Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-11-30 / 48. szám
VI. évfolyam. Mátészalka, 1911. november 30. 48. sz. Társadalmi és közgazdasági hetilap. A „MÁTÉSZALKA JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETE“ HIVATALOS LAPJA. J4SÜJFLENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Szerkesztőség és Kiadóhivatal f Etőfizefási ár: Weis z Zsigmond könyvnyomdája Mátészalkái.^ 7 D?tr' Főszerkesztő: .Egész évre — — — — — — — — Fél ,----------------------------------------------Ne gyed „ ________ Egyes szám ára 20 fillér. 8 kor . A Nyilt-tér sora 40 fillér. Hirdetési dijak előre fizetendők. Dr. Barta Ignác Dr. Dienes Dezső- 2 , Kit vádoljunk? Hogy hazánk nem a jólét hona azt keservesen érzi lakosságának több mint kilenc tizedrésze. Valami nagy hiba leledzik a sorsát intéző gépezetben, ami talán párosul a természet időleges mostohaságával is. Bárha mezeink most is nevelik az „élet“-et, folyóinkban, tavainban ezrével lubickálnak a halak, erdeinkben csatangolnak a vadak és kincses érc-erek szelik át hegyeinket. Lehet, hogy szükebb lett a természet mértéke, lehet, hogy szaporodott az élvező, (bár a legutóbbi népszámlálás nem igen igazolta ezt,) bizonyos csak annyi, hogy a legtöbb magyar élete ténfergéssé alacso- nyodott le. Ez gondolkodóba, keservesen kínos gondokba ejtő. Azon töri a fejét mindenki, hogyan lehetne segíteni a bajon, mely a- mint egyre növekszik, annál elviselhetetlenebbé válik. S a nagy jajszó, mely milliók kebléből egetverő kiáltásként tör ki, rettenetes vádat emel azok ellen, kiket a baj okozóinak tartunk. Vádoljuk az intéző köröket, hogy nem tudnak okos, életrevaló, praktikus intézkedésekkel és rendelkezésekkel a milliókat kielégitő helyzetet teremteni. Az elkeseredett szívnek jól esik ha bajáért mást vádolhat. Hát biz’ szent igaz, hogy a baj felülről jön. Az égből is, meg valamivel alacsonyabbról. Ezt előre kell bocsátani, nehogy a mértékadó körök felelősségét elejtsük. De azután mégis be kell látnunk, hogy sok, igen sok bajnak első sorban magunk vagyunk okozói. Szeretünk hivalkodni a haladással, melyet a kultúra mesgyéjén bejártunk. Szeretjük áltatni magunkat azzal az indokolatlan megnyugvással, hogy részünkről megtettünk, megteszünk mindent, a mi boldogulásunkhoz vezethetne, ha hatalmunkon kívül eső erők nem gátolnának. A nagy drágaságért okoljuk az élelmiszeruzsorásokat, kiket megfékezni a törvény nem elég erős. Iparunk tespedéseért vádoljuk a magyar közönség nemtörődömségét, a meg nem felelő törvényeket. A kereskedelem fejletlenségéért a vámterület közösségét, nem különben a hazai vevőközönség közönbösségét és a törvényeket. Mezőgazdaságunk bajaiért pedig szintén csak a helytelen politikát okoljuk. Hogy ezekben a vádakban nagy igazság rejik, az épp oly bizonyos, mint a milyen helytelen az az okoskodás, hogy önmagunk teljesen hibátlanok vagyunk a bajok kezelésében. Elmulasztunk mi biz rengeteg sokat, amivel helyzetünkön javíthatnánk. A kultúra sok intőt, figyelmeztetőt, útbaigazítást harsog a fülünkbe, de mi alig halljuk, alig hedéritünk reá. Csak kereseti forrásaink legelőkelőbbjére: a mezőgazdaságra mutatunk. Azért mondjuk, hogy ez a legelőkelőbb, mert hazánk, minden becsületes igyekvés, és törekvés dacára, hogy az ipart és kereskedelmet nagyra növeljük, mégis csak megmaradt agrár államnak. Fő jövedelmi forrásunk a mit a föld ad. Egy idejében beálló eső több kincset hoz nekünk, mint a leghatásosabb íparpártolási mozgalom. S mit látunk mezőgazdaságunkban? A vető- és cséplőgépek gyakoribb alkalmazása képviseli itt csaknem kizárólag a fennen magasztalt kultur haladást. Okszerű gazdálkodás nem jut érvényre hazánk földmivelésének két harmadrészében. Az ezer holdas földesurak, a latifundiumok dúsgazdag birtokosai ismerik és alkalmazzák is a modern gazdálkodás összes raffi- nált újításait. A szegény telkes gazda, a kapa-kaszás paraszt pedig — gunnyára a kultúrának — esak oly primitive miveli kicsi földjét, hogy amit istenadta áldást ki tud belőle szorítani, abból az esztendőnek csak egy részén tengődhet el. Ő is kénytelen Agráriától elpártolni és Industria hívének szegődni — a nagy vizeken túl. A haza vérvesztését aztán persze visz- szatükrözteti a népszámlálás. Magyar anya nem szül egynél-kettőnél több gyermeket, annyit is soknak tart, hogy népesítse vele Amerika szolga hadát. Pedig ennek igazán nem kellene így lenni. A magyar parasztot a föld helyes mivelésére kellene nemcsak tanítani, hanem szoktatni is, hogy elegendő jövedelmet kaphasson belőle és megszeresse ismét ugyr mint szerette hajdan és el ne hagyja még a legszebben zengő dollárok kedvéért sem. A magyar paraszt elidegenedése a rögjétől példája annak az indolenciának, annak az élhetetlenségnek, mely minden más kereseti ágban is hasonlóképen mutatkozván az általános jóllét egyre elszomorítóbb csökkenését idézi elő. Itt a vád épp oly helyén való, mint az intéző körök ellen, ónmagunknak kell elsősorban törekednünk arra, hogy hivatásszerű foglalkozásunkban tökéletesbüljünk, a modern kultúra és technika minden eszközét megragadjuk és nemcsak túlfeszített, de okos munka révén is oly pozíciót teremtsünk magunknak, mely biztos exiszten- ciához és jóléthez vezet. Csak ha mindenki teljesiti ezt a kötelességét, lehet várni, hogy vége fog szakadni mai áldatlan helyzetünknek. A munka felosztása. Ez alatt értjük általában a foglalkozásnak a dolgozó egyének -kora, képessége és ügyessége szerint külön szakasztását a végett, hogy ez által mind a munkának eredménye tökéletesebb legyen, mind a költségeknél minél nagyobb előnyökre tegyünk szert. A munka felosztás elvének j<5 sikerrel való alkalmazása végett törekedni kell, hogy a munkás személyének testi- és szellemi képességükhöz mérten foglalkoztassuk és hogy azok a választott, vagy megszabott végezni valóban a lehető legnagyobb ügyességre vigyék, ami az ugyanabban a foglalkozásban való huzamos gyakorlat által már magában is lényegesen segittetik: egyszersmind az idővel is lehet takarékoskodni, a mi különben a gyakori, egyik munkából a másikba való kapkodás által elfecséreltetik. Mindezek által az érintett elvnek értelmes és viszonyokhoz mért alkalmazásával, egyenlő erőkkel és személyekkel összehason- lithatlanul nagyobb eredményt idézhetni elő, mint ott, hol a munka kellőleg nincs felosztva.
