Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-03-23 / 12. szám
2. oklfth MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE. Közigazgatás. KÉPVISELŐ TESTÜLETI GYŰLÉS ÓPÁLYIBAN. Ópályi község képviselőtestülete e hó 17-én tartotta rendkívüli közgyűlését, A gyűlésnek első pontja Reha Mária illetőségi ügyének tárgyalása volt, Reha illetőségét a közgyűlés megtagadta. A második pont az 1910. évi legtöbb adót fizetők névjegyzékének megállapítása ellen beadott felebbezést elutasitó alispáni határozatnak kihirdetése, melyet a képviselő testület, dacára, hogy további felebbezésnek helye nincs még is megfelebbezett, Ezután a keresk. ministernek a kövesutra vonatkozó rendeletét ismertette előadó, melyet a képviselő testület a minister által felemlített feltételek szerint egyhangúan elfogadott. Az utolsó tárgya a gyűlésnek Grün Majer és társai által a községi jegyző ellen beadott panaszok tárgyalása volt. A panaszok mind olyan természetűek voltak, melyek egyáltalán nem tartoztak a képviselő testület elé. Csodálkozásunknak kell kifejezést adjunk, hogy épen azok nem tudják minősíteni az egyes eseteket, akik szellemileg is arra lennének hivatva, hogy a községi elöljárósággal karöltve dolgozzanak a- község s igy mindnyájok javára. Ehelyett ilyen kérvényekkel olyan jeleneteket inscenálnak, melyek nem csak a képviselő testület, de a képviselő testületi tagok tekintélyét is mélyen aláássák. Mangu Dezsőről ismeretes, hogy törvény tisztelő ember. Talán épen ez fájhat egyes képviselőtestületi tagoknak s ezért áskálódnak ellene, azért igyekeznek működését minél nagyobb és több kellemetlenséggel megnehezíteni. A panaszkodást Grün Májer kezdte meg, Mint a kis gyermek, aki érzi a nagyobb testvérével szembeni gyengébbségét s az édes anyja szoknyája mögé bújva panaszolja testvére csiny- jeit, úgy bujt Grün Májer is a képviselő testület szoknyája mögé s ezen feltétlen biztosságot nyújtó helyről eregette ki panaszfulánkjait Mangu jegyző ellen, Hogy ő nem tud nyugodni, rnert állandóan jelentheti Őt fel Mangu s olyan /Sem lesz a mámor éjszakája . . v Nem lesz a mámor éjszakája, mely minket egymáshoz vezet, De jő egy nap s ismét kezemben remeg majd hófehér kezed, Ha akkor bus szivemnek álmát kacagni többé nem fogod, Nem lesz ki szentebb glóriával övezné tiszta homlokod. A hangom lágyan mollba zendül; felzsong a néma alkonyat; Az ajkad félig nyitva reszket és vissza adja csókomat. Aztán meglásd, szivárványodon leszállanák mind az angyalok S én lábaidnál térdre hullva a boldogságtól meghalok . . . Gróf Wass György. A kupola. Pierre l.educ, a fiatal és máris nagyhírű é- pítész tervrajzokkal és vázlatokkal megrakott dolgozóasztala mellett ült S elégedetten dörzsölgette kezeit. Körül a falakon az építészet remekeinek művészi másolatai fügtek, főleg kupolás épületek; bizonyítványokat állít ki róla, melyek a valóságnak nem felelnek meg. Jegyző tiltakozott Grünnek ezen állítása ellen s kijelentette, hogy a feljelentések jogosan tétettek Grün ellen, s az azokban foglaltak az illető hatóságok előtt mindig beigazoltattak; ami pedig a bizonyítványokat illeti a- zok mindig a községi elöljáróság tagjai egybehangzó véleménye alapján adattak ki. Mindig hallottuk, no meg volt módunkban sok Ízben tapasztalni is, hogy ez a Grün Májer perlekedő ember, de hogy olyan kitűnő szónok is legyen sose hittük volna. Olyan leikéből beszélt, hogy könyes szemekkel hallgatták hasonló gondolkozása kollegái a gyűlésen, s hogy szinte látszott szaván az a fekete szimpátia, a mit a jegyző iránt oly megégető forrón érez. Panaszkodik ra, hogy mindig jelentgeti úgy őt, mint testvérét. Pedig már megszokhatták volna a Grün-ök a panaszokat. Nem múlik el hét, hogy a mátészalkai szolgabiró hivatalhoz 2—3 ügyben be ne lennének tárgyalásra idézve, oly sokat tisztelegnek a szolgabiróságnál, hogy már a hivatal is kezdi megelégelni ezeket a gyakori viziteket. Ezután Király István ref. lelkész képviselő testületi tag fogott a panaszkodásba. Hogy miért? az egesz oly csekély jelentőségű, hogy az elmúlt három év alatt senkinek sem jutott eszébe, csak most mikor valamiért megnehezteltek a jegyzőre, csak most jutott eszébe s épen a ref. lelkész urnák. A községi jegyző ugyanis merte venni azt a bátorságot, hogy meglehetősen szűk udvarát a községháza tágas udvarától elválasztó kerítést ezelőtt 3 évvel, egy lépéssel tovább tette, mint az a képviselőtestület mostani tetszésének megfelel. Ugyan tiszteletes ur, miért bosszantja azt a szegény jegyzőt, hiszen Önnek a béke s egyetértés apostolának kellene lenni. Mi haszna lesz Önnek tiszteletes ur, ha a kerítést egy lépéssel arrébb fogják tenni ? Valja be, hogy semmi! Vagy talán Ön csak eszköz volt, avagy egy szócső, akin keresztül e panaszocska napvilágot látott, Ugyan, hogy vállalkozhatott ilyesmire ? ! . . . A harmadik főszereplő a kisbiró személyébe akadt bele. Nem tetszik szegény kisbiróban az, hogy józan életű s s rája bízott feladatoknak pontosan felel meg. Nem tetszik azért sem mert Bramante mestermüve, a római Szent Péter templom, a párisi Pantheon, a washingtoni Capitolium, az Aja Sophia. A környezeten látszott, hogy a ház lakója különös előszeretettel viseltetik a kupolák iránt, s Pierre Leduc valóban mániákus i- gyekezettel rávetette magát a kupola szerkezetének tanulmányozására. Éveket töltött külföldön, hónapokig tanulmányozta Bramante remekét, a Szentpéter nemes idomú kupoláját, s nem sajnálja megtenni a hosszú és veszedelmes utat az ó- ceánon át, csakhogy a washingtoni Capitolium hatalmas kupolájának strukktorját megismerhesse. Életének nagy álma volt, hogy e hires építményeknél nagyobbszerüt fog alkotni, s neve a művészettörténetében majdnem örökre ott ragyog a Bramante-é mellett. Midőn tanulmányutjáról visszatért, úgy látszott, hogy a sors segitőkezet nyújt neki álma megvalósításához M. a Mórié partján épült virágzó város — Leduc szülővárosa — elhatározta, hogy fennállása nyolcszázados emlékünnepe alkalmából nemzeti kiállítást rendez. Az iparcsarnok tervezésére és felépítésére Pierre Leduc kapott megbízást. A fiatal műépítész az épületet olasz reneszánszban tervezte, közepén hatalmas kupolával, melynek méretei meghaladták a világ legnagyobb és legszebb kupoláit. A szakértők kétkedőén és hihetetlenül rázták fejüket, midőn a terv nyilvánosságra került-e ám Pierre Leduc rendületlenül bízott számításai helyesnem könyörög, nem alázatoskodik, hanem nyíltan s becsületesen jár el a rábizottakban. Kéri azért elbocsáttatását. Erre Grün és a képviselő testület kórusa bezengte a bocsásd el, bocsásd el-t! A hozott határozatokban kimondta a gyűlés, hogy helyteleníti a jegyző eljárását Grünnel szemben, elrendelte a kerítésnek jegyző saját költségén való beljebb tételét, s a kisbirónak három havi felmondással való elbocsátását. Az egész gyűlés menete s tárgyalási hangja híven tükrözi vissza ajt az. állapotot, mely mostanság Ópályiban uralkodik. Nem tudjuk eléggé helyteleníteni a képviselő testületi tagok eljárását. Nem tudjuk megérteni, azt, hogy a község képviselő testületének higajtan s okosan gondolkozó része, miért tűri meg azt az egy-két össze nem férő természetű s örökösön csak viszályt támasztó tagot a kebelében? Még megérik azt, hogy az eseményekről jól értesült felettes hatóság kényszerül belenyúlni az ilyen darázsfészekbe. Csak akkor azután a legnagyobb darázsak fulánkjai le ne törjenek! CSÜTÖRTÖKI STRÓFÁK írójához KÉRELEM. Amint a lapokat kezembe veszem, Rögtön megakad szemein a „Nyiltteren“ És mindegyik lapnak nyilttér rovatába, Azt lehet olvasni szépen irt prózába, Hogy két pedagógus azon veszekedik, Hogy melyik a nagyobb ? melyik a kisebbik ? Hogy melyik tudósabb ? melyik jobb tanító ? Méken van ujj nadrág? és melyiken fakó? E „czikkezéseket“ ha sorra olvassa Az ember, hát felémelyedik a gyomra, És megbotrankozik a szószátyárságon, Amit egymásra rak e két tudós jámbor. Tehát arra kérem Sz. S. urat szépen ! írja meg nekik egy csötörtöki versben, Hogy az a „czikkezés“ nem illik hozzájok, Mert, hogy méknek milyen az Ő iskolájok Nem Ök hivatottak elbírálni! Ó nem ! Mert az öndicséret tudjuk milyen kérem í ségében. Rengeteg állványerdő közepett egyre magasabbra nőtt az impozáns épület s közepén ne- mesidomu árkádokon csakhamar készen nyugodott a hatalmas kupola, csúcsán Francia ország géniuszának diadalmasan mosolygó bronz szobrával. A külső állványokat leszedték s a tetőzet rézburkolatát ellátták mesterséges patinával. A kupola főleg az alkony szürkületében nyújtott impozáns látványt és fenségesen, szinte félelmetes nagyságban emelkedett a rózsaszínben pompázó égbolt felé. A kétekedés szava lassanként elnémult s helyet adott az általános dicséretnek. A párisi lapok nem várva be a kiállítás megnyitásának majdan kínálkozó alkalmát, előre hasábos magasz- talásokat írtak az uj csodáiól, s Pierre leduc nevét esakhamar a világ legnagyobb építőművészei között emlegették. Bűiül, közel tiz emeletnyi magasságban még rendetlenül állt az állványerdő. A hatalmas faalkotmány emeléséhez csakugyan kivágtak és felhasználtak egy egész erdőt. Az állványok tetején Chabren mester dolgozott, a nagyhírű festőművész, aki a menyezet freskóit festette. A menyezetkép, az ipart allegórizálö gyönyörű csoportozat, elkészült, s alkonyat felé jelentették Leducnak, hogy a mester megtette az utolsó ecsetvonásait és holnap hozzá lehet fogni az állványok szétszedéséhez. Chabrin hazament, a munkások szétszéledtek és Pierre Leduc bezárkózott szobájába, hogy
