Református Kollégium, Marosvásárhely, 1914

előremenetelével dicsekedhetett volna. Ezen erkölcsi erő és munkás életkedv kétségtelenül érdeme volt az ifjúságnak is, de hogy annyira általános volt, a szeretettel párosult szigorú vezetésnek volt teljes sikere. A szeretet fogadta az ifjút, mikor az intézet kötelékébe lépett s ha csak egészen érdemtelennek nem bizonyult arra, ez kisérte és búcsúztatta el az intézettől. A szelíd bánásmód, az előzékenység, a finom, előkelő modor, melyet hivatalos és magán érintkezéseink alkalmával tapasztaltunk, mélyen vésődött lelkűnkbe egész életünkre s sokkal erősebb kötelék volt arra, hogy az ifjúság méltó tagjai igyekezzünk lenni, mint a szigor, amely különben indokolt esetben szintén nem hiányzott.

Ezen emlékekkel és benyomásokkal távozhatott Bátory József is az intézet kötelékéből, midőn az 1904. év júniusában egyetemi tanulmányait befejezte. Mindjárt a tanév végén a kolozsvári egyetem természettani intézetének kötelékébe lépett s itt tanársegédi tisztet töltött be egészen 1905. januárjáig. A tanév hátralevő részét tanulmányainak kiegészítésére szentelte, az 1905—6. tanévben pedig helyettes tanár volt Hódmezővásárhelyen a református főgimnáziumban. Tanártársai becsülése, tanítványai szeretete kisérte innen, midőn a következő tanévre Nyíregyházára távozott, ahol idősebb testvérének, Istvánnak, akkor kir. törvényszéki biró, ma kir. törvény- széki tanácselnök családja körében oklevelének megszerzésére fordította az időt s emellett magántanítással is foglalkozott. — Az 1907—908. tanévet, mint a cs. és kir. 44-ik gyalogezred önkéntese, Kaposváron és Pécsett töltötte; ebben az évben érte életét a sors első súlyos csapása: szeretett édes anyja elvesztése. Szeptember végével került Maros-Vásárhelyre, ahova a nyár folyamán a mennyiségtan-természettani tanszékre helyettes tanárnak választották.

Egy-két szorosabb vagy tágasabb baráti emléken kívül semmi sem volt, ami e városhoz kötötte volna. S alig nehány hónap elteltével nemcsak tanártársai és tanítványai szerették és becsülték, de egyénisége a város közönsége előtt is ismertté és kedveltté lett. Csak természetes volt tehát, hogy midőn tanszéke rendes tanerővel leendő betöltés alá került, tanítványai és ismerősei aggódó reménynyel néznek megválasztása elé, a kollégium elöljárósága és tanárkara pedig erkölcsi súlyát érvényesíti, hogy az 1909. évi egyházkerületi közgyűlés november hó 14-én a kollégium rendes tanárává válassza. így két helyettes tanári év után 1910. szeptember 1-én elfoglalhatta rendes tanári tanszékét.