Református Kollégium, Marosvásárhely, 1914
- 30 — A történelem ismétlődik! Most is, mint hatvanhat éve, az orosz hatalom fegyvereivel állunk szembe. Csak az a különbség, hogy akkor, 1849. junius közepén az egész orosz hadsereg csupán 256,975 emberből állott; míg most, milliók fegyveres tömege újítja meg támadásait hazánk védőbástyái, a Kárpátok ellen. De azért most is aláírhatnék a magyar kormánynak 1849-ben, az orosz betörés hírére kiadott kiáltványa következő sorait: „Veszélyben van hazánk, nemzetiségünk, vallásunk, szabadságunk, életünk. .. . A muszka szabadságunkat fogja elrabolni, mert a muszka csak rabot és szolgát ismer. ... A muszka nemzetiségünket fogja kiölni, a magyarét, a németét, a rácét, a tótét egyaránt, mert gyűlöli mindazt, mi nem muszka s testvérének, a lengyelnek ásott sírjába minden más nemzetiséget is még kegyetlenebb szívvel el- temetend...S utánna nemsokára Kossuth Lajos bocsátotta ki lángszavú vészkiáltását Európa népeihez: „A szabadság véres harcot vív e pillanatban ...“ úgymond : „Mi nem utolsók vagyunk a sorban; a vihar, melyet fel nem tartóztattak, titeket is tönkre fog juttatni.. .. Magyar földön fog eldőlni Európa szabadsága. Ezzel az országgal, egy Magyarországot veszt a világszabadság s ezzel a nemzettel egy hűséges hőst. Mert mi harcolunk utolsó csepp vérig, hogy ez a föld... választott földje legyen a véren kivívott szent Szabadságnak!... És harcoltak is a négyszeres túlerő ellen. Március iduszának főhőse Petőfi Sándor, továbbá Vasváry Pál és sok mások, ott vesztek el a harc mezején. Még mindig jobban jártak, mint Batthyány, Csányi László, Perényi, az aradi vértanúk és velük együtt sokan, nem a pesti, hanem a pozsonyi március tizenötödikének szereplői, a királytól szentesített törvények megalkotói és védelmezői, ugyan e törvények dicső vértanúi.... Most pedig? az alig múlt hónapokban és hetekben? tegnap és ma ? az éjjel és a reggel ? a mióta e terembe jöttünk ? és e pillanatban, mikor ezeket mondom?... Milyen ellentét! Ugyanazoknak fiai, unokái és dédunokái, sokan, nagyon sokan, már életüket áldozták s áldozzák, s vérüket ontják s ontották ugytinazon hazáért ugyanazzal az ellenséggel szemben, de ugyanazon királyért, aki — akkor — ellenünk harcolt! S azoknak mondotta a költő ? „Tudjátok-e, mi a haza? Mindnyájunknak szent bölcs ője, Őseinknek pihentető. Szép, virágos temetője . . . Áldás minden porszemére I“
