Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1911-04-20 / 16. szám

MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE. 1911. április 20. 4. oldal. Tűz. F. hó 17-én délelőtt tűz ütött ki Kán- torjánosiban Csuja Imre nyug. körjegyző udvarán és rövid idő alatt két ház lángban állott. A nagy szélben az oltásra alig lehetett gondolni. A temp­lomból kitóduló nép a szomszédságban levő temp­lom és iskola megmentésére törekedett. A tűz lo­kalizálása csak délután 3 óra tájban sikerült, ami­korra két ház és négy melléképület teljesen leégett. Biztosítva csak a Csuja Imre épületei voltak. A vizsgálat megindult. Elhalt aggastyán. Nagykereki Kerekes Á- goston 82 éves korában Sárközujlakon elhalt. A Szatmárvármegyei Gazdasági Egyesület mint az 1860-iki alakuló közgyűlés jegyzőjét s alapitó tagját gyászolja. 503 % községi pótadó. Erre nem is lehet azt mondani, hogy boldog, hanemgsajnálatra mél­tó szerencsétlen egy község Mikola, (Szatmár in.) melynek folyó évi községi pótadója csak 503 %. Vájjon emelkedhetik-e még feljebb. De tán csak belátják ezt az intéző körök is s nem fognak sze­gény^ községre újabb terhet hozni. Nyugdíjazás. 'Özv. Bányai Györgyné szül. Majos Ilona, györteleki lakos 1848/49-iki közvitéz özvegye évi 120 koronával nyugdijaztatott. Jóváhagyott ref. lelkész választások. Az e hó 18. és 19-én Nagykárolyban megtartott ref. egyházmegyei közgyülésenjárgyalás alá kerültek a megfellebbezett hodászi és nagydobosi ref.^lelkész választások. Az egyházmegyei közgyűlés mindkét választás ellen beadott fellebbezést elutasította, il­letőleg a megválasztott lelkészeket állásukban megerősítette. Képviselő testületi közgyűlés. E hó 22-én, Szombaton élénk érdeklődés mellett képviselő tes- tüléti közgyűlés tartatik. Részletesen a rendes időben Csütörtökön, megjelenő számunkban fogunk beszámolni. Lovas-csendőrségünk a tényleges szolgá­latot már megkezdte. Itt említjük meg, hogy Kállay Fülöp járási csendőr őrmester 17 évi itteni pontos katonai szolgálat után a nagysomkuti já­rásba helyeztetett át ugyan e minőségben, a mennyiben ő a lovas szolgálatra kiképezve nem volt. Az ez évi május hó 1-étől érvényes vasúti menetrendből kivonat. Vonatok indulása Mátészalkáról: Nyíregyháza felé reggel 3 óra 58. perckor. Nagykároly n ff 5 „ 32 ff Szatmár n ff 5 „ 50 ff Csap ft ff 6 „ 42 » Szatmár n d. e. 10 „ 56 ff Nyíregyháza ff ff 11 , — ff Csap ff déli 12 „ 15 n Nagykároly n ff 12 „ 24 ff Nyíregyháza » d. u. 1 „ — ft Szatmár it » 2 „ 30 » Nyíregyháza n ff 4 „ 52 ft Csap n ff 5 „ 11 ff Nagykároly tt ff 6 „ 21 ff Vonatok érkezése Mátészalkára: Csap felől reggel 5 óra 25 perckor. Nagykároly tt n 6 „ .34 ft Szatmár n ff 9 „ 23 ff Nyíregyháza tt ff 9 „ 53 ff Nagykároly tt déli 12 „ 7 ff Csap tt ff 12 „ 14 V Nagykároly tt d. u. 4 „ 40 ff Szatmár ff ff 4 „ 45 Nyíregyháza ff ff 4 „ 48 jy Csap ff ff 6 „ 14 Szatmár ff éjjel 9 „ 59 ff> Nyíregyháza n » 9 „ 50 » Gazdasági tanácsadó. A zöldségtermelésről. A napi lapokban olvastam, hogy a földmivelésügyi miniszter ur a zöldségter­meléssel foglalkozó egyéneket államsegély­ben fogja részesíteni. Tehát nem hiába való munkát vélek teljesíteni akkor, a midőn tekintetes Szer­kesztő ur becses engedelméve! a „Mátészalka és vidéke“ cimü lapban általában a zöldség- termelésről irok. I. Telkesítés és a talaj javítási munkálatok. Telkesítés alatt értjük azon eljárást a midőn egy parlagon heverő területet munkálat alá veszünk, hogy azon különféle növényeket termeljünk. Ilyen telkesitési munkálatok az erdővel bo­rított területek kiirtása tűzzel, fejszével, irtókapá­val. A meredek lejtőkről azonban a fákat és bok­rokat sohasem szabad teljesen kiirtani, nem kü­lönben nem szabad egy síkon sem kiirtani a fákat és .bokrokat, mert ez sok tekintetben megboszul- hatja magát. Egyébiránt minden vad növényt, fát, cserjét, gyomokat alaposan ki kell irtani. A ván­dor köveket úgy tesszük el láb alól, hogy vagy mellette egy oly mély gödröt ásunk, hogy bele buktatva felibe még annyi föld kerüljön, hogy a művelés könnyen és minden akadály nélkül esz­közöltethessék, vagy pedig teljesen eltávolítjuk. Ha kisebb akkor elszállítjuk, ha nagyobb akkor szét tördeljük, vagy repesztő puskaporral szétre- pesztjük s úgy távolitjuk el. Az igy kiszedett köveket, ha azok nagyobb mennyiségben jnnnek elő, felhasználjuk falépités- re, vagy az utakat kövezzük ki vele. Hepe-hupás föld területet elegyengetünk, az utakról lekerülő földet a terület mélyedéseinek kitöltésére használjuk fel. A hol a terület csak kissé hullámos, ott a földforgatás alkalmával egyenlítjük azt ki. A dombokat a völgyekbe hord­juk le, de ügyelvén arra, hogy felül mindig termő föld réteg maradjon és kerüljön, vagyis a midőn egy dombot huzunk le, annak felső 20—30 cm. rétegét elébb félre huzzuk s aztán kezdjük a dom­bot lehordani, ugyanakkor a völgy felső rétegét is félre kell igy huznunk, hogy a felső termékeny réteg ne temettessék le vadfölddel. A midőn 'az egyengetéssel készen vagyunk, felibe hordjuk a lehúzott termő réteget. Az ilyen nagyobb föld­munkáknál célszerű a mezei vasutat alkalmazni. Egy sin párt lerakunk oda s abban az irány­ban amere a munkát kell végeznünk s egy-két kis kocsival könnyedén végezhetjük a föld hordást. A síneket úgy kell elhelyezni, hogy a tele kocsit a lejtős utón lefelé minden erő alkalmazása nélkül guruljanak, csak felfelé kellesen az üres kocsikat tolni. Ha valamely terület mocsáros, vagy lápos, úgy tesszük azt termelésre alkalmassá, hogy a fe­lesleges talajvizet lecsapolással elvezetjük onnan 15—25 méter távolságra egymástól árkokat ásunk a területet, illetve a területen s az úgy össze gyülemlő vizet egy közös kútba vezetjük össze, vagy ha területünk folyó mellett fekszik, az e- setben oda vezetjük ki. Az árkok esése minden méternél 1 és fél centiméter legyen. (Folytatjuk.) Nagyecsed, 1911. év ápril. hó. Herceg Péter áll. tanító. 288/1911 tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A mátészalkai kir. jbiróság közhírré teszi, hogy a kir. kincstár és csatlakoztatott társai vég­rehajtóknak, Király Gyula végrehajtást szenvedő elleni 199 kor. 95 fill, tőke s jár. iránti végre­hajtási ügyében a szatmárnémeti-i kir. törvény­szék (mátészalkai kir. jbiróság) területén lévő llk község határában fekvő az ilki 133. sz. betétben A. 1 1—3 sor. 154. 155. 156. hrsz. alatt fel­vett ingatlanokra az árverést 1859 kor. kikiáltási árban elrendelte és hogy a fenti ingatlanok a ki kiáltási ár 2/3-ad részén alul eladatni nem fognak. Az ingatlanok nyilvános árverésére határidő­ül llk község községházához 1911. évi május hó 8. napjának d. e. 10 óráját tűzte ki. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának 10 “/ó-át készpénzben vagy az 1881. 60. t.-c 42. §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy annak a bíróság elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átadni, s amennyiben a vételár a becsárat meghaladná, a bánatpénzt a vételár 10°/0-ára kiegészíteni. Mátészalkán, a kir. jbiróság tlkvi hivatala 1911. jan. 21. Bányai s k, kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Alberger kir. tikvtő. fK TO ES1 £ ISlSköíSDlSÍ i m Szdlld tulajdonosoknak elsőrendű rézgálicot, Dr. Aschenbrand-féle rézkénport és bordóiport, továbbbá I. a. Majuuga raffiát a legjobb minőségben igen előnyös árak mellett szállít Fülep József utóda LÁSZLÓ IMRE fűszer és csemege kereskedő ===== MÁTÉSZALKÁN. ===== ta Tessék ajánlatot kérni. 2—6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom