Református Kollégium, Marosvásárhely, 1941
40 Költségek : tandíj, Jelvételi, ínternátusi díj. A felvételi dij minden tanulóra nézve 28 P, tandij 100 P, az izr. vallású tanulóknak 200 P. Az ínternátusi dij felekezeti különbség nélkül 510 P. és 5 P. felvételi díj. Ezen felül a köztartás részére minden tanuló köteles volt beszolgáltatni 100 kg. búzát, 5 kg. zsírt és 50 drb. tojást természetben. Tisztviselők a természetbeni járandóságokat maximális áron készpénzzel is megválthatták. 8 tanulónk ínternátusi diját a természetbeni járulékkal együtt társadalmi gyűjtésből fedeztük. A gyűjtés eredményéről s az adományozókról a segélyezésekkel kapcsolatban közlünk részletes elszámolást. Hivatalos látogatások. Pár nappal az iskolai év megkezdése után szept. 19. és 20-án a délutáni órákban 2—2 órai előadást tartott ifjúságunknak Dr. Kovács János, a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületének igazgató-főorvosa a baleseti sérülésekről, rosszullétről, a vízből mentésről s az első segélynyújtásról, bemutatva a különböző' kötözési módokat, amiket tanulóink az előadás keretében gyakoroltak is. A kétnapos tanfolyam eredményeképen 2 tanárunk és 45 tanulónk nyert a mentőegyesülettől első segélynyújtási igazolványt. Október hó folyamán egyházkerületünk főpásztora, bár csak átutazóban volt városunkban, alkalmat talált arra, hogy bátorító, buzdító szavakat intézen református tanulóinkhoz. Mélységes fájdalommal emlékezett meg az emberiséget ma sújtó katasztrófáról, melyben csak a Krisztusba vetett törhetetlen hit adhat .megtartást s e hiten alapuló szeretet kibontakozást. Felhívta az ifjúságot, hogy életével tegyen tanúságot a Krisztusról, a hit legyen életének alapköve, komoly elhatározáson alapuló munkával, szeretettel és kölcsönös megértéssel készüljön fel élethivatására a boldogabb magyar jövő érdekében. Június hó 17-én pedig, amikor a Teleki-könyvtárnak az erdélyi református egyházkerület gondozásába történt átvételéért tartózkodott városunkban, ismételten alkalmat talált arra, hogy a várbeli öreg templomban tartott istentisztelet keretében a főpásztor hitével és szeretetével szóljon a város összes középiskoláinak református tanulóihoz s boldog, kedves emléket hagyjon az ifjúság lelkében. December hó 19-én a Magyar Evangéliumi Munkaközösség részéről Gáspár Béla, ügyvezető elnök, Dr. Incze Gábor, a budapesti ref. középiskolák hitoktatásügyi igazgatója, Kármán Béla, főmérnök, a szövetség főtitkára és Dr. Sipos István, theol. magántanár keresték fel intézetünket s Gáspár Béla, ügyvezető elnök tartott előadást az evangéliumi munka szükségességéről, jelentőségéről és célkitűzéseiről. Az előadás nemcsak lekötötte tanári karunk és tanuló ifjúságunk