Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913
54 — kántor, poéta, bolond, udvarhölgyek (a bajusztalanok), testőrök (a törpék), postamester (a IeghumeTÍOsabb ifjú, kinek mindenki tartozott a másokról beszerzett mulatságos néha pikáns híreket, pletykákat beszerezni, hogy aztán ő a tanárok bejöveteléig, vagy más összejöveteleken az egész elé tálalja, illő fűszerezéssel); rendőr, pohárnok (ki a pótust vezette, s állásánál fogva borbiró- nak kellett lennie). A vajdának piros, nagy bojtu sapkája, faragványos fejedelmi botja és a debreczeni theologusoktól küldött araszos piros pipája volt. Mikor a fejedelmi jelvényekkel megjelent ott, hol theologusok boroztak (pityizáltak) joga volt öblös poharával — melyet magával hordott — asztalfőre ülni, bármelyik üvegből tölteni; öblös pipáját bármelyik theologus dohányából (akkor még nem volt monopólium) megtölteni; és a kollégium kertjének almaterméséből, ha nem is volt principista (a mi bizony nem járt mindig együtt a feketeséggel) dézsmát szedhetett. A vajdaság, mint ilyen, a nyolcvanas években megszűnt (ma a Betlen Gábor- és Önképzőkör fűzik egy corpus-ba a facultás ifjúságát); a jelvények, mint reliquiák, a nagyenyedi kollégium valamelyik gyűjteményében őriztetnek. Város diákjai: voltak azok a szegény, jótanuló — e jótéteményre ajánlott — ifjak, kiket a nagyobb patro- nusok példáján föllelkesült jobbmódu városi polgárság — a magistrátus által is támogatva in corpore — összeállítván, közös eltartásra elvállalt. Ezen elnevezést először 1671 nov. 16-ról találtam följegyezve és pedig Fehérvárról, azon időből, mikor már bizonyos volt a pataki elűzött kollégiumnak Erdélybe (elébb Krakkó, azután Fehérvár, végül Vásárhely) bejövetele. Mivel ezen beneficium már a város romlása s a kollégiumnak Enyedre átköltözése (1658) előtt megvolt, most „régi jó szokás szerint“ adja ki a város a szabályzatot 8 pont alatt: „E következő punctumok alatt bizonyos számú expectántokat (nem alumnus, nem bennlakó) a város beneficiumára fölveszünk, nro 16 personát“ (Teleki levéltár 2687 sz.). Kezdetben itt is 4—6—8 deákra szólott a polgárság ezen közös jótéteménye (melyért az illetők
