Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-12-14 / 50. szám
VI. évfolyam. — Mátészalka, (911. december 14. 30. A „MÁTÉSZALKA JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETE“ HIVATALOS LAPJA. —MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN.--------------f------------------------------------------Szerkesztőség és Kiadóhivatal Weisz Zsigmond könyvnyomdája Mátészalkán. Nyilt-tér sora 40 fillér, jfirdetési dijak előre fizetendők. Két élelmes fővárosi kereskedő a vidéki magyar kereskedők és iparosok bevonásával karácsonyi vásárt akart rendezni az előző években tartott tavaszi vásár mintájára, ahol azután a résztvevő iparosok és kereskedők készítményeiket s árucikkeiket kiállították volna. A közönség a kiállítást, melyen belépődíjat nem szedtek volna, meglátogatja s ott a helyszínén intézi el mindjárt azokat a bevásárlásokat, melyekre a karácsonyi ünnepek alkalmából szüksége van, Ily módon a vidéki háziipar termelők s kereskedőnek sikerült volna a főváros nagy vásárló közönségét magához vonni s a karácsonykor szokásos nagy részt osztrák iparcikkek vételétől eltéríteni. Ez a hazafias s a magyarságra hasznos akció azonban egynéhány kereskedőnek, kik kizárólag az osztrák árut sózzák a közönség nyakába, nem tetszett s tűzzel vassal dolgozott e kiállítás megteremtése ellen úgy, hogy csakugyan még csirájában sikerült agyonütni a valóban élelmes s keresztülvitelre méltó hazafias tervet. S most a karácsonyi ünnepek előtt ismét csak ott tartunk, ahol tartottunk ennek előtte húsz—ötven—száz esztendőknek előtte, hogy a jó magyar közönség! keserves garasaival nem az arra érdemes magyar ipart hanem az osztrákot s az amúgy is elég erős külföldi ipart támogatta, noha a magyar ipar épen azokban a cikkekben, melyekre karácsonyi vásárlásaink alkalmából szükségünk van kellőképen megállja a versenyt, hacsak túl nem szárnyalja azokat. Németország, Anglia féltve őrzi iparát. Noha ezekben az országokban az iparcikkek kivitele jóval felülmúlja a belső fogyasztást úgy, hogy azoknál nem is olyan fontos az a körülmény, hogy bent az országban találnak-e iparcikkeik elhelyezést vagy sem. Mégis minden egyes iparcikkén, különösen a karácsonyi vásárok alkalmából ott diszleg „Készült Németországban“, Felelős szerkesztő: Főszerkesztő: Dr. Barta Ignác Dr. Dienes Dezső Előfizetési ár: Egész évre — — — — — — — — — 8 kor Fél „---------------------------------------------------4, Ne gyed „ — — — — — — — — — 2 „ Egyes szám ára 20 fillér. vagy * Készült Angolországban“ jelzés, melynek meghamisitóit szigorúan bünteti az illető országok törvénye, s ezáltal eléri azt, hogy a hazafias vásárló közönség elsősorban azokat a cikkeket vásárolja, melyeken ezt a jelzést rajta találja. A mi szegényes iparunk nem tartja szükségesnek, hogy ezt az oltalmazó jelzőt „Készült Magyarországon“ reátegye, sőt ellenkezőleg, kereskedőink egyenesen letagadják árucikkeik magyar származását, mert a mi közönségünknek csak az tetszik, ami külföldről, de legalább is Ausztriából származik. Nem egy esetet tudunk, amikor az élelmes magyar kereskedő csupán úgy tudja portékáját eladni, ha azok a magyar eredetét letagadja s a csomagolásra, vagy magára az árucikkre idegen ország nevét hamisítja. Elég szomorú világot vet csupán ez egyetlen körülmény is a magyar vásárló közönségre, melytől egyedül függ pedig, hogy a magyar ipar fellendüljön. Ha majd mi is azokat a cikkeket vásároljuk, melyen a magyar eredet látható, akkor beszélhetünk a magyar ipar fejlődéséről s megteremtéséről. Fegyverkezés. A levegőt csaknem világszerte puskapor szaga tölti be. Itália bőszülten nekitör az ozmánnak, a muszka fogait csikorgatja Perzsiára, melyet minden teketória nélkül fel fog falni, a francia, kiben a revens vágya nem tud nyugodni, ujjat húz Németországgal, ez viszont a nagy brit birodalommal akar hajba kapni, s csak most — mikor a veszedelem már látszólag elmúlt — tudódik ki, hogy egy osztrák-magyar-olasz háború fenyegetett. Ki tudhatja, tényleg elmult-e már ez a veszély, s ha igen nem fenyeget-e más háborús veszedelem ? Hiszen a balkáni tűzfészket a legcsekélyebb vigyázatlanság is lángba boríthatja és ez a láng nagyon is könnyen átcsaphat a közeli szomszédságba. Titokban, suttyomban folyik a fegyverkezés. A hadi erőt megszilárdítják, hogy minden pillanatban síkra szállhasson az ország és jogainak sikeres védelmére.ÄA nagy hangú békefrázisoknak csakugyan nincs hathatósabb eszköze a hatalmas hadseregnél és az ügyes diplomáciánál. De az országok sorsát irányitó férfiak rég belátták már, hogy a kettőn kivül még van más erős védelmi eszköz is, melynek az említettekkel szemben még ez is előnye, hogy produktiv hasznot is hajt: a nép tanulsága, fokozott értelmisége. Ha a népet csak ágyutölteléknek tekintik, úgy az csak a legnagyobb veszély : háború idején állja meg a helyét. Az ország jólétét a tudatlan nép nem emeli, hatalmát pedig csak a ha- dakozási gépiesen végző katnatömeg védheti meg. Békés időben azonban a szellemileg elmaradt nép az élet követelményei és a kereseti viszonyok közti rikító disszonásia következtében beálló nyomornak esik áldozatul, — nem úgy mint régebben a patriárchális időkben, amikor elég volt, ha a paraszt, a mesterember a maga sablonos kézimunkáját napról-napra elvégezvén, bőségesen, de legalább is elegendően keresett, hogy magát és övéit fenntarthassa és leginkább attól kell ett tartania, hogy háború tör ki, amely békés munkájának gyümölcseit elpusztítja. Nagyot fordult azóta a világ kereke. A háború — mint embert öldöklő rém — még rettenetesebb lett ugyan, de egyrészt ritkább, másrészt pedig a veszélyét lokalizálták. Attól ma már nem kell félni, hogy a magánvagyonokat egyszerre elpusztítsa. Mert bár szent igaz, hogy a háború milliárdokat emészt el, mégis nem képes arra, hogy a dolgos, munkás népet vagyonilag tönkre tehesse. Ezzel a biztonságtudattal meg van adva a békés munkálkodással eszközlendő vagyonszerzés előfeltétele. Hiányzik azonban a másik feltétel: a kereseti viszonyok kielégítő volta. Abban a nagy herce-hurcában, abban a minden képzeleten tulcsapongó vetélkedésben, melyet az egyes nemzetek hatalmuk megerősítésében és a többieken való tultevésben, mondhatni lázasan folytatnak, talán a leggyőzedelmesebb fegyver a tudás. Nemcsak a vezérférfiak, hanem az egész nép tudása, értelmisége. Nem indokolatlanul mondta az az államférfi, kitől megkérdezték, minek köszönhették a németek, hogy a franciákon győzedelmeskedtek, hogy ez első sorban a német néptanítók érdeme. Ők voltak azok kik oly értelmes katona anyagot adtak a hadvezetőségnek, melylyel annak könnyű volt még a túlerővel is szembe szállni. A nép magas értelmisége ereje a hatalmas Németországnak, mig a mi gyengeségünk szomorú jele az analfabéták nagy száma. Folyton csak a hadsereg fejlesztésével védekezőnk, ellenben népiskoláinkra, és még inkább a jSvendő nemzedék nevelőire, derék néptanítóinkra csak annyit költünk, amennyit félig-meddig elégségesnek tartunk arra, hogy ne foghassák reánk tanügyünk teljes dekadencziáját. Felnőtteknek oktatására, művelődésére pedig <? ■J
