Református Kollégium, Marosvásárhely, 1914
— iS — Den ni méltóztatott. Ó felsége ennek a kitűnő ezrednek legmagasabb köszönetét és üdvözletét küldi.“ Szurmay Sándor altábornagy pedig, mint annak a hadseregcsoportnak, amelyhez az ezred a kárpáti harcokban tartozott, parancsnoka, midőn az ezredet csoportjából e harcok után elvezényelték, egyebek közt a következőkben búcsúzott el tőle: . . . „Április 8—11-ig állottak ellen a derék negyvennégyesek a folyton megerősítést nyert és a nagy túlsúlyban levő ellenség ismételt heves támadásainak. Még akkor sem inogtak meg, midőn a Ceremcha magaslat már három oldalról át volt karolva és^ az ellenség a magaslattól délnyugatra a hegyoldalról előnyomult. Az ellenség tüzelésének hatása, a nagy hó, a jeges hideg és a metsző szél. a tisztek és legénység közűi sok áldozatot követelt . . . Negyvennégyesek! Minden egyes emberetek hős, híven asperni elődeitek hagyományaihoz, tisztelve a fenséges tábornagy nevét, amelyet az ezred örök időkig visel. (Az ezred Albrecht főherceg, tábornagy nevét viseli.) Ti nehéz küzdelmekben atyáitok dicsőségéhez új dicsőséget fűztetek. A 89. 90. 91. 238. és 240-ik orosz ezredek összetörtek a Ceremchán, amelyet ti védelmeztetek. Szülőföldetek minden egyes kunyhójában végtelen időkig büszkeséggel fognak visszagondolni azokra a tettekre, amelyeket ti a legmagasabb Hadúrunk és a Haza dicsőségére véghezvittetek. Fogadjátok a legmagasabb Szolgálat nevében és az én nevemben is hálás köszönetéinél. Legbensőbb kívánságaim kisérnek titeket további utaitokon a jövőben is. Eredmény eredmény után fűződjék zászlóitokhoz 1“ Ez a szokatlanul meleg elismerés méltán lehet büszkesége az egész ezrednek, de különösen azok emléke köré fon halhatatlan koszorút, akiket épen e magaslat védelmében, az ezred legkiválóbb fegyvertényében ért hősi halál. Tartja magát az az elbeszélés is, hogy az ezredet a baligrodi nehéz küzdelmek után pihenőre rendelték elébb Naggbereznára, majd Ungvárra s ezen pihenőretérés közben váfatlanúl érte az orosz oldaltámadás, melynek feltartóztatásához ismét arcvonalba fejlődtek. Mindez nem változtat a valóságon, legfennebb ezen esetben a véletlenségnek jut még nagyobb szerep. A szomorú valóság pedig az, hogy Bátory József épen akkor esett el hazája hősi védelmében, mikor az ellenség azt a legkegyetlenebb döfést akarta mérni reá, hogy embereinek tömegével áthatoljon hazánk természetes védbástyáján, áttörjön vitéz hadseregünk szuronyain
