csak az ember segítségével e- melkedett az ember a természet fölé; csak ameny- nyiben másokban magához hasonló lényeket ismer és tisztel, csak amennyiben a család, az állam stb. rendjét tiszteletben tartja : csak annyiban tarthatja fenn magát azon magaslaton, melyre fölvergődött és vergődhet még magasabbra. Aki ily módon fogja fel az emberfaj fogalmát, aki annak teljes tartalmát megérti, annak erkölcsi magatartása szilárd alapzaton áll. Aki nem tudja feleleveníteni önmagában a világegyetem, az emberiség fejlődésének és rendeltetésének örökké való eszméit: aki nem adhatja meg saját bensejében az élet legszebb folytatását kedves és tisztelt halottjainak; aki nem találja legszebb jutalmát az övéiért kifejtett tevékenységben, hivatása munkájában, nemzete és
