Református Kollégium, Marosvásárhely, 1941

64 megnyerte a főváros által rendezett gyermek bajnokságot. Az erdélyi középiskolai bajnokságon, ha 1942. évben megtartják, minden szám­ban komoly eséllyel indul úszógárdánk. Az 1941—42. iskolai évben sí-szakosztályunk 7 tagja a vas jel­vényt, 3 tagja a bronz jelvényt és 2 tagja az ezüst jelvényt szerezte meg. Sportkörünk tevékenysége 1942. junius 12'én a szokásos év végi bezáró közgyűléssel ért véget. Horváth András a testnevelés tanára. Beszámoló a kollégiumunkban működő „Diákkaptár-szövetség" működéséről A múlt iskolai évben megkezdett diákkaptár-munkát folytatta ifjúságunk ebben az iskolai évben is. Diákkaptárosaink fő tevékenysége a közellátásra fontos anyagok gyűjtése volt. A közellátási miniszter felhívására összeszedtek 418 pár használt cipőt. A cserkészekkel együtt gyűjtötték a vas és fém­hulladékot és szedték a rongyot. Önállóan gyűjtötték és szállították a papírhulladékot a helyi bizományoshoz. Kivették részüket az országos többtermelési mozgalomból is. Igyekeztek minden talpalatnyi helyet a közösségnek hasznosan, saját maguknak pedig szerény jövedelmet hozóan kihasználni. Ténykedésük főleg a főzelékfélék termelésére irányult. Hódolnak a hadiiparban fontos selyemhernyó tenyésztésnek is. 200.000-nél több petét keltettek ki és nevelnek. Önálló kereskedelmi vállalkozás a sertés-tenyésztő szövetkezet, aminek több, mint 100 tagja 4 disznót tart. Képráma és fafaragó társaság is alakult, Kész tárgyaikat a helyi székely bolt vette át. Két gyermek levelezőlapokat festett, amiket Pestre küldtek eladásra. Pár diák gyűjtötte sertés- és baromfi etetésre az idén nagy mennyiségben jelentkező csigákat. Számitottunkannyi bázinyulat tenyészteni, hogy hetenként legalább egyszer hozzájáruljunk szerényen a húsellátás javításához. Anyagiak hiánya miatt nem sikerült sem ez, sem a kecsketenyésztő társaság létrehozása, pedig a kecskékkel nehány család teiellátását meg le­hetett volna oldani. Diákkaptárosaink nem pihennek a nyár folyamán sem. Segítenek szüleiknek és igyekeznek keresetre tenni szert, hogy tőkét gyűjtsenek a jövőévi vállalkozásokra. Szabad idejükben gyűjtik a gyógynövé­nyeket, teafüveket. Ősszel, okulva a nyári tapasztalatokon, még nagyobb lendü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom