Református Kollégium, Marosvásárhely, 1912
8 2-2 lírás jegyeinket megváltva, a középen járó liften emeltek föl a közel 100 méter magas torony kilátójára. A falazat melletti csigalépcsőn is felmehettünk volna, de a nap lemenőben volt, sietnünk kellett. Mélyen alattunk az óratorony tetőzetének két ércalakja hamisítatlan szoborszerü mozdulatokkal éppen a 19. (esti 7 óra) kiütésén fáradozott az elébök állított harangokon, mikor felérkeztünk a fedél alatti tágas helyiségbe. Gyönyörű kilátás nyillik innen a víztükrökkel és szalagokkal elválasztott palota sorokra és monumentális középületekre. Egy zsúfoltságig megtelt múzeumnak látszik az egész táj, melynek tárgyi gazdagságát csak fölfelé a levegőben lehetne fokozni a technika légi alkotásaival; a száraz és a viz már teljesen el van foglalva. Vacsora után a szent Márk-térről gondolákon (1 óra 3 líra) jártuk be a lámpionoktól tündéri fényben ragyogó Canal Grande-t, pihenőket tartva a vízi színpadok előtt, meghallgatva az olasz énekesek egyrészben nálunk is közkeletű áriáit a kalapba gyűjtött szőlőikért. Azután a keskeny sikátorokon és átjárókon elsétáltunk a bazárokkal beépített Ponté Rialtó hídhoz. Innen a járó-kelők élénk forgalmában tértünk vissza szállásunkra. Julius 7-én, vasárnap reggel 5 órakor már talpon volt a társaság, hogy Cimbalmos kartársunk miséjét a Szent Márk templomban meghallgathassa és azután gondolákon a vasúti állomáshoz menjen. Éppen nem ibolyaillatos vízi ütünk határ-vonalain, az évszázados régi épületek hullám koptatta alapköveiről a csatornák jól táplált rákjai és tengeri pókjai intettek felénk bucsuzót hosszú karjaikkal. Az állomásról a lagúnákra épített ponté ferrovián át nagy sebességgel robogott ki vonatunk a tenger birodalmából a Pó völgyének szőlőskertjei közé. Mestret, az első szárazföldi állomást elhagyva, jóleső érzéssel pillantottuk meg északon az Alpok kéklő vonalait s a vicenzai alagutakkal áttört Appeninek erdőko- szoruzta nyúlványait. Vonatunk útja egymásután szelte át a
