Református Kollégium, Marosvásárhely, 1915

— 99 — tosságát, a háborúban szereplő államok egymáshoz való viszo­nyának változásait is érinteni lehetett, mig az újkor történeténél az említetteken kívül maga a történelem folyása kínálkozott foly­ton párhuzamokkal. A Vili. osztályban már szó volt az európai államok érdekellentéteiről, a jövő békés időkben várható nagy változásokról, hazánknak a kelettel való szoros kapcsolata folytán keletkezendő gazdasági és kereskedelmi felújulásáról. A magyar nemzeti vitézségnek, a háború nagy fontosságának, a haza iránti* kötelességeknek, hőseink lelkesítő példájának, a tanulók bevonu­lásával szintén minden osztályban volt minden alkalommal idő szentelve. Földrajz. Hazánk határhegyláncolátainak, határfolyójának hadászati, védelmi jelentősége behatóan méltattatott; a Balkán­félsziget hegy-, viz- és néprajzi állapotát hazánk ipari és kereske­delmi érdekeihez viszonyítva többször ismertette a szaktanár. Tár­gyaltatott a hadviselő országok helyzete, népességi, gazdasági, állattenyésztési, bányászati szempontokból. Természetrajz-zal kapcsolatosan részletesebben ismertettük a hazánkban előforduló gyógynövényeket, azoknak hadicélokra való felhasználási módját; az egyes ásványok, vegyiszerek nagyfontos­ságát, alkalmazását is behatóan tárgyaltuk. Természettan. A természettan tanítása folyamán a lövedékek mozgáspályája, mozgásmennyisége, eleven ereje került tüzetesebb tárgyalás alá, — úgyszintén a forgó mozgás, a szabad tengely rendeltetése a lövedék mozgásában és hatásfokában. A súrlódás és ütközés mechánikai. hő- és hangtani értelmezése közben föl- említtetett a robbantás célja, mibenléte, tempirozása, valamint az ágyú- és puskalövésnél fellépő visszahatás; a repülőgépekről le­hajított nyilak és bombák mozgáspályája (összetevők, eredő); a kerék és az úttest szerepe a nehéz tárgyak szállításában. Kiemel­tetett a határhegyek (lejtők) jelentősége, erőműtani értékelése hon­védelmi szempontból, a hadihajók, léggömbök és repülőgépek problémái (úszás, elmerülés), a tükrök mint fényszórók, periszkó­pok. A fény- és elektromos jelzőkészülékek a hadviselés szolgálatá­ban (a megfigyelés módja.) Mennyiségtan. Mennyiségtanból a hadikölcsönre vonatkozó számítások; csapattestek, járőrök menetsebessége, találkozáshelye, légi járművek magasságának lemérése, külömböző rendszerű lég­gömbök és lövészárkok térfogata stb. képezték a tanítás közép­pontját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom