Református Kollégium, Marosvásárhely, 1914

- 32 —

majd nemsokára ott a messzi idegenben, vagy itt, hazánk határain, erős karral és még erősebb szívvel véditek majd a szabadság fáját és talán olyan is lesz, ki vérével fogja megszentelni azt, mi itthon imánkba foglalunk titeket; abba az imába, melyben a hazáról van szó ! És titeket — még eljöhet az idő, mikor mások is, a többiek is kell, hogy kövessenek. Akkor azok is elmennek vígan, büszkén, a dallal ajkukon, a mi akkor zendül fel először : „Mindnyájunknak el kell menni“ ! . . .

A történelem ismétlődik ... A magyar történelem is.

S annyi fényes korszaka közt, talán ez, a melynek most a kezdetét éljük, lesz a legfényesebb : mikor uralkodó és nemzet végre megértve egymást, együtt fognak munkálni, hogy majd midőn ennek a történelemnek, az együtt véghez vitt fényes haditetteket megörökítő sorain felszárad a vér, megszikkad a könny, a természet tavasza után, a nemzetnek is új tavasza következzék ; együtt fognak munkálkodni azon, hogy a királyért és hazáért életüket áldozott magyar hősök sírdombjaira új erővel, uj gyümölcsökkel terjessze ki áldásos lombsátorát az 1848 március iduszán elültetett Szabadság fája. Adja a magyarok Istene, hogy úgy legyen 1