Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

198 ­állításomat megcáfolni, ellene csak az elfogult vagy az olcsó népszerűséget hajhászó úgynevezett közvélemény fog szólni. De mi tanárok és nevelők, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a szomorú tényállást megállapítsuk és a hangoztatott panasz jogosultságát elismerjük; nekünk a baj okait is kell keresnünk, hogy aztán a társadalom és állam érdekében a bajt kiküszöbölhessük. Tudom, hogy kevés embernek fog tetszeni, de tapasz­talataim és sok kétségbeesett családapa őszinte vallomása alapján állítom, hogy ifjú nemzedékünk testi és erkölcsi hanyatlásának, viselkedésében, életmódjában annyira kirívó féktelenségének legközvetlenebb okát a családban kell keresni. Az élet folyton fokozódó terhei arra kény­szerítik a családapát, hogy erejének végső kimerüléséig dolgozzék a mindennapi szükségletekért, aminek követ­keztében nem ér rá, hogy gyermekét fegyelmezze, hogy tetteit ellenőrizze. Vagy ha hébe-hóba rászánja magát, hogy foglalkozzék gyermekével, kimerült idegzetével hamar elveszti türelmét és ingerültségében többet árt, mint használ. Ilyen esetekben az anyának kellene őr­ködnie gyermeke jóirányu fejlődése felett, de vagy beteg­sége, vagy házi gondja, vagy társadalmi kötelességei annyira kimeritik, hogy örvend, hogy gyermekét iskolába küldheti, hogy otthon ne bosszantsa; gyermekének minden kívánságát teljesiti, csakhogy ne izgassa a sírásával; hibáit, apró-cseprő vétségeit, kihágásait az atya előtt is titkolja, hogy meg ne büntesse elkényeztetett fiát. Viszont más szülők, kiknek módjában állana ugyan, hogy gyermekük fejlődésével többet törődjenek, bizonyos modernnek kikiáltott irányzat hatása alatt teljesen feles­legesnek tartják serdülő gyermekük fegyelmezését. Megengedem, hogy ennek az úgynevezett modern nevelési irányzatnak a jelszavai nagyon tetszetősek, de azt is állitom, hogy talmi voltuk azonnal beigazolódik, mihelyt az élet tüzébe kerülnek. Azok a paedagogusok, kik a mai századot a gyermekek századának tekintik és egyetlen tekintélynek a gyermek egyéniségét tartják és azt hirdetik, hogy a fegyelem csirájában megöli a gyermek jellemét, túl lőnek a célon. Rettenetes téve­désük onnan van, hogy összezavarják az egyéniség és

Next

/
Oldalképek
Tartalom