Református Kollégium, Marosvásárhely, 1911

- XXXIX — A keleti pályaudvarról a Baross-szobor körüljárása után 6 órakor vonatra szálltunk és a nagyhírű Rákosmezön a Nagy- Kunságon át a Nagy-Alföld keleti szélére értünk hajnalhasadtára, hol Nagyvárad a legélénkebb kereskedelmi város. A Rézhegység legdélnyugatibb ágának aljában fekszik kitűnő, sok gyümölcs és szőlő termeléssel. Szép utcái, épületei, püspöki palotája, templomai és történelmi nevezetességei kiválóbb városaink sorába emelték. Szent László királyunk szerette e szép fekvésű várost, ide építtetett szép bazilikát, ide kívánt temetkezni és sírja sokáig búcsújáró helye volt Nagy Lajosnak és a népnek. Egyik terét a Szent László szobra díszíti. Nagyvárad a Sebes Körös mindkét partján fekszik s innen vonatunk is a Sebes Körös völgyén halad egészen a Kissebes állomásig, amely úton Révnél a sziklás völgybe értünk több mészégető és műtrágyagyár-telepet hagyva el Élesd előtt és után, A sziklavölgy legszebb része a Zichy barlang vízesése, mely duzzadt vízbőségével szép látványul szolgált. A Zichy barlang megnézése két napi út fáradalmai miatt egy jövendőbeli tanul­mányút részére nyert fenntartást. Csúcsánál legszebb a S. Körös völgye gyönyörű erdőkkel fedett hegykúpok által körítve. E völgyből indul ki a Meszes hegyet áthágó állami út Szilágy vármegye székhelyére, Zilahra. 1849-beti Csúcsánál szenvedett vereséget Puchner tábornok a magyar honvédségtől. Révtől Csúcsáig kisérik a S. Körös mind­két partját a meredek, szakgatott gerincű, többnyire kopár, sziklás bércek, melyek rozsdavörös mészkövét több helyen égetik a vasút­vonal mentén és szállítják keletre, nyugatra vonatokon meg sze­kereken északra a Szilágyba. Kissebesnél már a Vigyázó (Vlegyásza) havas vulkánikus kőzetét, a dácitot fejtik a folyó bal partján s ezzel burkolnak Nagyváradtól egész Maros-Vásárhelyig szekér- és gyalogútakat a városokban. A trachit és dacit kőzetek képződése a merozoi érába esik; erre települtek rá a különböző korbeli mészkő és gipszrétegek pl Sztána alatt Zsoboknál. E gipszet Egeres körül is találják s itt a vasút mellett fel is dolgozzák gipszporrá hatalmas gyárakban. — Kissebestől vonul a Meszes élén a római határsánc, a Lines Dacius. Sebesváralja fölött tűntek föl Sebesvár romjai, melyek közt egy bástya még jó karban tartva a vonatról is jól látszott. E vár 1613 bán szerepelt, mikor Báthory Gábor Bethlen elől menekülve arra kérte a rendeket, hogy legalább e várig kisérjék el. Midőn II. Rákóczy György a fenesi csatában megsebesült s a török elől menekült Nagyvárad

Next

/
Oldalképek
Tartalom