Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-03-23 / 12. szám
VI. évfolyam. Mátészalka, 1911. március 23. 12. sz. Társadalmi és közgazdasági hetilap. A „MÁTÉSZALKA JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETE“ HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. J y* Szerkesztőség és Kiadóhivatal: hová a lap szellemi és anyagi része küldendő Weisz Zsigmond könyvnyomdája, Mátészalkán. Nyilt-tér sora 40 fillér. Hirdetési dijak előre fizetendők. Felelős szerkesztő: Főszerkesztő : Dr. Vida Gyula Dr. Dienes Dezső Szerkesztő: Endrédy József. Előfizetési ár: Egész évre — — — — — — — — — 8 kor. Fél „ — — — — — — — — — 4 „ Negyed „ — — — — — — — — — 2 „ Egyes szám ára 20 fillér. Általános drágaság és a munkásbér. Politikai pártok értekezletein épugy, mint a háziasszonyok összejövetelein egyformán szereplő téma az általános drágaság. Társadalmi osztályok összességét ép úgy, mint az egyes embert vagy családot méltán érdekli a kérdés, a melynek egészséges és gyors megoldása létérdeke az ország lakosságának. És látva a drágaságnak nyomasztó jeleit, hallva minden oldalról a szanálás iránti vágyakat, önkéntelenül felmerül az a kézenfekvő kérdés, hogy hát akkor miért van mégis drágaság, miért nem igyekszik az ország népe egy radikális megoldást keresni és azt megtalálva, gyors intézkedésként végrehajtani. Addig, amig egy élelmi cikknek vagy fogyasztási anyagnak aránytalan megdrágulásáról volt szó, nem volt annyira sürgős mondhatni égető az olcsóbbá való tétel lehetősége. De most, amikor minden vonalon nagy mértékkel lépte túl a piaci ár a rendes árakat, most, a mikor egészségtelen spekuláció küzdő terévé tették bizonyos körök a piacot, le kell szegezni azt a tényt, hogy itt már tovább várni nem lehet. Szükséges, hogy törvényhozásilag kezdjünk a rendezéshez, elkerülhetetlen és elodázhatatlan, hogy a munka arányában az emberek milliói megtalálhassák számításukat és, hogy ne legyenek kénytelenek aggódva kelni és rémképekkel feküdni azzal a gondolattal: vájjon ehetünk-e holnap egy darab kenyeret. Anélkül, hogy példákat hoznánk fel az állapotok jellemzésére és bizonyítására, mindenki befogja látni, mert körülötte ezer és ezer számra tolakodnak elő a bajok, a nélkülözések, az életért való küzdelmek. A mai állapotok szemlélésénél meg kell állapítani azt, hogy bizony a nemzetgazdaságtan számos tétele mond csődöt. Hasábokon keresztül lehetne adatokat felhozni arra vonatkozólag, hogy bizonyos termelési ágakban a fogyasztás egyenes arányban áll a termeléssel, nincsenek rendkívüli körülményekés mégis az árak emelkednek, emelkednek, emelkednek . . . Az általános drágaság kérdésével kapcsolatosan lépten-nyomon találkozunk s annak magyarázatául leginkább a munkásbérek emelkedését hozzák fel. A munkások örökös bérmozgalma a munkásbéreket annyira felemelte, hogy az általuk előállított iparcikkek előállítási értéke is emelkedvén azok ára természetszerűleg is magasabbra hágott. Bizonyos, hogy a hazai ipar hirtelen fellendülése, de különösen azok a szakmák, melyek az építő iparral szoros összefüggésben állanak, olyan rohamos felbuzdulást mutatnak, hogy a gyors változása szükséges munkaerők nagy igényét felkeltette s ezáltal oly nagy munka béreket erőszakoltak ki a munkaadóktól, hogy éz a körülmény lényegesen hozzájárult az általános drágaság emeléséhez. Az első, ami drágább lett e körülmény által, a lakás, mindjárt nagy rubrikával járult a mindennapi élet gondjaihoz. A lakás drágaság maga után vonta szükségképen az élelmi szerek drágulását, mert a kereskedők, nagyobb bért követelvén tőlük üzlethelyiségeik, lakásaik után, kénytelenek lévén nagyobb üzemköltség mellett dolgozni, cikkeik árát is ilyen arányban emelték. A pék, drágább munkaerővel dolgozván, nagyobb áru anyagot használva fel, kénytelen volt a sütemény á- rát emelni. A mészáros, részben drágább munkaerőkkel dolgozva, részben drágább husanyagot beszerezve, a maga létfentartá- sa is megdrágulva, nagyobb árakon kénytelen a húson túladni, hogy a maga exis- tenciáját biztosítsa. S igy sorba elővehetnénk valamennyi elsőrendű szükségleti cikkek előállításával foglalkozó szakmát s látni fogjuk, hogy mint kapcsolódnak együvé az egyes láncszemek s mint követi az egyik tényt a másik következmény. A munkásbérek drágulása tehát a munka növekedéséből származott. Sok munka lévén, nagyobb a munkások iránti kereslet s igy azok munkája nagyobb becscsel bírva, mint a múltban, nagyobb árát is szabják annak. Tulajdonképen nem kárhoztatandó, hogy az ország fellendülésben van, hogy növekszik a munka, több munkás karra van szükség, hiszen mindig s mindenkor ezen sopánkodtunk, hogy iparunk és kereskedelmünk nem fejlődik. Nem is ebben van a hiba. Máshol kell ezt keresnünk. Amikor nem volt munka az országban s a sok dologtalan munkáskéznek uj hazát kellett keresnie, hogy munkáskezüket foglalkoztathassák, mikor a kivándorlás volt olyan nagy arányú, mint a milyen most a munkáskéz utáni kereslet, akkor hintették el a káros magvakat, a munkás kivándorlást előmozdító törekvésekkel, melyeknek keserű gyümölcsei most a mi részünkre értek meg. A kivándorolt munkás kezek nem jöttek vissza. Tág terük akadt a jóravaló munkára s nem tértek meg még akkor sem hazájukba, amikor már itt is akadt volna alkalom munkáskezük érvényesülésére. A kivándorlás tehát az, mely a munka és munkabér közötti aránytalan harc perzselő tüzét felszította s részben innen ered mind az a sok baj és kellemetlenség, mely meg sem fog szűnni mindaddig, mig csak a hiány, mely a kivándorlások következtében beállt, ki nem egyenlítődik. Ha ezt megszüntetjük rövidesen érezni fogjuk az általános drágaság s ezzel kapcsolatosan a munkásbérek csökkenését. De sikert csakis abban az esetben érhetünk el, ha önzetlenül és egyöntetűen cselekszünk. Hanem vezetnek tettünkben privatérdekek, ha nem a közjó, mindnyájunk boldogulása. Meg kell azért nekünk alkotni azt a regulátort, mely az élet nehéz viszonyai közepette egészségesebb állapotokat képes teremteni.
