Református Kollégium, Marosvásárhely, 1934, 1935
KISS TAMÁS 1862-1936 \ \ 1936 április 2-án rövid szenvedés után szólította magához a jó Isten Kiss Tamás, nyugalmazott kollégiumi tanárt, életének 74-ik, 41 évi tanári szolgálata után, nyugalomba vonulásának hetedik évében, 1862 szeptember 6 án született a Mure§ megyei Aluni§ községben. 1874. szeptember 7-én iratkozott be a Református Kollégiumba, mint elemi iskolája 3 ik osztályának növendéke. Úgy az elemi iskola hátralevő osztályait,.mint az egész középiskolai tanfolyamot kollégiumunkban végezte. A tanulásbeli előmenetelével már a második évben a 2-ik helyet nyerte el tanulótársai közt, a következő évben pedig, az I. középosztályban az osztály első tanulója lett s ezt a helyet az összes közép osztályban megtartotta. 1884 julius 4 én tett érettségi vizsgát jeles eredménnyel, mint ugyancsak osztálya legjobb tanulója. Az egyetemi évek után, melyeket a budapesti tudomány egyetemen végzett, mint mennyiségtan-természettan szakos tanárjelölt, 1888 szeptember 1-én került vissza nevelőintézetébe, mint a főgimnázium helyettes tanára és internálusi felügyelője. E tisztében akkor 1890. junius 30-ig működött. 1890. szeptemberétől kezdve nevelő tisztséget vállalt özv. Br. Bánffy Györgyné két fia, gr. Teleki Domokos és Géza mellett és e tisztét felváltva Gernyeszegen és Budapesten két éven át folytatta. 1892. szeptember l-tői kezdve 1893. február 15 ig mint gyakorló tanár működött a budapesti mintagimnáziumban, majd 1894. szeptember 1 tői kezdő- dőleg rendes tanár lett, 1898. szeptember 1-ig a kisújszállási református, majd 1902. szeptember 1-ig a méramarosszigeti református főgimnáziumban. 1902 szeptember 1 én isr.ét kollégiumunk főgimnáziumának szolgálatába lépett és megszakítás nélkül, 1929 junius 30-ig működött. E működése alatt 1905—1910-ig a kollégium könyvtárosa, 1911 —1912-ig internátusunk felügyelő tanóra volt. Rendes tanári székfoglaló alkalmával, melyet 1903. szeptember hó 6-án „Az elekhomos kapacitás számítása és mérése“ címmel tartott a közetkező vallomást tette elöljáróságunknak, tanártársainak és tanítványainak : „E falak között szittam magamba és mint szent ereklyét innen vittem magammal a szent eszméket: szeretni Istent, hazát, embertársainkat s dolgozni értük szakadatlanul. Most visszahoztam azokat, hogy Isten segedelmével azt a földet termékenyítsem, amelyből eredetűket vették,“ S valóban ennek a földnek, ennek az Almamaternek gyermeke volt. Azok közé a tanárok közé tartozott, akiknek lelkében már a gyermek és ifjúkor ragyogó álmai közt feledhetetlen kedes kép a kolle- giuumi élet; akiknél a pályaválasztás kérdéseit és kételyeit az az erős remény hárítja el, hogy egykor nevelő intézete munkásai sorában foglalhat helyet. Ez az ifjúkori emlék vezette a messze távolból, talán ké33
