Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1911-12-07 / 49. szám

4. oldal. zavarta fel álmából a város lakóit. Ugyancsak Szálkái Sándor házának melléképületei s Taub ■ József szomszédos háza égett, a szomszédok nyúj­tották az első segélyt, a legnagyobb zavart s kel­lemetlenséget az okozta, hogy a gyártüznél hasz­nált s eléggé rendetlen állapotban levő községi tüzfecskendő nem volt megfelelő időben felsze­relhető mert a tömlők, hordók stb. ismeretlen helyen vol/ak, hosszabb kapkodás s keresés után végre megtalálták ez említett tárgyakat s kivonult a tűzoltóság és, addig azonban a tüzet már nagy­részben lokalizálták. Erős munka után sikerült a tűznek gátat venni s megakadályozni, hogy az a szomszédos épületekre is át ne menjen. Tegnap szintén tűz volt a Szálkái gyártelepen a malma gyűlt ki, a mit nappal lévén azonnla észrevették s eloltották. Ezen utóbbi eset alkalmával a gyúj­togatás valószínűsége állapíttatván meg, a tettes kinyomozása végett a helyi csendőrség szigorú eljárást tett folyamatba. Majdnem bizonyosra ve­hető, hogy a most leirt gyakori tüzek nem vé­tlenségből, hanem gyújtogatásból származtak s valószínű, hogy azt ugyanazon egyén vagy egyé­nek követték el, A futóhomokos kopár földterületek tu­lajdonossal figyelmébe. Az 1879. évi XXX. t. ez. 48 §. a értelmében kihágást követel az, a ki a tulajdonát képező futóhomokos kopár területet be nem fásitja. Ez pedig holdanként és évenként 200 kor.-ig büntethetik. Sajnosán tapasztaljuk, hogy még igen sok kopár terület van a járásunkban, mely befásitandó volna. Mint értesülünk tavasz- szal a kir. Debreczeni erdő felügyelőség ellenőr­zést fog tartani, így a mulasztók szigorú bünte­tésnek nézhetnek elébe. Tavaszig azonban még sok idő van s egyúttal közöljük az érdeklődőkkel az is, hogy a ki kopár területet befásitani óhajtja az a község elöljáróságának igazolása mellett nomceatr, hogy ingyen kap megfelelő mennyiségű csemetét, hanem még ezenfelül indokolt esetben y az állam kincstártól holdonként20—30 kor. pénz­segélyben is részesülhet. Itt áll tehát ügy felől a büntetés lehetősége, másfelől az állam legmesszebb menő támogatása. S ha ennek daczára ott, hagy­ják parlagon a kopár területeket tulajdonosaik, ahoz már igazán Pató Pálok kellenek. Szökés Amerikába. A mai nap folyamán egy siró asszony állított be a főszolgabírói hi­MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE vatalhoz és előabja, hogy férje Dénes Sándor sza- mosszegi lakos őt hütlenül elhagyta s útlevél nélkül, összeszedve a mi kis pénz volt a háznál Amerika-felé vette útját. A szökésben lévő férj el- csipése ellen a hatóság széleskörű intézkedést tett. Kivándorlásra csábitó cipész. A mátészal­kai csendőrőrs a napokban letartóztatta Schlesin­ger Dávid nagylázi (Ung m.) cipészt, aki Nagy- nyiresről és a szomszédos községekből a lakoso­kat Amerikába csábítgatta. 20 koronáért útlevelet ígért nekik. A csendőrségnek a füléhez jutott a dolog s letartóztatta csaló cipészt, mielőtt még tervét végrehajthatta volna. A kormányozható gólya. Egy orvostanár a párisi tudományos akadémiában bemutatta dr. Robinson Leon tanulmányát, a mely a nemek meghatározásának kísérleteit összegezi. Arra a végső következtetésre jut a felolvasó, hogy sike­rült a nemek képződését befolyásolni az élet csí­rázásakor. A kísérletek arra az eredményre vezet­tek, hogy a mellékvese elkülönítése utján előállí­tott Andrenalin az a szer, a melylyel tetszés sze­rint lehet irányítani a nemek képződését, el van tehát döntve a nagy probléma, hogy fiú legyen-e vagy leány a csírázó magzat. Veszet kutya járvány ütött ki tegnap Vitka községben. A vizsgálat megejtése végett a jár. kir. állatorvos a helyszínre kiszállott. 5446/1911. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A mátészalkai kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy a Szatmári Hitelbank részvénytársaság vég- rehajtatónak Szántó Jánosné sz. Bulyáki Klára végrehajtást szenvedő elleni 3137 k. tőke s jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémeti-i kir. törvényszék (mátészalkai kir. jbiróság) területén levő Nagyecsed község határában fekvő a nagye- csedi 755. sz. betétben A 1 sor 311. hrsz. a. fel­vett birtoktestre 800 korona, a nagyecsedi 1051. sz. tlkvi betétben A 1 1-6 sor, 2797/1 2797/2 2798/1 2798/2, 3678/1, 3678/2 hrsz. á. felvett birtok tételre 1078 kor., az A II 1-3 sor sz. 3885/ 31 hrsz. alatt felvett ingatlanra 92/187719 ad és 30/27483 ad rész legelő illetőségekre 266 kor. az A 1 sor, 15/ 13716-od rész illetőségre 56 kor., a a nagyecsedi 1977. sz. tlkvi betétben A 12.3 sorsz. a. felvett 178/87719 ad és 59/27483 ad rész le- gelü illetőségből végrehajtást szenvedő illetőségé­re 260 korona a fábiánházai 119 sz. tlkvi betét­ben A 11-3 sor, 4633, 4634, 4635 hrsz. alatt 1911. december 7. felvett birtoktestre az árverést 21 „ kor. kikiáltási árban elrendelte és hogy a fenti ingatlanok a ki­kiáltási ár 2/3-ad részén alul eladatni nem fognak. Az ingatlanok árverezésére határidőül Nagy­ecsed községházához 1912. január hó 19. napjának d. e. 10 óráját tűzte ki. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatla­nok becsárának 10 %-át készpénzben vagy az 1881. 60. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számitott óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy annak a bíróság élhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átadni, s amennyiben a vételár a becsárat meghaladná, a bánatpénzt a vételár 10 %-ára kiegészíteni. Kir. járásbíróság telekkönyvi hatósága, Má­tészalka, 1911. október 30. Bányay s. k. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: Alberger kir. tlkvezető. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy Goldstein Májer ke­reskedő, fehérgyarmati lakos megkeresésére hely­ben a vasúti állomásnál levő közraktárban 200 métermázsa fehér és 200 métermázsa szürke nap­raforgó mag, továbbá 55 métermázsa fürj bab folyó é. december hó 11-én délelőtti 10 órakor kész­pénz fizetés ellenében a legtöbbet ígérőnek az én közbejöttem mellett nyilvános árverésen el fog adatni. Mátészalkán, 1911. évi december hó 6-án. Dr. Zechmeister Alajos, kir. közjegyző helyettes. Szülésznő. Egy 34 éves szülésznő ki Debrecenben vé­gezte tanulását állást keres Szatmárvármegye I-ső vagy Il-ik járásában. Megkeresések kéretnek következő címre : Mizsák Andrásné Nagyszállás. Posta: Nyircsaholy. m Mátészalkán megnyílt a teljesen ujonan épített és berendezett „Központi“ Szálloda és modern nagy kávéház amerikai biliárdokkal. ^ Étterem rég ösmert kitűnő konyhájával, nagy tánc- [H teremmel és 12 vendégszobával, díszesen üvegezett, S| -------- zárt folyosóval, villanyvilágítással. -------­Ál landóan hideg buffé, az összes megyei és fővárosi US ---------------------lapok találhatók.---------------------­Hete nként kétszer Nagy Dezső közismert, kitűnő £§ zenekara muzsikál. Lp Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását gq Tatay Pali, 1 a szatmári Pannónia éveken át volt főpincére.r 7.­Szatmári Bank Részvénytársaság. SZATMÁR, Deáktér 6. (Saját ház.)----- Alap és tartalék tőke 1.800.000 korona. ----­Ig azgatóságunk elhatározta, hogy a törlesztéses jelzálog kölcsöneit Mátészalka és vidékére is kiter­jeszti. Intézetünk a legelőnyösebb feltételek mellett ad földbirtokra, házakra jelzálog kölcsönöket. Felvilágosítással szolgálunk mi Szatmáron, üzlet- helyiségünkben és Mátészalkán, Dr. Barta Ignác i mátészalkai ügyvéd (lakik: Dr. Vida orvos házában.) 13.—

Next

/
Oldalképek
Tartalom